Tisztválasztás.*
Tisztválasztás.*
*Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 61-ik számából. K. F.
Mintegy huszonöt év óta a politikai nagykorúság egyik legszebb attributumának, a polgári szabadság egyik legszebb jogának, a tisztválasztásnak gyakorlata szokottnál gyakrabban idézett elő jeleneteket, melyek a felbőszült indulat féktelen mámorát állítván a szabadság érzetén melegült lelkesedésnek helyébe, a választó tömegeknek nehány lélekvásárlók kezében lelketlen vakeszközzé alacsonyulásával egyrészt a nemzet erkölcsi jellemét sebes léptekkel sülyesztették (és ez a nemzeti szerencsétlenségeknek talán legnagyobbika); másrészt a törvényes szabadság barátai közül a gyöngébbeket már-már zavarba hozák, mit feleljenek azoknak, kik a tömegek éretlenségét szeretik emlegetni oly gyógyszerek ajánlatának gyámokául, melyek a beteg fájdalmait az által szüntetik meg, hogy megszüntetik az életet. – És csaknem félni lehetett volna, hogy az alkotmány ezen egyik legszebb részére kifejlés helyett megszorítás vár, hahogy a higgadt keblü alkotmányszerüek meg nem tartják azon szilárd állást, melynek ellenében előbb-utóbb a mámor kijózanodik, s a megriadt ijedtség eszméletre jő. – Mesét beszélünk, hiszen mi keleti népraj vagyunk, s a keletnek sajátságihoz tartozik, hogy mesékben oktat, mesékben tanul: »Midőn Phäeton a »sanscoulotte« egykor a nap szekerére kocsisnak ült, s a földet csaknem jól megpörzsölé, a sötétesdiek táborai a porból imigy kiáltának föl: Oh, Zeüsz atyánk! nézd, mily közel volt hozzánk a vég, a halálos veszély; oltsd el a napot, oltsd el örökre, – mi megelégszünk csillagaidnak pislogásival. – És Zeüsz mosolyogva mondá Phoebusznak: Nézd, nézd a balgák s képmutatók! miként a visszaélés lángja miatt magát a világot kárhoztatják.«
A tisztválasztási visszaélések ellen repressiv eszközök használtattak; és lehet, hogy volt imitt-amott sikerök: de mi azt gondoljuk, hogy előző eszközök nélkül amazok hatása sem általános, sem állandó, s árnyékoldalaihoz tartozik, hogy míg hiba van Ilium falán kívül, mint belől: megtorlás nincsen belől mint kivül; s a fenéken mindig maradt egy csepp, mely oda mutatott, hogy az orvoslás nem volt gyökeres. Nekünk úgy látszik, az egyebek közt szintúgy szükséges repressivák hatásánál tán még sikeresebb volt a nemzeti indignatio, mely az alkotmányunk legszebb virágát hervasztó kicsapongások ellen minden jobbak kebelén keresztül zúgott. – Egyik jelentkezése ez, Uraim, ama közszellemnek, mely ha nincs is még közöttünk egészen kifejlődve, mivel alkotmányunk sem kifejlett még, de a szükség óráiban még mindig nyilatkozott e nemzetből, s nyilatkozásával fentartotta bennünk a hitet minmagunk iránt, melynek hiányát mesterkélt biztosítékok soha ki nem pótolhatják, s melyről Deák nem kevésbbé szépen, mint igazán mondotta, hogy »a mely nemzet önmagát elhagyja, sorsát megérdemlette«. – Jelenleg tehát, mint – Istennek hála – minden egyébben, úgy e kérdésben is higgadtabbak vagyunk; sem félelem, sem ingerültség, sem gyanakodás nem háborít gondolatinkban, a jószándéku akarat pedig a nyugodtabb helyzettel le nem nyugodott; és ezen állapot az, mely a javítások kivitelére nagyon kedvező. Legyetek hát fölhíva, ti erősebbek, gondolatcserére em tárgyban is!
Nekünk – csekély értelmünk szerint – úgy látszik, mindenek előtt bizonyos alapelveket szükség tisztába hozni, mielőtt részletes kivitel tervezésébe bocsátkoznánk. És itt egyelőre jó lesz megemlékeznünk arra, mit magányos életünkben csaknem minden lépésnél s gyakran igen is fájdalmasan tapasztalunk, mit azonban institutióinknál, közéletbeni működéseinkben örömest felejtünk, t. i. hogy emberek, gyarló emberek vagyunk, s mint ilyenek tökéletes művet soha sem alkothatunk: minélfogva a világon, minden törvénynek, minden institutiónak, minden alkotmánynak, minden országlási rendszernek van árnyék- és fényoldala; még a legjobban is van valami rossz, még a legrosszabban is van valami jó. A politikai számtannak alapszabálya abban áll: összesíteni a tétleges, összesíteni a vétleges quantitásokat; ezeket levonni amazokból; s ha tetleges maradék jő ki, a dolog már magában jó; csakhogy annál kevésbbé jó, minél kisebb; annál jobb, minél nagyobb ezen maradék; és azon törekedni, hogy ez mindig nagyobb és nagyobb legyen; a dolgot a déli nap éltető sugárihoz minél közelebb vinni, miszerint az árnyékoldal minduntalan kisebbedjék: ebben áll a tökélyesedési státustan taktikája. De gyakran történik, hogy ezt felejtjük; ha valamely institutiónak árnyékoldala ötlik szemünkbe, felejtjük annak fényoldalait, és az egészet elátkoznók; de meg nem fontoljuk, mi várna ránk, ha elvesztenők. – Van, ki megolvasván Athéne történetét, elborzad a népszabadságtól, mely oly kegyetlen, oly igazságtalan tudott lenni; de elfelejti, mily gyönyörű jeleneteket idézett e szabadság más részt elő, és elfelejti, mennyivel kegyetlenebbek, mennyivel igazságtalanabbak voltak ugyanazon korban a Dionysiusok s Artaxerxesek. Itália középkori szabad státusainak szemlélete borzadásra gyujt, s felejtjük képét azon tartományoknak, melyek nem voltak szabad státusok. Apáink látták Frankhonban a féktelen népszenvedelmek legirtózatosb kicsapongásait; de egy bőszült forradalom megdühödéséről gyámokot vonni minden néphatalom, minden népszabadság gyanusítására ép oly boldogtalan hiba s tévedés, mint hibázna, a ki egy Nero, egy Caligula, egy Christiern miatt ellensége volna minden monarchiai országlásnak. Ez ugyan mind igen elcsépelt szalma már: de sohasem lehet eléggé ismételni; mert a riadalom emberei oly igen hajlandók feláldozni a test életét, hogy a vértolulás localis fájdalmát megszüntessék. – Ezeket tisztválasztási rendszerünkre alkalmazva, úgy vélekedünk, hogy minden Solonok, kik valaha születtek, s kik még valaha születendnek, sem lesznek képesek oly választási rendszert alakítani, mely a népválasztási mód jóvoltival a kormány kinevezési módnak jóvoltait egyesítse, s árnyékoldalait egyiknek úgy, valamint a másiknak elváltoztassa. A népválasztás soha sem lesz oly csendes, oly nyugodt, nehézségtelen, mint mikor a minister urának benyujt egy ív papirost aláírásra, melyen egy kinevezés foglaltatik; de viszont ezen kinevezés ritkán lesz a nép bizodalmának oly emanatiója, miként amaz; népválasztásnak pártra szakadás, kinevezésnek kény, kedv, pártfogás gyenge oldala: azért hátha mindent végig fontolva, tisztválasztási szabadságunkat mégis hőn szorítjuk keblünkhöz, mint nemzeti kincseink egyik legdrágábbikát, ha úgy gondoljuk, hogy egy szabad nép szabad életéből egyetlen ily nap felzajongása többet ér, mint egész évek az ukázos nép hallgaságából: szokjuk megtűrni sajátságait, mik nélkül megszünnék lenni, a mi; mert természetével járnak, miként a szélnek, midőn a föld szinét megtisztogatja, hogy egy kis szemetet szórjon néha szemeink közé. Ekkorig midőn tisztválasztási kicsapongásoknak akartuk elejét venni, többnyire a körül forogtak gondolatink: miként eszközöljük, hogy a »factiók« megszünjenek? Boldog Isten! csak ne ijedjünk meg a szavaknak rémhangzatától, hiszen ezt megszüntetni lehetetlen, hacsak minden tisztikarnak örökösséget nem decretálunk; másrészről meg első választásra Istentől mindenüvé egy embert le nem kérünk, kinek személyében minden érdek, minden óhajtás, minden bizodalom egyesüljön. A különböző vélemények lehetősége tehát szabad választásoknak elannyira természetükhöz tartozik, hogy csak akkor szünhetnék meg, ha mindenki teljes részvétlenségbe sülyedne, álmos apathiában dermedezne, és ama szünetlen semlegességet öltené fel, mely alkotmányos nemzeteknél a legbizonyosabb halál jele, s melyet Solon egykor halállal rendelt büntettetni. – Nem kell hát víz ellen úszni akarni, nem kell a vélemények kifejlése árjának ellenébe gátat emelni; mert bizonyosak lehetünk, hogy ezt vagy elsodorja, vagy áthágja; sőt inkább azon kell lenni, hogy ezen vegytani processus minél könnyebben lefolyhasson, s a törvénynyel csak oda munkálni, hogy a külön véleményűek egymás ellen erkölcsi fegyverekre szorítkozni kényteleníttessenek, s a vad erőnek durva erőszaka távoztatva, vagy ha ez nem lehet, azonnal szétoszlotva legyen. – És ez az első elv nézetünk szerint. És ezzel rokon: hogy a lélekvásárlásra szigoru büntetések hozassanak; de szorosan meg legyen határozva lélekvásárlásnak mit tart a törvény, nehogy ismét azt akarjuk kiirtani, a mi a népválasztások sajátságaihoz tartozik, hogy t. i. a főnökök, kiknek létezése ismét el nem nyomható, saját nézeteiknek s jelöltjeiknek becsületes módon többséget szerezni iparkodjanak. Itt nyílik a közszellem ébresztésének, nyilvánosságnak, nemzeti becsületérzés s egy bizonyos nemes büszkeség éltetésének a legszebb tér; csak ez az, a mi egyrészről a polgárisodás fejlesztésével, másrészről a vagyonosság gyarapodására ható törvényekkel kezet fogva, a lélekvásárlást számkivetheti. Itt tehát a legszorgosabb előrelátás igényeltetik, nehogy a pártalakulás természetes kifejlésétől elválaszthatlan dolgokra reáütvén a lélekvásárlás bélyegét, a törvény intézkedése vagy Róma egykori auguraiként mindenkitől kinevettessék, vagy talán épen lélekvásárlást teremtsen s kártékony vak erekbe kényszerítse, minek elejét nem veheté. Harmadik elv: hogy a népválasztási elemmel természetes ellentétben álló más elem ne gyakorolhasson valami kényszerítő avatkozást. Erről azonban mi csak ennyit szólhatunk. Negyedik elv: oly eljárási formákhoz kötni a választójog gyakorlatát, melyek bizonyos értelmi qualificatiót tegyenek föl; például: írni tudást s legalább az elemi iskoláknak bizonyos ideig látogatását, szóval legalább annyit, mennyit ily nevezetes jog gyakorlatáért a közállomány csakugyan megkivánhat. Ezzel ismét összeköttetésben van az ötödik elv: senkit, kinek az alkotmány e jogot már megadá, abból ki nem rekeszteni; ellenben józan megválasztással olyanokat részesíteni, kikre nézve polgári helyzetök képességet nyujt, hogy birnak elegendő értelmi fejlettséggel ily joggyakorlat tekintetében. – Igy elrendezvén az elemeket, hatodik alapelvnek tekintjük oly eljárási formák felállítását, melyek – emberileg szólva – tökéletesen biztosítsanak, hogy ki-ki szabadon s minden kényszerítéstől menten gyakorolhassa polgári legszebb jogát. És végezetül ha mindezen alapelveknek következetes alkalmazása a kicsapongást nyomban érzékenyen s különösen a választói jog elvesztésével is sujtó bírói eljárás kiséretében elegendő biztosítékot nyujtani nem látszatván, még több biztositék igényeltetnék: akkor alig maradna más hátra, mint hetedik alapelvül venni a tisztválasztások oly móddali elrendezését, hogy nagy tömegek egyszerre egy helyre össze ne gyülekezzenek; hanem ugyanegy napon több helyütt történjék a választás, a mi könnyen eszközölhető. Meg fogjuk kisérteni ezen alapelvek alkalmazását; – addig, Uraim, gondolkozzunk; mert ha gondolkozánk, már megvan a nyereség. »Hier ist das Streben selbst ein Zweck.« – mond egy német bölcs.
