Irányi Dánielnek

Teljes szövegű keresés

Irányi Dánielnek
Turin, 1869. márczius 5.
Kedves Barátom!*
* Szeged városa Ludvigh Jánost választotta meg. Az ő leköszönése folytán megüresedett képviselői állásra, Kossuth Lajosnak Irányi Dánielhoz intézett fenti levélbeli ajánlatára, Kállay Ödönt jelölték és választották is meg. K. F.
Érdekkel olvastam az Önök pártjához tartozó képviselőjelöltek névsorát.
Hanem miként van az, hogy Kállay Ödönt nem látom közöttök?
Oly jellemnek, tehetségnek és szilárd hazafiságnak, mint ő, nem szabad vesztegelni ily válságos időkben.
Kövessenek el Önök mindent, hogy őt fellépésre reá birják. – Ha ő hiányzanék az Önök soraiból az országgyűlésen, ez igen sajnos, igen érezhető hiány volna.
Én ugyan nem állok Önök zászlója alatt, s azzal sem kecsegtethetem magamat, hogy szavam Kállay Ödönnél sokat nyomjon, de mert a fenn lengő zászlók közt az Önökének kell kivánnom a diadalt, s ehhez csak akkor lehet Önöknek kilátásuk, ha a tábor intensiv erejéből oly tekintélyes factorok, mint a minők közé első sorban helyezem Kállayt, nem hiányzanak: ha gondolja Ön, hogy óhajtásom – sőt több, – kérésem Kállaynak elhatározására lendíthet valamicskét, felhatalmazom Önt, hogy e levelemet használja, a mint jónak látja.
Kossuth Lajos.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem