b) 1835. február 7. Kerületi ülés. Tárgy: A főrendek hatodik válaszizenete az alsószlavóniai megyék elnevezése tárgyában.
b)
1835. február 7.
Kerületi ülés.
Tárgy: A főrendek hatodik válaszizenete az alsószlavóniai megyék elnevezése tárgyában.
1835. február 7.
Kerületi ülés.
Tárgy: A főrendek hatodik válaszizenete az alsószlavóniai megyék elnevezése tárgyában.
Február 7-én kerülvén ezen izenet a KK és RR kerületi ülésében hetedszer tanácskozás alá, a kérdés nyomban voxolásra tüzetett, s a RR 32 voxal 10 ellen előbbi végzésüknél maradtak. Szavazat közben SZIRMAY kijelenté, hogy a dolog jelen állásában ő is kötelesnek érzi magát a Statusok végzésére szavazni, mert országunk integritását látja kérdésben forogni. – Mire NAGY PÁL megjegyzé, hogy a kérdéses 3 megyék mint Magyarországhoz tartozók, külön portákkal birnak s a katonatartás terhét is viselik; amit ha Croatiával egyesittetnének, viselni megszünnének; ezen okból tehát ő is a KK és RR előbbi végzése mellett szavaz, de korántsem a zemplényi követ által felhozott ok miatt. Mert ő úgy gondolkozik, hogy Magyarországnak integritásához nem csak ezen 3 megye, hanem maga Horvátország is tartozik, és ezért lőn, hogy az előleges sérelmek sorában Horvátország bizonyos részének elszakitása miatt panaszkodván, országunk integritását adtuk okúl.* Ő tehát azon elvet, hogy Magyar- és Horvátország között integritásról szó lehetne, el nem ösmeri, s azt agyon is veszedelmesnek tartaná. – SOMSICS ellenben meg volt győződve, hogy nem lehetne jussainkra nézve veszedelmesebb dolog, mint az, ha Ő Felsége Sopron követének gondolkozására épitené királyi válaszát, s nékünk Erdély, s a partiumbeli megyék iránt azt felelné, hogy Erdély is a Magyar Koronához tartozván, hazánk integritása sérelmet nem szenved, habár a dolog továbbá is a régi lábon marad. NAGY PÁL feleletül adá, hogy ha Somogy követe az ő előadását veszedelmes resolutionak tartja, ő viszont Somogy követének országunk integritása felőli képzeteit vélné jussainkra nézve a legveszedelmesebb repraesentationak.
Az előleges sérelmek 1. pontjában kérték a rendek a szávántúli részek és a tengermelléki kerület 1830-ban a 13. tc. által elrendelt visszacsatolásának végrehajtását, L.: Iratok. I. köt. 137.
Ez után SOMSICS a fő RRnek válaszúl adandó izenet tartalmára nézve mondotta el gondolatjait. Hazafi fájdalmat érez a fő RR részvétlensége felett, s nem tudja, csodálkozzék avagy sajnálkozzék e inkább felette, azonban tudván hogy csak az tartozhatik a tanácskozások körére, ami az izenetben foglaltatik, azon túl nem terjed. Mit foglaljon magában a történetek sora? ezt a KK és RR positivus törvényekre támaszkodva már megmondották, s ezt a fő RR theoreticus okoskodásokbul meritett de semmi tétes okkal nem gyámolitott, meggyőződésének bizonnyára fel nem áldozzák; s ámbár azt is mondhatnák, hogy elbízottságnak tarthatják előre kijelenteni, hova dől el a kérdés, ha majdan diplomatice felvétetik, most azonban elég legyen ezen elbízottság ellenébe csak annyit felelni: hogy míg győző okokat nem látunk, ilyes collimatióknak hitelt nem adunk. – Ezután általmegy annak megmutatására, miképen adtak legyen okot a fő RR arra, hogy a KK és RR a diplomatica discussioba akaratjok ellen is bébocsájtkozni kéntelenitettek. Felel az országos végzés szentségéből meritett ellenvetésre, hogy amelly tárgy eránt a Felség észrevételt tesz, az egész terjedelmében ujólag diaetalis tractatus alá tartozik; hasonlóan felel arra is, hogy mind a két rész jussai tisztában tartassanak; ő ezt legbiztosabban elérhetni véli, hahogy törvényeink sorát követjük, mert ezáltal senkinek jusa nem sértetik. Végre megjegyzi, hogy őtet nemcsak az adó tekintete vezérli, hanem az egyesülésnek s nemzet erő nevekedésének fontos nézete is. A Partiumbeli megyékre is mindég mi szoktuk az adót kivetni, de azért nyugodtak nem vagyunk, és sajnosan kell tapasztalnunk, miként hibáznak polgári pályánkon követjeik, kik a nemzeti jussok védelmét segedelmökkel erősitenék. Végre kéri a RRket, hogy ezen, az ország jusát mélyen érdeklő dolgot szoritsák melegen szivökhöz, s adják tudtúl a fő RRnek, hogy attól semmi esetre el nem állanak.
PRÓNAY Somogy követének előadásához még ezeket csatolja: Azon állitásban, hogy a felirásnak, amelly pontja iránt Ő Felsége észrevételt nem tesz, az már változhatlan végzés, egy mély hatású juris publici principium rejtezik. Initiativánk ritkán szokott egy elválasztott ponthoz köttetni, hanem több pontok összefoglaltatnak, ajánlások tétetnek, s ezekhez feltételek csatoltatnak. Megtörténhetik, hogy ajánlásunkra nem tesz a kormány semmi észrevételt, de feltételeinket el nem fogadja; s ki merné állitani, hogy az ajánlás már változhatlan, s többé vissza nem húzható. Ami egyebiránt magát a dolgot illeti, a kérdéses megyék egyes megnevezésével a társországokat sérelem nem fenyegeti, mert csupán az történik, ami már az 1751: 23-ik (e kérdésre nézve] alapos törvényben történt, ahol szintén egyenkint vannak Sclavoniának minden emlitése nélkül megnevezve.* Más valami lappang tehát a fő RR aggodalmának alatta; úgy látszik attól tartanak, hogyha ezen 3 megyék Magyarországhoz tartozóknak mondatnak, az evangelicusok majdan seregestől öntik el. Ettől kár a fő RRnek tartani. Lám az 1790: 30. czikkely Posega és Károlyvár városokat királyi városokká emelvén, s mindenekben az ország közönséges törvénye alá helyheztetvén, az evangelicusoknak is megnyitotta, még is állitani meri, hogy egyetlen egy evangelicus házbirtokos sincs a két városban. Ne féljenek tehát a fő RR, nem igen szeretnek a protestánsok oda tolakodni, ahol nem szivesen fogadtatnak, s ha e szép hazából ki kellene költözniök, talán készebbek lennének az orosz czárnak autocratori oltalma alá vonulni, mint olly tartományban lakni, hol polgártársaiktól barátság és szivesség helyett gyülölség és üldözet várakoznék reájok. Azt se véljék a fő RR, hogy ezen kérdést talán a protestansok önérdek s mellékes tekintet miatt kivánnák előmozditani; mi mindég fő kötelességünknek ösmértük, s annak is ösmérendjük az ország jussainak védelmét, s itt is ez vezérel bennünket, nem magános érdekünk; hiszen különben is aminő hálás szivvel elösmerjük, hogy a KK és RR lelkes igyekezettel kivántak sorsunkon segiteni, oly tisztán megvalljuk azt is, hogy a főrendektől eme generatioban semmi enyhitést nem várunk. – Ezeket azonban nem a végett hozta fel, hogy izenetbe igtattassanak, hanem itt e helyen nyilván kimondani jónak és szükségesnek tartotta.
Vö. a 176. old. 5. jegyzetével.
PALÓCZY: Igenis az a valóságos czélzat, hogy az evangelicusok azon országokbul folyvást és örökre kizárva maradjanak. Nem igen kivánkoznak ugyan az evangelicusok olly országba lakni, melly jobb szereti rengeteg erdeiben a rókákat szaporitani, mint szorgalmas népességgel miveltetni földeit. De ha csakugyan igy van a dolog: kérdem én Croatiát és Sclavoniát, mivé lett a háladatosság? Nem emlékeznek már, kiknek köszönhetik hogy a török iga alól felszabadúltanak? Nem a szalankameni győzedelemnek e, hol a protestáns Márk-gróf Lajos vezérlé szabaditásukra a győztes seregeket?* Nem a későbbi mohácsi ütközetnek e? hol Lotharingiai Károly többnyire württembergi és badeni protestáns ezeredekkel vivta ki a horvátok szabadságát?* Azon protestans ezredekkel, mellyek odahagyták a Rajnának kies vidékeit s eljöttek érettök vérezni; és ime mi a jutalom? az, hogy maradékaiknak, csupán vallásuk miatt, még levegőt szívni sem engedtetik az apáik vérével szabadokká tett tartományokban.
A török kiűzése során Szalankemen mellett, Szerém megyében, a Tisza torkolatánál 1691. aug. 19-én arattak jelentős diadalt a Lajos badeni őrgróf vezetése alatt álló seregek.
A második – ezúttal győzelmes – mohácsi ütközet nem későbben, hanem három évvel korábban volt a Károly lotharingiai herceg vezérlete alatt egyesült keresztény seregek és a Szulejmán nagyvezér vezette török sereg között.
HERTELENDY MIKSA végre ezen előterjesztésekben osztozván, még azt is tudtúl adatni kivánta a fő RRnek, hogy fájdalmasan esik a KK és Rendeknek szemlélni, miképen a fő RR teljes részrehajlással mindent gondosan kikeresnek, ami Horvátországnak kedvező, Magyarországnak jusait pediglen inkább ostromolják, hogysem védenék.
Az izenet szerkeztetése azonban Somsicsnak előterjesztéséhez alkalmaztatni határoztatott; s február 8-án vasárnapi szünet jövén közbe, február 9-én kerületileg, 10-én pedig országosan megrostáltatván a főrendekhez általküldetett,* kik azt (mint már előbbi levelemben megirtam) nyomban tanácskozás alá vették, s csupán és egyedül az urbéri felírás siettetésének tekintetéből, mindennemű óvások s véleményükhöz ragaszkodásuk mellett a felirást többé nem ellenzették, mire a Tárnoknak azon mondása szerint, ut jam jam inchoari visae animositates evitentur, a fentebb közlött kerületi vitatások is némi béfolyással lehettek; – A fő RRnek, úgy e tárgyban, mint a bolt jus, és az uriszék iránt költt válasz izenetjeik február 11-én megrostáltatván, a KK és RRhez által küldettek.* – Február 12-ét, Király Ő Felségének születése napját, fényes isteni tisztelet foglalta el.
A rendek hetedik izenetét l.: Iratok. III. köt. 404. kk.
A két utóbbi tárggyal kapcsolatos válasz még a főrendek hatodik válaszizenetében van – Iratok. III. köt. 394. kk. – a három vármegyét illető válasz egyedül teszi a főrendek hetedik, utolsó válaszizenetét. L.: Uo. 407.
