Egyetemes konvent és unio.*
Egyetemes konvent és unio.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 57-ik számából. K. F.
Hitet s vallásos és erkölcsi érzelmet kényszeríteni senkire sem lehet; lelki állapot az, mely nemcsak külkényszerítést nem ismer, de sőt a saját akarat hatalomkörén is kívül esik. Senki ne vélje tehát, hogy midőn Bernát Zsigmond egyetemes conventre szólítja fel honunk evang. lakosait, egy újabb csepregi conventről lehetne szó, hasonlóról ahhoz, melyet Nádasdy Ferencz 1591-ben összehivott, – oly conventről, hol egy második Sculteti Severin a concordiae formulák mellett, egy második Beythe István pedig azoknak ellenére, mintegy választott bajnokok horatius-curiatiusi harczot víjanak, békés taglalattal kezdendőt és zajos szitkokkal végzendőt. – Harmadfél századnak közösen leélt viszontagságai, annyi jó, annyi balszerencse, mikben testvérileg osztozánk, a kebleket nyiltakká tevék elfogadni az egybeolvadás intő tanácsát, melynek a közös kútfőből merített közös hit akadálya nem lehet, miután az aprólékos szögletességeket ütközés köveivé köszörülő controversiák ingere lehúnyt, s hit és vallásunk, nemkülönben mint nemzetiségünk s vele jövendőnk nagy érdekei egybeforrásra szólítanak. Ha kérditek: miként lehet egygyé lenni, s mégis megtartani nemcsak a kebelnek titkos rejtekében, hanem küljelekben is, a mi különbség a hitben lehet? Legyetek, Uraim, emlékeztetve, hogy egy a kúttfő; melyből hitet, reményt, szeretetet a szabad észhasználat korsójával meríttek, és e szabad észhasználat edénye ép úgy kezeitek közt volt, míg két felekezetet képeztetek, mint kezeitekben lesz, midőn egygyéolvadtok; temesvári példára, melyből meglátjátok, miként az úrvacsora ennek, ki letérdel, ostyában, amannak ki állva marad kenyérben szolgáltatik; s ha látjátok, miként nem ritkán megesik, hogy sokan e szabadságnál fogva ép ellenkező módon járulnak az úrasztalához, mint egyesülés előtt járultanak, ámbár az unió még csak két éves; és megfontoljátok, hogy ha ez már most is így lehet, miképen kell majd lennie, ha e külön hitben nevelt emberek helyébe egy nemzedék lép, mely az egyesült tanodákban kapott oktatást: bizony nem lehet meg nem győződnötök, hogy a hitágazat az uniónak nem akadálya. Pedig csak ez az, mi az akarat körén kívül van; minden más akadályt tiszta és erős akarat könnyen elhárít. – Peragit tranquilla voluntas, quod violenta nequit. E kevés igéretben fekszik a kulcs, mely megmagyarázza, miért lehetséges most, a mi két század előtt meg nem eshetett. A »violente voluntas« nem mindenható. Azon időben, mikor Dévai Mátyásnak Drágfyy Gáspár erdődi várába kellett rejteznie, hogy hitsorsosainak fanatismusától élete bátorságban legyen; midőn Thury Pál a terebesi gyűlésen Perényi Gábor büntetéssel fenyegetteték; midőn Berger Péter, bicsei lelkész, a diaphorák felett dühöngött; midőn a kölcsönös eretnek szaglálás közepette az erőszak véres jelenetei, hasonlók a Servet máglyájához, vagy keleten az orthodoxok és áriánusok, Afrikában a katholikusok és donatisták közötti dühöngésekhez, – minálunk csak azért maradtak el, mivel a státus egyik félt sem gyámolítgatá; midőn a tarczali, gönczi, herczeg-szőlősi synodus a szakadást sanctionálta, amott a zsolnai és kirchdraufi synodusok a concordiae formulát vallásuk próbakövévé szentelék: ily időkben, ily tények után, ily ingerültség mellett, a »violenta voluntas« egybeolvadást koránsem eszközölhetett; – de ma már ezeknek ellenében a »tranquilla voluntas« mindenható ereje lépett, annál mindenhatóbb, minél nyugottabb, mert annál szilárdabb. – Erről elanynyira meg vagyunk győződve, hogy az unióra nézve egy szivet, lelket remélnénk, ha nem tudnók, miként emberek között a földi érdekek bekeveredése el nem marad. És itt lesz, Uraim, a bökkenő. A slavismus ábránd szenvedélye (ne kételkedjünk) minden követ mozgásba hozand, hogy az uniót meggátolhassa; mert érzi, lehetlen nem éreznie, miként a magyar nemzetiséget egy-egy nagyobb szerencse alig érhetné, mint az unió. – Ezen akadályt azonban a szilárd, erős akarat könnyen legyőzi; mert ha e részben legalább egyik részről közakaratot bizton várhatunk: másik részről gr. Zay Károly és a tavali convent szellemiránya megnyugtató kezességet nyujt. Lesznek talán, kik szemhunyorítva ellenvetik, hogy az uniónak nemzetiség tekintetébeni nagy fontosságot ily leplezetlenül kimondani rossz tactica; de mi régen kinőttünk a gondolatból, hogy e nemzet oly gyermeki még, melynek az olasz költőként meg kell mézezni a pohár szélét, különben a gyógyszert nem issza meg; kinőttünk a gondolatból, hogy a nemzet oly pisla-szemü, mely az elébe tartott szitán át nem lát. – »Offene Rechtlichkeit ist die beste Politik« – ez a mi tanunk. – A második akadály. melyet földi érdek gördítend elő, bizonyos hierarchiai vágyakban áll. E részben azonban örömmel vesszük észre a kiegyenlítő kornak jeleit. És itt van helye megmondanunk, mit értünk az alatt, midőn kimondjuk. hogy az ágostai vallástételnek egyházi beligazgatása szorosan néphatalom, a helvét vallásuaké pedig zártkörü főnökhatalom. Mi azt értjük, hogy az ágostai vallástételűeknél községegyházi gyűlésben a községnek minden tagja, senioratusaiban a senioratusnak, egyházkerületiben a superintendentiának bármelyik tagja, egyetemes gyűlésen pedig egész Magyarhonnak e vallásu bármely lakosa szót emelhet. Ez az, a mit röviden egyházi néphatalomnak nevezünk, és talán helyesen nevezünk; mert bár a gyakorlati élet e jogállapot eredményeit nagyon mérsékli: nem abban áll az erő, hogy mindenki részt vegyen: hanem abban, hogy mindenki részt vehet. A helvét vallásúaknál ellenben ez máskép van. A dunamelléki superint. gyűlésen még most is panasz fordult elő, hogy az egyházvidéki tanácskozások zárt körökben tartatnak; és ámbár e részben a legüdvösebb határozat hozaték: az egyházkerületi gyűlésre nézve a nyilvánosságot gátló 1835-ki 46-ik statutum végzésig eltörölve még csakugyan nincs; a közconventben pedig alkalmasint néha még »curiatum votum«-ok is igényeltetnek. – Ezeknek kiegyenlítése azonban nehéz nem lehet; annyival kevésbbé pedig, mert nem nagy jóslói tehetség kell előrelátni, hogyha egyesült zsinat tanácskozására kerül a sor, egy részről ugyan minden suprematialis irány a kellő fokra szállíttatik: de másrészről a népválasztotta lelkipásztor a változó kedély üldözéseitől sorsának biztosításától megóva leszen. Mind megannyi tekintet tehát vállat vállhoz vetve megkisérteni az akaratot; midőn minden körülmény oly kedvezőn hí, az idő pedig komolyan int.
Ezeknek előrebocsátása után tisztelt hazánkfia, Bernát Zsigmond úr javaslatában szívvel lélekkel egyetértve, szükségesnek tartanók: 1. hogy a két felekezet részéről különben is ugyanegy időben tartatni szokott egyetemes gyűlések még ez idén megkezdjék az egybeolvadás nagy munkáját; s azért az egyházvidékek (tractusok és senioratusok) a superintendentialis gyűlésekre, ezek pedig az egyetemes zsinatra küldendő követeket e fontos ügyben, nem mondjuk a részletes kivitelre nézve, mert ezt kölcsönös tanácskozások előzendnék meg, hanem az akarat, készség és óhajtás iránt határozott utasításokkal ellássák, hogy a nép szavából tudva legyen az Isten szava. – Szükségesnek tartanók 2., hogy egyházi községek, vidékek és kerületek úgy, valamint egyes személyek, kiknek nevei hitsorsosaik előtt kisebb-nagyobb körben tekintélylyel birnak, a nyilvánosság organumai által egyesülésre hajlandóságukat kinyilatkoztassák. – Szükségesnek tartanók 3., hogy egyházi hirlap keletkezzék, mely munkásságát egyenesen az egyesülés eszközlésének szentelje, s minden jóakaratu gondolatcserére tért nyisson, alkalmat adjon. Lehetlen nem remélnünk, hogy ily vállalkozás a felsőbbség helybehagyását megnyerni szerencsés leend. És miután ily lap kiadására nézve, több mint egy oknál fogva, a főváros legalkalmasb helynek látszanék e vállalat megkisértésére különösen Székács József ágostai és Török Pál helvét vallásu pesti hitszónok urakat bátorkodunk felszólítani. Ilyetén közremunkálásuk az óhajtott czélnak igen kedvezően megfelelne, s hozzájuk nagyon illenék, kik – mint halljuk – abban egyeztek meg, hogy néha-néha a szónoklatban egymást felváltsák.
Még csak egy-két szót. Tisztelt barátunk Bernát Zsigmond például hozza fel többek között a görög vallásu oroszok egyesülését. Igen jól tudják olvasóink, miképen a kereszténységnek keleti és nyugati egyházra szakadása tulajdonkép az ephesusi úgynevezett gyilkos zsinaton (449) legelőször igénylett »oecumenicus patriarcha« czímmel kezdődött s a hol és a mennyire az egyesülés megtörtént, a római szék primatusának elismerésével végződött. – Irtózatos, de érdekes lapok a históriában e dolognak történetei, a híres Böjtölő Jánostól (Joannes Jejunator), keresztül a tudományban ép úgy, mint vétekben nagy Photiuson, Cerularius Mihályig, ki a szakadást bevégezte; valamint viszont az egyesülési kisérletek is, melyeknek rugója ismét a római császári czímvadászat volt, Commenus Alexiustól s a lovagias Manueltől kezdve egész Palaelogus Mihályig, ki X. Gergelyt pápával a lyoni második zsinaton 1274. julius 6-án az egyesülést megkötötte; de tudjuk azt is, miképen közel hatszáz év mult már azóta el, s a keleti s a nyugati egyház közötti szakadás nemcsak kiegyenlítve nincs, de sőt az egybeolvadástól távolabb van, mint valaha, s Magyarországban is a görög nem egyesült vallásuak száma sokkal nagyobb, mint az egyesülteké, mind a mellett, hogy már ötszáz év előtt a Károly és Lajos királyainktól nagyon pártfogolt Koriatovics Tódor lithaui herczeg által az egyesült hitüek ügye hatalmasan előmozdíttatott; és így maiglan is az egyesülés, némely hitágazatokon kívül, csak a pápa primatusának elismerésében áll; különben pedig a várt egybeolvadás teljességgel meg nem történt; a mit már csak az is elegendően bizonyít, hogy a hol az egyesült óhitűek r. katholikusokkal együtt laknak, egy parochiába össze teljességgel nem olvadnak, hanem külön egyházban, külön lelkészek szolgálata mellett külön istentiszteletet tartanak. Ezen egyesülésnek példája tehát korántsem követés végett lőn nézetünk szerint felhozva, hanem inkább annak bizonyságául, hogyha itt, hol annyi hatalmas világi indulatok keveredtek mindig a játékba, az unio, ha csak ennyire is sikerült, minél inkább kell az evangelikusoknál sikerülnie, hol semminemü primatialis kérdések akadályt nem képeznek.
