Egy-két szó magunkért.*
Egy-két szó magunkért.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 51-ik számából. – »Felelet gróf Széchenyi Istvánnak« czimű füzetben is válaszolt Kossuth Lajos »A kelet népe« czímmel megjelent röpiratra. K. F.
Gróf Széchenyi István legújabb munkája, melyről sokan előre sokat beszéltek, megjelent. Czíme nem »Fonák reform« mint a »Fővárosi ujdonságok írója« nemrég balul értesülve mondotta, hanem »A kelet népe. 1841.« 24 és fél ív, a lehető legszebb typographiai művek egyike. A nemes gróf ezen munkája a »Pesti Hirlap« ellen van írva; de – Istennek hála! – nem elvei ellen, – Istennek hála! mondom; mert mondhatlanul fájt és értelmemet kétkedésbe hozhatta volna, ha épen általa látnám megtámadtatni az elveket, mikre nézve örökös hála s tisztelet érzetével mesteremnek vallom őt, melyekben szent vonzalommal hinni őtőle tanultam, mielőtt a comtemplativus gondolkodás meggyőződéssé érlelné, a mi előbb hit vala. Ezen elvek nincsenek megtámadva. A nemes gróf mindig híven magához a 117-ik lapon nyilt vallomást tesz: »hogy elveimet jobbadán és legfőbb vonásaiban osztja, sőt egy cseppet sem vonakodik kinyilatkoztatni, hogy azokat legnagyobb részben magáéivá teszi, sőt legédesb atyai érzések közt jobbadán magáéinak ismeri«. E részben tehát nem kell, nem fogunk szót váltani. »Csupán a modor az, a mi ellen lehet és van kifogása«; de már ez ellen annyira van, hogy azt gondolná és 24 és fél íven át mutogatná is: e modor a magyart megsemmisítésre vezetheti, e modor a magyart sirba dönti. Szinte meg kellene ijednem, ha nem érezném parányiságomat. – A modor csupán, mely a nemes grófban oly irtózást szül a Pesti Hirlap ellen, melynek elveit legédesb atyai érzések közt jobbadán magáéinak ismeri, hogy a rokonelvü lapot modorja miatt revolutionáriusnak kiáltaná és a franczia forradalom véres és nem véres hőseit emlegetné. – Ez ugyan alkalmasint csak színezés, csak declamatio, minőt (mint a nemes gróf én ellenem szereti mondogatni) akkor írunk, midőn szavainkat inkább az érzelem, mint az értelem forrásából merítjük; azonban e kis declamatio mindenesetre oly gyanusítás, mely szándokkal vagy szándoktalanul – oda van irányozva, hogy azok, kik kényelmesbnek vélik esküdni a mester szavaira, mint gondolkozni, a Pesti Hirlap-tól elidegenedjenek. Jól számolt-e nagy hazánkfia, vagy tán épen ellenkező eredményt idézett elő? nem jósolhatom. Tempus magister. Azonban, ha elannyira, nem szoknám csekély kis eszemtől is egy kis tanácsot kérni, mint a nemes gróf rólam mondani szereti: declamatióra könnyen deklamatióval felelhetnék és föltárnám a história lapjait és megmutatnám benne a sorokat, miket a közvélemény régóta világitéletnek tart: hogy kisüljön, kik idézték a népekre a forradalmak szörnyetegeit. De én gyanusítgatasokra nem akarok gyanusitgatással felelni; én azt gondolom, ügyről s nem személyről van szó; és miután valamint keblem rejtekét szeretném kitárni a nemes grófnak, hogy lássa, minő tiszta szándok minden érverés: ép úgy meg vagyok győződve a közös hont oly munkás, oly áldásdús szeretettel szerető nemes gróf szándoka tisztaságáról; úgy vélem, elveink egyezők levén, nincs okunk indulatba jőni; s a többit könnyen tisztába hozzuk. – De tisztába kell hoznunk; ez a honnak érdekében van. A mit gróf Széchenyi István elég fontosnak tartott arra, hogy a közjónak szánt életéből reá heteket forditson, annak tisztába hozatalához nem lehet, hogy nemzeti érdek ne csatlakozzék. És a mit gróf Széchenyi István szól, annak joga van akárkitől is e honban, annál inkább tőlem megkivánni, hogy mély figyelemmel fogadjuk. – Én tehát igenis felelni fogok, és pedig, mivel a dolog természetében fekszik, hogy kevesebb ember kezén fordul meg, mint a hirlapok: nem tartanám egyenlő fegyvernek, ha könyvre hirlappal felelnék. Könyv ellen, könyvet tehát! ha mindjárt nem 24 és fél ívest is. Azonban a hirlapi szerkesztés egy napról a másikra nem halasztható, ezt sem pillanatnyi lustaság, sem megfáradás, sem kedvtelenség, sem testi kis bajok miatt máról holnapra s holnapról holnaputánra át nem tehetni; sajnálom tehát, hogy egy pár hét a feleletre szükséges leszen.
És többet ezuttal nem szólanék, hahogy a nemes gróf azon gyanúban nem volna, hogy keblemben ő ellene bizonyos fulánk rejtezik, ha nem gondolná, hogy én vágyódtam vele szemközt a síkon találkozni, ha föl nem szólítana, hogy »pontosítsam (337. lap) mindazon nemes indignatiót, melyet személyemben rejtek, egyenesen reá, hogy öntsem (mint mondani kegyes) felette jó, de sokak ellen felette elkeseredett szívemnek minden felcsordultát fejére«, – ha nem mondaná (373. lap): »tépjem személyét minden czerimónia nélkül, a hogy tetszik« stb. Boldog Isten! minő véleménnyel van a nemes gróf én felőlem! Politikai életem sokkal csekélyebb fontosságu volt, mintsem számot tarthatnék, hogy a gróf figyelmét csak távolról is magára vonná; különben, a mint ő felszólít, mutassak politikai következetlenséget életéből, úgy felszólítanám én is, mutasson egy perczet életemből is, melyben gyáva képmutató valék, melyben érzelmet vagy meggyőződést hazudtam! Nem, Uraim! én gróf Széchenyi Istvánt, még a mult novemberben (miként maga is említi) Pest vármegye népes gyűlésén a magyarok legnagyobbikának vallottam, a sokaság pedig szünni nem akaró helyeslésben után harsogá; és e szót a Pesti Hirlap-ban is ismételém. E szó lelkem hitéhez tartozik. A képmutató politika nekem nem mesterségem. Én czáfolgatni fogom a gróf véleményét, mert azt ezuttal hibásnak, elfogult szempontból eredettnek és inkább (mint ellenem veti) a nemes szív hőn buzgó érzelmeiből, mint értelmi analysisből származottnak tartom; de szégyennel pirulnék el enmagam előtt, hacsak egy perczig is megtudnék felejtkezni a tiszteletről, mellyel gróf Széchenyi István hallhatatlan érdemeinek minden magyar tartozik, s melyet melegebben senki sem érez, mint én, ki őt ez ajkakkal, miket gyáva hizelgés és hazug politika soha sem fertőztetett és fertőztetni soha nem fog, legnagyobb magyarnak vallottam, a mint vallom őszintén most e perczben is. – Nem, Uraim! én nem vágyódtam gróf Széchenyi Istvánnal szemközt a síkon találkozni; én azon oldalon vágyódtam inkább állani, hol ő a vezér, és semmi sem lephetett meg váratlanabbul, mint a hír, hogy gróf Széchenyi a Pesti Hirlap-nak ellensége. Tetszett a grófnak kesztyűt vetni lábaimhoz; én fölveszem azt – fölveszem azon meggyőződésben, hogy nyerjek vagy veszítsek, az igazság és vele a hon minden bizonnyal csak nyerni fog; de a gyanusítgatást, mit a gróf tisztelt személye iránti érzelmeimről nyilvánít, a sértett kebel nemes önérzetével visszalököm. Végezetül a vészjósló több gyanusítgatások ellenében – a mennyiben talán valaki azt vélné a czél hátterében lappangani, hogy azon bizonyos köpölyözések, érvágások, pióczázások elkövetkezzenek, melyekről minap »Századunk« Hungaricája, mint a Pesti Hirlap elsorvasztására legsikeresebb eszközökről elmésen tréfálgatott – szabad legyen remélnem, hogy a meztelen élet kedvező jelenetei, az eszméknek határozott pontok körüli egyesülése, a megyegyűléseknek (még Hevesben is) engesztelő fordulata* az apróbb körökbeni visszaélések gyérülése, és különösen a nemzet és kormány közti bizodalom naponkinti erősödése, szóval: a nemzeti élet, a minőnek közhelyeken, köztárgyak körül mutatkozik, elég nyomatékkal birandnak szakadást hirdető néhány szózatot a mérlegben ellensúlyozni.
Erre nézve tisztelt barátunk, Deák Ferencz, midőn három hónap előtt a hirlapról szigoru birálatát kérnők, levelében – melynek terjedelmes közlésére ezennel engedelmét kérjük – így írá: örülök az élénk (hirlapi) mozgásnak s rossz következéseitől nem tartok. Izgatás, ha helytelen, ha rosszkor vagy rosszul intéztetik, ha hibás számolással, vagy titkon gonosz szándokkal történik, gyűléseken lehet káros és veszélyes következésü, minthogy ott az izgató szónak elragadó hatalmát azonnal határozat követi; s ez már egy lépés, mit visszalépni mindenkor nehéz és egy positiva quantitas a politika számolásában mi ellenünk, vagy mellettünk eldöntő is lehet, s ha rosszul vagy rosszkor történt, azonnal kárt okoz; de a hirlapok izgatása csak szabad tért nyitott a szabadítatásoknak, miket azonnal határozat nem követ, sőt gyakran épen az által, hogy a vitatás alatti tárgynak minden oldala vizsgálat alá vétetik a hirlapokban s annak jó és rossz része kimélés nélkül felbonczoltatik, ritkább és nehezebb lesz a gyűléseken eddig gyakran előforduló helytelen és rosszul számított izgatás.« Igy írt Deák ezelőtt három hónappal és mély belátásu jóslatát a tapasztalás kézzelfoghatólag megigazolá. A gyűlések csendesebbek, a közigazgatási tárgyakra több figyelem fordíttatik, ez által sok panasz orvoslást, sok megelőzést nyer, az időnek nagy kérdései választmányok által előkészíttetnek, a nemzet higgadtabbá lett és komolyan discutiálja, mire a hirlapok meleg szózata lelkesedést ébresztett. Így csufolja meg az élet a forradalmi gyanusítgatást.
Kossuth Lajos.
