3. Levélváltás Nigra Constantinnal, Olaszország párisi követével.
3. Levélváltás Nigra Constantinnal, Olaszország párisi követével.
Nigra Constantin lovag (később gróf), Cavournak legbizalmasabb embere, a ki a zürichi békekötés után a turini kormány párisi követévé lett kinevezve, nagy sajnálatomra kénytelen volt elhagyni követi állását Párisban, midőn Napoleon császár diplomatiai összeköttetését Victor Emanuel kormányával Umbria s a márkák elfoglalása miatt megszakitotta. Ez a nehézség az olasz királyságnak fentebb megismertetett elismerése által el lett háritva; Nigra lovag akkoron Turinban tartózkodott, várva, hogy miként fog vele Cavour utódja, Ricasoli báró, rendelkezni; ujra megerősittetvén előbb elfoglalt követi állásában, engem (ki akkor szegény leányom betegsége miatt Biella mellett a cossilai vizgyógyintézetben időztem) julius 14-én levélben értesitett, hogy 25-kéig nem utazik el Párisba, s felkért, hogy, ha ez idő közben át találok rándulni Turinba, tudassam vele, hogy hova szállok, miszerint felkereshessen s értekezhessünk; én erre az itt következő levéllel feleltem, eleget téve abban Kiss Miklós ezredes fentebb emlitett kivánságának is.
Kossuth Nigra Constantin urnak, az olasz király teljhatalmu miniszterének s követének III. Napoleon császárnál.
Villa Ruscalla, Turin mellett.
(Francziából forditva.)
Cossila, 1861. julius 18.
Mon cher Monsieur!
Valóban nincsen szerencsém; Cavournak örökre sajnálatos halála óta ötször voltam Turinban, mindannyiszor bekopogtattam az Ön szállásának ajtaján, s mindig azzal utasittattam el, hogy Ön nincs a városban; s hogy hol találhatom Önt, nem tudták megmondani; most már teljességgel nem reménylhetem, hogy elutazása előtt személyesen tehessem Önnél tiszteletemet, kényszeritve vagyok annálfogva Önnek e levelemmel alkalmatlankodni.
Ön tudja, mennyi fontosságot helyezett Cavour gróf Olasz- és Magyarország érdekeinek szolidaritására. Ön azon kevés választottak egyike volt, kik előtt titka nem vala. Ön be volt avatva terveibe, gondolataiba, s azonos hazafiui eltökélések által lelkesitve Ön bennök osztozott.* Ön tehát ismerte azon viszonynak is mind jellegét, mind bensőségét, melylyel engem a gróf megtisztelt, ismerte a király helybenhagyása mellett köztünk a végett megállapitott terveket, hogy Magyarország közreműködése biztosittassék s hazám azon karba tétessék, hogy egész erejének sulyát belevethesse Olaszország eventuális (kikerülhetlen) háborujának mérlegébe Austria ellen.
Nigra ur avatottsága felől a köztünk s Cavour közt megállapitott viszonyba, jó indulatáról ügyünk iránt és szives készségéről a magyar érdeket előmozditani: lásd Teleky Lászlónak a zürichi békeértekezlet alatt hozzám intézett levelét Irataim I. kötetének 493. lapján.
Nem gondolok a discretio kötelessége ellen véteni, ha megemlitem, miként Ricasoli báró engem annak biztositásával tisztelt meg, hogy nem kevésbbé meggyőződve mint nagy elődje volt erőlködéseink egyesitésének szüksége felől, szent örökségül fogadja el Cavour gróf politikáját Magyarországot illetőleg.
A báró jellemszilárdsága s a két nemzet érdekeinek közössége (mondhatnám azonossága) kezeskedvén ez elhatározás felől, megnyugvással néznék a jövendőnek elibe, ha azon halogatás nem aggasztana, melyre a király kormánya magát kényszeritettnek hiszi azon tekintetek által, melyeknek sulya s hordereje Ön előtt ismeretesek.
Függőben tartani a dolgokat a jövő tavaszig (mert ez a vezényszó, melyet ugy Turinból mint Párisból kapok), tekintve a válságot, melybe a helyzet Magyarországon jutott, nem könnyü dolog. Nem is titkolhatom el, hogy az a vancirozott ellenzék vezéreinek kivánságára táviratilag közlött nézetem későn érkezvén az országba, nem voltam aggodalom nélkül azon fordulat miatt, melyet egyrészt a lehangoló késedelem a külháboru kilátásaiban, másrészt az európai diplomáczia nyomása a pesti országgyülésen a válaszfelirat alakinak nevezett kérdésében előidézett.
Szükségesnek látom ez aggodalmam indokait előadni. Magyarország földrajzi helyzete fegyveres ellentállás kezdeményezése szempontjából nagyon kedvezőtlen. Aztán a nemzet egészen le van fegyverezve. Sem fegyvere, sem pénze. Minden erőd, minden hadszertár, minden hadi készlet, minden strategiai pont az ellenség kezeiben, a mely immár 130,000 főre szaporitott katonasággal tartja elfoglalva az országot, s e haderőben egyetlen egy magyar zászlóalj vagy lovassági század sincs, mind idegen. Természetes, hogy Magyarország nem hiszi magára vállalhatni a harcz kezdeményezését, midőn azt látja, hogy Olaszország a maga 180,000 főnyi rendes seregével, 120 zászlóalj mozgósitott nemzetőrségével, három hadosztály önkéntes kereteivel, roppant hadi szerkészletével, flottájával, egy nemzeti kormány kimerithetlen erőforrásaival s 22 milliónyi lelkesült, minden áldozatra kész, és készülődéseiben egészen szabadon mozogható lakosságával nem hiszi magát elég erősnek, hogy megkezdje a harczot Austria ellen.
Elég volt ennyit mondanom annak megértésére, hogy Magyarország kivülről kénytelen várni a maga »chance«-ait, annyival inkább, mivel azon veszély lehetsége által is fenyegetve van, hogy, ha felkel, s felkelése komoly szint ölt, egy vagy más oldalról idegen avatkozás által rohantatik meg, mielőtt akárki is a világon kinyujthatná felé védő kezét.
Kérdenek is folyvást, aggódva kérdenek a hazából, mikor lesz már meg az olasz háboru? és én – fájdalom – nem adhatok nekik más bátoritást, mint a határozatlan (vague) kilátást a háboru lehetségére – csak is lehetségére! – a jövő tavaszszal. S biz ez nem igen bátoritó, mert hasonló igéret megvalósulása már meghiusult; s aztán mit tenni a jövő tavaszig? Ebben van a nehézség, mert tenni kell valamit, absolute kell.
Velencze helyzete egészen más. Velencze olyan, mint egy darab vas, a melynek csak várnia kell szép csendesen, hogy a szomszéd nagy mágnes magához vonja. Semmi sem könnyebb a világon, mint nem tenni semmit. Velencze felszabaditása Olaszország által csupán időkérdés; tehát várhat, s várni tudnia kell.
Magyarország egészen más helyzetben van. Ott összehivták az országgyülést – névleg az 1848-ki alapon – s felszólitották, hogy formulázza a nemzet kivánatait. Semmit nem tenni lehetetlenség volt. Tenni kellett valamit, vagy fegyverhez nyulni vagy a törvényesség terén sorakozni; a mondott okoknál fogva az elsőt nem tehették, hát a másodikat kellett tenniök.
Meg is kell Önnek mondanom, hogy ugy Napoleon császár, mint Cavour határozottan azon nézetben voltak, hogy semmit sem kell rohamositani (précipiter); hogy elvesztenők ügyünket Európa itélőszéke előtt, ha az országgyülés összejövetele megtagadtatnék; szükség, hogy ne lépje tul a törvényesség terét; követelje a nemzet minden történelmi jogát, de csak is azt követelje, miszerint azt megtagadva, Austriára háruljon az igazságtalanság terhe Európa előtt.
Ilyen volt a helyzet követelménye, és ilyenek voltak Cavour s a császár tanácsai; szó szerint követte azokat (Deákkal élén) még a conservativ párt is. De minden álláspontnak megvan a maga logikája. Attól soha sem tartottam, hogy Magyarország lemondhat (abdique) ezer éves nemzeti létéről, miszerint elemül szolgáljon egy fantastikus »Gross-Oesterreich« czimü nemzet megteremtéséhez, a mi csak az udvari nagyravágyás czégére, de mint »nemzet« soha sem volt s nem is lészen;* a mitől féltem; az, hogy Ferencz József ki talál bontakozni a mindenféle zagyva elemek egységesitésének chimerikus álmaiból,* s a magyar országgyülés teljesen törvényszerü követeléseinek igazságot szolgáltatva helyreállitja a maga hatalmát; ez az, a mitől tartottam, mert ez esetben (ha csak a nemzet azonnal fegyverhez nem nyul, a mit, tekintve Olaszország készületlenségét, nem lehetett volna koczkáztatni) az országgyülésnek lehetetlen volna a koronázást megtagadni, s ha ez megtörténik, elvész Magyarország s Olaszország is vele, ha csak minden számitáson kivül eső véletlenségek meg nem mentik. Nem tanácsos e tekintetben illusiókat táplálni.
Pedig bizony megtörtént. Magyarország lemondott ezer éves nemzet állami állásáról; nem olvadt ugyan bele Austriába, de amolyan sziami ikerséget vállalt vele, s magyarból lett osztrák-magyar, a mi valóságos »non sense«.
Bismarck herczeg egy nevezetes nyilatkozatában az osztrák birodalmat ekként definiálta: »különös foncsora (amalgame bizarre) ellenséges irányu nemzetiségeknek, melyet csak a szenvedések, bukások, megaláztatások hosszu lánczolata tart jól-rosszul egymáshoz kötve, melyeknek négy századon át osztályosai voltak, tehetségtelen uralkodóik s rossz kormányaik hosszu sorozata alatt.
Szerencsére, legyen elbizakodás, legyen vakság vagy számitás a szent szövetség helyreállitására, a Habsburgok nem tudták hasznát venni az alkalomnak, annálfogva ezután minden transactiót lehetetlennek lehet tekinteni, s biztosan lehet számitani Magyarországra, feltéve, hogy mód szolgáltatik kezemre feltartani nemzetem erkölcsi bátorságát (a physikai bátorságnak bizonyosan nincsen hijával), nehogy meginogjon a szenvedések terhe alatt; mely reá fog hárulni a szenvedőleges ellentállás következtében, a melyre szoritva van, várva, hogy Olaszország késznek érezze magát oda dobni Austria lábaihoz a kikerülhetlen végküzdelem keztyüjét.
Igaz, kiszámithatlan fontosságu tekintetek óhajtatják velem, hogy ez ne késsék, de minthogy az mondatik, hogy Olaszország nincs készen, sajnálhatom a késedelmet; de türnöm kell; azonban, ha nyom valamit Magyarország a számitásban (pedig nagyon is sokat kell nyomnia), annyit legalább megkivánhatnánk, hogy térvesztés helyett haladást lássunk az olasz kérdés logikájában.
Pedig (szomoru, de igaz) tért vesztenek. A helyett, hogy 300 ezer főre szaporittatnék a rendes hadsereg (a mi Magyarországon hitet keltene a háborui szándok komolysága iránt) a hadsereg szétforgácsoltatik; meggyengittetik a Dél-Olaszországban alkalmazás szüksége folytán. Az ujonczozás az ország felében csak is névleges. Az önkéntes sereg keretei (cadres) betöltés helyett feloszlattatnak. A keleten ügynökeinktől minden pártfogás, minden támasz megvonatik; itt pedig nagyon közel vannak ahhoz, hogy a nápolyi tartományokban egy második Velenczét találjanak, sőt már találtak is. Cialdini meg fogja verni; szét fogja szórni azt, a mit brigánsoknak neveznek, de állandó katonai megszállás nélkül nem fog végezni a polgárháboruval, mert biz’ ott polgárháboru van, és mindig meg fog ujulni, mig a franczia zászló oltalma alatt Róma oly fészek marad, melyben (mindig franczia pártfogás alatt) a reactio szervezkedik, fegyverkezik s magát ujonczozhatja Olaszország s Európa söpredékéből Austriától kezdve egész Irlandig. Mondhatják kicsinyelve, hogy »brigánsok;« komolyabb dolog ez, az európai reactio az, a mely (mindig a franczia sas szárnyaitól fedve) Rómában szervezkedik, Olaszország ujjászületése s más nemzetek szabadsága ellen, és különösen az enyém ellen.
Miként hihesse a magyar nemzet, hogy Olaszország néhány hó alatt képes lehessen a háborura Austria ellen? és ha elvesztve e hitet; elveszti a reményt, hogy fegyvert foghatva kimenekül türhetlen helyzetéből! – Irtózatos csak reá is gondolni!
Igazán mondom, én a császárt nem értem. »Minthogy fél a klerikális párttól Francziaországban!« Hát a mi a pápa személyét illeti, hagyján; ez lehet sajnos, de érthető, hanem a Bourbon! hanem Róma a francziák császárjának paizsa alatt az európai reactio hangyabolyává téve! – ez már olyas valami, a mibe az ember feje bele szédül.
Azonban bár miként legyen is ez, annyi bizonyos, hogy a helyzet tengelye Párisban van, tehát közös érdekünk ott egyetértve működni. Cavour is igy vélekedett; helyben hagyta s bátoritotta a bizalmas viszonyt meghitt ügynöke Vimercati és képviselőnk Kiss Miklós ezredes közt, s értesittetvén a több mint bizalmas, a bensőlegteljes viszony felől, mely ez utóbbi és Thouvenel franczia külügyminiszter közt fenforog, a gróf tökéletesen méltányolta ennek előnyét s gyakran adott nekem tanácsot arra nézve, hogy miként kell ennek hasznát vennünk.
Engedje Ön megemlitenem, hogy Kiss Miklós ezredes neje által közel rokonságban van Thouvenel urral, s ők nemcsak rokonok, hanem meghitt barátok is. Kiss ezredesnek egy szép birtoka van Fontainebleau mellett (Château St-Ange prčs de Moret, Seine-et-Marne), Thouvenel urnak is ott közel egy félórányira vannak birtokai, s távollétében Kiss ezredest szokta megbizni érdekeinek gondozásával. Thouvenel ur gyakran átrándul Fontainebleauból St-Angeba, s egész napokat vagy estéket tölt Kiss urnál. A császár utóbbi mulatása alatt Fontainebleauban, Thouvenelnek szokása volt minden miniszteri tanács után vagy előtt egy napot Kiss ezredesnél tölteni; a császár tudja ezt és sanctionálja, ámbár tudtával van, hogy Kiss ezredes a mi képviselőnk. – – – Párisban is gyakran van Thouvenel Kiss ur ezredesnél (40. rue St-Dominique St-Germain); nekem is ott volt vele egy fontos értekezésem a császár tudtával, midőn utban valék Olaszországba.
Szabadságot vettem magamnak ez apró részletekre kiterjeszkedni, miszerint megértessem, hogy mi is tehetünk valamit Párisban közös érdekeink körül, kivált miután a császár folyvást sok rokonszenvvel nyilatkozik Magyarország felől, engem pedig személyesen nem szünt meg jóindulatának biztositásaival megtisztelni. Értesitve vagyok, hogy Ön nagyon kitünő helyet foglal el a császár nagyrabecsülésében, s hogy az Ön visszatérése párisi állásába ott nagyon kedvesen fogadtatik; azt is tudom, még pedig hivatalosan, hogy Ön nagyon jó lábon áll Thouvenel urral, de ha nem rosszul vagyok értesitve, ekkorig még nem volt meg Önök közt az a tartózkodás nélküli, tártkeblü intimitás; a mely ügyleti szempontból nagyon előnyös, de csak fesztelen, sociális érintkezés bizalmassága közben szerezhető meg, e tekintetben képviselőnk s barátom Önnek nagyon előnyös könnyitésekkel lehet szolgálatjára ugy a városban, mint falun. Megvallom, sajnálnom kell, hogy az Ön elutazása kissé hamarébb nem történt, mert Thouvenel egész juliusban Kiss ezredes szomszédságában falun lesz, s a házias familiaritás fesztelenségében töltött néhány óra, sokkal jobban tájékozhatta volna Önt a helyzet apró, de nagyon fontos titkai felöl (melyekből ismerek néhányat), mint a hivatalos élet formális érintkezései tehetik.
Dixi et salvavi animam. Csupán annyit kivánok még megjegyezni, hogy Kiss ezredes ur az és senki más, a ki érdekeinkkel meg van bizva Párisban; kérem is Önt, méltóztassék őt egyedüli képviselőmnek tekinteni s a magyar ügyekben csak is ő hozzá fordulni, mert egyrészt senki más nem lehet ez ügyet illetőleg a viszonyokba anynyira beavatva mint ő, másrészt a bizalom, melylyel Thouvenel ur iránta viseltetik, egészen a discretiója iránt táplált hittől függ; s én csak is az ő közvetitésével fogom időnként az előfordulható tudnivalókat Önnel közölni, ha Ön azt megengedni méltóztatik.
Még sok mondani valóm volna ugy Páris, mint Magyarország felől, de levelem már is tulságosan hosszu, s Kiss ur azon helyzetben van, hogy helyettesithet.
Esedezem, méltóztassék megbocsátani a fesztelen bizalmaskodást, melyet magamnak megengedtem, s fogadja legőszintébb szerencsekivánataim mellett ujra elfoglalt fontos állásához kiváló tiszteletemnek, ragaszkodásomnak s változhatlan odaadásomnak biztositását.
Kossuth.
Nigra ur válasza e levélre.
Villa Ruscalla, 1861. julius 24.
Kedves Uram!
Sietek köszönettel tudatni Önnel, hogy vettem levelét, melylyel megtisztelt. Látni fogom Kiss urat Párisban, és tudatni fogom az ő utján, mit lehet reményleni hazájáért. – Azt hiszem, hogy a grófnak soha eléggé nem fájlalható halála óta semmi terv sem alkottatott sem Párisban, sem itt; holott igen természetes, hogy, ha az olasz és magyar kérdések gyakorlati megoldását óhajtjuk, nemcsak egy előre megállapitott tervvel kell birnunk, mely tervet egyébiránt változtatni fog lehetni a körülmények szerint, de az is szükséges, hogy ezen terv előlegesen meg legyen vitatva mindegyik érdekelt rész által, ugy hogy mindnyájunk erőfeszitése ugyanazon czél felé irányuljon.
A mi helyzetünk jelenleg nem jó; Nápoly elfoglalja haderőnk egy harmad részét. Háboru esetén 100 ezer embernél többet nem lennénk képesek harczba vinni. Katonai és igazgatási szervezeteink nem mozognak kellő gyorsasággal. – Meglehet, hogy miniszteri válság előnapján vagyunk, igy hát jelenleg Olaszhon nincs háborura készen. De ezen állapot egy napról a másikra megváltozhatik, vagy a római kérdés megoldása által, vagy más kedvező körülmények folytán; de csak Párisban fog lehetni megtudni azt, hogy mire számithatunk, és csak ott fog lehetni megitélni a kisebb vagy nagyobb valószinüségeket.
Ezen perczben a nemzeti mozgalom igazgatása, a mely eddig Turinból folyt ki, ismét a császár kezeibe lett letéve. – Most mi képtelenek vagyunk ezen mozgalmat intézni. – Reméljük, hogy nem sokára sikerülni fog Ricasoli urnak oly állásra jutni Olaszhonban s Európában, hogy lehetővé fog ismét válni az, hogy átvehessük ujra a mozgalom vezetését. – De addig is a császár felé kellend tekintenünk.
Mindenesetre csak Párisban leszek képes magamnak a helyzetről tiszta fogalmat szerezni, a mely helyzet egyébiránt meglehetősen zavart az európai politikát illetőleg.
Köszönöm, hogy megküldte Kiss ur lakczimét, és kérem, fogadja kiváló tiszteletem és hü odaadásom kifejezését.
(Aláirva)
Costantino Nigra.
