Gyermekgyilkolás.*
Gyermekgyilkolás.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 10-ik számából. K. F.
Épen most olvastuk miss Pardoe-nak, a »City of the »Sultan« Beauties of the Bosphorus etc. sokat utazott szerzőjének hazánkról irott munkálát,* melyre az adatokat mult országgyűlés alatt huzamos ideig ittmulatásakor gyüjtögeté. Sokat igen jól fogott föl, sok kitünő személyességeket oly találóan jellemzett, hogy az embernek szíve repes örömében, midőn olvassa, mert jól esik látni a meleg érdeket, a csaknem hajlandósággá olvadottat, melylyel e félreismert nemzetet ügyes tollával rajzolja. Általában minden ilynemü munkák közt, miket külföldiekről honunkról olvasánk, ezt s Paget Villiam utazását legjobbnak tartjuk; ámbár meg kell vallanunk, egyikben mint másikban sok érdektelen szószaporítás mellett olyasokra is akadtunk, hogy meg nem foghatnók, miként lehetett ilyesmit írni? vagy miként akadhatott ember Magyarországban, ki ily fonák s egészen hamis adatokat nyujthatott utazóknak, kik ezt az ismeretlen földet, annak institutióit és férfiait egy hatalmas nagy nemzettel megismertetni magokra vállalák. Több igen fontos tévedések között egy igen kevéssé fontos tévedést is vettünk észre; t. i. mind a két utazó nem restelvén csekély személyünkkel is bibelődni, történetesen minden, mit e részben mondanak, igen kevés kivétellel, vagy nagyon fonák s csalódással teljes, vagy egészen hamis. Nevezetesen a mit miss Pardoe rólunk mond, az, kivévén az első öt sort, egész ország tudomására merő hazudság, s pedig nem anynyira eszünket, mint szívünk s jellemünket igen érzékenyen sértő hazudság. Meg nem foghatjuk, hol tehetett ily kútfőre szert. De hiszen imigy készítik a históriát.
The City of the Magyar or Hungary and her institutions in 1839–40. – London 3. Vol. Szerk.
Épen egy magzatgyilkos nőrőli előadását olvasók, midőn jőnek leveleink, criminalis statisticai adatok, s mindenütt gyermekgyilkolás gyakran említve. És eszünkbe jutott, hogy lelenczházaink nincsenek és eszünkbe jutott, hogy a hol lelenczházak vannak, ott a hölgyerény épen nem a legfényesebb tisztaságban áll. Minket e komoly jelenet elmélkedésre vezetett. Alig képzelhető a természet legerősebb ösztönének borzasztóbb megtagadása, mint a gyermekgyilkolás; s mégis alig van bűn, melyre jogszerűbben elmondhatnók, hogy társaságos viszonyok teremtették. Pedig tán nem is mondhatni e viszonyokat fonákszerűeknek. Legfölebb azt tanusítják, hogy gyarló emberi mű a legjobb akarat mellett is örökké tökéletlen marad. Hol van a törvényhozó, ki képes volna egyesíteni az egymással merőben ellenkező érdekeket, melyek a polgári társaságra nézve tán egyformán fontosak, sőt talán szükséges eredményei? Hajdan Spartában s most a st-simonisták között bizonyosan hallatlan a gyermekgyilkolás; de a világ sem Lacedaemonná nem válhatik, sem st-simonista családdá össze nem forrhat. Mindkettő képtelenség. A társaságos élet azon viszonyaiban pedig, melyek még igen sokáig (ha nem mindig) sajátjai lesznek a művelt világnak, a kérdés oda megy ki: vajjon tanácsos-e a házasságon kívüli erkölcssikamlásra felütni a gyalázat bélyegét? Ha törvény, erkölcstan, vallás és ezekre sarkaló közvéleményt a kérdést igenlőleg döntik el s a státus nem gondoskodott intézetekről, melyeknek titkai gyalázatot elhárítanak: ám írjon a törvényhozó Draco kezeivel büntető törvényeket, a gyermekgyilkolást ki nem irtandja; mert a közönséges gyalázattóli félelem erősebb leend, mint a vérpadtóli félelem, s annál erősebb, mentül több szemérem, több becsületérzés lakik, mentül kevésbbé romlott a szív a szerencsétlen leányban, kinek vesztére ifju vér lángheve s az asszonykebel szelíd lágysága és alkalom, meg ördögi lelkü ügyes csábító és az érzelmek legégiebbje összeesküdtek.
Ah! könnyü a csillapult indulat hideg óráiban szenvedelmek legyőzéséről elmélkednetek; de az ifju érzelem hő pillanatiban a legnemesebb keblü hölgy is sokkal gyarlóbb –, mert hiszen ember – mintsem, hogy őt, egy gyönge lényt, ennyi szenderítő gőz, avagy csak egy pillanatra is önfeledés mámorába ne meríthetné. Pedig a számolásában megcsalatkozott alacsony férjkerítés s az élelmi gondszaporodás okozta kevés eseteket kivéve, a magzatgyilkosok többnyire eme szerencsétlenek sorába tartoznak. Kit fajtalan szenvedély vezérlett kegyosztásaiban, meg tudja birni a következmény gyalázatait s a szemtelen aligha lesz valaha magzatgyilkossá. Szemérem tesz azzá legtöbbnyire. És ki merné mégis tagadni, hogy a szemérem, becsületérzés vagy szégyentőli félelem oly érzelmek, miknek hiányát polgári társaságban semmi ki nem pótolná, melyek nélkül az emberi nem vagy alávaló csorda volna, vagy haramiacsoport, melyeket tehát a stástusnak mindenképen ápolni kell. Úgyde, ha ápolja, gyermekgyilkolást teremt; s ezt másképen soha sem is képes egészen megszüntetni, mintha letörli az elsikamlásról a szégyen s gyalázat bélyegét; igen, de így viszont felszentelné a fajtalanságot és eltörölné az asszonyerényt, melyben a családi szövetkezés szívere ver, mi nélkül mégis fönn nem állhat a polgári társaság, miként az a valóságban s nem Plato ábrándjaiban létezik. Ki fogja kiegyenlíteni imez ellentéteket? A mi ekkorig itt vagy amott történt, mind csak sötétben tapogatózás volt; a gyógyszer néha rosszabb, mint a betegség. Szabad-e remélni, hogy e nehéz kérdést is nemzetünk ama választottjai oldandják meg, kikre s munkálatukra a hon oly osztatlan bizalommal várva tekint?
