IV. Tudósitások haza. – A hazai állapotok vázlata. – Zavarok a legióban.
IV. Tudósitások haza. – A hazai állapotok vázlata. – Zavarok a legióban.
Kötelességemnek tartottam otthoni ügybarátainkat hiven és igazán értesülve tartani viszonyaink fordulatai felől a külföldön.
Első tudósitásom a csapások korából még azon időből való, mikor az előbbi szakaszban megismertetett tervek felől még nem volt tudomásom.
A tudósitás, melyet a központi bizottmány egyes tagjai által megbizhatónak jelzett egy ugocsamegyei hazánkfia által küldöttem haza, itt következik:
A magyarországi központi bizottmánynak.
London, január 18. 1861.
November végéig a dolgok állása felöl a hazafiak tudósitva voltak. Azóta sok csapás ért, a politicai helyzet is megnehezedett.
1. Az olasz kormány a nápolyi dolgokkal véget remélt érni október végéig. Január közepén vagyunk s Gaëta még nincs bevéve, Nápoly és Sziczilia pedig az anarchiával határos állapotban vannak. A kormány azt vélte; erőt szedhetend onnan a tavaszi háborura s az a helyett, hogy erőt adna, még a meglevő erőnek is nagy részét felemészti.
A következés az, hogy az olasz kormány nincs készen márcziusra; nem is lehet reményleni, hogy addig az osztrák elleni nagy háborura elkészülhessen.
2. Az olasz kormány olyannak ismeri a helyzetet, miszerint azt hiszi, hogy ha háborut kezd az osztrákkal, az okvetlenül európai háboruvá fejlődik; azért nem meri elkezdeni anélkül, hogy Napoleon császár beleegyeznék. Ez pedig eddig a háboru elhalasztását követeli.
3. Az angol kormány még mindig ragaszkodva azon balitélethez, hogy Angliánák egy erős Austriára szüksége van, – mindent elkövet, miszerint az olasz kormányt. Austria megtámadásától visszariaszsza, különösen pedig azzal ijeszti az olaszt, hogy fegyveres expeditiót a dalmát partokra nem fog megengedni. S hogy efféle fenyegetéseinek sulyt szerezzen, Corfunál nyolczszáz ágyus hajóhadat vont össze.
4. Az orosz kormány tudósitá a nagyhatalmasságokat, hogy ha a dunai fejedelemségekben magyar forradalmi előkészületek türetnének, – ő (az orosz) fegyveres kézzel fogná a fejedelemségeket megszállani. A franczia kormány azt állitja, hogy ebbe az angol beleegyezett. Itt tagadják, de annyi bizonyos, hogy a keletre történő fegyver-küldések ellen az angol kormány haragosan tiltakozott Turinban s akadályozásukat sürgeti Konstantinápolyban.
Ezek pillanatilag a politicai helyzet nehézségei. A csapás pedig az, hogy Moldva-Oláhország részéről a szándokban volt hadműködési terv Couza herczegnek s tisztviselői karának és általában az oláhoknak (nem szólva a népről, mert az ott nem emelkedett még fel annyira, hogy véleménye volna; megyen, a merre felsőbbjei vezetik,) nemzetünk irányában dühös ellenségeskedése miatt lehetetlenné vált. A fegyverszállitást ért szerencsétlenséget ismerik a hazafiak a hirlapokból. A fegyverzet azonban részint visszakerül, részint pótolható volna. Nagyobb baj az, hogy ott a hadműködési alapot Erdélyre nézve elvesztettük. Klapka tábornok (már utban van vissza) Jassyból deczember 23-áról irott levelében igy foglalja össze a helyzetet: »Itt minden el van veszve, minden kiegyenlités lehetetlen. Az oláh nemcsak nem barát; de ellenség, Erdély kell neki; jogi tulajdonának tekinti azt, minket bitorlóknak. Sőt vágyai még a Bánátra is kiterjednek. Hallani sem akar magyar szövetségről.« Szerbia alig áll kedvezőbben; bár még nem oly határozott osztrák-barát, de kormányrendszere egészen osztrákos. Alkudozásokban van az odamenekvő magyarok kiadatása iránt. Küldöttemet a fejedelem el nem fogadta s az kisebb veszélynek vélte: Pest és Bécs felé jönni vissza, mint Belgrádban maradni.
Ezen csapásokhoz hozzájárult Teleki László esete, mely keserves döfést adott állásunknak a barátságos kormányok irányában: minthogy ő nem magánszemély; hanem azon három tag egyike volt, kikben s kik által a baráti hatalmak a magyar nemzettel véltek szerződni. Nagy, komoly, férfias határozottságot kellend a nemzetnek mutatni, hogy a megingott bizalmat helyreállitsa.
*
Mindezen bajok és nehézségek daczára azonban okom van reményleni, hogy a kilátások három vagy négy hónap alatt ujolag jobbra fordulnak, feltéve, hogy nemzetünk nem adja magát át a kialkuvás irányának az osztrákkal s feltéve különösen, hogy ha az országgyülés csakugyan összehivatik, a koronázási diploma feletti vitatkozások oly határozott szellemben vitetnek, miszerint arra az osztrák egykönnyen rá ne álljon s igy a koronázás meg ne történjék. Ettől függ minden, mert annyi bizonyos, hogy ha egyszer koronázás történt, azt a külföld, ha nem is kibékülésnek, de minden bizonynyal kialkuvásnak fogja tekinteni s a magyar ügyet kihagyandja számitásaiból.
E lényeges feltétel alatt a viszonyok jobbrafordultát a következő okoknál fogva remélem:
1. A franczia hajóhad 19-én Gaëtából visszavonul, azon vár elestét tehát kis idő alatt várni lehet. Elestével a reactio Nápolyban elveszti életerejét s Dél-Olaszország egy pár hónap alatt annyira rendezve lesz, miszerint a helyett, hogy erőt vonna el a kormánytól, – némi segéderő kutforrásává leszen; e mellett a most Gaëta előtt veszteglő harminczezer főnyi derék-had az osztrák elleni háborura alkalmazhatóvá válik.
Ha pedig a háborunak ezen akadály a elmozdittatik, a háboru meg lesz (ámbár ugyan már nem kora tavaszszal, a mint czélban volt). Meg lesz, mert Velencze nem adatik el s mert a háboru az osztrák ellen egyedüli forrasztója a még igen válékony uniónak, a provincialis szenvedelmeket csak ugy lehetvén elhallgattatni, ha egy közös czél iránti lelkesedés által domináltatnak.
3. Ha pedig háboru lesz, reánk szükség lesz, minket tehát el nem hagyhatnak, feltéve, hogy nemzetünk részt akar venni a harczban s nem követel több s nagyobb segitséget, mint a mennyi észszerüleg lehetséges.
4. Napoleon császár ekkorig, csak őt érdeklő okoknál fogva, halasztatni akarná az olasz-osztrák háborut, melyet ő is európai háboruvá fejlendőnek vél. Halasztani azért, mert azt hivé, hogy halasztás által sem Magyar-, sem Olaszország szövetségét nem koczkáztatja. Ámde a dolog Magyarországban válság pontjára jutott, a függőben-tartás sokáig lehetetlenné vált: vagy fölkelés nehány hónap alatt, vagy alku. Ha pedig alku történik, az osztrák hatalma helyre van állitva. Ezt az angol kormány óhajtja (s nyiltan meg is mondja). Miért? Azért, hogy a hatalmában visszaállitott osztrák ellensulyul szolgáljon egyrészt az orosz, másrészt a franczia ellen. E pontra érlelődvén a dolog, azon öngyilkolási botorságot lehetetlen a franczia császárról feltenni, hogy ő, halogatásai által, a magyart alkura kényszeritse az osztrákkal, miszerint ennek hatalma helyreállittassék a végett, hogy ő maga (Napoleon császár) ellenében ellensulyul s coalitiók magköveül szolgálhasson. Hozzájárul, hogy ha akadályozná a háborut, a következés nem az volna, hogy nem lesz háboru, hanem az, hogy Olaszhonban a forradalom venné azt kezébe s ha ez történik: győzzön vagy veszszen a forradalom, – Olaszhon megszünik Napoleon császár barátja és szövetségese lenni. Ezek oly fontos tekintetek, miszerint lehetetlen, hogy a császár elhatározására befolyással ne legyenek. Nem mulasztok el semmit, hogy azok érvényre jussanak.
Ámbár nem tagadhatni, hogy az angol kormány a magyar függetlenségnek szintén annyira ellensége, mint a mennyire barátja annak az angol nép, mégis reményem van, a parlament összegyülése után (februárban), mind Párist, mind Turint meggyőzni, miként feltéve, hogy a török birodalomhoz nem nyulnak, nincs semmi ok az angol fenyegetésektől s a Corfu előtt állomásozó nyolczezáz ágyutól félni, mert nincs az az angol miniszter a világon, ki az osztrák mellett s az olasz és a magyar ellen nem egy ágyut, de csak egy pisztolyt is el merne sütni.
Mindezen okoknál fogva reménylem, hogy ha nemzetem időt ad reá s hű törekvéseinket határozottsága iránt bizalmat ébreszthető magatartása, által támogatja: a jelenleg kedvezőtlenre fordult politicai conjuncturákat két három hónap alatt ismét oly kedvezőkké fordithatandjuk, mint azok voltak, melyek három hónap előtt az osztrákot alkotmányos irányt szinlelni kényszeritették.
*
Hiven előadám a helyzetet. A hazafiakat illusiókba ringatni – véteknek tartanám. De azt szerencsétlenségnek és gyalázatnak kellene tartanom, ha e kedvezőtlen fordulat, melyet a férfias kitartás legyőzhet, a helyett, hogy erőfeszitésre ösztönözne, határozottságunkban tántoritana meg. Nagy czélok nagy határozottságot kivánnak. A ki magát elhagyja, azt Isten és világ is elhagyja. A magyar név magasan áll a világ előtt. Európa közvéleménye biztosan várja, hogy a magyar fel fog kelni. E várakozásban magának a sikernek nagy biztositéka fekszik, mert a »nemzetek sérthetetlen souverainitása« elismert elvvé vált az uj európai népjogban. Csak tényt kell Európának felmutatni s azon elvnek a mi esetünkben el nem ismerése lehetetlen.
(Ezután szóról szóra közöltetik Napoleon herczeg válasza a nem-interventio elvének Francziaország biztositása iránt tett kérdésemre (lásd 150. lap), mely válasz csak a novemberi küldött visszautazása után érkezett kezemhez.)
E felelet oly alapra van állitva, hogy a mig Francziaország háborura nem határozza magát, vagy Magyarország tényt nem állit elébe: határozottabb választ nem várhatok.
Egyébiránt a császár folyvást rokonszenvvel nyilatkozik Magyarországról. Legutóbb igy nyilatkozott: »Ugy látszik, a magyarok előbb mindvégig ki akarják meriteni a törvényes eszközöket. Aztán majd meglátom, mit teszek?« – Ez a »majd meglátom« egészen összehangzik mysteriosus jellemével.
*
Már most, a fentebb előadott tények folytán, a következőkre figyelmeztetem, kérem s komolyan intem a hazafiakat.
1. Már más uton is felszólitottam a központi bizottmányt, szüntesse be azon meggondolatlan fonák mozgalmat, miszerint nem tudom, kinek unszolására, számos fegyverfogható ifju kezd kiszállingózni Moldva-Oláhországba. E beszüntetést Klapka tábornok Jassyból irott utolsó levelében ujabban is nagyon nyomatékosan sürgeti. Az ember szive fáj látni, miként fosztatik meg a haza annyi bátor szivtöl s erős kartól az elhamarkodott mozgalom által.*
E kivánságnak elég tétetett. Lásd 251. lap.
2. Hasonlót kell tenni azokra nézve is, kik Olaszországba szállonganak. Minő könnyelműség! A hazának itt nem használhatnak, magukat pedig inségnek, nyomornak teszik ki. Meg kell fontolni, hogy még ha kétezer ember jön is ki (pedig ennyi bizonyosan nem jő), azzal még sem utat nem törhetnénk magunknak az utunkba vetendő osztrák seregeken keresztül az adriai tengertől a Dráváig s azon át, sem ezerekből álló fegyvereket nem vihetnénk be a hazába. Erre sokkal nagyobb erő kell; olyan, mely csatát vivhasson utközben; oly erő kell, melyet csak a szövetséges hatalom adhat. Hát minek kijönni, mikor a czél az, hogy mi is bemenjünk?! minek jön az ki, a ki már ott van; a hová mi is szándékozunk s a hol a honszabaditó harczosokra szükség leszen?! Mert csak ott, s nem a külföldön, lehet a hon szabadságát kivivni. Az olaszhoni magyar legió alakitásának nem az a czélja, hogy a hazából harczosokat elvonjon, hanem hogy a hazának harczosokat adjon, összegyüjtvén azokat, kik vagy külföldön szerteszórva, vagy az Olaszhonban tanyázó osztrák ezredek soraiban vannak, kik tehát a jövő szabadságharczban, legalább annak kezdetén, nem vehetnének részt, hacsak ezen legió alakitása által alkalmat nem adnánk nekik, magyar zászló alá összegyülni s az alatt a harcz kezdetéig együtt tartatni. A ki már otthon van, az nem uj szerzemény, azt megtaláltuk volna ott, a hová szándékozunk s a hol mindnyájunkra szükség lesz.
Aztán legiónk (mind a három fegyvernem) eddig 145 közharczosból áll s ehhez van hetvenhárom altiszt és hetven tiszt! Egy pár ezer emberre kell a legiónak szaporodni, hogy csak ezen hetven tisztnek is helye legyen. A hazából szegény ember a maga költségén ki nem jöhet. Mi nem adhatunk szállitási költségeket, mert nincs s ha volna is; nem adhatnánk józanon, mert azon költségen, melyen egy embert kiszállithatnánk a hazából, kit ingyen megtaláltunk volna otthon, tiz oly bátor hazafinak nyujthatandunk fegyvert kezébe, kit otthon harczrakészen, de fegyvertelenül találandunk.
Tehát a kik egyenkint kiszivárognak, a vagyonosabb osztályokhoz tartoznak s többnyire tisztek akarnak lenni. Az olasz kormány pedig több tisztnevezést nem enged és több tisztet nem fizet (és méltán), mig a már itt levő hetven tiszt számához nem szaporodik a harczosok száma.
Ne jöjjön hát ki a legióba állás végett senki, hanem a ki jönni akarna, forditsa utiköltségre szánt pénzét arra, hogy magát s még nehány derék hazafi társát felfegyverezze, felszerelje s harcz idejére harczra kész állapotba tegye. Ezzel fog a hazának sokkal nagyobb szolgálatot tenni, mint ha kijön, hogy majd nagy bajjal ujolag hazajussom. Egyenkint, párosával igen sok fegyvert lehet a hazában összevenni s csináltatni, a nélkül, hogy csak figyelmet is vonna magára.
3. Ezen szempontból minden részén a hazának fontos a haderő-szervezés, de kétszerte fontos a Dráva mentében fekvő magyar megyékben. Ha ott egy pár ezer ember szerveztetik s a szervezéshez csatlakozó hazafiak vagyonosbjainak mindegyike, ugy a mint mondám, egy-két-három fegyvert szerez; ugy, hogy ha a felkelésre a jelszó megadatik s a mi partra-szállásunk tudtul lesz adva, egy pár ezer fegyveres ember a Dráván átkelhessen, hogy elénk jőjjön, vagy csak a Dráva partján fegyveres állást foglal s minket bevár: ez kiszámithatlan sulyt adhat a kezdetnek.
4. Pénzt innen a hazába egy pár hónapig a hazafiak ne várjanak. A barátságos kormány által specialis czélokra adott csekélység azon czélokra, melyekre adatott, rég ki van meritve. E perczben a viszonyok, mint előadám, sokkal kétesebbek, mintsem hogy ujolag pénz-segélyre számithatnánk. S a hazai szükségletekre 50–100, vagy 200.000 frankot koldulni nagyon bajos, mert maga a kérés is kétséget támaszt a nemzet elhatározottsága felöl, melylyel külbarátainkat biztatjuk. Deczember végével azonban (mint megigértem) a novemberi küldött által kijelölt összeget az organisatio folytatására igénybe vettem. Feleletül azt kérdezé a kormány »megérkezett-e az igért ordre de bataille?« – »Nem.« – Vállvonva mondák: »Minek adnánk pénzt és ismét pénzt?! Ugy látszik, nem tesznek Magyarországon annyit, mint a mennyit Önöknek igérnek.« – Igen rossz vért csinál mind az igéret-törés, mind a pénzkérés. Nem adtak.
Igéreteket, ajánlatokat szentül meg kell tartani, különben majd nem biznak szavainkban, s ha mi elvesztjük szavunk hitelét; mit várhatand a nemzet külföldről?
Ha igaz a nemzet szabadságvágya s harcz-szándoka, hozzá kell kezdeni az anyagi áldozathoz. E nélkül nem lesz semmi a haza reményeiből.
5. Az e tekintetben emlegetni szokott nehézségekre meg kell jegyeznem, miként engem a közlött névlajstrom arról győzött meg, hogy a forradalmi előkészületek munkája még teljességgel nem terjedett ki a leghatározottabb, s mert határozottak, áldozatra is kész körökre. Egész megyék vannak a lajstrom szerint elláttatlanul (például Bereg); vannak olyanok, hol a bejelentett egyén alig fordul meg valaha és ott semmi hatással nem bir (például Ugocsa); van olyan, pedig sok, hol a mozgalom kijelölt vezetői jó ellenzéki emberek lehetnek; de forradalmi téren soha sem fognak semmit tenni. Be kell menni a határozott körökbe s erélyt ajánlok; mert ugy, a mint a dolgokat látom, lehet ellenzék, de aligha lesz forradalom.
6. Mihelyt a fegyverszállitási szerencsétlenség a keleten közbejött s a hadműködésre ott az alap elveszett, – azt mondám itt a szövetséges kormánynak, hogy az operationalis terv is változik. És pedig, mert csak egy lehető alap maradt fenn: a tenger; csak fegyvert is már csak arra lehetend a nemzet kezébe juttatni; és mert az ut hosszu a Dráváig, az osztrák erő pedig nem lesz három oldalról fenyegetve s megtámadva tehát a három oldalról történendő megtámadás feltétele alatt ezen oldalról elégnek vélt harminczezer embernyi expeditio többé nem elég s legalább ötvenezer emberre lesz szükség.
Nehézségeket tettek, lehetetlennek mondták az átszállitási nehézség, flotta-hiány, az angol hajóhad fenyegető állása miatt.
De ezen nehézséget nem veszem végső megtagadásnak. Ha háboru lesz, szükség lesz reánk, s a mennyi lehetséges lesz, meg fogják adni, csak a nemzet ne rontsa el magaviseletével az iránta levő hitet. Hanem hogy tudhassam, miként járjak el, a, következőkre positiv választ kérek:
a) Ragaszkodjam-e az ötvenezerhez, vagy olyanok-e Horvátország viszonyai s a magyar organisatio ereje; hogy kevesebb segitség mellett is igérhetek általános nemzeti felkelést? Mennyi a minimum?
b) Azon kedvezőtlen esetre, ha a kormány lehetetlennek vélné a maga részéről az expeditiot, de Garibaldi azt saját erejével megtenni akarná, – elég lesz-e ez a nemzetnek, hogy felkeljen s minő feltételek alatt?
c) Én eddig egy segédseregnek megjelenését a Drávánál okvetlenül szükségesnek s conditio sine qua non-nak nyilatkoztattam. De főképen Párisban azt szeretik mondani: keljen fel a magyar, hogy segittethessék, de forradalom kivülről be ne vitessék. – Elfogadja-e ezt a nemzet, vagy akarja, hogy ama conditio sine qua non-hoz ragaszkodjam, azt adván okul, hogy a nemzet fegyvertelen s fegyverhez csak ezen módon juthat?
Ezekre positiv, iránytadó választ várok.
Az egész világ ugy látja, hogy a magyar mozgalom az alkotmányos kialkuvás felé sodortatik. Positiv felvilágositást kivánok, mit kell erről tartani? mit igérhetek a szövetséges kormánynak a nemzet nevében? alkura szánta-e magát a nemzet? megnyugszik-e az alkudni akarók szándokaiban, kik otthon oly nagy szerepet játszanak? vagy forradalmat akar?
Én nemzetemet szerencsétlenségbe nem sodrom, de ha oly támaszt szerezhetek, melyről lelkiismeretem megnyugtat, hogy a siker csak nemzetem akaratától függend: én nem rendelem alá hazám függetlenségének kilátásait a félakaratu alkuvók irányának, – mert ismerem a népet s bizom benne, kötelességemtől kérek tanácsot s azoknak, kik a nyilvános mozgalmat irányozzák, elmondom ujra a régi jelszót: »Veletek, általatok, ha nektek tetszik; nélkületek, ellenetek, ha kell!«
De a haza iránti kötelességre szólitlak fel. Ti, kik a vezéri szerepet vettétek kezetekbe: akartok-e forradalmat vagy alkut? Választ kérek. Az örökös ovakodás, simogatás és simulás között elvész a haza. Én nem hagyom elveszni, ha megmentésére okszerü kilátást észlelek. Az egység szép, de nem czél, csak eszköz a czélra. Az eszköznek a czélt nem lehet alárendelni. Inkább határozott párt, mint határozatlan coalitio.
Válaszoljatok!!
Ha külföldi támaszt óhajtanak a hazafiak, – adjanak időt a kedvezőtlen viszonyok kijavitására. Legyenek gonddal, hogy a koronázási alku minél több nehézségekbe ütközzék. Elvül vegyék: mindent követelni, mi egy független nemzetet alkotmányos királya ellenében megillet. Hogy idegen sereget ne hozhasson az országba; hogy a hazai hadsereg az alkotmányra esküt tegyen s a rendelkezés a hadsereggel a magyar országgyülésnek felelős kézben legyen. Ettől s az osztrák birodalom iránti viszonynak a personalis unióra szoritásától el ne álljanak. E végett hivjanak össze Pestre nagy alkotmányos conferentiákat, mint 47-ben nagy ellenzéki conferentiákat hivtunk össze, hogy a követválasztásokat irányozhassák, nehogy az amolyan Ugocsa-féle feliratokat compingáló veszélyes mézes-száju emberek követekké választassanak. A koronázási diploma feltételeinek megállapitásától függ a nemzet jövője. Minél erélyesebbek lesznek ebben, annál biztosabb a támasz künn. Nem volna vármegye s még mindig állana a német rendszer, ha attól, a mi itt künn készül, a német meg nem ijed. Ne tegyék nekünk lehetetlenné, használni a nemzetnek. Időt nekünk a nyárig s erélyt otthon; mely alapot adjon ide künn.
Kossuth.
