Simonffy Imrének

Teljes szövegű keresés

Simonffy Imrének
Turin, 1883. május 15.
Nagyságos királyi Tanácsos, Polgármester úr!*
* Simonffy Imre kir. tanácsos, Debreczen város polgármesterének. K. F.
Vettem becses sorait, melyekkel tudósítani méltóztatott, hogy Debreczen szab. kir. város bizottsági közgyűlését is azon törvényhatóságok közé lehet szerencsém sorozhatni, melyek engem születésem 80-ik évfordulója alkalmából üdvözletükre s jó kivánataikra méltatni kegyeskedtek.
Növelte ennek becsét azon értesítés, hogy a bizottsági közgyűlés, ez, engem rendkívül megtisztelő határozatával a város közönsége óhajának tett eleget.
Megilletődéssel fogadom a város tisztelt közönsége szives megemlékezésének e kedves bizonyságát.
Engem Debreczenhez kiolthatlan emlékek köteléke csatol.
Antaeusa volt az üldözött magyar szabadságnak, mely földhöz sujtva, a tiszai magyar föld érintésével újra felemelkedett erősebben, dicsőbben mint századok óta talán soha.
Menhelye volt mindennek, a mi a magyar nemzet akaratát képviselte a nagy küzdelmek vészes napjaiban.
Központja volt az intéző működésnek, mely a szélrózsa minden irányából megtámadott haza védelmére csatarendbe sorakoztatá a honszeretet által rögtönzött hadseregeket, melyek felvarázsolták a régi Magyarország régmult dicsőségét, s felkényszeríték a meglepett Európa közvéleményének tiszteletére ama nemzet létjogát, melynek az európai államrendszer önczélias tényezői közt már-már még neve is elfelejtetett.
Szive s feje volt a magyar hazának ama, fájdalom, rövid időszakban, midőn a mohácsi vész-nap óta oly erőnyilatkozattal s oly közérzelemmel először (ne adja az ég, hogy utolszor) a magyar nemzet visszahelyezkedett azon helyre, mely őt a független nemzetek kerek asztalánál ősjogilag megilleti.
És eljött a nap, midőn én szerény egyszerü polgár, nem nagyobb másoknál tehetségben, de (önérzetem feljogosít mondanom) egyenlő a legjobbakkal önzetlen honszeretetben és senkinél sem kevésbbé eltökélt az áldozatkészségben a hazáért, a magyar nemzet kormányzójává megválasztva, Debreczen város főegyházában isten és polgártársaim előtt esküvel fogadtam – mit eskü nélkül is megtettem volna, – hogy hazám függetlenségéhez hű maradok mind halálomig.
És jött az elválás órája, a diadalmas nemzet felszabadított fővárosa visszakövetelte természetes előnyét és én Debreczent többé nem láttam!
Azóta harmincznégy év mult el – és milyen harmincznégy év!
Nekem a hazafiui kötelességnek a hontalanságban is teljesítésére törekvés, többször a remény, ugyanannyiszor a meghiusulás, mindig a gond, bú, küzdelem s végre a nemzetakarat változásánál fogva a tehetetlenség bánatának keserves évei, melyek leforgásának emléke a szomorusággal tölti el a kor súlya alatt meghajlott s hazafiui és családi csapásoktól lesujtott ősz fejemet, idegen földön a sir szélén.
Amott a hazában előbb az igazságos megaláztatás emlékét vérbe fullasztó boszu kegyetlenségének s iszonyu szenvedéseknek hosszu évei, majd a keserves veszteségek által felkényszerített azon tapasztalás ideje, hogy boszu és elnyomás által akarni hatalomra szert tenni, rossz számítás, mely erő s dicsőség helyett gyengeséget s megaláztatást terem; aztán e tapasztalás simulékonyságának nyomában egy nagyváltozás a nemzet szándokaiban, mely 1861-et 1867-el váltotta fel, a tegnap megtagadva, a holnap feladva, a mának aránylagos enyhe miatt.
Ez enyhülésnek árnyában a nagy nemzeti elhatározásokat aludni küldte (hiszem, csak aludni, nem meghalni) a mindennapias életgondok iparkodása, melynek versenyében egy kidől, egy másik gyarapodik. Hiszen a romokon is nő virágszál; pedig hazánk még nem rom, csak azzá ne tegye az ambitio politikájának kontárkodása.
Debreczen a gyarapodók közt foglal helyet. Kinézése – úgy hallom – sokat változott az enyhülésnek ez éveiben; – de ne adja isten, hogy változás legyen a keblek mélyében is. Amaz örvendetes haladás, ez igen szomoru hanyatlás volna.
Vajjon a debreczeni polgár, a tiszta magyarság ez egyik ős mintaképe, – a virágzó tanodák serdülő polgársága, ha elballag ama főegyház előtt, jutnak-e még emlékezetébe a nagy napok? becsesek-e még előtte az emlékezet hagyományai? van-e még keblében lelkesedés azon elvekért, melyekért annyian elvérzettek?
Ne adja isten megérnem, hogy e kérdésekre nemet halljak feleletül.
De bocsánatot kérek, hogy az emlékezetek áramlata túlragadott azon kereten, melyet Debreczen városa törvényhatósági bizottságának kegyes üdvözlő sorai elémbe szabtak.
Meleg köszönetet mondok a megtiszteltetésért, melyet irántam tanusítani méltóztattak; s a rövid napokra, melyek még számomra a földön kimérve lehetnek; magamat Debreczen városa közönségének becses jó emlékezetébe ajánlva kiváló tisztelettel maradok.
Kossuth Lajos.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages