Kamatláb s hitelviszonyaink.*
Kamatláb s hitelviszonyaink.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 100-ik számából. K. F.
Midőn egy nemzet állapotjába valamely új institutió illesztetik be, melynek hatása annak előttei tények eredményére is kiterjed, igen természetes, hogy a gyakorlatba vétel első szaka bizonyos crisissel jár; s míg az új törvény erkölcsileg s jogilag az élettel nem assimilálódik, lehetetlen hogy az összes nemzetre áradó jótéteménynek némi egyesek viszonyai áldozatul ne hulljanak. Ez minden bizonynyal sajnálatos kénytelenség, melytől az emberbarát részvétét soha sem tagadja meg, de kénytelenség; s ennek csapásaiban míg a keletnek embere »Allah akbar«-t kiáltva fatalismusból, addig a komoly Stoa elveivel megbarátkozott nyugoti philosophiából nyugszik meg, s mihelyt nyugodt lélekkel ismételheti I. Ferencz franczia királynak a páviai szerencsétlen ütközet utáni mondását; hahogy az új institutióból a közre háruló jótékonyságát szemügyre veszi, bizonynyal föltalálandja keblében ama vigasztalást is, mely L. Aemilius Paulus nagyszerü szavaiban feküszik: »cladem domus meae vestra felicitas consolatur«. De mi azon nemzetben sok életerőt vélünk rejleni, s ezért örömmel hiszünk jövendőjében, mely az új institutiók életbelépésének crisisét, egészben véve, kevés rázkódással átéli. Es mi ilyennek hisszük a magyart, s hitünknek újabb zálogát véljük a sebes assimilatióban föltalálni, melylyel az eddigi hiteltörvényeinkkel mondhatjuk merőben ellenkező irányu új hiteltörvényeink viszonyaiba beléforranak. De a törvényhozó magasult szempontjára nem mindenki emelkedhetik, s míg az erősebb keselyü szemmel néz a közelgő czél felé, bárha körüle jobbról és balról sűrü porfelleg emelkedik, addig a gyöngébb a dolgok felszínétől elkapatva félelmet érez, és a tünékeny phasisban állandó normát képzelvén, útjának három negyedéből is örömest visszatérítené a törvényhozót, felejtve, hogy a visszatérőnek a már túlélt port még egyszer végig kellene küzdenie, csakhogy oda jusson, honnan kiindult, s hol rosszul kellett magát éreznie, mert különben nem mozdult vala, míg a bizton, jó hittel, de fontolgatva haladóra zöldelő oázis vár. – – – –
A szabad föld ellentényét mi korántsem szorítjuk csak az úrbéri viszonyokra, hanem az ősiségi törvényekre is kiterjesztjük, melyek okozzák, hogy a nemes földbirtokos kétségbe hozhatlanul biztos, állandó, valódi ingatlannal sajátlag nem is dicsekedhetik, és így tulajdonképen dologügyi hitellel sem. Mi egyáltalában nem látjuk földbirtokosainkat oly állapotban, hogy felvirágzás jelének vehetnők, ha száz forint kölcsönt csak 20–30, sőt nagyobb kamatra kap; mert igen kevés esetet kivéve, nem hihetjük, hogy ily magas kamatláb mellett a kölcsönvett tőke positiv nyereséggel gyümölcsözhetnék, s így a felvirágzó nemzeti jólét factorának nézethetnék. Alig lesz Magyarhonban földbirtokos, ki gazdasági befordítás végett 30 percentre pénzt positiv haszonnal kölcsön vehessen; de igen sok van, ki negativ haszon tekintetéből minden áron kölcsönre levén kényszerülve, ha máskép nem lehet, nagyobb kamatot is örömest ád. Például ha váltója lejár, és legjobb akarattal sem fizethet, és bírói foglalás fenyegeti, mely által vagyona tőkéjét a vevők csekély concurrentiája miatt fél- vagy harmadáron elvesztené, a nélkül, hogy árverés által csökkenvén hitele, visszaválthatást remélhetne; ilyenkor ad ötvenes kamatot is, csak meneküljön. És miért mindez? mert reális hitellel nem bir, s telekkönyv s hypothecalis rendszer nélkül, ezzel pedig ősiség mellett soha sem is birand. Hogy a kereskedő balgatagul cselekednék, ha 12-őt s többet nyerhetvén kereskedésben, pénzét száztól 6 kamatra kölcsönözné, tagadhatlan; de ebből korántsem következik, hogy 12–20 procentes kölcsön kereskedésen kívül is gyümölcsöző befordíthatásnak s így a közjólét növekedése jelének tekintethetnék; különben is kereskedő és pénztőzsér nem synonym. Amaz ritkán ad pénzt kölcsön, ez pedig ritkán kereskedik; s kivevén az ex professo vampyrokat, a tőkepénzesek örömestebb adnak városi birtokra száztól hatért, mint nemesire száztól huszért; a mi eléggé mutatja, hogy a magas kamatláb – nemesi jószágra nézve – nem a tőke haszonvehetőségének s gyümölcsöző befordíthatásnak, hanem biztos hypotheca hiányának eredménye. E kamatlábróli elmélkedésből azonban egy tény világosan szembe tűnik: az t. i., hogy midőn a kamatláb magas állása fölött nyiltan s tartózkodás nélkül egy örül, más sajnálkozik, a törvény, mely száztól hatnál nagyobb kamatot venni tilt, az életben minden sikerét elvesztette. Hiába, Uraim! ne helyeseljük bár, de nem is tagadhatjuk, hogyha valamely szorító törvény a dolgok természetével ellenkezik, s a törvényhozó azt annak idejében nem módosítja, a practikus élet találékony fogásaival el nem mulasztja módosítani; és ez baj, tagadhatlanul baj, mert minden ily törvény az embereket törvényszegésre kényszeríti; ez pedig rossz oktatás, compromittálja a törvényhozó tekintetét, s bűnt vet, hogy kárhozatot arasson. Nekünk úgy látszik, hogy a törvényhozónak örökké az időnek üterén kellene kezét tartania, és semmitől gondosabban nem óvakodnia, mint attól, hogy az élet kinevesse a megkövesült szabályokat.
