Adalék büntetőjogi eszmékhez.*
Adalék büntetőjogi eszmékhez.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 53-ik számából. K. F.
A franczia Mémoires-özön valamelyik cseppjében olvastuk XV. Lajosnak egy udvaronczáról, hogy ő, bár urának különös kedvencze, folytonos kegyelemben részesült, mégis szembetünő zavarodásba jött, valahányszor a királynál meg kellett jelennie; mert – úgymond – »le nem győzhetem a gondolatot, hogy oly ember közelében állok kinek parancsára fejem lábaimhoz gördülhet, vagy a Bastille sírjába elevenen eltemethetnek«. – Ilynemü érzés lephet meg sok embert, oly országokban, hol egy ingatag s határozatlan büntetőtörvény hasonlít a kardhoz, mely bár soha le nem szakadt a hajszálról, Damocles ebédjét mégis elrontá. – Ily törvényekről mondja a bölcs Bacon, 53-ik Aphorismájában: »Pányva fog esni a nép fölibe, szól a próféta; nincs pedig rosszabb pányva, mint a törvényeké, kivált a büntetőtörvényeké, melyek a helyett, hogy lámpást tartanának, inkább hálókat vetnek lábaink elé.« Nem lehet hát eléggé örvendenünk, hogy az országosan egybegyülve volt RR., a felséges király hozzájárultával, a legközelebbi országgyűlés egyik főfeladatául a büntetőtörvénykönyv kidolgozását tűzték ki. Élet, szabadság, becsület és vagyon és minden érdek, mely a személyhez csatlakozik, ezt kiáltják minden emberi társaságban a szükségek legfőbbikének; és legyen ez jól elrendezve, legyenek a világ évkönyvei által nyújtott tapasztalások sajátlagos körülményeinkhez mért alkalmazásra méltatva: még nemzetiségünk, még alkotmányos életfejlemünk tekintetében is, oly gyürüket illeszthet eme nagy munka polgárzatunk lánczolatába, mik horogkapcsul szolgálhatnának civilisatiónak és szabadságnak, oly időkben is, melyekben romlottság mindent megvesztegetne, s pártos dühösség mindent megtámadna, miben a civilisatió, miben a szabadság védangyalát tisztelők. De a munka nehéz; mert egyetlen alapelvben századok sorsa rejtezik. A kerékvágásból, melybe egyetlen alapelv büntetőjogi helyzetünket bele sodorja, évek meg évek hosszu sora sem képes kisodorni, ellenben ha az alapelv, úgy a bűnök és büntetések, mint az eljárás; úgy a bizonyítványi tan, mint fogházügy s javító disciplina tekintetében (mert e négy könyvből áll, nézetünk szerint, a büntetőjog rendszere); ha – mondók – az alapelv elhibázva nincs: nem kellene megütköznünk, habár az oly különféle elemek surlódásai közt születendő törvény születési órájában nem hasonlítand is a nem gyermekként született Minervához; mert csak az alapelvben legyen a naponta fejlő élethez simuló fogékonyság: az idő bizonynyal meghozza a maga fejleményeit. Ily alapelvnek tartjuk mi eljárási codexre nézve az esküdtszéki institutiót, melyről már több izben kimondók erős hitünket, hogy nélküle nincs e téren üdvösség. De senki se higyje, hogy midőn esküdtszéki institutióról szólunk, Amerika forogna szemeink előtt; senki se higyje, hogy a világtapasztalás az esküdtszékeket a népnevelés lehető leghatalmasb iskoláinak bizonyítván, azon meggyőzödést akarnók emlegetni, hogy a kik a népneveletlenségnek örve alatt hajlandók volnának azon eszközöket megtagadni, melyek a neveletlen népet nevelni segíthetik; azon perzsa fejedelemhez hasonlítnának, ki – Malcolm szerint – mint gyámatya kiszuratá a gondviselésére bízott trónörökös szemeit, hogy őt vaksága miatt uralkodásra alkalmatlannak bizonyíthassa. Nem, Uraim, mi még csak Ceylon szigetére sem akarunk hivatkozni, melyet hinduk és mahomedánusok és Sziám és Ava emigránsai és a portugallok, hollandusok és angolok egymásra következett uraságából származott minden keverék zagyva néptömegben lakja, s hol mégis sir Johnston Sándor főgyarmatbiró az esküdtszéket, bizonyos qualificatióval, minden vallás-, vér- és állapotkülönbség nélkül az egész népre kiterjesztve, 1811-ben behozta, s a merésznek látszó próbatétel immár 30 éves tapasztalás által minden várakozást felülmulva jótékonynak mutatkozott; mert egy büntetőtörvény eredményeit korántsem egyedül a fogházak statistikájából kell megítélni, hanem főképen azon hatástól, melyet a nép erkölcsi és politikai jellemére gyakorol. – Mint mondók, mi e példákra sem akarunk hivatkozni; sőt örökké szemünk előtt tartjuk, hogy az alkotmány évezredes boltjai alatt millió érdek nyugoszik, mely gyöngéd figyelmet s kiméletet követel; és azt sem akarjuk felejteni; hogy mielőtt (mindig bizonyos qualificatiók mellett) ily nevezetes politikai jog szélesen vett osztályokra kiterjesztetnék, több rendbeli országos intézkedéseknek kell előrebocsáttatniok, mik nem egyetlen országgyűlés föladatai. Azért nyiltan kijelentjük, miképen mi, hálát adva Istennek, tökéletes megnyugvással néznénk ez igen nagy tekintetü mezőn nemzetünk jövendőjének elébe, ha a jövő országgyűlésen alkotandó büntetőtörvénykönyvbe az esküdtszéki institutió elve csak így vétetnék is föl, hogy a jury-lajstrom alkotmányunk mostani állása szerint a kiváltságos osztályokon kívül (hová a nemeseket, városi polgárokat s a tisztesrendűek osztályát, ezek közé pedig a gazda-tiszteket is számítjuk) csupán a szabados mezővárosok előbbkelőire, akár adómaximumi qualificatióval, akár pedig évenkinti népválasztás emantiójával kiterjesztetnék. – A többit, nézetünk szerint a jövendő kor feladásai közé számítanók, meg levén győződve, hogy a mint műveltség, vagyonosság, ipar, népjellem és nemzetiség bölcs törvények által elősegítve, s a nyilvánosság érlelte közszellem karjain ápolva lesz, akként fog fejleni az alkotmány is, s akként gyürüzendik el, e fejleménnyel egyetemben, a polgári jogok részvéte is; míg majd egykoron, ha rég felejtve lesznek, kik a hosszu pálya sorompóján belől az első lépést megtevék, e honnak minden gyermeke egy közös édes anya édes gyermeke leend, és mostoha senki más, mint a bűnös és tehetetlen. Sőt még az említett qualificatiók határain belől is oly eljárási formákat gondolnánk csekély véleményünk szerint felállítandóknak; melyek már magokban biztosítanának, hogy esküdtszéki tag nem lehet, ki a műveltségnek bizonyos fokára nevelve nincs. – Mi általában mindenütt szeretnők a politikai jogok gyakorlatát akként intézni, hogy e jog maga némi erkölcsi kényszerítést foglaljon magában a nevelésre. Ily intézkedéssel gondolnánk a tisztválasztási bajokon is segíthetni, s korántsem az 1812-ki spanyol alkotmány oligarchiai szellemü találmányával: a választók választásával.
Azonban, a mi az esküdtszékeket illeti, a tárgy sokkal fontosabb, sőt – valljuk meg őszintén – alkalmazása, körülményeinkhez illesztése is sokkal több gondot kiván, mintsem egyetlen czikkecskében ki lehetne meríteni. Ezúttal csak annyit akartunk kijelenteni, hogy ezen institutiónak semmi más által ki nem pótolható jótékonyságáról annyira meg vagyunk győződve, miszerint emlékezetünkben tartván a nehézségeket, melyek egy rendszeres törvénykönyvnek alapelvébeni megváltoztatásával járnak, inkább óhajtanók, ne alkosson még a legközelebbi országgyűlés büntetőtörvénykönyvet, mint esküdtszékek nélkül alkossa; meg akartuk egyszersmind mondani, hogy csekély belátásunk szerint ép azt akadályoznók, a mit óhajtunk, ha jelenleg az esküdtek lajstromával szélesre terjeszkednénk. – Egyébiránt lapjaink rendszeréhez tartozik megtapintgatni az időnek minden üterét, s ha aztán egy vagy más tárgy, akár mert tanácskozásba vételének ideje közelg, akár más oknál fogva is kitünőleg korszerűvé válik: mennyire csak azon tekintet engedi, hogy olvasóinkat örökké egy nótával ne mulassuk, az ily korszerü tárgyat, szakadozva bár, de mégis ezek egészbe összeforraszthatólag gyakrabban s minden oldalról taglalni; ezek szerint lapjaink folytában a büntetőjogról immár sokszor szólandunk s bizonyosan bátorságot veszünk megmondani azt is, miképen gondolnók nemzeti szerkezetünk sajátságai mellett meghonosíthatni az esküdtszékek nagy gondolatát, mely nem e vagy ama nemzetnek, hanem az Istentől jog- és szabadságra hívott emberi nemnek közös tulajdona; s melyről még Hume, a híres historicus, a higgadt keblü bölcs, ő, kit túlságos szabadságvágy nem gyanusíthat, mert honában inkább óhajtott látni korlátlan hatalmu monarchiát, mint respublicát; melyről – mondók – még ezen Hume is úgy itélt, hogy a legfelségesebb találmányok egyike alkalmasabb, mint más akármi, fentartani a szabadságot, s az igazságnak uralkodást szerezni.
Minthogy idézgetésekbe bonyolódánk, szabad legyen még végezetül a fenemlitett ceyloni főbírónak, sir Johnston Sándornak, az ellenőr-tanácshoz (Board of Control) 1815-ben írt hivatalos jelentéséből némelyeket idéznünk: »Az igazságszolgáltatás előbbi módja ellen az volt a panasz, hogy késedelmes, költséges és népszerűtlen. (Kinek nem jut eszébe a mi állapotunk?) A rendszer hiánya onnan eredeti, hogy a lakosok igen kevés becset helyeztek az igazmondási jellembe, s legkisebb érdekkel sem viseltettek oly rendszer iránt, melynek kiszolgáltatásában részök nem vala; továbbá, hogy az európaiak nemcsak törvénynek, hanem ténynek is birái levén, nem valának képesek eligazodni a tanubizonyságok hitelén; végre, hogy a törvényszék eljárása hosszu és halasztékos volt.« Ezen bajokon a nevezett főbíró csupán az esküdtszékek behozatalával vélt segíthetni; meghallgatá tehát előlegesen a buddhisták papjait és a braminokat, s tervét a gyarmati kormányszéknek előterjeszté; ez azonban félvén, hogy mivel Indiákon a benszülötteknek ily jogok még soha és sehol nem engedtettek, a merényt ujsága miatt az angol kormány helybe nem hagyja, Johnstont Londonba küldé, helybehagyást eszközleni; és a főbíró szerencsésen járt. – Behozattak az esküdtszékek, s az eredményről Johnston ekkép ír: »Az esküdtszéki ülésekben résztvevő lakosok e foglalatosság közben tömérdek ismeréteket szereznek; senki sem juthatván a jury-lajstromra, ki becsület s igazmondás (veracity) tekintetében alapos gyanut szenved, e körülmény a nép jellemére mondhatlanul jótékonyan hat, s az erkölcsi érzelmet szembetünőleg neveli.« Ki az esküdtek lajstromán áll, magát a közigazgatás tagjának tekinti, s azelőtt soha nem érzett érdekkel viseltetik a törvény s angol uralom iránt; mely érdek a háborukbani magokviseletében, mint ellentét az előbbeni közönbösséggel, igen kedvezőleg kitünik; e mellett pedig a magánéletbeni vétkek évről évre gyérülnek, mit nemcsak Johnston, hanem hivatalutódja is főképen az esküdtszékek behozatalának tulajdonít; s jelentését azzal végzi, hogy mindezen kedves változások okát erős meggyőződéssel a jury-rendszerben találja, melyet hindu és mahomedánus s a szingáli faj nemzedékei már oly hő ragaszkodással, oly tisztelettel szeretnek, minővel csak legkedvesebb, legrégibb institutióikhoz viseltethetnek. – Az ily egyszerü szózat, ily körülmények közti tapasztalásból merítve, felér könyvkötetek okoskodásaival.
