Ismeretlennek
Ismeretlennek
(1868. julius.)
Tisztelt Barátom!*
* Nem volt kipuhatolható, kihez iratott. K. F.
– – – – – – – – És most kérdéseire akarok felelni.
1. Azt kérdi Ön, hogy minő számvetés alapján irtam a pécsi választókhoz intézett levelemben, hogy a budgetben a rendkivüli bevételek közé felvett 30 millió forint vasúti kölcsön fejében nem 30, hanem 42 millió forint után kellend a nemzetnek kamatot és törlesztést fizetni?
A számvetés így áll:
A kiadott kötelezvények 300 ezüst frankról szólanak.
Ezen 300 frankos kötelezvények 215 frankon bocsáttattak áruba, de az 1-ső juliusi részletfizetésből az aláirók lehuznak félévi kamat fejében 7 frank 50 centimet; – tehát az ország egy-egy 300 frankos kötelezvényért nem kapott többet, mint csak 207 frankot 50 centimet, a commissiókat, reclamokat stb. nem is említve, a mik pedig bizony sokba kerültek. Érdekes adatoknak jönnének Önök birtokába, ha e kölcsön colporteur jeinek számláit átvizsgálva számba vehetnék, hogy kik és mennyit kaptak az e kölcsön körüli »szolgálatukért«. De ezt persze nem igen fogják Önöknek kitálalni.
A számvetés, melyet alapul vettem, a »Magyarország anyagi érdekei« és a franczia finánczlapok közleményein épül.
Minthogy tehát minden 300 frankos kötelezvényért csak 207 frank 50 centime jött be, a következés az, hogy arra, miszerint a valóságos bevételbe tett 30 millió forint bejőjjön, nem 250,000 darab 300 frankos kötelezvényt (250,000 x 300 = 75 millió frank vagyis 30 millió forint), hanem 348,026 darabot kellett 207 frank 50 centimejével eladni; – tehát 41.793,360 forintig vagyis 104.408,400 frankig van kötelezvény eladva. És ennyitől, nem pedig a valósággal bevett 30 millió forinttól köteles a nemzet kamatot és törlesztést fizetni.
No már: a törvény csak annyira és nem többre hatalmazta fel a pénzügyminisztert, hogy 4.650,000 ezüst forint évi járadékot kötelezhet 60 millió forint kölcsönért, azaz 7 és 3/4 részt százért.
Tehát, mert 30 millió a 60 milliónak éppen fele, azért a törvényileg kiszabott évi járadéknak is csak felét, azaz 2.325,000 forintot és nem többet volt a pénzügyminiszter felhatalmazva kötelezni.
Igen, de ez a 30 millióért ki- és eladott 41.739,360 forint értékü kötelezvények illetékét nem fedezi, mert erre 3.234,800 frt 4 kr. kell évenkint.
Én tehát úgy látom, hogy a nemzet a 30 millió kölcsönért évenkint 50 éven át legalábbis 909,800 frt 40 krral többel lett terhelve, mint a mennyivel törvény szerint terhelhető volt.
Mondom »legalább«, mert a bizonyosan igen tetemes összegre rúgott commissiókat, agentiális, utazási és reclame-költségeket nem tudom felszámítni – mint szinte nem az ezüst-agiót, minthogy az változik, és azon veszteséget sem, melyet az ország az által szenvedett, hogy a külföldi aláirók többnyire bécsi váltókkal fizették, s ezek a leszámítolásnál bizony tetemes defalcatát szenvedtek.
Ezen számvetés alapján irtam, hogy a nemzet a kölcsön kapott 30 millió forintért legalább is 42 millió után fog kamatot és törlesztést fizetni. Bizony drága mulatság! Csak óhajtanom lehet, hogy a budgettárgyalás közbeni hivatalos felvilágosítások számvetésem alaposságát megczáfolják.
Hanem én – megvallom – nagyon, csodálkozom, hogy Lónyay Menyhért nem érezte, mennyire rendén, de nagyon rendén volt volna a vasútkölcsön-műveletről némely felvilágosításokat adni a képviselőháznak, a budget előterjesztése alkalmával.
Még inkább csodálkozom, hogy az e kölcsöntől járó kamatokat simpliciter kihagyta a kiadások rovatából, azt adván okul, hogy kereskedelmi szokás szerint ez mint specialis kiadás majd az építendő vasútak terhére fog iratni. Mintha bizony a kereskedő nem irná be a »főkönyvbe« minden specialis vállalatának kiadásait és bevételeit, terheit és javadalmait, – vagy a finánczminiszter nem veszi budgetjében számba, hogy mennyit költ az adó, a só, dohány stb. jövedelem fejében? Dehogy nem veszi, hogy ne venné. Ha ez a vasútkölcsön olyan dolog, melynek terhei nem a budgetbe valók, hát minek vette fel belé a tőkét? ha a tőke ott figurál a bevételek közt, biz a tőkével járó terheknek is ott kell figurálni a kiadások közt, még pedig annyival inkább, mert e kölcsönnel építendő vasútak még csak lesznek, s bizony nem ez idén, a kamatfizetés terhe pedig már van, s a teher nem a még létező vasútak jövedelméből, hanem az adófizető közönség erszényéből fog födöztetni. – Nem egyéb biz az, Barátom, mint a deficit masquirozására szolgáló mystificatio. Én azt hiszem, kár ilyesekhez folyamodni. Financziális dolgokban a lehető legjobb politika a nyilt egyenesség.
2. Azt kérdi Ön, megkaptam-e....... i..... körlevelét? Igenis megkaptam. Általában, bármennyire terjedt is levelezésem, nem mondhatom, hogy rendesen ne érkeznének kezemhez a hozzám intézett levelek, kivévén, ha bérmentetlenek. Mert hiában, azt senkitől sem lehet kivánni, legkevésbbé pedig ily magamforma szegény számüzöttől, hogy szűk erszényével mások rendelkezzenek ad libitum. Nálam minden garasnak szabott helye van; nem vethetem magamat alá rendkivüli contributióknak, ha csak koplalás veszélyének nem akarom magamat kitenni. – Curiosum gyanánt említem Önnek, hogy e részben bizony hazámfiai s éppen csakis ők – gyakran átkozott zavarba hoznak; küldenek könyveket bérmentetlenül – s ha mégis keresztkötés alatt tennék! – de nem; begöngyölgetik hat-hét rétesen vastag papirosba vagy viaszos vászonba, s ellátják 10–12 nagy pecséttel, s a dolog vége az, – hogy annyi szállítási bért követel rajtam a hordár, hogy negyedrészével megvehetném a könyvet könyvárusi úton – már többeket kénytelen voltam el nem fogadni. Hasonló történik levelekkel is. Így például … városa szives volt egy bizonyos határozatával megtisztelni. Volt levelében a törött iven irott határozaton kivül egy rakás jó vastag tiszta papir. De expeditora alkalmasint azt gondolta, hogy, ha reá irja a borítékra a »hivatalból«-t, majd nekem magyar-osztrák, olasz posta ingyen szállítja a levelet. Szállította kettős bérért, mint bérmentetlen levelekkel szokás; s fizettem érte közel 8 frankot, de mert láttam, kitől jő, csak megfizettem. Hanem az ismeretlen kéztől jövő bérmentetlen levelekért bizony már megsokallottam a fizetést – az ilyenek hát nem mindig jutnak kezemhez, de a bérmentettek igen.
3. Figyelmeztet Ön, hogy, ha megkaptam a kérdéses levelet, válasz váratik reá.
Én e tekintetben nagyon különös helyzetben vagyok – az utóbbi hónapok alatt igen számos körök, egyletek, – közönségek tiszteltek meg becses leveleikkel. Hálával fogadtam s kötelességszerüleg szándokomban volt a szives megemlékezést külön-külön megköszönni. – Hanem a baj az, hogy, ha egy vagy más olvasókör valami Deák-párti embert, például Horváth Mihály urat, tiszteli meg egy levéllel, s ez a levélre egy a közösügyes állapotot magasztaló válaszszal felel, – ezt a hatalom pártja nagyon rendén látja, s panegyriseket ir s irat hozzá. – De ha egyik vagy másik egylet engem talál szives megemlékezésével vagy rokonszenvvel megtisztelni, az jóformán a csend- és békeháborítás súlya alá esik; s én, ha válaszolok (mert másként mint lelkiismeretem sugallata szerint természetesen nem válaszolhatok), izgatási tendentiákkal gyanusíttatom. Gyanusításokkal nem gondolok, az természetes, »alios ego vidi ventos«, hanem azzal már természetesen gondolnom kell, hogy másokat üldöztetéseknek ne tegyek ki, s a hatalomnak ürügyet ne szolgáltassak agyon-»maassreglirozni« az egyesületi szabadságot ama »salus rei publicae suprema lex«-féle tan nevében, mely, a mióta polgári társaságok léteznek, az önkénynek mindig palástul szolgált a szabadság elnyomásánál.
Én hát, látja Ön, bajos helyzetben vagyok; a tiszta hazafiui indulattól sugallott nyilatkozatokra holmi »locus communis«-okkal válaszolnom erkölcsi lehetetlenség, ha úgy válaszolok, a mint hitem és vallásom tartja, jó barátimnak, elvrokonimnak bajt okozhatok. – Ezért állítottam be a már megkezdett egyes válaszokat, s nehogy azzal vádoltassam, hogy nem méltánylom az irántam nyilatkozó jóakaratot, alkalmasint egy nyilt levélbe fogom azon válaszokat összefoglalni, melyekkel még adós vagyok stb.
Kossuth Lajos.
