Városi polgárjog.*
Városi polgárjog.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 93-ik számából. K. F.
– – – – A vezérnézet, melyre elmélkedésinkben folyvást ügyelni kivánunk, az: hogy városaink oly szerkezetet nyerjenek, miszerint egyrészről honunk sajátságos institutióihoz (a megyei rendszerhez) assimiláltassanak; másrészről: hogy e szerkezet a különböző osztályzatok egy testté forrásának szinét viselje.
Mondók, hogy az országgyűlési követválasztás az egész polgárság által történjék, a választásban résztvenni tehát minden polgárnak joga legyen. Itt mindenek előtt azon kérdés adja magát elő: kit kell a »polgár« nevezet alatt érteni? Hogyha felejthetnők, mit nem lehet felejtenünk, miként nem egy magántársulat alakítása áll előttünk, melynek semmi előzményei nincsenek, hol tehát tetszésszerint tehetjük le az épületnek legelső kövét: a föltett kérdésre igen könnyen felelhetnénk. Mondhatnók t. i., hogy városi polgár legyen minden családatya, vagy atyai hatalom alatt nem álló teljeskoru személy, ki állandóan a városban lakik, bizonyos keresetet űz, és attól adót fizet, ha vagy az országban benszületett, vagy bizonyos évek óta állandóan az országban lakott s adót fizetett. Tudván azonban, hogy a jobb a jónak ellensége, szűkebb, szorított qualificatiót sem elleneznénk, csak olyan legyen, hogy a korszerü fejlődhetésnek magvát keblében hordozza, s csak oly szűk s oly szorító ne legyen, hogy a mockliberalismus szinét viselje. A mi kivánságunk természetesen oda megyen, hogy a minősítés fentebb kifejezett óhajtásunk valósításához minél közelebb járuljon. Tekintvén tehát nemzeti életünk stadiumát, igénytelen véleményünket e következőkben fejezzük ki.
A polgárjog általában véve ne legyen senki kényétől vagy kegyelmétől függő, hanem legyen bizonyos állapotnak oly természetes eredménye, miszerint a ki a törvényben meghatározandó qualificatióval hir, az ez által már tényleg polgárrá legyen, sőt a mennyiben a polgáriság nemcsak jogokkal, hanem kötelességekkel is jár, polgárrá lenni valósággal tartozzék is. Midőn városaink belszerkezetének elrendezéséről van szó, gyakran történik hivatkozás a porosz rendszerre, melytől talán sokan hallották Raumer-nek ama dicsekvését, hogy egy franczia diplomata azt mondá: »Mi birjuk a szabadság nevét, önök városi szerkezetöknél fogva a szabadság lényegét.« A ki szavakkal s dicsekvésekkel nem éri be, hanem szeret a dolgok mélyébe tekinteni, ez itéletet egész terjedelmében nehezen fogná aláírni, sőt még arról is meggyőződnék, hogy az a mi szükségeinknek, a mi körülményeinknek meg nem felelne; azonban tagadni nem lehet, hogy egyrészről városaink mostani szerkezeténél felszámlálhatlan fokoknál jobb; másrészről pedig csakugyan bir oly sarkelvekkel, melyek általában a városi szerkezet természetes alapjainak tekinthetők. Ennélfogva nem teszünk talán kellemetlen avagy haszontalan dolgot, ha imitt-amott, a mint a tárgyhasonlat kivánja, tartalmát azokkal, kiknek külországi törvényekkel bibelődni idejök, alkalmuk vagy kedvök nem vala, szögről-végre megismertetjük.
Midőn a városok eredetéről szólanánk, már említettük az okokat, melyekből magyarázhatni, miként történhetett, hogy a népállapotnak és státus-alkotmánynak nagy különbségei daczára, a városi szerkezet még hibáiban s hiányaiban is Európaszerte több mint hasonlatot, bizonyos egységet mutatna? Legyen szabad Raumer Fridriknek »Über die preussische Städte ordnung« (Leipzig, 1828) czímü iratából néhány vonást idéznünk. – »A városi előljárók – úgymond – önválasztás által egészítették ki magukat, – s a polgárság úgy erre, mint az adóra, költségekre stb. nézve csaknem semmi befolyással sem birt. Igy oszlott a város teljességgel egybe nem kötött két egyenetlen részre. Az egészen hátratett, elmellőzött lakosság csak kelletlen, kedvetlen engedelmeskedett; s elöljáróiban nem látott mást, mint önhaszonleső ellenséget; ezen, korlátlan hatalmaknak látszók pedig hasonlókép nem örvendhettek mindenhatóságuknak – – mert a kormányoknak legszigorúbb gyámkodása alatt állottak, úgy, hogy ezeknek engedelme nélkül még a legcsekélyszerűbb dolgokban is alig végezhettek s hajthattak végre valamit« stb. – Valóban azt gondolná az ember, hogy a híres historicus Magyar- s nem Poroszországról szól. A városoknak e hibás szerkezetén egy új rendszer behozatalával kivánt a porosz kormány segíteni, s így jött létre az 1808-ki nov. 9-kén kiadott »Städteordnung«. Meg nem állhatjuk, hogy a királyi edictum bevezető sorait ne idézzük: »A hiány, – így szól a király – mely kivált újabb időkben a városi közállapotban mind helyes szabályokra, mind a városi község képviseltetésére nézve mutatkozott; a polgároknak osztályok és czéhek szerint megosztott érdeke és sürgetőleg nyilatkozó kellék, hogy a polgárságnak a városi beligazgatásba hatályosabb befolyása legyen; – meggyőztek minket a szükségről, hogy a városoknak önállóbb és jobb szerkezetet adni, a városi községben egy szilárd egyesületi pontot érvényesen alakítani, nekik a közügyek igazgatásába munkás befolyást engedni, s ezen befolyás által a közlelket ébreszteni és fentartani szükséges.« Egy korlátlan hatalmu uralkodó mondá e szavakat, és nekünk úgy látszik, hogy e szavak egy alkotmányos ország törvényhozó hatalmából eredett törvénynek is díszére válnának.
Ezen 1868-ki porosz törvény azon sarkalatos kérdést, kik birjanak polgárjoggal? – imígy fejti meg: »A ki városi fekvő vagyont bir, vagy városi iparágat űz, polgárrá lenni s minden polgári kötelességekben osztozni tartozik. Polgárok között minden különbség eltöröltetik. Állapot, születés, vallás és személyes viszonyok általában, a polgárjog megnyerésére nézve különbséget nem tesznek. Megtelepedett s erkölcsileg meg nem rovott embertől a polgárjogot meg nem tagadhatni; és minden polgár szavazatjoggal bir, kivevén azokat, kiknek nagy városokban legalább 200, középszerü-kisebbekben pedig 150 tallér jövedelmök nincs. Nagy városoknak neveztetnek pedig, melyek a katonaság kizárásával legalább 10,000, középszerüeknek, melyek legalább 300, s kicsinyeknek, melyek ezen alóli lakos számmal birnak.« Ezen törvény azonban miután 17 éven át gyakorlatban volt, ujólag vizsgálat alá vétetett, s e vizsgálatból eredett az 1831-ki átnézett városrendszer, melynek minden pontjáról azt, hogy a mit változtatott, a bevezető szép szavak iránya tekintetében mind jóra változtatta volna, nem mondhatnók.
E szerint polgároknak neveztetnek, mindazok kik a választásnál szavazattal birnak. És pedig csak olyan férfi nemü személyek szerezhetik meg a polgárjogot, kik sem atyai hatalom, sem gyámság vagy gondnokság alatt nem állanak, a város határában laknak s a törvényben kinevezett büntetések által polgárjogi képességöket el nem vesztették. A kiknél pedig az idézett előzmények föltalálhatók; vagy olyanok, kik a polgárjogra nemcsak jogosítvák, de kötelezettek is; vagy olyanok, kik jogosítvák ugyan, de nem kötelezettek; vagy pedig olyanok, kik jogosítva nincsenek, azt mindazáltal megnyerhetik. Jogosítvák és kötelezettek, kik (a városok különbsége szerint) 300–2000 tallér értékü fekvő vagyonnal birnak, vagy pedig 200–1200 tallért jövedelmező iparágat űznek. Jogosítvák, de nem kötelezettek, kik más kútfőkből 400–1200 tallér tiszta jövedelmet huznak, s legalább két év óta a városban laknak. Személyes érdemesség; kisebb vagyon mellett is, igényt ad a polgárjogra, melylyel ez esetben a városi hatóság ruházhat fel.
Ezeket két oknál fogva idéztük. Először azért, mivel már midőn a mult országgyűlés alatt a városi szerkezet elrendezése megpendítteték, több külföldi hirlapokban azon jóslat volt kifejezve, hogy honunkban alkalmasint a porosz rendszer fog követésre találni. Szükségesnek véltük tehát, hogy e rendszer főbb vonásaiban ismeretes legyen. Másodszor azért, mivel csakugyan találunk e szerkezetben oly elveket, melyeket sajátlagos körülményeink között s az assimilatio szempontjából is méltánylást s figyelmet érdemlőknek itélünk.
Ezekhez számítjuk különösen egymással összekötve azon két elvet: hogy a polgárjog senki kényétől ne függjön, hanem a törvény által meghatározandó qualificatióknak megtagadhatlanul szükséges és természetes eredménye legyen; s hogy e tekintetben állapot, születés, vallás és személyes viszonyok semmi különbséget se tegyenek. Ha e két elv a polgárjogok gyakorlatára nézve alapul vétetik, s a városi közgyűlés megyei institutióinkhoz azon polgári szabadság érdekében, mely ott kezdődik, hol a szabadságok végződnek, annyiban assimiláltatik, hogy municipiumaink képviseleti rendszerré átolvadása első lépésének mondathasék: egyrészről a szakadozott nemzeti tömeg egy testté forrasztásának nehéz kezdetét fogjuk tiszta, salaktalan örömtől dagadó kebellel üdvözölhetni, másrészről hazafias gyönyörrel vetkőzhetünk ki azon nem oknélküli tartózkodásból, melyet mintegy önérzelmeinkkel, önvágyainkkal harczolva, ösztönszerüleg mindannyiszor érezni kénytelenítteténk, valahányszor avas obscuritások nyomán a királyi városok országgyűlési nyomadékánák minden előzmények nélküli növelése kivántatott.
Az említett vezérelv folytában tehát mi – hogy sokat ne látszassunk kivánni óhajtjuk 1-ször: hogy a ki városi fekvő vagyont bir, az ipso facto minden polgárjognak részesévé legyen. E szóban »fekvő vagyon« a stabilitási elemet elegendőleg feltalálhatónak gondoljuk, s azért nem szeretnők, ha még az 1831-ki porosz rendszer példájára a pénzaristocratiának elve hozzá köttetnék, s polgárjogi érvényessége bizonyos censustól föltételeztetnék. Legfölebb oly véleményhez járulhatnánk, mely azt kivánná, hogy meghatároztassék, mennyi külső, vagyis városhatárbeli földbirtok adja meg azon polgárjogot, melyet egy, bár legkisebb háztelek is ad. – 2-szor óhajtjuk, hogy a városi iparűző osztály, kereskedők, gyártók, mesteremberek, ha vagy árúboltjuk, vagy raktáruk, vagy rendes műhelyök van, polgárjoggal birjanak. Nem idegenkednénk azonban azoknak véleményétől, kik ezeknél némi censualis qualificatiót is kivánnak, csakhogy az minél alacsonyabb legyen; nehogy a képviseleti rendszer első fejleménye honunkban a pénzaristocratia hínárjába sodortassék. – 3-szor ezekhez számítanók még a városban lakó diplomatreusokat: ügyvédeket, földmérőket, orvosokat, seborvosokat, s a kik még (például a tudós társaság tagjai) értelmiségi capacitásuknál fogva ezekhez sorozhatók; – ha úgy tetszik, szintúgy bizonyos jövedelmi qualificatióval. Felhagynók azonban a városi közgyűlésnek, hogy határozat általa polgárjogokban többet is részesíthessen – minden véleményhez, mely az értelezésünk kezdetén kijelentett általános qualificatiót még jobban megközelíti, legszívesebben hozzájárulván. És ezekből állana csekély nézetünk szerint a városi polgárság, mely úgy követeket, mint városgyűlési képviselőket választana.
