Helfy Ignácznak
Helfy Ignácznak
Turin, 1872. május 18.
Kedves Barátom!*
* Február hó 22-én a kormány a választások reformjáról törvényjavaslatot nyujtott be Szilágyi Dezső szövegezésében. melyben az általános és titkos szavazás ellen állást foglal. Az indokolásban így szól: »ha majd meglesznek az erre megkivántató adatok, ha majd meg lesz állapitva a behozandó adórendszer, ha majd az összeirások alapján az állandó névjegyzék elkészíttetik, ha majd azon statisztikai adatok birtokában leszünk, melyek szerint a kerületek újra feloszthatók, akkor lesz ideje ezen adatok alapján megállapitani azon lehetőleg egységes adóalapot mely a választói jogosultság megadásában az egész országra ki lesz terjeszthető, akkor lesz czélszerü és lehetséges, a hol szükséges a választó kerületek rectificatiója, a mit sokkal helyesebben fog tehetni az országgyűlés akkor, ha ezen adatok birtokában leend, mintha azt most tenné. Nehogy azonban addig is, míg ezen adatok beszerezhetők leendenek, azon visszaélések és félremagyarázások, melyek eddig léteztek, fenmaradjanak, a központi bizottság ezen törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja«.
Az ellenzék a javaslatot nem fogadta el, az ellen nagyobb actiót indított.
A kormányjavaslat megobstruálására kezet fogott az ellenzék minden árnyalata és a nemzetiségi képviselők is. Az ellenzék ezen tettére a kormány és sajtója azzal állottak elő, hogy az ellenzék lerontja az obstruálás által a parlamentarismust. Invektivákkal árasztották el a baloldal vezérférfiait, és midőn ez sem használt, berántották a napi vitába Kossuth nevét is.
Megkezdődtek ám a választások és a két ellenzéki árnyalat, a helyett hogy egyesült erővel közös ellenfelük ellen támadt volna, egymást marta a Deák-párt nagy gaudiumára. Ezt megakadályozandó irta Kossuth, Helfy Ignácznak a fenti sorokat. K. F.
Tisza Kálmán számadó beszédét olvastam. Megbotránkozással olvastam. Mert hiában, azon szenvedelmes kikelés, melylyel az ellenzék egyik töredékét megtámadta, valóságos botrány, s a mellett hogy botrány, még oly vastag tapintatlanság is, mely Tisza úr államférfiui képességének hitelét nagyon csökkenti. Úgy látszik nekem, hogy ő inkább gyülöli Önöket mint a kormányon levő pártot. S a mi legbotrányosabb, az az, hogy e gyülölet által magát nemcsak az ellenzék két töredéke közti nézet-eltérések hamis appreciatiójára, hanem tényferdítésekre is el hagyja ragadtatni. Mert akként adni elő a cseh kérdés iránti Önök közt fenforgott divergentiát, mintha Önök avatkozni akartak volna, míg ők a nem-avatkozás mellett voltak, valóságos tényferdítés. Nem így áll a dolog, hanem így: Andrássy Gyula Magyarország nevében rágyujtotta a házat a cseh nemzetre. Erre Tisza azt mondotta, nem kellett volna rágyujtania, de mert ég s Magyarország nevében lett meggyujtva, hát segítsünk oltani. Ez egészen más, mint a miként azt Tisza praesentálta Debreczenben.
A mint tudja Ön, én, ki nagyon ritkán szólalok fel nyilvánosan, Andrássy ezen avatkozását hazánkra nézve annyira veszedelmes baklövésnek itéltem, hogy kötelességemnek tartottam a balkövetkezéseknek hazánkról elhárításához igénytelen szavammal hozzájárulni. S minden kétkedés nélkül merem állítani, hogy, ha e felszólamlásomnak, mely az Önökével rokonértelmű volt, valami kis része lehetett azon tagadhatlan tényben, hogy az Andrássy által nemzetünk ellen oktalanul felidézett odium enyhült s az e kérdéssel lélektanilag kapcsolatos érzelmek folytán, utóbbi időben a hazánkbani nem-magyar nemzetiségek is méltányosabban nyilatkoznak irántunk magyarok iránt, – ha, mondom, ezen örvendetes ténynek előidézéséhez felszólalásom csak egy szemernyivel is járulhatott jó szolgálatot tettem vele a hazának s a népek szabadságának. – Önök, kik, nem mint én, csak igénytelen magánvéleményt, hanem választóiknak nézetét is tolmácsolták ez ügyben, a képviselői állás tekintélyével bizonyosan még sokkal jobb szolgálatot tettek felszólalásukkal a hazának s a szabadságnak, mint én. Míg Tisza úr az ő sem hideg, sem meleg interpellatiójával bizony sem Magyarország ellenségeinek számát egyetlen egy emberrel sem kevesbítette, sem barátai számát egyetlen egy emberrel sem szaporította. – Biz’ a’ csak amolyan lyukfurás volt a vizbe, mely felett összecsapnak a habok nyomtalanul. Én nem hiszem, hogy az ily politique de bascule mai világban üdvösségre vezessen. Ha ő máskép hiszen, legyen neki az ő hite szerint, de annyit bizony joggal meg lehetne tőle várni, hogy ne kapargassa ki a viszály üszkét a hamuból, midőn reá a világon semmi kigondolható practikus ok nincs, s ne hajtsa indulatos hévvel a vizet a Lónyay Menyhértek malmára, ép azon perczben, midőn az egyszerü józan ész, sőt saját párjának, tehát saját elvei győzelmének érdeke azt tanácsolná, hogy az ellenzék külön töredékei vállvetve dolgozzanak közre a közös ellenfél, a jobboldal ellen, melynek a jelen választásoknál többségben maradása, erős meggyőződésem szerint, egyértelmü Magyarország halálával.
Ha botránkozással olvastam Tisza Kálmán indulatos s nagyon-nagyon inopportunus kikelését Önök ellen, lehetetlen másrészt a legnagyobb elismeréssel nem nyilatkoznom Mocsáry Lajos számadó beszéde felől, mely a Tiszáénak szellemével s irányával egyenes ellentétben áll. – Úgy kellene minden ellenzéki embernek gondolkozni, mint Mocsáry gondolkozik az ellenzék két töredéke közti viszony felett.
Mocsáry jónak látta igénytelen nevemre is hivatkozni. No, hiszen az én állásom elég határozottan definiálva van az által, hogy hontalan vándor vagyok. De ha a reám hivatkozás csak egy hajszálnyit is segíthet az ellenzék összeműködéséhez a választásoknál, azt mondom: jól tette, hogy hivatkozott; annál inkább, mert igaza van, annyiban tökéletesen Önökkel s vele vagyok, hogy ez idő szerint a legfőbb tekintetnek, mely előtt minden mást háttérbe kell szoritaniok, azt tartom, hogy az úgynevezett Deák-pártot meg kell buktatni, mert e pártnak hatalomban maradása hazánk államiságának halála, belkérdésekben pedig reform helyett deform; intézvényes önkormányzat helyett centralisatio, democratiái szabadságfejlesztés helyett hátralépés; polgárerény helyett corruptio, s egészséges közgazdászati gyarapodás helyett a legoktalanabb üzérkedés, kapcsolatban a legpazarabb adósságcsinálási könnyelmüséggel, melyhez békés viszonyok közt s rendkivüli conjuncturák nyomása nélkül valami hasonlóra hiában keresnénk példát a világtörténelemben, – és mind ez a nélkül, hogy legalább biztonsággal kecsegtethetné a hazát veszélyes körülmények esetére, sőt ellenkezőleg, növeli a biztontalanságot, s veszélylyel szemben a nemzetet ellentállásra erőtlenné teszi.
Tehát igenis, igaza van Mocsárynak, hogy én is azokkal vagyok, kik oda működnek, hogy az újra (mert úgy látszik, szorul a kapcza) a Deák nevének köpönyege alá szoruló párt megbuktattassék.
Nem merem én mondani, hogy e pártnak megbuktatásával a haza már meg lesz mentve, – annyira belesodorta már hazánkat a hinárba ezen párt, melyet én nem Deák-pártnak, hanem a corruptio pártjának tekintek, hogy megbuktatása még nem elég haza megmentésére; de legalább »chance« a megmentés lehetségére, míg hatalomban maradása bizonyos enyészet.
Ép azért kérem is Önt s politikai barátait, ne engedjék magukat Tisza Kálmán méltatlan s rendkivülileg tapintatlan támadásai által oly lépésekre ragadtatni, – melyek az általa felidézett visszavonást öregbítve, a hatalomban levő párt megbuktatásának kilátásait csökkenthetnék. Hallgasson a méltó neheztelés a haza érdekében. Védjék önök magukat a praktikus téren Tisza és politikai barátai ellen, a hol (mint Biharban) általuk praktikus téren megtámadtatnak, de legyenek gonddal nem akként védni magukat, hogy viszálykodásuknak Lónyay Menyhérték vegyék hasznát. – A hol az ellenzék két töredéke meghasonlásának ez lehetne következése, inkább vonuljanak Önök vissza a hazáért, higyjék el nekem, a történelem logikája mindig igazságos; hazafias abnegatiójukkal többet nyernek a nemzet közvéleményében, mint nyerhetnének az által, ha a méltatlan megtámadásra visszatorlással felelnének.
Megbuktatni az úgynevezett Deák-pártot, ez legyen Önök előtt a feladat.
Minden változás »chance« a haza megmentésének lehetségére.
Elég régen ámítják a nemzetet azzal, hogy a haza államiságának feladásával legalább parlamentaris kormányra tett szert.
Lássuk már, mennyi igaz van ez állításban. Lesz-e parlamentaris kormány akkor is, midőn a többség kisiklik a hatalomban levők kezéből.
Ha kitalálna sülni, hogy a fennen hangoztatott parlamentaris kormány csak addig állott, míg a magyar parlament többsége akként tánczolt, a mint Bécsből fütyöltek, egy hályog le fog esni a nemzet szeméről, mely őt a tisztán látásban akadályozá.
Ha pedig csakugyan megtörténnék, hogy az Önök abnegatiója folytán az ellenzék azon töredéke jutna a miniszteri székekbe, mely ekkorig az ellenzék oldalán a számosabb volt – soh’se bánják Önök. Vagy úgy jutnak oda, hogy programmjukhoz (legalább a mi a nemzeti hadsereget, a delegatio eltörlését s a független pénzügyet illeti) hivek maradnak; vagy úgy jutnak oda, hogy e programm logikája alól kibujni ajtót keresnek. – Ha az első történik, úgy nagy lépés lesz nyerve Önök programmjának, mely a 48 valósítása felé tör s Önöket oly hazafiaknak ismerem, kiket nem ambitio, nem hatalomvágy, hanem elv vezérel; – ha pedig a második történik, akkor egy második hályog is le fog esni a nemzet szeméről, s a többit a tisztán látással meghozza az idő s a szükség parancsszava.
Sorozni kell a feladatokat.
»Megbuktatni a Deák-pártot«, – most ez a feladat. – Hinc omne principium, huc refer exitum. A többire nézve »kommt Zeit, kommt Rath«.
A magyar ellenzéknek a belügyminiszteri törvényjavaslatokkal szemben való magatartását tökéletesen helyeslem, de még igen is különösnek találom azt, hogy a kormány az ellenzék eljárását a parlamentarismussal ellenkezőnek s annak lejárására vezetőnek mondja. – A parlamentarismus lényege angol fogalom, angol intézmény, melynek alapja a representativ governmentben, a képviseleti rendszerben rejlik. Nem az a parlamentarismus lényege, hogy egy teremben lévő képviselők többségének akarata legyen döntő, hanem az, hogy azok, kik a nemzet nevében cselekedni vannak hivatva, határozataikban a nemzet akaratát képviseljék, s abban választóik akaratának legyenek kifejezései. Ilykép a representativ government szempontjából nem az ellenkezik a parlamentarismus fogalmával, ha a kisebbség a házszabályok korlátain belül ellenzi a nézete szerint káros törvényeket, de ellenkezik az, ha a többség oly törvényeket akar keresztülerőszakolni, melyek nem képviselik a nemzet, a választók akaratát.
Ha a képviselők a jóhiszemü választók ezereit azok tudta nélkül, sőt igéretök ellenére, jogaiktól megfosztják, a nemzet akaratát nem képviselhetik. Képezhetnek ugyan többséget egy házban, de ez a többség nem parlamentaris többség, nem representativ government, de egy convent s alkotmányos mezbe bujtatott absolut polycratia. – Midőn tehát az ellenzék a nemzet itélőszéke elé akarja vinni ezen kérdést, nem érezheti magát hivatva a választók jogainak úgyszólván orozva leendő elrablására, akkor nem az ellenzék helyezi magát a parlamentarismussal ellentétbe, de igenis azon többség, mely a valódi képviseletre, a nemzet akaratára való hivatkozást, bárha önfentartási ösztönből is, meggátolni akarja. Lejárhat igen a parlamentarismus, de ha ez megtörténik, a felelősség súlya nem az ellenzéket terhelendi, hanem igenis azon többséget, mely a lefolyt 5 éven át a parlamentarismust következetesen legsötétebb oldaláról mutatta be.
Az ellenzék leghelyesebben cselekednék, ha, következetesen megkezdett működéséhez, a két törvényjavaslat elfogadását tőle telhetőleg annál inkább akadályozná, mert, míg az első javaslatban igazolatlan jogfosztás és visszaesés foglaltatik, a másik a jelen körülmények között a közösügyes alku megörökítésével egyértelműnek veendő.
E megjegyzéseket sugalta tollam alá az Ön levelének tartalma. Irályom mutatja, hogy nem nyilvánosságra jutás szándokával irtam. – De én sohasem titkolódzom nézeteimmel; miért tenném? én nem keresem senki kedvezését s nem gondolok senki nehezteléseivel; én csak lelkiismeretemmel gondolok; ez sugalta azt, a mit irtam, s ha azt gondolja Ön, hogy jó lehet nézeteim felől másokat is tájékozni, ám tessék; nincs ellene semmi kifogásom.
Szives nagyrabecsüléssel igaz barátja
Kossuth Lajos.
