Kossuth – Vukovichnak.
Kossuth – Vukovichnak.
Flórencz, 1866 julius 1.
Kedves Barátom!
A mit már alig reméltem megérni, megtörtént: megkisérthetjük hazánkat felszabadítani, és pedig megkisérthetjük igen kedvező körülmények között.
Ugy az olasz mint a porosz kormány kellőleg felfogta Magyarország közreműködésének becsét a jelen háboruban.
Hanem (igen természetesen) 17 évi számüzetés után nem vélt magában az emigratióban elég biztosítékot találni a magyar nemzet dispositiójára nézve, azért direct érintkezések jöttek volt közbe egy a hazában bent működő commissióval is, – a mely, úgy látszik, egy erős organisatio élén áll.
E comité viszont képesnek vélte ugyan magát kültámasz feltétele alatt alkalmas perczben kitörésre vinni a dolgokat az országban, de nem azt feltartani és általánosítani, a nélkül hogy én az országban megjelennék s a kormányt a kezembe venném, mert a változhatlan multnál fogva s a nép szellemének ismereténél fogva is akként van meggyőződve, hogy még mindig csak az én nevem képes a függetlenség kivivására a nemzetnek zászlóul s gyülpontúl szolgálni.
Innen, és mert a kormányok a kül- és belerők egyesülését óhajták köztem és a hazai comité között, a következőkben történt a megállapodás:
a) kivülről nem lehetvén a beldolgokat vezetni: addig, míg én künn leszek, azokba nem avatkozom, – a hazai comité fogja azokat vezetni;
b) a küldolgokat ellenben én vezetem;
c) a hazai comiténak egy megbizottja lesz mellettem, kapocsul a kölcsönös érintkezésre, miszerint én arról, a mi benn, s ők arról, a mi künn történik, evidentiában tartatván, összhangzás legyen a működésben;
d) a comité személyes veszélyt látván abban hogy külföldön valamely collegiális testülettel legyen érintkezésben, idekünn nem állíttatik fel comité – egyedül viendem a dolgokat;
e) a mint az ország határát átlépem, a kormányt én veszem kezembe – a comité rendelkezésemre bocsátja erőit és készületeit, és megszünik lenni.
Ez állapodások folytán kölcsönös egyetértés jött létre azon alapra nézve, melyre az osztrákkal háboruban levő hatalmakkal alkudni lehet, alkudni szabad.
Ezen alap mindég ugyanaz, melyet 1859-től ismersz.
Nekem mindég kiindulási pontom, hogy, ha a nemzet kültámaszra való számítás nélkül, spontaneitással fel akar kelni – az az ő dolga, nekem nem volna más kötelességem mint veszélyeiben osztozni, – de ha arról van szó, hogy én adjam kivülről a lökést a felkelésre, azt csak úgy s akkor szabad tennem, ha oly támaszt és segítséget nyujthatok a nemzetnek, mely a sikert csakis a nemzet eltökéllésétől teszi függővé – ha oly combinatiókat hozhatok létre, melyeknél nemzetünk nem mint eszköz, hanem mint önczél van számba véve, – s ha oly garantiákat eszközölhetek, melyek politikailag a czélt biztosítják, tactikailag pedig a nemzet erejének kifejtését elősegítik.
E garantiákat: sereg és fegyver-segítségben – a szövetséges hatalmak zászlójának honunk földén megjelenésében – oly proclamatiókban a sereg-segítség éléről, melyekkel a szövetséges hatalmak magokat Isten és világ előtt a magyar függetlenségi ügygyel solidarizálják, és a magyar zászlónak határozott politikai értelemmel már ittkünn felütésében keresem és találom.
Ezen alapon folytattam az olasz kormánynyal az alkudozást. És szerencsés sikerrel, nem csekély nehézségek között.
Az állapodások következők:
1. Itt a magyar legio reorganizáltatik oly módon, hogy zászlajának politikai értelme legyen (az én nevem, melynek határozott politikai értelme van – lévén vele kapcsolatba hozva) és oly kifejezést nyerjen, a mint csak lehetséges. A köztem és a miniszterelnök közt e tárgyra vonatkozólag váltott levelezés holnap fog a lapokban megjelenni – s pár nap alatt a reorganisationális királyi decretum is.
Küldöm másolatát a levelezésnek, kérlek, fordítsd le és eszközöld a lapokban felvételét.
2. Ezen s csakis ezen az alapon (mert én csak a magyar zászló alá hívhatom a magyar katonát) proclamatiót bocsátok ki a magyar ezredekhez, mely a magyar önczélt és az olasz szövetséget nyiltan constatirozza.
Küldöm a kormány által sanctionált proclamatiót nyomtatásban – a mint már szétküldetett. – Légy szives lefordítani, s három nappal ama levelezések közzététele után és nem hamarabb közöltesd. Óhajtom, hogy fordításodat valami jó angol stylistával átnézesd.
3. Mintegy 30 ezer főnyi expeditio fog Garibaldi személyes vezérlete alatt a partvidékre küldetni – destinatiója Magyarország, – homlokán a magyar legióval, s fegyverrel és lőszerrel számunkra.
Ezen expeditio combinatióba hozandó egy hasonlóval porosz oldalról és némely más intézkedésekkel, melyek az operatióknak az ország különböző határvidékein simultaneitását biztosítandják.
4. Az expeditio éléről proclamatio intéztessék az olasz király nevében, mely felszólítja a horvátokat és magyarokat lerázni az osztrák uralom jármát – biztosítja őket Olaszország segítségéről s barátságáról – és hogy belügyeikbe semmikép sem akar avatkozni.
Mindezek elfogadtattak. – Garibaldi beleegyezett a neki szánt destinatióba, – a király mindent sanctionált s e szavakkal vett tőlem búcsut meleg kézszorítással: »ŕ revoir ŕ Vienne«.
Az expeditio ideje természetesen tactikai opportunitástól függ, mit a hadjárat menete határozhat csak el. – Megnyugtatásul szolgálhat, hogy forradalmi kitörés nálunk csak úgy s csak akkor kivántatik, ha az expeditio meglesz. Ha nem – nem.
E negotiatióknál erős támaszom volt gróf Usedom, porosz követ. Annyira ment, hogy forma szerinti jegyzékben jelentené ki az olasz kormánynak, hogy, ha propositióink el nem fogadtatnának, a porosz kormány kételkedésbe esnék az olasz szövetség sinceritása felől – s azt volna kénytelen hinni, hogy az olaszok, ha a velenczei tartományokat elfoglalniok sikerül, tovább nem szándékoznának folytatni a háborut.
* * *
Poroszországra nézve ugyanazon elveket állítottam fel. – Éppen a napokban történnek a végegyezkedések Berlinben. – Minden okom van remélleni, hogy pár nap alatt távsürgönyileg fogok a negotiatiók szerencsés bevégzéséről értesíttetni, – s akkor, mihelyt itt dolgaimat bevégeztem, Poroszországba szándékozom, mert bár a Garibaldi expeditiója – minden kilátás szerint – sokkal kevesebb nehézségre találand utközben – én a porosz expeditióval akarok bemenni, mert ott egy szerencsés csatával pár nap alatt az országban lehetek, míg erre az ut 20–30 napba kerül.
* * *
Elmondtam annyit, a mennyi szükséges, hogy a helyzetet megértsd.
Mondanom sem kell, hogy a legfeltétlenebb discretióra számítok – s kérlek, e részben nyugtassmeg világosan a válaszoddal.
* * *
A mint Berlinben is tisztában leszünk, egy manifestumot fogok simultanee olasz, franczia, angol, porosz lapokban közrebocsátani. – Ide zárom annak angol fordítását – kérlek, nézd s valami confidentiális angol barátoddal nézesd által, s készítsd el úgy, hogy a lapokba mehessen. Készítsd el az utat is felvételére a lapoknál, a melyeknél lehet, és jónak és kivihetőnek találod. – Egy pár levél által tanácsos volna némely nagyobb provincziális lapokba is átvételét biztosítani – Manchesterben: Irelandnál, a »Manchester Examiner and Times« szerkesztőjénél (gondolom ez az ottani liberális nagy lap czíme); a »Star«-nál tudni fogják – Glasgowban John M. Adam által stb.
De a manifestumot csak akkor add át a lapoknak, ha tőlem távsürgönynyel ez utasítást kapod: »publish« – hamarébb nem, mert be kell várni a berlini végzeteket és Európaszerte simultaneitásnak kell lenni a közzétételben.
Még meg kell mondanom, hogy kötelezettséget kellett vállalnom mindent kerülni, a mi akár a lengyel, akár az orienti kérdést illető complicatiókra adhatna okot. Érteni fogod az óvakodás horderejét.
* * *
Reménylem, édes barátom! hogy a mikre e levelemben megkértelek, még azon esetben is meg fognád tenni, ha különben a politikai működésben nem volna szándékod résztvenni.
De hinni szeretem, s melegen és őszintén óhajtom, hogy ne vondd meg közreműködésedet a hazától azon 1849-ki elvek nyomán, melyeknek egyik kitünő bajnoka valál.
Ha akaratod óhajtásaimmal találkozik, ez idő szerint két destinatiót proponálhatok választásodra. Az egyik Anglia, a másik Flórencz.
Angliát illetőleg, bár az, mert Anglia kormányától mi positiv segélyt nem várhatunk, politikai tekintetben nem igér oly hatályos tért mint például Flórencz; mégis igen nagy fontossággal bir, mert sokat árthat, árthat egész a meggyilkolásig.
Párisban magas körökben az a hit, hogy közelítés van az osztrák és orosz között, hogy Szt-Pétervárott van a kulcsa azon elbizakodásnak, melylyel Austria, a congressust visszautasítva, a háborut provokálta. Beszélnek arról, hogy saját lengyel tartományainak biztosítása lesz a diplomatiai ürügy – a Bécscsel már kicsinált orosz megszállására Galicziának – tekintettel magyarországi eventualitásokra is. Sőt Párisba oly tudósításokat is kaptak Londonból, hogy a Reform bill csak alkalom, de a valóságos kulcs a Derby-miniszteriumnak hivatalba juttatásához abban van: hogy lehetségesnek látszik egy eventuális orosz-angol szövetség – s hogy erre alkalmasabbnak itéltetik egy Derby mint egy Russel. – Ösztönömnek repugnál ezt szóról szóra ténynek venni – de a háboru olyan dolog, melynek nyomása alatt gyakran strange bedfellows jutnak egy takaró alá.
Okom van bizonyosnak hinni, hogy, ha az orosz fegyvert fogna az osztrák mellett, a franczia hasonlót tenne ellene. – Ez magában biztató kilátás – ily feltétel alatt talán kivánatossá is válhatnék az orosz avatkozás, s teljesednék, mit régen hiszek, hogy hazánk térein dőlend el Európa sorsa. – Hanem azt is tudom, hogy a francziák császára még nem szeretne a háborubani részvétre provokáltatni – talán (több mint talán) mert még nincs előleges biztosítása a harcztér iránt a Rhenus felől.
Minden esetre bizonyos, hogy reánk nézve nagyon fontos az: »hogy Anglia ne kövessen oly politikát, mely ellenünkben s a porosz és olasz ellenében ellenséges irányu volna. – Az angol, bár legtöbbnyire csak szavaknál marad, nagyot nyom az európai politikai mérlegben – többet mint érdemli.
Emlékezni fogsz, hogy 1859-ben részem volt a Derby-miniszterium megbuktatásában – azon független párt által, mely a Toryk és Whigek plus minus balancirozott állása mellett döntő súlylyal birt a parlamenti majoritás alakításában. E párttal, melyben sok személyes barátunk is van (nem mint legfontosabbat, de mint leghasznosabbat Gilpint említem), találkoztak érdekeink – nem kértem tőlük semmit mint csak azt, hogy ne avatkozzék Anglia a háboruba, maradjon őszintén neutrális, kereskedjék, gazdagodjék, de ne adjon az osztráknak még morális támaszt sem, még azon esetben sem, ha a harcz a Pótól a Dunához terjedne. – E feltétel alatt 50–64 voksot ajánltak Palmerstonnak a 14 helyett, mely a többséghez hiányzott. Ő és társai elfogadták a feltételt irásban . . . s Derby megbukott.
Hasonló a helyzet – hasonló az Angliábani működés iránya. – Igaz, fájdalom! Cobden nincs többé – de megvan Bright-rendkivüli hatalommal kezeiben, – megvan Gilpin, mint ut s közbenjáró Bright és Milner Gibson és maga Gladstonehoz is. – Szólj, kérlek, Gilpinnel, nem hatalmazhatlak fel, hogy vele a részleteket közöld azok iránt, a mik itt történtek – de mondhatsz annyit, hogy az érdekek hatalma természetesen közeledéseket, s ezek combinatiókat hoznak létre. Hanem hogy kapcsolatban a Russel-miniszterium megbukásával a kétség Anglia eventuális politikája iránt nagyon neveli nehézségeimet s hogy az e részbeni megnyugtatás nagyon könnyítene rajtam. Nem hiszem, hogy az orosz avatkozzék, ha nem tudja, hogy Anglia azt legalább is elnézi.
Mint 1859-ben, úgy most sem kérünk semmit mást Angliától mint azt, hogy ne encouragirozza ellenségeinket.
Gilpinnel értekezni, általa viszonyba jönni Brighttel, Gladstonenal, azon lenni, hogy pressio gyakoroltassék a Derby-miniszteriumra sajtóilag, parlamentileg a külpolitikára nézve azon irányban, hogy Anglia a háboruban moraliter se vegyen részt, és a »honest neutrality« mellett maradjon s oly attitüdöt venni, hogy, ha Derby erre rá nem állana, e kérdésben meg is bukjék. – Ez volna részünkről a feladat politikai irányban Angliában.
Szocziális téren barátaink által előkészítése a térnek az activ sympathiára, mely – a mint a fent elmondott dolgok a hirlapokban megjelenendnek – meetingekkel – resolutiókkal – hozzá mi adressekkel nyilatkoznék. – A palpabilis eredmény pedig, azon esetre, ha az expeditiók meglesznek és én a kormányt átveszem, a felé volna irányozandó, hogy találjunk gyámnokokra, kik, bár magasabb áron, de hitelbe adnának fegyvereket, ágyukat, posztót, gyapotingeket (azokat a kötötteket, mik a hidegtől óvnak) stb. stb.
Ilyen volna a munkatér Angliában. Flórenczben sokkal fontosabb – mert ha én Berlinbe megyek, itt okvetlenül kell valakinek lenni, ki a kormánynál ügyeinket képviselje – az állapodások végrehajtását sürgesse s kapocs legyen köztem s a kormány között.
Itt azonban szükség jól tudni francziául. Ez elég. Olaszul nem épen nélkülözhetlen tudni.
P . . . y-t nem használhatjuk. Ő egy oly équivoque helyzetbe sülyedett, hogy nem csodálkoznám, ha egy szép reggel Flórenczből elküldenék. Vele minden érintkezés veszélyesnek tartatik a kormánynál – s az is.
Melyiket választod?
A financziális oldalról kell szólanom: pénzünk igen kevés van. Annyit – milliókat – veszen igénybe a combinatiók tactikai része, hogy a mi másnemü működéseinkre alig marad valami. – E piszkos ponton nem tartám szabadnak a törést.
Ha Londonban maradsz, havonként 10 font sterling minden, a mit saját költségeid könnyítésére ajánlhatok.
Ide zárok egy váltót 20 font sterlingről működési költségek fejében. – Ezt időnkint pótolgatni fogom. – Vasárnap van, a bankok zárva – holnap megy a váltó.
Ha Flórenczet választod, megküldöm az uti költséget és itt havonként 350 frankot biztosíthatok. – Nagyon kevés, de ki lehet vele jönni becsületesen. – Az ügyköltségeket itt is fedezném.
Ez minden, a mit tehetek – jobb időkig!
Kérlek, siettesd válaszodat.
Hű barátod
Kossuth.
Kossuth.
