b) 1834 október 25 Országos ülés. Tárgy: Az úrbéri III. tc. 3. §-ával kapcsolatos módosítások vitája: a legelő elkülönítésének mó…
b)
1834 október 25
Országos ülés.
Tárgy: Az úrbéri III. tc. 3. §-ával kapcsolatos módosítások vitája: a legelő elkülönítésének módja.
1834 október 25
Országos ülés.
Tárgy: Az úrbéri III. tc. 3. §-ával kapcsolatos módosítások vitája: a legelő elkülönítésének módja.
October 25-én 244-ik orzágos ülés. – Következett az urbarialis legelő elkülönözésének kérdése. (3-ik §. a III-ik t. czikben, lásd 179. számú levelemet.*) – Ő felsége a helybeli körülmények különböző volta tekintetéből azon kolcsot, mellyet legelő kiosztás végett az ország Rendei ajánlottak, el nem fogadá, s minden általános szabályt idaealis számvetésen épülőnek itélt, az egész dolgot megyei küldötség közbe jöttével s felsőségi felügyelés mellet, úr jobbágy között alkukötésre biztatni, különben pedig urbéri úton elintéztetni javalván.* – Ezt a kerületi RR el nem fogadák, s előbbi végzésök mellet maradtak.
A §. kerület vitáit l. e kötet 520. s köv. l.
Iratok, VIII. k. 35. s köv. l.
A kir. SZEMÉLYNÖK három fő tekintetet kivánt szem ügyre vétetni. 1-ör hogy a jobbágyságnak helybeli körülmény szerintén elegendő legelő adassék, 2-or hogy sorsa seholl az eddiginél roszabbá ne tétesék, 3. hogy a nemzeti oeconomia az elkülönözés által előmozditassék. – Az elsőt a mi illeti, magok a RR elösmerték hogy a legelő elegendőségének kérdése helybeli körülményektől füg s ezért Csongrád, Csanád és Békés megyéket az általános rendszabás alól kivéve, külön ellátás alá helyheztették.* De ily különböző körülmények más megyék egyes helységeinél is fenforoghatnak, sőt minden bizonnyal fen is forognak, miért nem érdemelnek tehát ezek is hasonló tekintetet? s ha érdemelnek, nyilván következik, hogy különbözők lévén a legelő mennyiségét elhatározó adatok, az egész országot egy cinosurára vonni nem lehet. – 2-or vannak megyék, hol úgy szólván más jövedelme nincs a jobbágyságnak, mint mellyet a marha tartás nyujt. Ezek helyekre nézve magában elrendelődött a dolog, nagyobbak a határok, terjedtebb a legelő. Hogy ha ezen vidékek a más jövedelmekkel is biró helyekre alkalmazott kolcs cathegoriájának alája vettetnek, kételkedni távolrol sem lehet, miképen ezen különben jótékony czélzatú intézkedéssel a jobbágy sorsa nem hogy javúlna, sőt roszabodni fog. 3. A nationalis oeconomiának egyik nevezetes ága a barom tartás, ennek elősegéllésére ugyan htalmas eszköz lehet a legelőnek elkülönözése, de hogy ha miatta nagyot veszt a jobbágyság eddigi legelőjéből, veszteségét az elkülönözés kipótolni nem fogja, s csökkenni fog a marha tenyésztés, ez által pedig nem csak a jobbágy jóléte, de maga a nemzeti gazdálkodás is csorbittatik. Legnagyobb tekintetet érdemelnek e részben amaz alföldi roppant helységek, mellyek hahogy a RR javallata szerint fognak reguláztatni, 50–60 ezer holdnyi pusztákat nyernek a földes urak, s azokat bizonnyal nem egy könnyen impopulálják, a mi nemzeti szorgalom tekintetében is igen fontosss, figyelmet érdemlő dolog. Ezt akadályozza mg a kir. resolutio, azt tehát elfogadtatni ajánlja.
Az úrbéri törvényjavaslat a három megyében minden házhely után 22 hold legelőt állapított meg, ha pedig ennyi nem telik ki, Csanád és Békés megyében legalább 16 holdat. (Iratok, I. k. 513. l.)
TÖRÖK elfogadja, s hivatkozik a tapasztalásra, hogy az eddigi regulatioknál többet nyert a jobbágyság a kir. válaszban javallott mód szerint, mint a RR szerkeztetésben kitűzött maximum utján. Arad vármegye legnagyob részben már keresztül ment az urbarialis regulatiokon, s egyetlen egy helység sincs kebelében, hol a jobbágy kevesebbet kapott volna 8 hold legelőnél egy telek után, a melly mennyiség az országos javallat szerint maximumát teszi a bőséges legelő első s 2-ik osztályának, ellenben vannak helyiségek, mellyekben 80 hold legelő is adatott egy telek után, a mi szerkeztetés szerintén többé nem történhetnék, s igy a jobbágy sorsa javitás helyett roszitatnék.
ANDRÁSSY a legelőnek állapotját hazánkban elannyira különbözőnek tartja, hogy annak felosztására tökéletes módot találni bizonnyal nem tudunk, s bár melyik állittassék is fel, könyeb azt ostromolni, mint védelmezni. Esztergom v[árme]gye, midőn eredetileg az országos küldötségnek diaetalis végzésé is vált javallatát* elfogadá, azon hiedelmen épité véleményét, hogy az nem idaealis számvetésen, hanem valóságos adatokon alapúl. Most a resollutio is ellenkezőt bizonyit, s Aradnak követe is egészen különböző adatot hoz a RR tudomására, az országos végzést tehát többé követeltséggel nem védelmezheti. Küldői szintén 3 elvet kivánnak e tárgyban szem előtt tartani, 1-ör hogy a jobbágy sorsa ha nem javitatik, legalább ne roszitassék, s ezt Arad példája szerint is inkáb a helybeli körülményekhez alkalmaztatott intézkedéssel, mint általános szabállyal lehet eszközleni. 2-or hogy a f[öldes] uri tulajdon ne sértessék. Erre nézve senki sem fogja tagadhatni, hogy a legelő nem tisztán a földes úr tulajdona, hanem közös a jobbágyokkal, és igy csupán a demarcationalis vonal meghatározása foroghat kérdésben, melly ismét csak a gyakorlat fonalán, helybeli körülményekre ügyelve lehet a tulajdonnak legkevesb sérelmével eszközölhető. 3-or hogy az önkény, mennyire csak lehet kikerültessék. Meggondolva, mondá, hogy a mennyire csak lehet, mert minden önkéjt tökéletesen eltávoztatni e tárgyban teljes lehetetlen. Azonban ha tagadhatlan is, hogy a resolutio által kitüzött úton tágas mező nyilik az önkéjre, de az is igaz hogy ezt a helybeli körülmények, a kölcsönös alku méltányossága, közhatósági közbejárás nagyon mérséklendik, ellenben az országos végzés szerint csak magának a legelő bősége, vagy elegendősége meghatározásának kérdésére is temérdek önkéjnek lesz helye. Ez tehát semmikép sem lévén kikerülhető, a másik két elvnek foganatosítását pedig inkáb eszközölvén a kir. resolutio, azt elfogadja. – GYERTYÁNFY hasonlóan szavaz. Ha van tárgy az urbariomban, melyet egy rámára húzni nem lehet, a legelő kérdése bizonyosan oda tartozik. És igy a jobbágyok joblétét a földes úr jusainak fentartása mellet úgy véli legjobban eszközöltethetni, ha hogy helybeli körülményekhez alkalmaztatva fog a legelő elkülönözése megtörténni.
Proiectum, 5. s köv. l.
ZARKA: Ugy hiszi, hogy az országos szerkesztés nem volt elegendő, tekintettel a gyakorlatra, következésképen a jobbágy sorsát igen sok helyütt rosszabbá tenné, mint eddig volt. De nem is igazságos azon szerkeztetés, mert a maximumot kiszabja, s igy meghatározza azon mennyiséget, mellynél bár mi nagy legyen is a határ, s terjedelmes a legelő, többet adni nem tartozik a földes úr, igazságos lenne tehát hogy a minimumot is legalább compensatioval biztositsa a jobbágy számára. Ezt azonban nem teszi a szerkeztetés, a szóló követ tehát szintén a resolutiora voxol.
DEÁK: Küldőinek e tárgyban fő elve: hogy ha több legelőt nem adhat a földes úr, annyit minden esetre adni tartozzék, mennyi a telek miveléshez szükséges marha számnak kitartására megkivántatik. Ennek az országos szerkeztetés meg nem felel; de a marha tartásbol élő vidékekre sem eszközli ama czélt, mellyet eszközölni kiván, mert a maximumot egy telek után 8 holdra határozza, (a 16 hold csak equivalens gyanánt rendeltetvén azon vidékekre, mellyeken 16 hold sem ér fel nyolczal) melly mennyiségen a marhatartás nem nagy gyarapodásra számolhat. Ezen czélnak azonban a kir. válasz még kevésbé felel meg. Ugyan is azt tenni törvénybe, hogy ur s jobbágy egyezzenek, haszontalan, henye rendelés. Ennek nem sikerültével pedig az eddigi használatot venni sinór mértékűl, határozatlan dolog. Mert mit ért praehabitus usus alatt a kir. válasz?* Hogyha azon usust érti, melly az urbér béhozatalakor divatozott, úgy ezt a nélkül, hogy tudnók hány hold volt akkoron a jobbágyság közlegelője, s mennyi marhája volt úgy a f[öldes] urnak, mint jobbágynak? meghatározni annyival inkáb nem lehet, mert sok helyütt a telkek száma a közlegelőnek felszántogatásából szaporodott. Az urbariomkori legelő kiterjedése tehát czélra nem vezetne, a földes úr s jobbágyság által akkoron tartott marha számnak meghatározást pedig részint telje lehetetlen, részint pedig mint változó, czélra szintúgy nem vezet, s nem is lenne azt mire építeni, ha csak a dicalis összeírásra* nem építenők, a mit ugyan szépen megköszön a jobbágyok nevében. Ha pedig a regulationalis per kezdetekori usus nézetnék: nem emlitvén azt hogy a népessebb megyékben, kivált ott, hol a birka tartás virágzik, ezen usus a jobbágyságra nézve már most sem igen kedvező, mindenesetre ama querimonialis helyeken, mellyek a legelő szüke miatt már eddig is panaszkodtanak,* segitve nem lenne, s a szónok nagyon tart attol, hogy az előttünk lévő királyi válasz elfogadására számolva az usus naponként szoritatni fog.* Közelitsünk tehát a mennyire ily különböző körülmények közt lehet az igazsághoz, s a czélzott intézkedés vezér elveihez, és így az országos szerkeztetésben e kettőt kivánná megváltoztatni: 1-ör ahol oly szük a legelő, hogy a minimum sem telik ki a jobbágyok számára, ott addig a földes úr marhát ne tarthasson, míg a jobbágyok vonó marhájának a legelő biztositva nem lesz, 2-or hogy a marha tartásbol élő helységekre a megállapitottnál nagyobb maximum határoztassék. Ezen módositásokkal az országos szerkeztetés mellett marad.
V. ö. 523. l. 2. jegyzet.
Az adókivetés céljára történt összeírsba ugyanis bizonyára a meglévőnél kevesebb marhát igyekeztek felvétetni a jobbágyok.
„a királyi válasz által olly helységen, hol most is per folyik a legelő miatt, segitve nem lesz, ott maradnak, a hol voltak, a panaszos helységek.” (Jegyzőkönyv, IX. k. 9. l.)
„ezen királyi válasz érkezte óta a földes ur erre számitván, szaporitja a marhája számát, hogy praescribáljon, usust csináljon, a mit ismét meg nem köszön a nép – de még az a nehézég is fent forog, hogy nem tudni, mi számlálásba kell venni a földes ur marháját, mert tapasztaljuk, hogy annak számát gyakran változtatja, hogy azt egy legelőről általa hajtatja a más helység legelőjére? nem tudja a deputatio, – fel ossza e az üdőre, vagy átalyánosan vegye?” (Uo.)
NAGY PÁL felfogván Zarkának észrevételét, az országos szerkeztetés meg nem maradhatására már csak azon egy hijányt is elgendőnek itéli, hogy az országos végzést e következő alapra látja épitetve lenni: Ahol több legelőt bir a jobbágy, mint a mennyi határozott maximumunk szerint competál, azt el kell tőle venni, ahol pedig nem bir annyit, mint a mennyi minimum szerintén competál, azt nem kell neki megadni. – Kérdi a szónok, valjon intézeteink megfelelnek e minden ajakon pengetett fényes reményeknek, s pompás várakozásoknak? Nequaquam. A KK és RR naponként forogván a nép között, látták, tapasztalták hogy az nem képes többé terheit viselni, s ezért hajlandóknak látszottak némi jótétemények megadására, mert kedvencz kifejezésével élve: meggyőződtenek, hogy az arendator már nem birhatja többé az arendát, és igy van több földet kell neki adni, vagy kevesebb arendát kivánni. De ha már ezen theoreticus meggyőződést practice applicáljuk, úgy fogjuk találni, hogy a kitüzött czélnak egyátaljában meg nem feleltünk, mert ha választás adatnék a szónoknak, mit kiván inkáb birni: azon massa földet e, mellyet az irtások s legelő tárgyában alkotott végzés által hazánkban a jobbágyság elveszit? vagy pedig az országbani legnagyobb birtokot? minden kétségeskedés nélkül az elsőt választaná. Halgassunk tehát azokkal a csirkékkel, tojásokkal, s egyéb aprólékokkal, mert ezekkel bizon ama nagy problémát meg nem fejtettük!!* De azt szokták ellenvetni: hogy könnyű a kormánynak más zsebéből ajándékozgatni!!* A szónok úgy tartja, hogy a kormánynak fő kötelessége az adó fundusának fentartására forditani minden kitelhető igyekezetét. Mert a status szükségeit fedezni kell, azonban a só árát, harminczadót s más indirectus adókat in infinitum nevelni csak nem lehet, a bányák, camerali jószágok igen bizontalan kútfői a status jövedelmének; a contributio fundusa tehát az, mellyre legbizonyosabban támaszkodhatik a kormány, s méltán rosz néven vehetnénk, ha ennek fentartására gondosan nem ügyelne, s innen magában következik hogy az adó fundusának oly tetemes megcsonkítására, minő a legelő iránti javallatunkbol következnék, a kormány soha reá nem állhat. De kételkedik is a szónok, valjon veszedelem nélkül lehetne e azt végrehajtani. Ekkorig nem igen örömest nyúltak urbéri regulatiókhoz a földes urak, mert nem lévén viszonyaik törvény által elhatározva, a dolog kimenetelét előre számba nem vehették, s kimélték a költséget. Most azonban meghozatik a törvény, ki-ki tudja, mit nyert, mit veszit a regulatióval, habet Moysem et prophetas, neki tódul egyszerre az egész ország, irtványokat s legelőt regulázni, ám lássák meg a RR mikép fogják a végrehajtást eszközölhetni; a szónok ezen foglalatosságot nem örömest vállalná magára, azt minden esetre tudja, hogy ekkorig is nem egy megyében volt már militare brachiumra szükség!!* – Ezek után által megy annak mutogatására, hogy hazánkban a legelőnek nem 6, hanem 600 classisa is van s kérdi, mit akarnak a RR e jelen intézetökkel? felelet: a legeltetésnek eddig közösen gyakorlott coususát elkülönözi – s ismét kérdi, minő consistentiában volt az elkülönözendő cousus? felelet: egyes hatalmasbaknak viszaélésöket ide nem értve, rendszerint minden mezei gazda annyi marhát hajt nyaratszakán legelőre, a mennyit télen ki tud tartani, tartja pedig marháját télen földének, rétjének terméséből. És igy a legelső elkülönözésének nincs bizonyosabb kolcsa, mint a föld s rét aránya. Ez kizár minden bizonytalanságot, s kirekeszti a Helytartó Tanácsnak is elannyira panaszlott arbitriumát, mert mathematicus calculuson épülvén, oly bizonyos kolcsot nyujt a legelő kiosztására, mint minő bizonyosságot ád ama vámoló machina Angliában, melly úgy van alkalmaztatva, hogy midőn egy terhes szekér a hidra lép, egy mutató a vámos szobájában azonnal kimutatja, mennyit nyom a szekér terhe.
A komolyabb reformok ellenzői igyekeztek nagy engedménynek feltüntetni az úrbéri IV. tc. 4. §-át, amely megszüntette az ú. n. konyhai adózásokat.
A rendek egyrésze az országgyűlés elején gyakran hangoztatta, hogy a kormány a birtokosok rovására akar könnyíteni a jobbágyon, hogy ő maga annál nagyobb adóterheket háríthasson rá. (V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 38., 39., 47. l.) Maga Nagy Pál i ezen a nézeten volt. (Ua. 102. l.)
Ilyen esetekről az úrbéri törvényjavaslat tárgyalása során többször megemlékeztek a rendek. (V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 632. l. 11. jegyzet, II. k. 207. l.)
Azonban ezen s még némelly csekély számú nyilatkozások ellenére mindég hangosban hallatszván a hatalmas maradjon, ennek következésében a kerületi szerkesztetés újolag is végzésnek jelentetett.*
Jegyzőkönyv, IX. k. 11. l.
October 26-án vasárnapi szünet.
