b) 1835. január 8. Országos ülés. Tárgy: Az urbéri törvénycikkek vitás pontjairól szóló harmadik izenet szövege.
b)
1835. január 8.
Országos ülés.
Tárgy: Az urbéri törvénycikkek vitás pontjairól szóló harmadik izenet szövege.
1835. január 8.
Országos ülés.
Tárgy: Az urbéri törvénycikkek vitás pontjairól szóló harmadik izenet szövege.
Egyébiránt az urbéri resolutiót tárgyazta két tábla közötti alkudozások jelenleg e következendő fokon állanak:
Már megirtam volt, hogy a KK és RRnek e tárgyban 2-ik izenete 1834 december 29-ért vétetett a fő RR által tanácskozás alá, s január 7-éig folytattaték; a KK és RR pedig január 3-án már ismét (harmadizben) kerületileg tanácskoztak az első 6. t. czikkelyt tárgyazta főrendi második izenet* felett. Január 7-én folytaták tanácskozásukat a VII-ik t. cz, érdemében; mindazon pontokra nézve, mellyek a főrendek egyezését ekkorig meg nem nyerheték, továbbá is állhatatosan előbbi véleményök mellett maradván. – Ez iránt kerületileg szerkeztetett 3-ik izenetjöket pedig (az első 6. t. czikkelyre nézve)
L.: Iratok. III. köt. 315. kk.
Január 8-án tartott országos ülésökben ujólag felvették, melly ülés, bár a sokszori közlés által érdeke vesztett tárgyban tartatott légyen is, még sem volt érdektelen. – Foglalatja ime következik:
A legelső pont, mellyre nézve maiglan sincs egyeség a két tábla között, Sclavonia nevezetének az illető 3 megyék egyes megnevezésével felcserélését* illeti, mellyre nézve a fő RR azt javallották, hogy a két nevezet egybefoglalva használtassék; ezt azonban a RR kerületileg el nem fogadták, mert olly kérdés érdemébe bocsájtkozik, amellynek fejtegetése e helyre nem tartozik. Ezen kerületi végzés ellen most is csak a Personalis, Dusán, Markovics (Posega), Poszavecz, és Frim szóllottak, a RR pedig felkiáltással kerületi végzésök* mellett maradtak.
A kérdés előzményeire l. a 17. old. 2. jegyzetét.
A II. tc. I. §-ával kapcsolatos korábbi végzést l.: Iratok. III. köt. 279.
2-ik kérdés: a RR által mindenkinek megengedtetni kivánt boltnyitástól fizetendő földesúri taxák itteni meghatározása. Ezen kérdés érdekes vitatásokra szolgáltatott alkalmat. A fő RR ezen általános engedelmet sem a kereskedés virágzására nem vezetőnek, sem a földmivelő nép rendes foglalatosságinak sikerével s a gazdálkodási szorgalom kifejlésével ösze nem egyezhetőnek itélvén, de leginkább azért, mivel a bolt just szintolly földesúri regale-jusnak tekintik, mint a bormérést vagy mészárszéket, egyátaljában nem akarják megengedni, hogy olly taxák állapitassanak meg törvény által, mellyeknek lefizetésével a boltnyitás minden további engedelem szüksége nélkül, akár melly jobbágynak vagy zsellérnek szabad legyen, hanem ezen egész tárgyat úr s jobbágy közötti szabad alkura bizatni sürgetik. – A KK és RR ellenben megmaradtanak a kir. resolutio felszóllítása következésében megállapitott taxák mellett, mert a nemzeti szorgalomra és kereskedésre mélyen ható boltbéli jus a többi törvények sorában semmi törvény által sem volt ekkorig kijelelve, annálfogva más úri haszonvételek jusaihoz nem hasonlitható.*
A kérdés korábbi vitáira l.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 541. kk., 658. kk., 738. kk. és e kötet 23, 68., az állásfoglalásra: Iratok. III. köt. 283.
A PERSONALIS most is, mint ekkorig mindég, a kerületi végzés ellen s a fő RR véleményének pártolására nyilatkozott. Két szempontból véli e tárgyat tekinthetőnek: 1. Mint földesúri regale just, s ezen tekintetben sokhelyütt legnagyobb részit teszi a földesurak jövedelmének, mellytől őket megfosztani, s azt csekély taxa fizetés mellett a jobbágyoknak általengedni annál kevésbé lehet, mivel az urbéri 5-ik t. cz. 2-ik §-a szerint a Curialis regalis jussokat a jobbágyok örökös czimmel nem is birhatják, s ezek az urbéri örökös kötések tárgyai sem lehetnek. 2. Nemzeti szorgalom s kereskedés tekintetéből is úgy vélekedik, hogy ha minden ember boltot fog nyitni, ez a kereskedés virágzását egyátaljában elő nem fogja mozditani. Azért ismételve felszóllitja a RR-ket, hogy a fő RR véleményét fogadják él. – SZLUCHA hasonló értelemben nyilatkozván, felhozott okai közt némileg új volt azon állítás, hogy a földesúri monopolium megszüntetése végett ragaszkodnek a RR ezen taxához, s a monopoliumot mégis azon egy-két jobbágynak akarják által adni, a kiknek házaik alkalmas helyütt feküsznek. – Ezen előadásra
BORCSICZKY igy szóllott: Valóban csudálkoznom kelletik, hogy a M[éltósá]gos Personalis úr nem a kir. resolutiót, hanem a fő RRnek ezzel merőben ellenkező véleményét pártolja. (Hangos felkiáltások: igazság! igazság!) Ő Felsége felszóllitott bennünket, gondoskodnánk e részben is az adózó nép felsegélléséről, s ne hagynánk a nemzeti kereskedést egészen a földesúr önkénye alatt;* mi nem teszünk ezúttal mást mint azt, hogy Ő Felségének ezen atyáskodó gondoskodásában résztvenni s azt teljesiteni törekszünk; s midőn ezt tesszük, valóban soha sem vártam volna, hogy Felséges urunk atyáskodó gondoskodásának a királyi személynök fogja magát ellenszegezni. (Ismételt igazló nyilatkozások.) Csudálkozom továbbá azon is, hogy a fő RR táblájánál épen azon urat hallottam legelől magát ezen kir. resolutiónak ellene szegezni, aki 1823-ban, midőn a kormány nem illy szelid, nem illy atyáskodó, nem illy törvényes resolutiót, hanem törvénytelen parancsokat bocsájtott ki, azokat Sopron vármegyében katonai erőszak segedelmével is sietett teljes készséggel végrehajtani.* Midőn tehát azt látom, hogy a törvénytelen kormányparancsoknak teljes készséggel hódolnak, ellenben a jóknak, törvényeseknek magokat ellene szegezik a fő RR, azt kell hinnem, hogy csak a zavarban s törvénytelenségben keresik és lelik tulajdon hasznukat. – Ami már azon ellenvetést illeti: hogy a bolt just magok a RR is földesúri jusnak elösmerik, azt tehát nem korlátozhatják, azt felelem, hogy a boltnyitást eddigi törvényeink földesúri jusnak el nem ösmerék, s hahogy néhol ilyes gyanánt gyakoroltatott is, ezen gyakorlat nem volt közönséges, mert p. o. Trencsinben bizonnyal nem divatozott, s igy a szokás ahol meg volt is, inkább visszaélésnek neveztethetnék. Csupán most ezen országgyülésen emeltetett a boltnyitás földesúri jus polczára, azon országos Rendek tehát, akik ezen just teremtik s ajándékul adják, az ajándéknak feltételeit is megszabhatják. – Végre ami Fejér vármegye követének a monopoliumoktól vett ellenvetését* illeti, erre felelni szükségesnek nem tartom, mert ha csak azt nem képes bébizonyitani, hogy a szabad concurrentia monopoliumot szüll, ellenvetését senki, aki csak távolról is közelitett a kereskedésnek és statusgazdaságnak tudományához, elhinni nem fogja.
Vö. az aug. 28-i kir. resolutiónak a III. tc. 6. §-ához fűzött, fenti értelmű szavaival: Iratok. III. köt. 37.
A célzás Cziráky Antal grófra, a mostani országbíróra vonatkozik, aki az 1823-i nemzeti ellenállás idején Sopron és Vas megyék királyi biztosaként buzgólkodott az önkényuralom szolgálatában.
Vö. Szluha előző felszólalásával.
A PERSONALIS magára nézve semmit sem felelt. A fő RR-nek tett szemrehányásra pedig azt felelé, hogy nem tudja, hol vette Trencsin követe azt, mit a fő RR tanácskozásiról mondott; de azt tudja, hogy a törvényhozó tanácskozások első alapfeltétele a szóllás és vélemény szabadsága s aki ezzel illy mértékben él, mint Trencsin érdemes követe, az ezen szabadságot bizonynyal másoktól sem fogja megtagadhatni.
Öszeköttetés okáért ide teszem BALOGHnak valamivel később történt eme mondását: Én Trencsin követével egyetértőleg magam is azt hittem mind ekkorig, hogy a statusok táblájának elnöke a kormány szándékának s akaratjának magyarázója; most azonban, látván hogy a fő RR a kormányal ellenkeznek, s a Personalis őket, és nem a kormányt pártolja, már ezen directoriumunk is elveszett, s már valóban nem tudjuk, a fő RRnek van e, vagy pedig a kormánynak ezen országgyülésére nagyobb befolyása. Ami pedig a boltjust illeti; minthogy látom, hogy a M[éltósá]gos fő RR a boltnyitás hasznához s jövedelméhez milly erősen ragaszkodnak, s e miatt magokat a kormánynak is ellene szegezik, valóban félek, hogy azon gúnyoló verset, mellyet Palingenius* a venerabilis egyházi Rendről mondani merészlett, valamelly más gúnyoló poeta a Méltóságos fő Rendekre alkalmaztatni nem fogja átallani. – Ezen vers pedig latin nyelven igy hangzik: Deme autem lucrum, superos el sacra negabunt.
Palingenius Marcellus, valódi nevén P. A. Manzolli, II. Hercules ferrarai herceg háziorvosa a XVI. században; Zodiacus vitae c. klérusellenes verses műve (1531) évszázadokon át számos kiadást ért meg és több nyelvre lefordították. Magyarra is lefordította Nagy István, a cenzúra azonban 1836-ban megakadályozta megjelenését. (OL Helytartótanács, Dep. Rev. Libr. 1836. Fons 10, pos. 42.)
SÁY (Fejérvár városa): Midőn a jus fornicis nevezet először fordult elő a kerületi tanácskozásokban, könyörögtem volt, hogy ezen hazánkban eddig ösméretlen jus ne egy két szóval szöktessék törvénybe, de legyen nyoma magyarázatának s azon okoknak is, mellyek annak megállapitását javasolták, azonban könyörgésem elvettetett,* s a jus fornicis szócskák minden további észrevétel nélkül terjesztettek Ő Felsége elébe. Most a kir. válasz következésében ismét tanácskozás alá kerülvén, legelsőben azon kérdés fordul elő, hogy mi a jus fornicis? Ennek értelmét a kir. válasz, és a RR intézkedésének egybehasonlitása után eként magyarázom: Jus fornicis est jus Dominii terrestralis a mercatoribus pro concesso iisdem respectivarum occup occupationum suarum in gremio possessionis, aut Oppidi D[omi]nalis exercitii indultu, certam legetenus definitam taxam desumendi, jure quaestus aut opificii, colonis aeque ac aliis Regnicolis salvo permanente.* Ekép magyarázva az urbéri tartozásokon felül új terhet fog ez a falura költözködő polgár gyermekekre háritani, de minthogy a taxát nem önkény, hanem törvény határozta el: arra fogom inteni polgártársaimat hogy viseljük ezt is szokott türelemmel. – De a fő RR egészen más értelmet adnak a bolt jusnak, mellyet szerintök igy kellene magyarázni: Est jus exclusivum regale Domini terrestris quaestum et opificia intra terminos bonorum suorum exercendi, aut Jus idem plus offerentibus in arendam locandi.
Az 1833. ápr. 12-i kerületi ülésben mondott, s az ellenzék részéről rendkívül nagy tetszéssel fogadott beszédére céloz a szónok. L.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 306. kk.
Értelmileg azonos, de stilárisan némileg eltérő fogalmazásban szerepel a meghatározás a Jegyzőkönyvben, X. köt. 94.
T[ekintetes] RR! Borzadva tekintek én azon rettenetes következésekre, mellyeket az illy magyarázatú jus hazám polgáraira árasztana. Mert szerintem ahelyett, hogy a polgári gyermek több esztendőkig tartott sanyaru inaskodása s vándorlása után tanult mesterségét vagy kereskedését telepedése helyén holta napjáig békességben gyakorolhatná, ideig óráig tartó existentiáját drága pénzen kéntelenittetnék megvásárlani, s nem magának és házanépének táplálására, hanem egyedül az uradalmi pénztár számára dolgoznék, sőtt az időszakonként kötendő szerződéseknél az örökös többet igérést nem birván, kinos exequálás után földönfutóvá lenne, hová őt inségtől sápadt felesége, gyermekei, s a kétségbeesés kisérnék. Azt állitják ugyan a fő RR, hogy a magyarországi földesurak ezen jusnak századévi gyakorlatában voltak, de minden tisztelet, s azon épült convenientia mellett is, mellyel hazám főrendei eránt viseltetem, állitásokat el nem fogadhatom; s mivel ennek támogatására a RRnek s királyi válasznak is elösmérésére hivatkoznak, szabad legyen kérdenem: mi szükség volt ezen elismérésre, ha hogy a boltbeli jusnak századévi törvényes gyakorlatában voltak a földesurak? Im az educillum, macellum s más egyéb, úgy törvényekben, mint adománylevelekben foglalt világos uri jussok iránt ilyes elösmérés nem kivántatott!* De hogy a jus fornicis főkép azon értelemben, mellyben a fő RR által vétetik, hazánkban soha sem divatozott, s a mesterségek és kereskedés egyedül czéhbeli polgári jussok voltak, mutatják az 1659: 71, 1723: 74. és 117. t. czikkelyek* s a mezővárosokban s a mezővárosokban emelkedett csinos házak és boltok, mellyeket az ott lakó mesteremberek és kereskedők épitettek magoknak, eléggé bizonyitják, hogy azon földesurak jure fornicis nem éltek, s nem is élhettek, mert 30–40 évek előtt a céhbeli jus az illető személyek közt szabadon adatott s vétetett, s igy uradalmi regale soha nem is lehetett. Új tehát ezen jus, és hazánkban eddig ösméretlen, mellyet fennálló törvényes alkotmányunkból következtetni bármi erőlködés mellett sem lehet; hanem új okokkal szükség támogatni, mellyeknek azonban feltalálását azokra bizom, kik annak megállapitását kivánják. Én eme gyászos jusnak természeti, s hivatalos kötelességemnél fogva ellensége lévén, annak csak kártékony oldalát bátorkodom fejtegetni. Ugyanis nem tudom én ezen just megegyeztetni a természeti igazsággal; mert miután a földesúr a mesterembernek és kereskedőnek sem inaskodására, sem vándorlására, sem műhelye vagy kereskedése felállitására segedelemmel járulni nem tartoznék, s nem is járul, valjon mi jussal, sőt (bocsánat a szóért) minő lélekösmérettel kivánhatja, hogy ezen emberek annyi fáradsággal, szenvedéssel, s koplalással szerzett csekély jövedelmöket véle megosszák? Nem tudom továbbá megegyeztetni a magyar nemzeti character diszével, mert miután az 1723: 117. által a mesteremberek 15 évi közadó-beli mentség kedvezésével édesgettettek az országba, hogy felelhet meg a magyar nemzeti character a moralis világnak, ha most, midőn ezen emberek megjöttek, gyermekeik magyarokká lettek, s annyira szaporodtak, hogy a városokban immár fel nem találván élelmöket, hasznos munkásságokkal falukra s mezővárosokra terjednek, minden vétkök nélkül illy új és szokatlan zsaroltatásra s rabszolgaságra kárhoztattatnának? Nem tudom végre megegyeztetni az országnak azon szünetnélküli panaszával, hogy a kormány ezen szép országot colonia gyanánt használja, mert ha igaz az, hogy a colonia nem egyéb, mint azon tartomány, mellynek civilis industriája nincs, tagadhatatlanul igaz lesz az is, hogy ha kormányunknak valóban az lenne szándéka, hogy Magyarországot colonia gyanánt használja, erre foganatosb s hathatósb módot nem nyujthatunk, mint ha a jus fornicist a fő RR értelmében törvénynyé tevén az industriát rabságra kárhoztatjuk. A világ történetinek évrajzai egyeránt bizonyitják, hogy a mesterségek, s azokon épült kereskedés mindenkor és mindenhol a szabadság, és békesség gyermekei valának, és most is azok, s ahol egyiket vagy a másikat elvesztik, ott elfonnyadnak, és szélnek ereszkednek, mint fák levelei az őszi faggyal. Én ugyan teljes meggyőzödésemből erősen hiszem, hogy mindaddig, mig a nemzeti szorgalomnak nemzeti iskolái nem lesznek, mig a mesterembernek és kereskedőnek jöttmentt hitvány ember lesz a neve, s a haza hasznával, sőtt néha diszével is fáradt munkáskezekre szégyen, gúny és utállat bélyege nyomatik, mindaddig, mig a magyar törvény a magyar industriát törvényre érdemesnek nem tartja, mindaddig végtére, mig az illy értelmü jus fornicis, s hozzá hasonlók törvénnyé lehetnek: nemzeti iparunk s nemzeti kereskedésünk nem lehet, sőtt teljes meggyőzödésem tartja, hogy bár ma lemondana is a kormány coloniale systemájáról, s hazánk határait végképen felszabaditaná, de az iménti akadályok el nem hárittatnának, távol legyen hogy nemzeti kereskedésünk lenne, sőtt inkább colonia maradna hazánk akkor is csak azzal a káros különbséggel, hogy elvesztvén a mostani anyaországnak kedvező kölcsönös ápolgatásait, vagy egy idegen nemzetnek lennénk coloniájává, mint eddig a portugallusok az angoloké, vagy épen az egész világé, mint déli szomszédunk.* De különben is minden törvényjavallatnak el, vagy nem fogadását azon haszonnak, vagy kárnak kellene elhatározni, melly abból az ország lakosira háramolhat. Mit remélhetnek a polgárok gyermekei a kérdésben levő törvényjavaslatból, immár alázatosan előterjesztettem, engedjék a T[ekintetes] RR, hogy annak következéseit az ország többi lakosira nézve is előadhassam. És pedig először is a parasztokra nézve.
A korcsmáltatás és bormérés tárgyában a III. tc. 2. §-a intézkedett, a húsmérés tilalmát az 5. §, a vadászat, halászat, madarászat tilalmát a 6. § tartalmazta.
Az 1659: 71. tc. a megyékre bízta a mesteremberek, kézművesek és mészárosok árucikkeinek árszabályozását és az áthágók megbüntetését; az 1723: 74. tc. a kézművesek testületeinek kihágásai felől intézkedett és a király tetszésére bízta a céhek kiváltságainak esetleges korlátozását vagy eltörlését; az 1723: 117. tc. a külföldi kézművesek kedvezményeiról szólt s a velük kapcsolatos intézkedéseket (kereskedelmi szabályzat kidolgozását stb.) a Helytartótanács hatáskörébe utalta.
A török birodalom területén az angol és francia kereskedők a portára rákényszerített szerződések alapján különleges előjogokat és védelmet élveztek. Hasonlóan kedvező helyzetben voltak az osztrák kereskedők is a monarchiával szomszédos balkáni területeken, sőt 1839-ben Bécs az egész birodalom területére kierőszakolta a maga kereskedői számára a franciákéhoz és angolokéhoz hasonló előjogokat.
(E jeles beszédet hosszusága miatt ezúttal egész terjedelmében nem adhatván, folytatása jövő levelemre marad.)
*
Ezen előterjesztés PRÓNAY, GR. LA MOTTE és PFANSMIDT részéről a kir. városokra némi szemrehányásokat húzott maga után. Mert ezen követek azt állitották, hogy mindenek között a királyi városok vádolhatják káros monopoliumok üzése miatt a földesurakat legkevésbé, mert ha vannak ilyes monopoliumok hazánkban, azok nemzeti szorgalmunk kárára leginkább és legnagyobb mértékben a királyi városokban divatoznak. Melly vádra a királyi városok részéről is válaszok adattak, miglen BALOGH a kedvetlen vitatásnak ekép vetett véget: Épen nem olly időket élünk, hogy egymásnak szemrehányásokat téve, különben is csekély erőnket, mellyet nemzetünk javára egyesítenünk kellene, még inkább szétdaraboljuk. Senki sem állitotta a nemes városok közül, hogy a monopoliumokhoz jövendőre is ragaszkodni kiván; sőt oly értelemben nyilatkoztak, hogy minden czélirányos javitásokra segédkezeket készek nyujtani. Ami elmúlt, elmúlt erre nézve kölcsönösen tehetnénk egymásnak szemrehányásokat, mellyek azonban jóra nem vezérelhetnek; hagyjuk tehát azokat, s egyesitett erővel iparkodjunk hazánk boldogságát előmozditani.
Egyébiránt csak 11 megye nyilatkozván a fő RR véleményének elfogadására, a RR igen nagy töbséggel előbbi végzésök mellett maradtak. Következett az V-ik t. cz. 6-ik §-a, mellyre nézve azt kivánták a fő RR, hogy a rendes urbéri szolgálatok eránt kötendő örökös kötések foganatba vétel előtt a Helytartótanács jóváhagyása alá terjesztessenek.* Ezen értelmet 18 megye, s ezek között Nagy Pál is pártolá, azonban a többség előbbi értelméhez ragaszkodva tovább is amellett maradott, hogy az ilyes kötések a törvényszéknek lett bémutatás után nyomban foganatba vétethessenek.
A kérdés előzményeire l. a 68. old. 3. jegyzetét.
Végre a VI-ik t. cz. 1-ő §-ra nézve a KK és RR hasonlóképen megmaradtak azon elhatározásuk mellett, hogy a községi előljárók választásában minden lakos, legyen az jobbágy, avagy házas vagy házatlan zsellér, egyenlő szavazattal birjon.* Az eddigi gyakorlathoz ragaszkodó fő RR véleményét csak 4 megye pártolá.*
A kérdés előző vitáját l. 9. old.
A jan. 8-i 277. országos ülés vitáinak részletes ismertetését l.: Jegyzőkönyv. X. köt. 90. kk.
