Műipar. *
Műipar. *
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 15-ik számából. K. F.
»Nem mindent tehetünk mindnyájan« – szól a közmondás. Egész nemzetekről igaz ez úgy, mint egyesekről. Nemzetek iparirányát geographiai helyzet, népesség, népjellem s ezekkel rokonkörülmények határozzák; s iparnak természetes gyümölcskint kell a nép állapotjából kifejleni elannyira, hogy a védvámrendszer, egyedárúság s az iparerőtetés több hasonló fonák eszméi nem mást, mint üvegházi tengő-lengő növényt teremthetnek, melyek, ha egykor a nép eljutott tehetségeinek érzetére, s józan óhajtásait jogok polczára emelé: valóságos akadályul lesznek az ipar útján, mert abnormis érdekeket szülnek, ellentétben állókat a természetes érdekekkel, és igen nehézzé teszik visszavinni a dolgot az iparvilágbani szabadság és biztosság kerékvágásába, melyen lehetséges egyedül a nemzeti közipar felvirágzása. Azért mi nem tartunk azokkal, kik úgy vélekednek, hogy műiparos (kéz- és gyármunkabéli) szükségeinket is mind magunknak kellene fedeznünk, s a külföldnek csak eladnunk termékeink fölöslegéből, de cserébe semmit nem vennünk. A ki mindent csak eladni, venni pedig semmit sem akar, az semmit sem fog eladni; mert a kereskedés cserén alapszik. És e vagy ama nemzet iparának tökélye nem abban áll, hogy minden lehető dolgot maga termeszszen s gyártson; hanem abban, hogy mindazt termeszsze s gyártsa, a mit természeti és kereskedési viszonyainak fogva haszonnal előállíthat. Már más alkalommal kimondók: miképen az ipar dolga csak akkor van jól, ha csupán azon erőfölösleg fordul a műiparra, mely a földművelési érdekek tökéletes fedezése után fölmaradott. Ezen alapelvnél fogva mi úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak (különös helyzetü egyes vidékeket kivéve) még igen soká ne mondjuk: mindig – főképen földmívelő országnak kell lennie. Azonban műipar és földmívelés igen szoros kapcsolatban állanak. Egyik a másikra hat kölcsönösen. Még amaz Afrikának is, ki sem kapát, sem ekét nem ismer, hanem hegyes bottal szúr a földbe lyukat és abba veti buzaszemét, még ennek is van egy bothegyező késre szüksége; annál inkább egy oly földmívelés, minő már csak most is a hazánkbeli, kézművesi segédkezet nem nélkülözhet, és ennélfogva bizonynyal kézműveinknek legnagyobb részét mindig hon fogjuk csináltatni. De már kérdjük: miért nem iparkodunk, hogy kézműveseink hasonló jót készíthessenek, mint a külföldiek, vagy ha készíthetnek, ne drágábban, mint külországból vehetnők? Kérdjük: mathesis és természettudományok, melyek a technikával oly szoros kapcsolatban állanak, miért nem hatnak be éltető sugaraikkal műhelyeinkbe; miért kell csak egy szerszámnak ismeretét is évtizedekig nélkülöznünk, mely külföldön a kézműves munkáját már évek óta könnyebbé, jobbá, olcsóbbá teszi? Miért kell kézművesink legnagyobb részének oly elhanyagolt alacsony állapotba tespedni, hogy még csak egy árjegyzéket se legyen képes becsületesen föltenni; mesterségéből pedig ne tudjon egyebet, mint a mit jártában, keltében, titkolozó mestereitől mintegy félszemmel lopva ellesett? Úgy véljük, ezek és igen fontos több tekintetek, melyeket a jövendőről csak egy kis sejtelmet biró szemnek is nem látni nem lehet, igen elevenen éreztetik, hogy gondoskodni eszközökről, melyek polgártársaink egyik igen nevezetes osztályának – a kézműves-osztálynak – nevelését s kiképzését elősegítsék, a legsürgetősebb szükségek közé tartozik. Ezen eszközök sorában a legsikeresbek egyikének mutatkoztak ekkorig Európa különféle részeiben az iparegyesületek. Van ilyen Londonban (Society for Encouragement of Arts Manufactures and Commerce), Párisban (Société d’encouragement pour l’industri enational), van Bécsben, Berlinben; Prágában, Grätzben, Münchenben, Hannoverben, Darmstadtban, Kasselben, Szászországban (Chemnitz), Braunschweigben, Stuttgartban; ezek mind országos intézetek; – azonkivül helybeli hatáskörü iparegyesület magában Némethonban 1838-ban már 72 volt. – Mi történt nálunk ez irányban mindekkorig? – Semmi. De csak egyetlen egy lépés sem.
Ime napjainknak egyik legparancsolóbb szüksége. Ime egy gyönyörű tér az egyesületi szellemnek! Fogunk e tárgyról részletesen szólani; – most – a mennyire egy vezérczikkecske parányi helye engedi – csak azt említjük meg: hogy ha hazánkban egy iparegyesület keletkeznék, annak nézetünk szerint – munkálkodása köréhez tartoznék: 1. Egy igen olcsó folyóirat (ha ingyen teljességgel nem lehetne) és aprólékos füzetkék által a műipar körébe vágó ismereteket népszerűen terjeszteni, minden hasznos találmányt és javító fölfedezést megismertetni; a nemzet tömegét a közművekkel viszonyos érintkezésbe, ismeretségbe hozni. 2. Pesten egy olvasó termet állítani, melylyel a kézművesek minden hasznos olvasmányt feltaláljanak, melylyel reális ismereteiket gazdagíthatnák. 3. Összekötni e teremmel egy szerszámgyűjteményt, minő Bécsben a polytechnikumban van, s melyre az Altmütter oktató által szerkesztett Kannasch által pedig tovább művelt új tudomány (műszeri technologia, ellentétben a vegytanival) alapítva van. 4. Ezzel összeköttetésben egy pár tanítót tartani; kik (mint Berlinben igen nagy sikerrel történik) vasár- és ünnepnapokon a mesterlegényeknek életkörükbe vágó technikai tudományokból ingyen népszerű leczkéket adjanak; egy harmadik oktatót pedig, ki a mesterinasokat magyar nyelvre oktassa. 5. Pesti vásáronként műkiállítások. 6. Az iparüző népesebb helyeken, például: Miskolcz, Debreczen, Szeged, Temesváron stb. fiókintézetek létesítése. Szerencsénk volt e részben eszméinket a hasznos ismereteket terjesztő egyesület alapszabályain dolgozó választmányban azon hozzátétellel indítványozni, hogy ha netalán az egyesület munkálódását ily irányban intézni jónak vélné, megegyezésre remélünk találni a dologban tulajdonilag érdeklett polgártársainknál: ha igéretet teszünk, hogy néhány ezer forint tőkével, mely korántsem tulajdonunk, hanem inkább kezeinkre bízott közérték, az első szükségek fedezéséhez járulhatunk. A választmánynak nem vala csekély előadásunkra szüksége, hogy a műiparos dolgozó néposztály érdekeire figyelmével kiterjeszkedjék; azért is eddigi állapodása szerint úgy javaslaná a tervezett egyesületet alakítani, hogy az czélul tűzze ki magának: 1. népszerű munkácskák által terjeszteni a hasznos ismeretek azon nemeit, melyek kisebb-nagyobb mértékben minden embernek szükségesek; 2. ha az egyesület pénzereje megengedendi, hogy specziális irányban többféle eszközökhöz nyúlhasson, a műiparos néposztályokra irányozni ismeretterjesztő munkálódását.
Azonban az épen olyan halhatatlan író, mint meleg emberbarát s buzgó hazafi, Fáy András; kinek honunk már sokkal tartozik, e részben más véleménynyel van. Ő azt óhajtaná, hogy a kérdéses egyesület a maga munkálkodását a legalsóbb néposztályra: a földmíveléssel foglalkozó parasztokra intézze. Sok gyakorlati tapintattal irott s minden esetre igen tanulságos észrevételeit lapjaink értekező része közli. Nem gondoljuk, hogy akármelyikünk is inkább saját véleményét keresztül vinni, mint használni óhajtson. Azért a két eszmét elfogultság s előszeretet nélkül bocsátjuk a közönség itéletére. Csupán azt jegyezzük meg, hogy: 1. Más uton, mint hasznos könyvek terjesztése által a földmívelő nép nagy tömegének nevelésére hatni egy magányos egyesület alig képes. Azon anyagi szükölködésnek, mely e részben akadályt képez, nemző oka institutiókban létezik, miket csak törvényhozás egyenlíthet ki. Elemi iskolák útján pedig egyes földesurak és községek hathatnak legsikeresebben. 2. Könyvterjesztés által pedig a legalsóbb néposztályra nálunk még igen keveset hathatni, mert legnagyobb része még olvasni nem tud. A mennyiben pedig hathatni, e hatást a gazdasági egyesület egyik osztály a tűzte ki magának szerencsésen választott irányul és reméljük, évről-évre növekedő sikerrel. 3. Nincsenek még minálunk a »liberalismus« eszméi tisztában. Igen sok úgynevezett liberalisokat tudnánk nevezni, kik a nép nevelésének épen nem barátai; mert a népnevelés hátterében ijesztő rémeket képzelnek. Törvényhozásnak ily szükkeblű balitéletelekkel szabad, sőt kell nem gondolnia. De magányegyesületnek mentül szélesb körbeni részvétre kell számolnia. Már ha ki van fejezve a specziális irány, mely az iparegyesület eszméjében foglaltatik, azt hiszszük, még a legfélénkebb legfélénkebbje sem lesz képes rémeket képzelni, és segédfillérét nem vonja meg. Végre 4. csak egy parányi fok az, melylyel ezen néposztály a parasztosztály fölött áll. De mégis fölötte áll. A műveltségnek felülről kell, felülről lehet csak alólra hatni s nem megfordítva. Azonban több szem többet lát.
