2. Hasonlóságok Szicziliának a Bourbonok s Magyarországnak a Habsburgok uralkodása alatti történelmében.
2.
Hasonlóságok Szicziliának a Bourbonok s Magyarországnak a Habsburgok uralkodása alatti történelmében.
Hasonlóságok Szicziliának a Bourbonok s Magyarországnak a Habsburgok uralkodása alatti történelmében.
Sziczilia viszonya Nápolylyal a Bourbonok uralkodása alatt közjogi tekintetben az 1815-ki bécsi congressusig egészen oly jellegü volt mint Magyarországé Austriával a Habsburgok uralkodása alatt az 1867-ki jogfeladásig, melyet kialkuvásnak neveznek.
Sziczilia közjogilag semmi más népnek vagy országnak le nem kötött, saját állami léttel biró, szabad és független ország volt épp úgy, mint Magyarország; a mint a közte és Austria közt, úgy Sziczilia és Nápoly közt is semmi más közjogi kapocs nem létezett, mint az uralkodó azonossága.
Bourbon Ferdinánd, a ki mint gyermek 1796-ban jutott uralkodásra s 1825-ig élt, Nápolyban mint e néven IV-ik Szicziliában mint III-ik uralkodott, éppúgy mint »Oesterreich-Ungarn« mostani uralkodójának az 1848 deczemberi palotaforradalom által megtróntalanitott közvetlen elődje, Ferdinánd, az austriai birodalomban mint e néven első, Magyarországban mint e néven V-ik uralkodott.
Sziczilia ősi alkotmánya osztály-szabadalmakra volt alapítva, épp úgy mint Magyarországé; a hasonlat (miként már a szövegben említém) annyira ment, hogy Szicziliában is »karok« (bracci) gyakorolták az alkotmányos jogokat, mint Magyarországon.
Ezen alkotmány 1822-ben, midőn a Nápolyból elüzött Bourbon Ferdinánd csak Szicziliában uralkodott, oly szabadelvü irányban reformáltatott, hogy lord Bertinck, Anglia képviselője és haderejének Szicziliában főparancsnoka, dicsőséges alkotmánynak czimezte; s méltán is, mert kivéve azt, hogy a lelkiismeret szabadságát béklyóba verve, az ország egyedüli vallásának a római catholicismust határozta, a szicziliai parlament már 1812-ben oly szabadelvü szellemben reformálta az osztályszabadalmakra alapított ősi alkotmányt, mint nekünk magyaroknak a mienket reformálni csak 1848-ban sikerült.
Sok hasonlóság van Sziczilia 1812-ki dicsőséges alkotmányának és Magyarország 1848-ki törvényeinek kivivása közt, mind a kivivás történelme, mind a reformok czélja s iránya közt.
A szicziliaiak felhasználták azon körülményt, hogy Anglia biztosítani kivánta Szicziliának francziaellenes hangulatát, kedvezett Sziczilia szabadsági törekvésének, melynek Bourbon Ferdinánd király neje, Mária Carolina osztrák főherczegnő, a szemtelenségig vitt cselszövényeivel utjában állt; mi magyarok felhasználtuk az európai forrongást s Metternichnek a bécsi forradalom által megbuktatását, hogy a népszabadság kivivásával a bécsi udvar nyomását ellensúlyozni hiában erőlködő nemesség helyébe az egész magyar nemzetet avassuk fel védőjévé hazánk történelmi önállásának, melynek a diplomatiai szerződésekkel is megerősített jogát a bécsi udvar hitszegőleg irott malaszttá zsugorította.
De a nemzeti mozgalom, mely Szicziliában az 1812-ki dicsőséges alkotmányt kivivta, éppúgy mint a magyar nemzeti mozgalom, mely az 1848-ki törvényeket kivivta, nem volt forradalmi jellegü; mi magyarok 1848-ban épp úgy nem gondoltunk a szerződésileg megállapított viszonynak a Habsburg-házzal megszakítására, mint a szicziliaiak nem gondoltak azon viszonynak megszakítására, mely őket történelmileg is, szerződésileg is a Bourbon-házhoz kötötte; ők megadták 1812-ben a királynak, a mi a királyt jogilag megillette, de megkövetelték, hogy a király is adja meg a nemzetnek azt, a mi a nemzeté. – A hasonlóság a két nemzet közjogi állása közt teljes volt.
A szicziliaiak 1812-ben iktatták törvénybe hazájuk önálló államiságának s függetlenségének az uralkodóház általi ünnepélyes elismerését; Magyarország ezt már 1791-ben megtette; ebben Magyarország Szicziliát 21 évvel megelőzte; de az állami függetlenségnek intézvényes biztosítékokkal ellátásában Sziczilia 36 évvel előzte meg Magyarországot; már 1812-ben törvénybe iktatta azon intézvényes biztosítékokat, melyeket mi magyarok csak 1848-ban vívtunk ki.
Megjegyzésre méltó azonban, hogy a biztosítékokból, melyekkel a szicziliaiak »dicsőséges alkotmányukban« hazájuk függetlenségét minden eshetőség esetére körülvették, mennyire kitünik azon meggyőződésük, hogy, ha királyuk nemcsak Szicziliának s történelmi tartományainak, hanem idegen érdekű más országnak is uralkodója, iktassák be akár százszor is törvénykönyvükbe, hogy hazájuk független állam, az a függetlenség a gyakorlatban csak jámbor óhajtás, csak irott malaszt marad; hát nem is elégedtek meg annak törvénybe iktatásával, hogy Sziczilia úgy Nápolytól, mint akármely más országtól vagy tartománytól független, hanem alkotmányuknak a trónöröklésről szóló fejezete 17-ik szakaszában azt is megállapították, hogy: »ha Sziczilia királya Nápolyt visszaszerezné, vagy akármely más országot szerezne meg, tartozik vagy oda trónörökösét küldeni (nem regensnek vagy helyettesének, hanem) uralkodónak, vagy pedig a Sziczilia feletti uralkodást a trónörökösnek átadni«.
A szicziliaiak nem tagadták meg a dynastia iránti hűséget, hanem megtagadták az uralkodó személyének azonosságát a két országban; még pedig azért tagadták meg, mert Sziczilia független ország, s függetlenségével a két koronának egy személy által birtoklása összeférhetlen.
Bourbon Ferdinánd királynak, a ki a veto jogával birt, az ellen akkor nem volt kifogása, hogy a két ország uralkodója ne legyen ugyanazon egy személy, Sziczilia függetlenségét elismerve csak azt kötötte ki, hogy a királyra és elsőszülött fiára hagyassék az általános európai béke idején meghatározni, hogy a család melyik tagjának kell Szicziliában uralkodni.
Magyarország, a mióta a trónöröklést a Habsburg-ház világosan megnevezett ágaiban, előbb csak a finemre szorítva, utóbb a nőnemre is kiterjesztve megszavazta, mindig különös gondot fordított a szabad királyválasztás jogának azon esetre fentartására, ha az örökletes királyaiul elfogadott Habsburgoknak magva szakadna; 1687-től kezdve a mai napig a magyar nemzet egyetlenegy habsburg-házi ivadékot sem avatott fel királyául a nélkül, hogy a nemzet e szuverenitási jogának a koronázási szent diplomába (Sacrum Diploma) iktatását s királyi eskü szentségével biztosítását, mint a királylyá avatás és koronázás elengedhetlen feltételét, megkövetelné. Méltán helyezett és helyez erre fontosságot, mert ez a király által eskü szentségével megerősített elismerése annak, hogy Magyarország nem amolyan »családi magánbirtok«, nem amolyan »örökös tartomány«, melyet a birtokos, mint valami majorságot, feloszthat, eladhat, elcserélhet, vagy végrendeletileg akárkire ruházhat, hanem egy oly szabad nemzet tulajdona, mely a szuverenitásnak kútfeje, oly szabad nemzeté, mely nem a királytól kap, hanem a királynak engedélyez jogokat (concessa sibi suprema potestas! 1741: IX.) Ilyen annak a királyválasztási szabadságnak jelentősége s értelme; ennek magának elégnek kellene lenni arra, hogy a ki a törvényben meghatározott esetre a nemzet e szabadságának tiszteletben tartására magát eskü szentségével kötelezi, az ne törekedjék a szuverén Magyarországból akár nyiltan, akár leplezetten magánbirtokot, amolyan »örökös tartományt« csinálni.
E tekintetben is hasonlóságot találunk Sziczilia és Magyarország közt. A szicziliai alkotmány már idézett trónöröklési fejezetének 15-ik czikke kimondja, hogy törvényes utódok és örökösök hiányában a nemzetnek joga lesz magának királyt választani, de a szicziliai parlament szent hagyományul kivánván hazája függetlenségének megóvását az utódokra is átbocsátani, a királyválasztás jogának kijelentéséhez hozzá tette, hogy a nemzet soha se válaszszon királyául oly fejedelmet, a ki más országon is uralkodik, vagy uralkodásra lehet hivatva és annak, a kit királyául választ, tegye kötelességévé, hogy Szicziliában székeljen (deve stabilir la sua residenza in Sicilia).
A Nápolyban IV-ik, Szicziliában III-ik Bourbon Ferdinándot a francziák kétszer üzték ki Nápolyból, de csakis Nápolyból, nem Szicziliából is, mert ezt Anglia Napoleon hódítása ellen mindig fedezte. Először kiűzték 1799-ben, midőn a republicanusok Championnet vezérlete alatt a nápolyi királyságból Parthenópei köztársaságot csináltak;* másodszor pedig 1806-ban kiűzte Napoleon császár, a ki elébb testvéröccsét, Józsefet, 1808-ban pedig sógorát, Murat Joachimot tette nápolyi királylyá.
Midőn Bourbon Ferdinánd első izben (1799-ben) Szicziliába menekült, annak akkori, még nem reformált országgyülése tisztességes személyi czivillisztán kivül 150,000 uncziát (1.875,000 lirát) adományozott neki évenkénti udvartartás költségeül, de azon feltétel alatt, hogy, ha nem tart királyi udvart Szicziliában, nem kapja meg az adományt (il donativo), azonban néhány hó mulva Ruffo bibornok orosz segítséggel megdöntötte a Parthenópei köztársaságot s Ferdinánd király felvette, a szicziliaiak 1.875,000 liráját, a faképnél hagyta Szicziliát s visszatért Nápolyba udvart tartani. Nem igen szép história, megtörténik az másutt is, de azért őt a szicziliaiak ujra bőkezü vendégszeretettel fogadták, midőn Napoleon által Nápolyból elkergetve másodizben is hozzájuk menekült.
A Nápolyból elűzött Bourbon Ferdinánd mindkétszer a szicziliaiak nagylelkű lojalitásában keresett és talált menedéket épp úgy, mint Habsburg Mária Terézia a magyarokéban, midőn hatalmas ellenségek által megtámadva, saját szavai szerint, nem talált helyet, a hova fejét nyugodtan lehajthatná, hogy anyává legyen.
Bourbon Ferdinánd Sziczilia e nagylelküségét 1814-ben, midőn Austria és szövetségesei a Bourbonoknak Nápolyba visszahelyezését már elhatározták, a szicziliai parlamentnek megnyitó beszédében e szavakkal ismerte el: »Atyai szivem érzelme soha sem fog változni ezen lojális, nemes nemzet iránt, mely kétszer fogadott be magához szerencsétlenségeimben és semmi áldozatot nem tagadott meg, s melyben a hűtlenségnek annyi példái közt más alattvalók soraiban soha egyetlen egy áruló sem akadt.« (No hiszen, a mi azt az atyai sziv frázist illeti, azt a magyaroknak is sokszor volt alkalmuk hallani s mindannyiszor alkalmuk is volt a frázisnak értelmét kitapasztalni.) De hát Szicziliának ily ünnepélyesen elismert nemes nagylelkűsége mégis csak olyan dolog volt, a mit csak mégis meg kellett hálálni, hát a Bourbonok meg is hálálták, épp úgy, mint a bécsi udvar meghálálta Mária Terézia magyarjainak és Sobieszki lengyeleinek nagylelkűségét. A Bourbonok esküt tettek Sziczilia állami függetlenségére épp úgy, mint a Habsburgok esküt eskü után tettek Magyarországéra. Sziczilia 1812-ki alkotmányát fegyverrel támadta meg a Bourbon-ház, éppúgy mint Magyarország 1848-ki alkotmányát a Habsburg-ház. A fegyveres támadást Sziczilia fegyverrel verte vissza, úgy tett Magyarország is; a szicziliaiaknak kezéből külavatkozás csikarta ki a diadalt, a magyarokéból is az; a különbség a két ország közt csak az, hogy a mit Magyarországban az orosz tett, azt Szicziliában Austria tette.
Hogy a hasonlatosság kimutatása teljes legyen, még egyre akarok figyelmeztetni. Szicziliának Nápolytól teljes függetlensége az 1812-ki alkotmányban épp oly határozottan ki van mondva, mint Magyarországé Austriától az 1791-ki X-ik törvényben. Sziczilia feltételül szabta Bourbon Ferdinánd királyságának, hogy e függetlenséget ismerje el, éppen úgy, mint Magyarország nem avatta fel s nem koronázta meg II-ik Leopoldot törvényes királyának, mig Magyarország függetlenségének Austriától az uralkodóház által elismerésére reá nem állt, s ez elismerésnek törvénybe iktatásába bele nem egyezett. Bourbon Ferdinánd az 1812-ki alkotmány azon szakaszához, mely Szicziliát Nápolytól függetlennek jelentette ki, oda irta, hogy »placet« és ezt a placet-et eskü szentségével is megerősitette. Második Leopold magyar király is oda irta az 1791-ki törvények alá, hogy legkegyelmesebben méltóztatik tetszéssel fogadni, helybenhagyni és megerősiteni a magyar országgyülés által legalázatosabban elibe terjesztett törvényeket, s azoknak tetszéssel fogadására, megtartására és megtartatására koronázásakor esküt is tett, s halála után úgy fia I. Ferencz, mint unokája V. Ferdinánd is esküt tettek. Hanem persze a mi közönséges magánembereknél vétek, az a koronás, főknél csak »politika«. Igaz, gyakran megtörténik (a Bourbonokon is megtörtént), hogy a népek azt a politikát politikusával egyetemben elkergetik, sőt néha egyebet is tesznek vele, még olyasmire is vannak példák, a miről Molina és Mariani jezsuiták azt tanították, hogy az erényes és érdemteljes cselekedet, ha használ az egyháznak. Lelkük rajta!
1815-ben a helyzet Európában megváltozott; Murat Joachim, Nápoly királya, a ki az Elbából visszatért Napoleonnak újra pártjára állott, 1815. május 2-án Tolentinonál az osztrákok által megveretve elvesztette trónusát, Neipperg osztrák tábornok (Napoleon császár nejének, Mária Lujza főherczegnőnek előbb »barátja«, később férje) megszállotta Nápolyt s a Capua melletti Casa Lanza-ban a nápolyi sereg megbizottjaival május 20-án megkötött szerződéssel utat nyitott Bourbon Ferdinándnak Szicziliából Nápolyba visszatérni; vissza is tért, s miután a bécsi congressus őt Nápoly trónusára visszahelyezettnek nyilatkoztatta,* Sziczilia függetlenségének Nápolytól elismerésére letett esküjét akként váltotta be, hogy 1816. deczember 8-ki edictumával az uralkodása alatt levő minden országokat egy álladalmi testté egyesítette, mintha csak azt az Olmützben, 1848. deczember 2-án kelt manifestumot olvasná az ember, melyben az austriai ház uralkodása alatti minden országoknak és tartományoknak egy nagy álladalmi testté egyesítése életczélul lett kitűzve.
Ezért Bourbon Ferdinánd Austriának huszonhét millió frankot, tekintélyesebb ministereinek pedig Murat ellenében »kialkudott« jó szolgálataikért, amúgy borravalóul, kilencz milliót fizetett (nem rosz üzlet volt azon időben a ministerségi mesterség).
Ezzel aztán a hasonlatosság Sziczilia, és Magyarország közt teljessé lett.
Hanem a dologban egy kis különbség is fordult elő, azonban olyan, melylyel nem gondolom, hogy a bécsi udvar dicsekedhetnék.
A bécsi congressus 104-ik czikke e szavakkal helyezte vissza Bourbon Ferdinándot a nápolyi trónusra: »Ő Felsége IV-ik Ferdinánd Nápoly trónusára visszahelyeztetik s a hatalmak által két Sziczilia országa (royaume) királyának ismertetik el.« Legyen hogy a Bécsben összeült hatalmak ezt a két Sziczilia országát könnyelmüségből, legyen hogy gonosz számítással használták, az Bourbon Ferdinándnak ürügyet adott Szicziliának Nápolylyal egy állammá egyesítésére, amint hogy edictumát, melylyel az egységesítést kimondotta, egyenesen azzal indokolta, hogy őt és utódait a bécsi congressus a két Sziczilia királyának ismerte el. Az a hirhedt olmützi manifestum még csak ily congressusi ostobaságra, vagy malitiára sem hivatkozhatott. Ezen ürügyhiány kivételével, Magyarország és Sziczilia közt a hasonlatosság tökéletes.
