Vukovics Sebő – Kossuthnak.
Vukovics Sebő – Kossuthnak.
London, 1866. január 3.
Kedves Barátom!
Nagyra becsült Főnököm!
. . . Bár fájdalmasan nélkülözöm oly régóta soraidat, nem csodálkozom a hallgatásodon. Magyarország állapota olyan, hogy tekintetén bizton elmereng az ember elméje, de sem az állapot igaz characterét kiismerni, sem a lehető teendőkre nézve lelkiismeretes tanácsot fogalmazni nem képes. Bár észrevételem csalna, de én azt látom vagy legalább képzelem látni, hogy az ausztriai monarchia omlásával egyenlő lépést tart hazánk darabokra szakadozása is. Horvátország elválása aligha lesz megmásítható, és ime ismét merészül emelik fejeiket a magát az anyaországot is hasonló műtéteknek alávetni törekvők, és pedig a hon nemcsak egy részében.
És a végzetes mult nyár mennyire fölforgatta azon viszonyokat, melyekben az idegen országokkal szemben állottunk. Olaszország saját tehetetlenségének daczára legvérmesebb reményeit mintegy bűbájosan látta teljesülni, és természetes véget vetett a köteléknek, melyben velünk állott, évről évre ismételt, de mindannyiszor kijátszott biztatásai által. Jövőre, vélekedésem úgy tartja, a magyar hazafiságot nem lehet az Olaszországgal eddig ápolt kölcsönös rokonszenv felé vezérelni; – az olaszok erőfejlődése az adriai tengerpart fölötti uralkodás megszerzésére lesz irányozva, Magyarországnak pedig, akár Austriával marad együtt, akár önálló lesz, akár az alakulásban levő nagy német birodalom által keblesíttetik be, de főleg a – ha még remélhető – második esetben mulhatatlanul arra kell sok érdeknél fogva törekednie, hogy az adriai tengerpart keleti része – Trieszttől fogva – soha idegen hatalom alá ne kerüljön.
Poroszországgal kapcsolatunk rövidebb ideig tartó, de annál fölgerjesztőbb volt. S most, miután magunkra nézve minden haszon nélkül a nyilvános kapcsolatnak vége lett, hazafiasan illik arról elmélkednünk: megegyez- e Magyarország bátorságával e hirtelen oly nagy polczra lépett Poroszország további terjedése?
Ha Austria német tartományainak a poroszhoz csatlakozása történnék meg, mi meglehetősen valószinű és akkép a roppant nagy német nemzet határai Pozsonyig terjednek el, vajjon ez óriási súly alatt nem lesz-e hazánk gyengébb ellentállani a germanisatio és beavatkozás veszélyeinek mint most? Feljebb mondám, hogy a nyilvános kapcsolatnak van vége, mert úgy tudom, hogy Bismarck nem szüntette meg közlekedéseit némely pretendált magyar hazafiakkal titokban. Persze, neki érdekében van, hogy Magyarország tovább is jelen összerázott és sülyedő állapotban maradjon, nem mintha nekünk volna ellenségünk, hanem mert ő az ellenkező tényt Austria javára szolgálónak tartaná.
A mi országgyűlésünk – ha szabad egyes szerény nézőnek így szólani – egy hiú, bombastos beszédekben éldelglő és következetlen testület, mely azt hiszi, hogy a veszélyt leginkább úgy lehet elkerülni, ha azt ignorálva, könnyelmű elbizottságba takaródzik. Austria ellen viaskodnak nagy oratióikban, és ime, midőn Francziaország mind közelebb szövetkezik vele, ő pedig Austria vesztét siettető vakságában Oroszországot ingerelgeti, – a magyar országgyűlés nem szünik meg szellemében és szokásaiban francziáskodni; az orosz ellen pedig minden alkalommal sértőleg kihivó nyelvvel élni.
A porosz háború alatt alig volt valami katonaság az országban és senki sem mozdult. Austriától elválni tehát nem akartak és a másik alternativát hogyan vették gyakorlatba? A helyett hogy az országgyűlés újoncz- és adóbeli jogaihoz föltétlenül ragaszkodnának, lévén azok oly jogok, melyekért élni, halni méltó – ők ezen jogokat feláldozták a közösség eszméjének, holott, ha áldozni kellett, inkább a miniszterium új és egész teljességében általok úgy sem követelt alapítványát lehetne árúba bocsátani. De ők egy hybrid miniszteriumért hamar állanak reá oly veszteségekre. melyek után alig érdemelne nagyrabecsülést az országgyűlés.
Isten képes csak ily összezavart körülményekből üdvre vezető ösvény világát felmutatni. De annyit a józan ész is tanít, hogy annyi szerencsétlenség után és oly számos veszély közt nemzetünknek komoly, gondos, saját javát kereső, más hatalmakat nem ingerlő és nálunknál is rosszabb karban találkozó népektől való szövetkezéstől óvakodó politikát kell követni.
Azon sajnálatos és mondhatni szégyent hozó sáfárkodás, mely a mult nyáron szerencsétlen hazánk dolgával Berlinben űzve volt, nemzeti jellemünkre árnyékot vet. Hála a gondviselésnek, hogy, bár az illetők neveddel visszaéltek, eljárásuk tudtodon kivül állott és utólag rosszalásod által volt kárhoztatva.
Bár jelen magános visszavonultságoddal megegyezőnek találnád nyilvános szózatot kibocsátani, mely által bármi rövid szigorúsággal sajnálatodat jelentenéd ki az ügyünkkel űzött könnyelmű játék fölött, és a nemzetet arra intenéd, hogy vigyázzon, nehogy hirét, nevét ne alázza meg hiú hitegetésekbe könnyű belenyugvás és tehetetlen emberekben bizakodás által.
Csekély véleményem szerint az ilyetén nyilatkozat multad méltóságához illenék, a hazafiak bizodalmát benned megerősitené és históriai fontossággal birna. Isten óvjon attól, hogy neved valaha a mult évi berlini működéssel habár hamis kapcsolatba is hozassék.
Tanárkytól tudom, mennyire magános jelen életmódod. Nem szándékozol a jövő tavaszra Párisba, hol az exhibitio teméntelen számú népet hozand össze?
– – – – – – – – – – – –
Vukovics Sebő.
