Helfy Ignácznak
Helfy Ignácznak
Baraccone, 1874. április.
Tisztelt Barátom!*
* A politikai áramlatokkal szemben, a pénzügyi depressio miatt, rettenetes közöny mutatkozott az országban, miért is Helfy szükségesnek találta Kossuth Lajost kérni, hogy szólaljon fel. Hozzá fordult és támogatását kérte a közélemény felvillanyozására. Erre kapta a fenti levelet. K. F.
Vegyék Önök számba a tényezőket, melyekre számíthatnak. Értekezzenek kezdetben magán-, bizalmas úton, miszerint tájékozva legyenek az iránt, hogy mely vidékek azok, a hol kilátás lehet a pártnak tagokat nyerni. E tájékozás folytán minden egyes tényező számára válasszák meg a munkatért, s válogassák meg mindazt, hogy kikre, mindazt, hogy mi úton érvényesítheti hatását. Vegyék időnként számba az eredményt, s a mint e minden feltünés nélküli harmatszerü munkásság által legalább is egy pár száz ember biztosítva lett a párt számára (mert igen lényeges dolog gonddal lenni, hogy a párt létezésének első nyilvános manifestatiója halva ne szülessék), azt a pár száz embert jól választott helyen és időben gyűjtsék össze közgyűlésre, constituálják »függetlenségi párttá«, egyelőre kidolgozott programm alapján, a constituált pártnak válasszanak organumokat, s aztán egyénenként, úgy mint pártilag, hogy úgy mondjam szerves erővel éljenek cselekvő politika is társadalmi életet. Ez a fődolog. Ez a legbiztosabb út a pártnak tekintélyt, súlyt, befolyást biztosítani.
Kissé bővebben kell erről szólanom, hogy megértessem, mire czélozok.
A mióta azt a megbecsülhetlen intézményt, mit megyei rendszernek neveztünk, az osztrák birodalom iránti hűbériesség biztosításának érdekében megölték, a vidéken úgyszólván nincsen közélet. Azt, a mit pártszellemnek neveznek, megvan ugyan, talán túlságosan is. Csaknem minden ember párthoz tartozik, de a pártélet jóformán csak a választások körüli tevékenységre szorítkozik. – Más közélet alig van. A tevékeny civismus eleven érzetét a közügyek iránti részvétlenség váltotta fel. Még csak spontaneitás sincs többé a vidéken. Csodálatos, hogy az intézmények mennyire reagálnak az erkölcsökre. A mióta könnyen megfogható okoknál fogva az önkormányzat termékeny elve helyébe a tevékenységzsibbasztó centralisatio átkos iránya lépett, a nemzet mondhatni pártkülönbség nélkül ezen iránynak bámulatosan megadta magát. A »segíts magadon és isten is megsegít« egy nem létező fogalommá vált. A kiskoruság érzete annyira erőt vett a nemzeten, hogy mindenki mindent az országgyűléstől, a kormánytól vár. – Ha valahol (bocsánat a trivialis példáért) egy kakas szokatlan időben nagyot kukurikol, még az ellenzéki lapok is a felett ütnek lármát, hogy a miniszter miért nem hallgattatja el azt az alkalmatlan állatot. Ha pedig politikai meggyőződések érvényesítése kerül szóba, mindenki mindent a központtól vár. A főváros minden, a vidék semmi. A zsibbadtság annyira megyen, hogy alig jut valakinek a vidéken eszébe alkalmat keresni, hogy a kiférfiatlanított megye gépies formáiba egy kis vérkeringést löveljen vagy a közéletet társadalmi úton felelevenítse.
Ilyen lévén a helyzet, meg vagyok győződve, hogy a »függetlenségi párt« elveit valló hazafiak az által készíthetnek elő legbiztosabban pártjok számára küld tekintélyes állást mind számerőt, mind befolyásos jövendőt, ha feladatul tüzik ki maguknak mind egyénileg, mind pártilag, hogy folytonos tevékenységgel az elzsibbadt közéletet megyében, városokban, községekben, társadalmi téren feleleveníteni törekedendnek.
Én ezt az országos »függetlenségi párt« programmjában foglalt elvek mellett már a pártalakulási programmban is kimondanám; csak hogy aztán a kimondott szó üres hang ne maradjon.
Aktiv, tevékeny részt kell venni a községi, városi, megyei ügyekben. – Nem kell azzal gondolni, hogy kisebbségben, vagy itt-ott egyedül állanak. Méltóztassék nekem elhinni, hogy, ha az emberek látják, miként azok, kik a »függetlenségi párthoz« tartoznak, a nép érdekeit mindenben s mindenkor buzgalommal felkarolják: mindent, a mi igazságtalan vagy rossz, megakadályozni, mindent, a mi igazságos és jó előmozdítani a gyengét támogatni, az elnyomottat oltalmazni iparkodnak: ez sokkal hatalmasabb propaganda lesz a »függetlenségi párt« sorainak szaporítására, mint akárkinek akármi hangzatos buzdításai.
Különösen ajánlom az anyagi érdekek mezejét.
Nincs ennél hatalmasabb rugó az emberekrei befolyásra. Ha valamely község, város vagy vidék egy vagy más fontos anyagi érdekével sikerül a pártnak magát testületileg identifikálni, biztos lehet Ön benne, hogy az illető lakosság többsége a pártnak meg lesz nyerve. Egy nemzet érdekei oly összefüggő complexumot képeznek, hogy, bár az ember csak egy specialis érdeket karol is fel, tevékenységével a felkarolt érdek szűk határán messze túl kihat.
Ne hanyagolják el Önök a megyei életet. – A megyei közélet felelevenítésében fekszik a nemzet önállásának. szabadságának kulcsa. Igaz, nagyon szűkre van már szorítva a megyék működési köre, hanem azért mégis munkakör az, s az intézvényes életnek az a természete, hogy buzgalom és tevékenység az intensivitás erejével az extensivitást is terjesztheti.
Igen nagy fontosságot tulajdonítanék annak, ha a »függetlenségi párt« elveit valló hazafiak azon lennének, hogy az e párt elveivel kapcsolatban levő kérdések a megye közgyűlésein tárgyalás alá kerüljenek. Ez pedig, azt hiszem, módjában van. Az országgyűléshez magánosok által intézett petitiók, a mint látjuk, nem sokat érnek. De ha egy jól választott kérdésben a megyéhez intéztetik folyamodás, minél számosabb aláirással azt kérelmező, hogy a megye intézzen kérvényt az országgyűléshez, ebben, még ha a kérelemnek, hely nem adatnék is, a provokált tárgyalásnál fogva nagy fontosságot látnék. Hanem első lépésül oly tárgyat kellene választani, melyről feltehető, hogy más pártbeliek közül is pártolókra talál. Ilyen tárgy az osztrákkal kötött vám- és kereskedelmi szerződés felmondása. Ennek épen most van az ideje. S e szerződés oly irtózatos forrása Magyarország progressiv elszegényítésének, miként én valóban csak a vidéki közélet teljes elzsibbadásában találhatom annak magyarázatát, hogy a megyék ennek felmondását nem sürgetik.
Azt mondanom sem kell, hogy e tény az ország függetlenségével a legszorosabb kapcsolatban van, mert a külön vámterület a külön államiságnak symboluma: a vámterületi összeolvadás pedig az állami összeolvadásnak keretje. Hanem, tekintve a megye viszonyait, e politikai tekintetet a folyamodásban nem lenne tanácsos említeni, s csak a közgazdasági kártékonyságnak kimutatására s a külön vámterületet feltételező nemzeti vámpolitika mulaszthatlan szükségének indokolására kellene szorítkozni.
Ki tudja, nem lenne-e egy ily folyamodás s az általa előidézendett vitatás az első lépés a közszellemnek felelevenítésére a megyékben, az első lépés arra, hogy a megyék ismét azzá legyenek, a mik hajdan voltak; a nemzet jogainak, szabadságának erődjeivé.
Tenni és tenni, és ismét tenni, ez a legsikeresebb propaganda.
Kossuth Lajos.
