b) 1833 május 21 Kerületi ülés. Tárgy: A főrendek által visszaküldött vallásos izenetet részletes vita nélkül negyedszer is átkül…
b)
1833 május 21
Kerületi ülés.
Tárgy: A főrendek által visszaküldött vallásos izenetet részletes vita nélkül negyedszer is átküldik. A kiemelkedő beszédek.
1833 május 21
Kerületi ülés.
Tárgy: A főrendek által visszaküldött vallásos izenetet részletes vita nélkül negyedszer is átküldik. A kiemelkedő beszédek.
Mi történt Majus 16-ik, 17-ik, 18-ik, 19-ik, s 20-ik napjain, már előbbi levelünkben megirtuk.* Következik a
L. 390. s köv. l.
Majus 21-én, Rudits és Vitéz előlülésök alatt tartatott nevezetes kerületi ülés.
Napi Renden volt a Fő RRnek a vallásos sulyok és nehézségek tárgyában küldött harmadizbeli viszonizenetjök,* mellynek a Fő RR majus 15-ki ülésének 42-ik s 43-ik számú levelünkben* részletesen és kimeritőleg közlött állapodásai folytában rövid tartalma abban állott, hogy: a fő RR a Karok és Rendek ujabbi izenetében nem találtak oly okra, melly őket előbbi meggyőződésektől képes lett volna eltériteni, miután már elébbi izenetjökben előterjesztették, mit kivánt légyen az egyébkor legjobb sikerrel gyakorlott szokás, a törvények rendelése, s mit javal a törvényhozó testnek előre látó gondossága.
Iratok, I. k. 225. s köv. l.
L. 382. s köv. l.
RUDITS mint Előlülő a fenforgó tárgynak folyamatját első inditványba jöttétől kezdve részletesen előadván, mikép jutott mostani állására, mellyben a fő RR a nélkül hogy a Statusok által felhozott erősségekre avagy csak felelnének is, azt egyszerűn elvetik, úgy vélekedett hogy ezen törvényhozó test méltóságához illő volna, szintén általánosan ragaszkodni a még csak czáfolás alá sem vett előbbi végzéshez, igy egyszersmind előre bevágatnék azon út, a melly csak kedvetlen vitatásokra vezethetne. Egyébiránt elfogadják e ezt a RR, vagy újolag szakaszonként vizsgálat alá veszik az egész tárgyat, a többség bölcs itéletére bizza. – Első szóllott
ASZTALOS: Mióta a nemzetnek ezen köz ügye országos tanácskozásokban forog, keveset szólottam hozá, mert öröm érzéssel eltelve tapasztaltam hogy a nagy lelkü s tudományú catholicus Követ urak, ha csak ellenkező utasitásaik által gátolva nem valának, oly buzgósággal pártfogolták azt, hogy a Nemzet nagy része örök háláját érdemelvén, a protestánsoknak ezen közügy védelmébe tetleg résztvenni szinte felesleg vala. Azomban a fő RR most felolvasott izenetéből vett fájdalom, reám nézve is azon kötelességet szülte, hogy a ki tűzött magas czél sikeresitésére, ön lelkiösméretem megnyugtatása tekintetéből is, azt a mit szivemben érzek ki jelentsem. Utóbbi izenetünkben előadott igazaink ugyan is halgatással, és puszta tagadással vagynak elmellőzve, s ezt sérelemnek nem venni, efelett el nem érzékenyedni nem lehet. – Ha visza tekintünk a tárgy folyamatjára, úgy találjuk hogy a fő RR három fő okokkal gátolták, vagy is ostromolták a Nemzetnek szóban forgó köz ügyét. Első volt: hogy az több pontokban a RCatholica egyház dogmájába vág, pedig a dogma s hit felett törvényt alkotni a világi törvényhozó test körébe nem tartozhatik. – De szóllottunk e mi valaha valamelly dogmának jó, vagy tévelygő voltárol? soha sem, hanem mondottuk azt hogy kit kit csak ön vallásának dogmája kötelez, a Hit pedig Isten dolga, ő a szivek és vesék visgálója, ő a nemes rugón épült tettek igaz birája, ne háborgassunk tehát senkit az ő hitében. De körébe is tartozik a világi törvényhozó testnek törvény által is kénszeriteni, hogy a királynak hiv jobbágya, a hazának pedig igaz munkás fia legyek, körébe tartozik a természet törvényéből folyó jusomat senki által megszoritattni, eltiportatni nem engedni. Nem a dogma, nem a hit tehát itt a baj, nem ez az akadály, ennek köpönyege alatt más nagyobb valami fekszik, hiszen a felső táblának mostan töbségét tevő püspök urak jól tudják azt, mit a keresztény vallás alapitója mondott „ha Tenéked oly hited volna is, hogy a hegyeket kimozditanád helyekből s a t. de ha szeretet nincs benned, semmit sem használ a te hited. A szeretet nem irigykedik, fel nem fuvalkodik, ez nem kiván az ő felebarátjának gonoszt, nem nézi mindenekben csak tulajdon hasznát, de egyebekét is”. – Ez a szent szeretet lelkesitette a T[ekintetes] karokat ezen köz ügy védelmében, – és minő viszonzást nyujtanak a fő RR? – épen az ellenkezőt. – Más nagyobb fekszik a hátráltatásnak alatta: mentől többet hiszünk, annál kevesbet tudunk, s mentől többet tudunk, annál kevesbet hiszünk. – Ennek értelmét kitalálni könnyü. – Második fő argumentumok volt: hogy az 1791: 26. t. czikely sarkalatos, és igy változtathatlan. – Megfeleltünk mi erre is, hivatkozván a Békekötésre, megmondottuk, hogy a 26. czikely lelke nem más, mint a lelki isméret szabadságának, s a nemzet egyes polgárai közt való egyeségnek megörökitése, s ezek által a protestánsok vallásbeli állapotjának, a Békekötésekkori lábra való visza tétele. Szent vólt ezen czél, s nem is lehet oly változtatásokat tenni a 26-ik czikkelyben, melly ezen czélt gyengitené, de szabad, sőt szükséges olyakkal ki egyengetni, mellyek azt erősitik, örökösitik. Hol a polgári kötelesség egy, ott egynek kell lenni a jusnak és szabadságnak is. Már pedig egy e a protestánsok polgári kötelessége a Cathalicusokéval? – igen is egy, de valjon egy e jussok, egy e szabadságuk? erre feleljen meg a 26. czikely, s az ezen kivül önkényesen ki bocsájtott dicasterialis rendelések. Van tehát jusa a törvényhozó testnek ki pótolni a 26-ik czikely hijánosságait, mellyek alkalmatosságot szolgáltattak hogy az Egyházi Rend, a lelkiösméret szabadságát megszoritó, s a vallásbeli szabad gyakorlást korlátoló oly dicasterialis rendeléseket eszközölt ki, mellyek miá, sok polgár társaink gyalázatos rabságra vettettek, bilincsbe verettek, gyermekek szülőik karjai közül kiragadtattak, sanyargattattak, üldöztettek, mint ezt a két utolsó országgyülésére feladott sérelmek bizonyitják.* – 3-ik ellenvetés vólt: hogy a vallás szabad változtatására nézve szélesbb szabadságot adni, mint a 26-ik czikely ád, ellenkezik a Catholica vallás elveivel, melly a stabilitas fidei. Megfeleltünk erre is, hivatkozván szomszéd pallérozott nemzetekre, concordatumaikra, törvényeikre, megmutattuk, hogy a természet törvényéből eredő jusokat egyes érdekeknek alája vetni nem lehet, hogy az Istentől boldogságra teremtett embernek szabadságában kell állni azon vallást követni melly meggyőződése szerint legsikeresebb azon czél elérésére. Nemzet boldogsága egyes boldogságán s jusaik szabad gyakorlásán sarkallik, s ha egynek jusa, másik gyarapitása tekintetéből megszoritatik, ez elkeseredést szüll, ez pedig tetemesen meg gyengiti a nemzetet s annak egyes tagjait boldogitva egyesitő kötelet.
Az 1825/7-i országgyűlés Írásai. 445., 521., 1062., 1251. s köv., 1263. l. – Az 1830-i Írásai, 306. s köv. l.
S mit feleltek mind ezen okainkra a fő RR? semmit, s igazainkra pusztán tagadólag nyilatkoztak. Mit tanácsos tehát ezen kellemetlen helyheztetésben tennünk? ha előbbi izenetünk ujabb pertractatiójába bocsátkozunk, meg itél bennünket az egész világ. Hogy a két tábla a dolog érdemében egyesüljön, nehezen remélhetem, mert a Felső táblán jelenleg M[éltóságos] Püspök urak teszik a többséget, ezektől pedig azt hogy a nemzet ezen köz ügyét ugy tekintsék, mint annak igazsága, s méltósága kivánja, várni nem lehet, bizonyitják ezt az 1645: 5., 1681: 26., 1687: 21., 1791: 26. t. czikkelyek,* bizonyitja a Historia, melly azt mutatja hogy valahányszor a vallásbeli szabadságot, törvény által kivánták az Ország Rendei megörökösiteni, a M[éltóságos] Püspök urak mindannyiszor protestáltak, contradicáltak, – de mit mondott azokra az Ország? ezt hogy contradictionibus cleri non obstantibus, et in prepetuum nihil valentibus. – Nem találok én a törvényekben okra, melly a nemzet köz ügyének a királyi felség elébe fel küldését tovább hátrálhatná, ha pedig a dietalis szokást visgálom, úgy találom, hogy valahánszor a FőRR a T[ekintetes] Rendeknek változhatlan erős akarattyokat tapasztalták, azt felelték, bár az elvekben nem osztozunk a felküldést nem hátráltatjuk.
Az 1646. évi 5. tc. a linzi békekötést cikkelyezi be, 1681 : 26. az articuláris helyeket kijelölve hangsúlyozza, hogy a protestánsok előtt ezzel nem zárul le az út, hogy az országgyűlésen kérelmeiket előadhassák, 1657 : 21. még érvényben tartja az 1681-i vallásügyi rendelkezéseket, 1791 : 26. a szabad vallásgyakorlatot iktatja törvénybe, valamennyi ily záradékkal: „non obstantibus cleri et aliorum secularium catholicorum contradictionibus”.
Van tehát jusunk most is hasonlót kivánni, feleljünk in summa generalitate, szóllitsuk fel rövid izenettel, ne hátráltassák a nemzet köz ügyét fejedelmünk elébe terjeszteni, fejezzük ki érzékeny fájdalmunkat hogy okokkal támogatott inditványunkat minden ellenokok fel hozása nélkül egyszerün félre vetették, s ha ez sem fog használni, akkor úgy tartom, más követ kell megmozditanunk. S ez az én véleményem.
BŐTHY: Akár a dolog érdemét, akár az előttünk lévő izenet tartalmát tekintsem, soha mélyebb fájdalommal szóllási szabadságommal nem éltem. Már három izben hasztalan szóllitottuk fel a fő RRket, állnának a T[ekintetes] Rendek azon kivánságira, mellyek az örök természeti igazságon, változhatlan béke kötéseken és számos törvényeken alapulnak. Ámbátor meg mutattuk hogy a vallás dolgában az 1791: 26. czikkely hozatala után a törvényeknek megsértése, vagy egyoldalú magyarázatja következésében kiadott normalis rendelések, egyszersmind a sarkalatos 1791: 12-ik czikely meg sértései és igy megmutattuk azt hogy itt nem vallásrol hanem oly fundamentalis törvény megsértéséről van szó, mellyen alkotványi lételünk nyugoszik, mind ezek azomban a fő Rendeket, egyedül vallásos buzgóságuknál fogva, (mert más okát meg nem egyezésöknek, bár mint visgálódjam is nem találhatom) nem csak reá nem birhaták hogy a sarkalatos törvényt sértő rendelések megsemmisitésébe velünk meg egyezzenek, sőt minden felhozott okainkat sem elfogadásra, sem megczáfolásra nem méltatják, hanem a dietalis tractatusoknak egyenest ellenére pusztán, hidegen el vetik. A dolognak ezen helyzetében nincsen egyébb hátra, hanem hogy politicai, s a világ történetiből meritett okokbol vegyük fel a dolgot, remélvén hogy azokat mint valóságos történeteket tagadni nem fogják, s hacsak minden okok be hatásától el nem zárták sziveiket, a Te[kinte]tes Rendek forro ohajtásának teljesedését tovább nem hátráltatják.
Közel hozánk emelkednek fel a Kárpát bérczei, tekintsünk le róllok a természettől különben megáldott, de más minden tekintetben szerencsétlen Lengyel országra. Fontoljuk meg Europa évkönyveit, valjon okrol okra visgálván a történteket, nem elsőnek találjuk e az úgy nevezett Dissidensek iránti türelmetlenséget,* melly azon szerencsétlen ország boldogságát gyász fátyollal kezdette be vonni. A hazafiak közt támadott egyenetlenség oly segedelemhez folyamodott, melyre csak a kétségben esés fakadhat, idegen biróhoz járult,* kinek az elnyomatott félnek segedelmet kellett vólna nyujtani, de ő e helyet táplálta, élesztette a hazafiak közötti viszálkodásokat, mig végre mind a két félt el nyomta. A lélek isméret bilincselésére való törekedés belső meghasonlást okozott, ez pedig el enyésztét szülte azon polgári létnek, mellynek felforgatása nem csak azon ország boldogságát semmivé tette, hanem egész Europa nyugalmát, bátorságát is meg renditette. – Tekintsünk már most Europa déli részére, emlékezzünk Spanyol országnak V. Károly és 2-ik Fülöp alatti nagyságára, nem méltán mondhatták e azon Fejedelmek roppant birodalmaikat szemlélvén, hogy felköltét látják ugyan a napnak, de le nyugvását nem. Mi maradt Spanyol Ország régi nagyságábol? a homályos üres emlékezet; melly borzasztón ütközik ösze jelen csekélységével. És mi volt hajdani ereje eltünésének egyik fő oka? nem de Németalföldön a lélekisméret szabadságának elnyomására forditott erőszak? – A világ járandóságában tapasztalunk olyasokat, mint a szerencséjében, egy gondolatlan lépés tétele vagy nem tétele, századokra határozza meg egész nemzetek boldogtalan sorsát. Mit szóljak Franczia Országrol hol a Hugenoták ki üzése* maga magát meg piritá, midőn a szomszéd országokat virágzásba hozta. Franczia ország pedig elvesztvén vallásbeli szabadság miatt számkivetett lakosinak egy részét, népessége, s nemzeti ereje csökkent, ezt a polgári szabadság elnyomása, ezt viszont az egész polgári társaságot emésztő tüz nyomba követték, s bár mennyire tündöklött is a legközelébbi időkben csillaga, hányattatásának, bizontalanságának vége most sincs még. És a legujabb időkben, két három évnek előtte, nem állott e a hatalmas virágzó Anglia oly örvénynek szélén, mellynek habjai feje felett elcsapván, polgári létét szinte elboriták, ha egy Canningnak* koporsójábol is visza tekintő lelke, ha egy lelkes Grey* az egész nemzeti érdeket elébe nem teszik az Angol oligarchák vallásos buzgóságának. Hasonlitsuk végre Éjszak Americát, a szabadságnak ezen hazáját ösze, ugyan azon világ rész déli tartományival, amott teljes mértékben divatozik a legszélesebb vallásbeli szabadság, s kevés évek alatt milly óriási virágzásra emelkedett, itt ellenben korlátozva van az, s mily hátra maradt a nemzeti előmenetel. Nem kivánok többet szóllani, a mit elhalgatok, abban még több erő rejtedzik – szóllok egy bölcs, okos törvényhozó test előtt, véleményem tehát csak oda megy hogy ezt harag és indulat nélkül közöljük a főRendekkel, tudtokra adván hogy a halálos betegség csak úgy orvosoltathatik, a mint azt legelső izenetünkbe foglalva közöltük, emlékeztessük ama két sark törvényre: szeresd felebarátodat mint önnön magadat, s a mit magadnak nem kivánsz, másnak se tedd, és ha mind ez sem használna, akkor a Szent irásnak eme szavaival végzem beszédemet: „Uram tartózkodj nálunk, mert setétség akar lenni közöttünk”.
A „dissidentes in religione”, ahogyan 1632 óta a lengyel nem katolikusokat nevezték, 1717-ben az új templomok építésének jogát, 1733-ban az államszolgálatra való képességet veszítették el.
1764-ben a disszidensek, amidőn kísérlet történt birtokszerzésük korlátozására, az oroszokra támaszkodva az országgyűléshez folyamodtak. Oroszország 1767-ben az ő segítségükre vonult be Lengyelországba.
A nantesi edictum eltörlése, 1685 után.
Canning George († 1827) mint külügyminiszter, 1822-ben elfordította Angliát a szentszövetségtől. 1827-ben miniszterelnök lett.
Grey Charles († 1845) angol államférfi, 1807-től a felsőházban a katolikusok emancipációjának és a rabszolgakereskedés eltörlésének szószólója. Wellington bukása (1830) után whig minisztériumot alakított s kormányának a választásokon többséget szerezvén, keresztül vitte a parlament reformját (1832).
NICZKY (Vas) véleménye oda megy ki: hogy midőn ezen táblán az ország képviselői ülnek, hogy a fő RRnek szava egy irányban áljon a statusokéval, talán magok se kivánják, ők egyes emberek, s csak ön személyes érdekjöket képezik, itt a követek számos ezereket repraesentálnak, midőn tehát ezen tábla a maga elhatározását ismételve velős gyámokokkal támogatva ki jelenti, a leg váratlanabbnak, sőt a legnagyobb sérelemnek kéntelen venni, hogy az egyes személyekből álló Fő Rendek táblája, azt ily pusztán s közönségesen félre veti. Azt felállitani hogy a KK és RR izenete sérelmes a Catholica vallásnak, nem lehet, sérelem csak akkor történik, ha valakinek decedál valami, s decedál e itt a Catholica vallásnak? teljeséggel nem. Egyetlen egy pont, t. i. a vegyes házasságoknak asztaltol, s ágytol történt örökös elválasztása esetében, az evangelica félnek megengedett második házasság jöhetne talán kérdés alá. – Nem is praejudicál azon izenet a Clerusnak, mert senki sem gátoltatik vallásában, s kinek kinek teljes szabadság adatik. A fő RR. tehát semmi uj argumentomokat sem hozván elő, csak általánosan kiván felelni, mint azt az Előlülő javallá, hozá adván: hogy midőn a képviselők táblája initiativájának törvény jusaival él, azt puszta tagadással ellenezni nem lehet, hanem ha tudják, okokkal támogassák ellenzésöket.
PETROVAY: Ha ezen tárgynak történetire visza tekint, ugy tapasztalja, hogy az mindég viszavonásnak volt eredete, mellynek következésében azt tették eleink, a mit tenniök nem kellett volna, – a kormányt arbiter birónak választották, s ez által rést nyitottak az önkénynek. Ha hogy a KK és RR nem hajlanak egyeztető lépésre, most is vagy hasonlót tenni, vagy külön felirást lesznek kéntelenek fel terjeszteni, s végtére törvényünk csak ugyan nem lesz, legalább nem olyan a milyet kivánnánk. Ha fel vesszük a fő RR előbbi izenetét, vannak törvényen alapuló okaik, s ha vannak, azokra reá állani kötelességünk. Kivánja tehát a dolog érdemét pontonként fel venni. Azon szeretetre, s egyetértésre, melylyet Marmaros követe oly szépen rajzolt, még igen sok kell, bár ha mind az a mit kivántunk törvénybe megy is, az egyházi javak egyformasága, a fundus studiorum s a t. – A Bihari Követ által felhozott Hugonoták, Disidensek példáját ugy gondolja, hazánkra alkalmazni nem lehet. Nem mondja hogy viszaélések nincsenek, de azok egyes viszaélések, s úgy egy, mint más részen is találkoznak. – Kivánja a dolog érdemét újolag pontonként fel venni.
RUDICS: Csak azon egy észrevételt teszem, hogy ha ezen képviselői kar, a dolog érdemét ujolag pontonként felvenné, s netalán valamitől elállana, nem tudnék mit mondani azon törvényhozó test méltóságárol, s moralis erejéről, melly egy puszta megtagadó válaszal magát oda hajtatja, hová czáfolásul fel hozott ellen okok hajtani nem tudták.
PRÓNAY: Valamint czéliránytalannak tartanám a pontonként való fel vételt, úgy midőn mi a fő RRnek vétkül tulajdonitjuk hogy okainkra puszta tagadással felelnek, ha érdemes Előlülőnk az általános feleletet ugy értette, hogy mi is ezen példát kövessük, erre sem állanék. Én úgy tartom, a két tábla közötti kölcsönös szeretet, mellyet én részemről háboritani soha sem akarok, azt kivánja, hogy az épen felolvasott viszon izenetet fel vévén, de tanácskozásunkat egyedül, s csak egyedül erre szoritván az abban foglalt elvekre, és szemrehányásokra, okokkal feleljünk velősen, de röviden, én az exacerbatiónak barátja nem vagyok. – Én különösen négyet látok, a mi feleletet kiván: ide tartozik 1-ör ezen tábla méltóságának az által lett megbántása, hogy a fő RR puszta tagadással feleltek, erre válaszolnunk kell, hogy a két táblának állása, s kölcsönös szives kapcsolat nem azt kivánja, hogy okokra puszta tagadással feleljenek, s hogy mind a két táblának kötelessége az egész hazát meggyőzni, hogy a mi történt, annak úgy kellett történni, s a mi végeztetik, az nem absolutismusra vezető akaraton, hanem okokon épül. 2-or mi a szokásra való hivatkozást illeti, Biharnak követe bölcsen előadta már, hogy ez nem particularis vallásos sérelem, de az 1791: 12. sarkalatos törvény megsértése, és azért vették ezt a T[ekintetes] RR oly előlegesnek, azért sürgették orvoslását, kezdeményi joguknál fogva, azon ösvényen, mellyet három országgyülésen az előkelő sérelmekre nézve szakadatlan követtek, s midőn ezt tették, a szokást távolrol is meg nem sértették. De ha bár particularis vallásos sérelem lenne is, előttünk voltak és vannak a felhalmozott panaszok, s valjon ezeknek orvoslására lehet e az eddigi szokást czélirányosnak mondani? teljeséggel nem, s ha nem, a törvényhozási bölcs előrelátásnak kötelessége a czéliránytalan szokást meg változtatni. 3-or mondják hogy mit a törvény meg enged, már meg adták. – De már ki fejtettük azt hogy az 1791: 26. czikely, a Békekötéseket meg nem gyengitheti, mit foglalnak ezek magokban, már megmondottuk, s én az egész világnak legszigorúbb itéletére merem bizni, ha javalatunk ellenkezik e a törvénynek ezen változhatlan lelkével? – 4-er a törvényhozó test előre látó bölcsességét emlegetik. Biharnak követe lelkesen kifejtette, mennyi zavart, mennyi boldogtalanságot szült más nemzeteknél a vallásbeli szabadság meg szoritására intézett törekedés. Ezeket megelőzi, a bölcs előrelátás kötelessége, s miután más nemzeteknél a Pápa által is alá irott concordatumoknál fogva, mind az, a mit mi kivánunk, a Catholica vallásnak (mellyet én teljes tiszteletben tartatni akarok) minden sérelem nélkül már divatozik, tisztuljunk ki valahára mi is azon örvényekből, mellyekkel csak nem két századokig küzdött a törvény hozás, s mellyek hazára, királyra soha jót nem hozhatnak.
GR. ANDRÁSSY: Én nem arrol kivánok szóllani, mit lehessen felelni, hanem az Előlülő felszóllitása következésében is arrol, fel kell e pontonként venni a tárgy érdemét, vagy sem? Én ujabb utasitásom szerint azt mondom hogy igen is fel kell venni, – okaim ezek: a mit a főRR mondanak, hogy kivánatunk a Catholica vallás elveibe ütközik, hogy az 1791: 26. czikely változhatlan, egyes pontokra igen is reá illik, de az egészre nem, meg kell tehát visgálni, mennyire illik egyes pontokra. Hallottam hogy méltóságunk sértetnék, ha véleményünktől el állanánk; ha ez áll, úgy fájdalommal kell mondanom hogy igy már méltóságunk nem volna, mert töbnyire elállottunk ezen országgyülésén határozatinktol, s mi lesz mostani ragaszkodásunk következése, vagy külön felirás, mire én soha reá nem állok, vagy az egész tárgy a naplókönyvbe temettetik s abba marad. Én pedig annyi jót látok ezekben, hogy azt nem csak felirásba, de törvénybe is látni szeretném, mert a tüsténti hasznot többre becsülöm az Isten tudja hány századok mulva gyümölcsözendő haszonnál. – Mi a felhozott példákat illeti, nem tagadom én hogy visza élés van, de a Spanyol inquisitiohoz, a Lengyel disidensek állapotjához hazánkat hasonlitani csak ugyan nem lehet. Én legalább mint a magyar törvényhozó test tagja, ezt soha el nem ösmerem. A fő RR. közelitenek mi hozzánk, mi egy lépést, egy pontot sem engedtünk, ez törvényhozásunknak, kölcsönös közelitésre alapuló rendszerével ösze nem fér, s abból az következnék, hogy a mit mi akarunk, a fő RR. mindenre tartoznak reá állani, a mit függetlenségök mellett nem is kivánhatunk. – Én pontonként kivánom előbbi izenetünket felvétetni.
(Egyetlen egy levélbe lehetetlen ezen ülésnek egész mivoltát, s annyi jeles beszédeket bészoritani, a mi tehát most el marad, jövő levelünkben következni fog.) – Több jeles szónoklatok után (mellyek közt különöseri Palóczynak jövő lapjainkban következendő beszédét emlitjük) az Elnökség Szathmárt szóllitotta fel. S azon csend, és figyelem következék, melly KÖLCSEY szavait kisérni szokta. Neveli ezen figyelmet a szónok külső alakzata, mellyen s tar agyán, a lélek, szellem, és azon magába vonulás el öntve látszik, mely a léleknek s csak a léleknek élő férfiút ki tünteti. Szava lágy, és szelid, de az irtózásig hatja keresztül a sziv redőit, s borzasztva búzdit, mint egy siron túli hang, kivált midőn keble indúlatra melegszik, s ökölbe szoritott baljának emeltével tetézi szava sulyát, mellynek leg indulatosbb fokát nem heves emelkedés, hanem egy rezgő alá szállongás jeleli. – Talán nem hibáztunk midőn egy pár vonással festénk hazánk e tölgy és borostyán koszorús el hiresült dal- és szónokának alakját s most imigy szóllott:
KÖLCSEY: Jól érzem Te[kinte]tes Rendek, hogy ennyi lelkes beszélő után felállanom szükség nem vala, de azon tisztelet, mellyel küldőim utasitása eránt viseltetni tartozom, parancsolja kinyilatkoztatnom, menynyire nem légyek a fő rendi jelen válaszal megelégedve. Ha a 19-ik század felvilágosodása, ha az országos népesség harmad részének nyugalma a fő RR előtt eléggé fontosak nem valának, de az egész ország nyilván kijelentett akaratja, a törvénynek szabad kéj szerint történt magyarázata, a béke pontok meg nem tartása, – oly tárgyak, mik minden hazafihoz szokatlan érdekkel szóllanak; s ugyan azért nem lehet fájdalom nélkül szemlélnünk, hogy a fő RR ily fontos tárgyat egyoldalulag vettek, hogy azt ugy látszatnak tekinteni, mint felekezeti ügyet, holott ennél a nemzetet közönségesben érdeklő kérdés nehezen foroghat fel. Igen is Te[kinte]tes RR a sérelmekkel, mikre a fő RR e részvét nélküli választ adták, a törvény szentsége, a békekötések ereje, a törvényhatóságok tekintete, s az országgyülési tanácskozások egész jövendője vétetett kérdésbe.
Nemzet hozta a törvényt, s kötelessége is azt oltalmazni, vér ömlött a béke kötésekért, s azokat elődeink iránti hálátlanság, s merném mondani vér árulás vétke nélkül semmivé tétetni nem hagyhatjuk, s midőn a törvényhatóságok hasonlatlan többsége az ügyet kivitatni kivánja, mi lészen, ha a nemzeti ohajtás kevesek ellenkezése által sikeretlené tétetik? De* mi lészen az úton országgyűlési tanátskozásainkból is? Mert ime most izenetünk felvétele egy hosszú hónapig halasztatott,* s jól látják a tettes RR, hogy hasonló halasztásokkal legforrobb, legigazságosabb, a törvényben legmélyebb gyökerezett kivánataink is egész az országgyülés végéig vagy örökre is elmellőztethetnek, s ily hosszú halasztás után végezetre is mit tettek a M[éltó]ságos Fő RR – nem egy száraz okokat fel nem hozó válasszal adák e tudtunkra, miképen várnunk semmit nem lehet? ezt kivánja e a két tábla közti tanácskozás természete? ezt hozza e magával a tekintet, mit a nemzet, melynek képét viseljük, bizonyosan érdemlett? Ez Te[kinte]tes Rek! lenézés, ez magyarúl mondva megvetés, s mi megvetést a képviselői táblán nem szenvedhetünk, a nélkül hogy küldőink ellen bünt ne követnénk el.
Innen Kölcsey beszéde végéig idegen írás, ugyanaz, mint a 228. l., c) jegyzet.
E miatt naplójában ismételten panaszkodott Kölcsey s most harmadszor indítványozza, hogy a halasztást vessék a felsőtábla szemére. (VII. k. 235. l.)
Azért mind ezeket ohajtom a Fő RRnek nyilván megiratni, s megiratni hogy mi puszta szavakra meggyőződésünktől és utasitásainktól el nem állhatunk s annyival inkáb nem álhatunk, mert akkor mikor egy nagy nemzetnél már a zsidó nép emancipatiójárol van kérdés,* magunkat egész Europa szemei előtt sötétségi elvek gyanujába nem ejthetjük. Egyébként is nékünk hiven kell maradni azon nemes lelki nyilatkozásokhoz, miket ez ügyre nézve kerületi s országos üléseinkben a képviselői test catholicus tagjai, haza és emberszeretet a magas müveltség által vezetve, egymással vetekedvén tettenek, s valóban ha a Fő Rek egyezéseket továbbra is megtagadják, nem fogja hinni a maradék hogy a két tábla tagjai, ugyanazon idő, ugyan azon világosságterjesztő század emberei valának.
A zsidók teljes egyenjogúságát Franciaország és Dánia 1814-ben mondotta ki, Poroszország pedig 1812-ben valósította meg az emancipációt. A Napóleon-i háborúk után ismét korlátozások következtek, amelyeket elhárítva, Württemberg 1828-ban, Hessen 1833-ban emancipálta őket.
De talán meggondolják magokat s meggondolják, miképpen oly ügy forog vitatás alatt, mely bár most elnyomatik, előb utób maga magát fogja kivivni. Igy leszen T[ekintetes] Rek! mert ha eléb nem, a mi sirjainkban s az előttünk elhúnyt küzdők sirjaikon támad fel a kérlelhetlen Nemesis, és kiméletlen igazsággal fogja számon kérni 300 esztendők könnyeit, fogja számon kérni milliomok feldúlt nyúgalmát; a sirig üldözött ősznek véghörgését s a gyermekeitől megfosztott anyának jajait; és számon fog kérni minden csep vért, mely a Bétsi és Lintzi békeségekért magyar kebelből kiömlött. Nem is történhet ez másképen! mert negyedfél milliom kérelme nem puszta kérelem; a törvény sérelméért felszólamló nemzet kivánata, nem puszta kivánat, mely mint epedő leányka sohajtása a legelső szellőben nyom nélkül enyészen el. – Azomban az ora még nem folyt le, még nyúgalomban fekszik előttök a jelen és jövendő, – még a választás szabad!*
V. ö. Kölcsey, VI. k. 118. s köv. l.
(A folytatás következni fog.)* Az ülés resultatuma az lett hogy egyedül: Ungh, Torna, Trencsin, Arad, Torontál, Szepes Szala és Heves Vármegyék nyilatkozván a tárgy érdemének pontonkénti felvételére, igen nevezetes többséggel, csak általános felelet határoztatott oly módon, a mint azt több követek előterjesztették.
L. 402. l.
A munka Desőffy kerületi jegyzőre bizatott.*
V. ö. Kölcsey, VII. k. 234. s köv. l.
Május 22-ike ismét nagyon nevezetes nap volt. E napi kerületi ülésben SOMSICH ismételé már minap emlitett inditványát* a béke birák iránt, s hogy a helységbeli előljáróknak, a bátorság, csend és határbeli károk eltávoztatására jus, határ, sőt kötelesség adassék. Számos követ urak lelkesen pártolák, némellyek küldötséget is kivántak ezen kötelesség részletes kidolgozására. A tárgy érdemének ellene ugy mondván senki sem szóllott, hanem annak felvételét a többség 19 megye ellen maga idejére halasztotta. – Következett az Uri szék kérdése, itt minden vitatás el mellőzésével szavaztatott. – 1-ör: Ezen kérdésre, maradjon e ez Uri szék vagy általánosan eltörültessék, – csak Bars, Nógrád, Somogy, Csanád, Temes vármegyék, s a Jász Kún, Hajdú kerületek voxoltak általános eltörlésre. – Ellenben a 2-ik kérdésre, valjon a földes úr és jobbágy közötti viszonyokbol eredő kérdéseket az Uri szék fogja e itélni? 19 megye Horvát Ország, és a Clerus ellen 26 megye, a szabad kerületek és a K[irályi] Városok azt határozták hogy nem!! Négy megye nem volt jelen – hármat közüle a nemhez számolni lehet.*
Az inditványt május 14-én tette. V. ö. 388. l.
A május 22-i kerületi ülésről olv. részletesebben 409. s köv. l.
