b) A szóllás szabadsága kettős sérelme ügyében a közbenjárás el nem vállaltatván, a felirások ismét helyreállanak. Ezek iránt a k…
b)
A szóllás szabadsága kettős sérelme ügyében a közbenjárás el nem vállaltatván, a felirások ismét helyreállanak. Ezek iránt a kerületi vitatások.
A szóllás szabadsága kettős sérelme ügyében a közbenjárás el nem vállaltatván, a felirások ismét helyreállanak. Ezek iránt a kerületi vitatások.
Következett a szóllás szabadsága kettős sérelmét tárgyazta főrendi IV-ik izenet, melly által a nádori közbenjárásnak el nem fogadása a RR-nek tudtul adatott.
KUBINYI előtt ez annál váratlanabb, mentől inkább hitte, hogy a főherczeg Nádor a közbejárást elvállalván, a két tábla feszült helyzete megszűnik, s a megsértett szóllás szabadsága elébbi helyzetébe visszatétetik. A KK és RRket a közelítés kivánata s a Főherczeg iránti bizodalom vezérlette ezen útra; azt azonban sikeretlennek látván, nincs egyéb hátra, mint az, hogy visszamenjenek a felirás utjára. Valóban ami nekünk fáj, fájhatna az méltán a fő RRnek is; meggondolhatnák, mi szigorú itéletet mondand reájok a késő maradék, és meggondolhatnak, hogy az országgyülés főbb czélja a sérelmek orvoslásában áll; s mégis ellenzésök miatt maholnap oda jutunk, hogy egy vármegye, s más egyes törvényhatóság több moralis erővel fog birni, mint az egész országgyülése. S ezeket meggondolván lehetetlen, hogy a felirásban tovább ellenkezzenek. Az 1807-ki esetet* ami illeti, szükségesnek látja feleletül adni, hogy ezt nem azon czélból hozták fel a KK és RR, mintha tökéletesen egynek tartanák a jelen esetekkel, hanem csupán annak példájául hogy akkoron is meg volt sértve a szóllás szabadsága.
L. erre előbb a nádor beszédét, 637. kk.
DEÁK a dolgot igen egyszerűnek látja. Két út állott a RR előtt szabad választásra. Közbenjárás és felirás. A szónok ugyan az első iránt nem nagy vonzódással viseltetett, de a KK és RR többsége bé akarta bizonyítani, hogy minden közelitő lépésre kész, melly által anélkül, hogy a nemzet jusai feláldoztatnának, az egyesülés eszközöltethetik, a nemzet bizodalmánál fogva tehát jónak látta a Főherczeg Nádort törvényes közbenjárásra felszóllítani. Ő azt el nem fogadta, erről a szónok nem tehet, s a KK és RR sem tehetnek. Annyi mindazáltal igen természetesen következik, hogy már most nincs miben válogatniok, hanem a feliráshoz kell ragaszkodniok. Ami az 1807-ki esetet illeti, igaz ugyan, hogy akkoron két oka volt az aggodalomnak, egyik hogy országgyülési tag, gyűlésbeni szóért büntetésre vonatott, másik hogy ez birói itélet nélkül történt. De koránt sem áll, mit a fő RR mondanak, mintha t. i. csak abban találtak volna a KK és RR sérelmet, hogy B. Vay Miklós idézés és itélet nélkül büntettetett, hanem találtak abban is, hogy a szóllás szabadsága megsértetett. Különben józan logica szerint nem azt kellett volna kivánniok, hogy B. Vay a büntetés alól felmentessék, hanem azt, hogy a királyi Tábla elébe idéztessék. S a Nádor is nem azt nyerte volna feleletül a fejedelemtől, hogy semmit sem akar tenni, ami a szabad szóllást korlátozhatná, hanem azt, hogy itélet nélkül büntetni senkit sem akar. Ezeket csak azért hozta fel, hogy elösmerni ne látszassék, mintha 1807-ben a szóllás szabadságát nem találták volna megsértve az ország Rendei. Most egyébiránt nincs egyéb hátra, mint a felirásnál maradni. Elveink ellen a fő RR okokat nem mondanak, s a semmire igen könnyű a felelet. Az intermediatio el nem fogadása felett a Szónok nem igen sokat tépelődnék, az 1807-ki példára pedig röviden feleltül adná, hogy a szóllás szabadságát akkor is megsértve találták az ország Rendei.
SZALOPEK óhajtja aggodalmunkat elenyésztetve, s a pereket megszüntetve látni, de nem tudja a királyi méltósággal összeegyeztetni, hogy Ő Felsége ezeket csak úgy rendelhesse meg, ha tettének törvénytelenségét nyilván elösmeri. Őseink is mindég aként igazitottak a közbejött hibákon, hogy egyszersmind a királyi Felség kitündöklésére módot nyujtottak. Ezt óhajtaná most is, s azért kivánná, hogy „sérelem” helyett az aggodalom eloszlatásának szelídebb kifejezése használtatnék. – Erre HERTELENDY MIKSA válaszul adá, hogy nem lehet egy fejedelemnek dicsőségesebb feladása, mint a törvényesség útjára visszalépni, midőn arról akármi oknál fogva félrelépés jött közbe; s hivatkozik elhunyt fejedelmünknek 1825-ki fényes példájára, aki nyilván kijelentvén, hogy a történt dolgok atyai szivének fájdalmat okoznak,* ezáltal méltósága nem csak nem kissebedett, sőt a hű magyarok szivében örök dicsőséget vivott ki magának. – HEGEDÜS pedig kijelenté, hogy ő a követtársa (Szalopek) által előadott elveknek nyomát utasitásában nem találja, azokat tehát Verőcze v[árme]gye elveinek el sem ösmérheti, s mivel ő a dologban mindég sérelmet talált, most is azt talál, s az eredeti felirásra szavaz.
Vö. előbb, az 595. old. 28. jegyzetével.
ACZÉL azt igyekezett megmutatni, hogy miután a RR többsége a mult országos ülésben is kivihette volna a felirást s elejthette volna a közbenjárásra tett felszóllitást, ha akarta volna, most már inconsequentia nélkül arra, amit akkor nem akart, többé vissza nem léphet. – Erre MADOCSÁNYI és DEÁK feleltek, hogy ép az ellenkező értelemben lévők szolgáltattak okot az intermediatióra; akik pedig csak azért állottak reá, hogy a megátalkodott makacsságnak árnyékát is elháritsák, s az elvek mellett minden közelitő lépésre készségöket mutassák, ezektől most ép a szoros követeltség kivánja, hogy a felirásra visszajőjjenek. – ACZÉL még azt is sürgeté, hogy legalább a Balogh dolga választassék el a B. Wesselényiétől, mert ő amaz, de csak amaz iránt utasitásánál fogva a felirást szintén pártolja. – A RR azonban a kettőt oly szoros öszefüggésben látták, hogy a Balogh ügyét tárgyazta felirás a másik nélkül meg sem állhatna. A két feliráshoz tehát úgy, amint eredetileg feltétettek, ragaszkodtak ugyan, de innen teljességgel nem vélték következtethetőnek, hogy vagy szavazatkor elválasztassanak, vagy két külön izenet írassék.
MARCZIBÁNYI: Az intermediatiót illető törvényekre tekintve* kételkedik, ha valjon lehetett volna e a Főherczeg Nádornak a közbenjárást el nem vállalni, miután őt törvényeink a nemzet és fejedelem közötti kérdésekben birónak teszik. Azonban midőn csakugyan el nem vállalta, lehetetlen a felirásra vissza nem menni. Ő ugyan ezt elég nyomorult eszköznek látja, de választásunk nincs, ahhoz tehát annyival inkább ragaszkodik, mivel a közbenjárás sikeretlensége esetére a felirást nyilván fel is tartotta,* s ezen óvásban a RR közértelmüleg megegyeztek.
L. ezekre a 315. old. 11. jegyzetét.
Marczibányi ilyen tartalmú korábbi nyilatkozatát l. 622. old.
HERTELENDY MIKSA: Sajnálja ugyan, hogy az úgysem igen nagy kedvvel ajánlt közbenjárást a Főherczeg Nádor el nem vállalta, de miután az elvállalásra csak akkor köteles, ha mind a két tábla egyenlő véleményben van, e jelen esetben csak fájlalnunk lehet az el nem fogadást, de kényszeritésről szó nem lehet. Egyébiránt most már világosan kitetszik, mit értettek a fő RR akkor, midőn úgy nyilatkoztak, hogy a felterjesztést ily formán el nem fogadják: kegyelem útjára akarnak bennünket sodorni, erre azonban a RR soha reá nem állhatnak, s igy hát lehetetlen a feliráshoz nem ragaszkodniok, mellyet a szónok nem nyomorult eszköznek, hanem sérelmink orvoslása legtörvényesebb diplomaticus utjának ösmér.
ANDRÁSSY: A „nyomorult” szó ellen megyéje részéről minden kitelhető erővel párosított ünnepélyes óvást tesz. Egyébiránt elösmeri, hogy törvényes esetben kötelességében áll a Nádornak a közbenjárást elvállalni. De Ő cs. kir. Főherczegsége nem adott arra okot, hogy kötelességére emlékeztessék, ösmeri azt s tudja, hogy a nemzet és fejedelem között intermediálni legdiszesebb tisztéhez tartozik, – de nem a két tábla között; reménli pedig, hogy a KK és RR a nemzetbe a fő RRket is béfoglalják, s ha csak őket semminek nem akarják tekinteni, most még nem állíthatják, hogy a nemzet s Fejedelem között lenne szó.
BÜK a trencsényi követ mondását saját individualitása szerint nem oly értelemben vette, mintha ő a felirást valami alávaló módnak tartaná, hanem a közönségesen tapasztalt effectusra czélozott. S erre nézve a szólló követ is kéntelen megvallani, hogy ha nem épen nyomorult eszköz is a felirás, de bizony valami synonimum. Egyébiránt nagyon csudálkozik, hogy épen Esztergom követe kél ki ily hévvel azon kifejezés ellen, miután alig van félórája, hogy a felirási czimzet tárgyában némelly követ urak a fő RR által emlegetett illendőségre felelni kivánván,* a szelidséget és szavakbani akadozás elmellőzését olyannyira commendálta volt. (Tetszés.) (Esztergom követe t. i. mentegeté a fő RRket, hogy ők azon szóval nem akarták a RRket illetlenségről vádolni, s tanácslá hogy ilyes szőrszálhasogatással a különben is kellemetlen vitatás ne súlyosíttassék.)
Az ülés elején elhangzottakat l. előbb, 639. old.
PFANSCHMID: Fájdalommal látja, hogy a Főherczeg Nádor a közbenjárást ily alakban el nem fogadta. Azonban küldői ezt, s ez úton a kérdéses perek elenyésztetését szivére kötvén, kéri a RRket, engedjék meg, hogy azt elfogadható alakban újra javallatba tegye. Javalja tehát: jelentsék ki a RR nem azt, hogy elállanak elveiktől, hanem hogy elállanak azoknak vitatásától s az inditó okoknak, mellyekkel kedvező választ nyerhetni reménlhet, választását a Főherczeg Nádorra bizzák. (Resensus nyilatkozik.) A szónok nem tud országgyülésink évkönyveiben példát, hogy az ország Rendei sérelem orvoslásához olly elv kivívását kötötték volna, melly a törvényben kimondva nincs, s az orvoslásra nem is szükséges. Vétettek tehát a RR eleink bölcs praxisa ellen, s egyoldalú túlságos magyarázataikkal, mellyel a tett homlokegyenest ütközésben áll, még magát a törvények értelmét is veszélyezteték. Emlékezzenek a RR, mikép minap Vas v[árme]gyének követe (Zarka) is elösmeré, hogy a kérdéses két személyben maga az elv is személyesítve van s ezeknek felmentése nélkül az elvnek soha sem fog örülhetni nemzetünk.* Ő ezt el nem érhetvén, legalább a pereket megszűntetni kivánja, s emlitést tevén a személyek iránti szives halandóságáról, kéri a RRket, ne vonják meg kezeiket azoknak felmentésétől, kikért az elv felállítatott, s ne sebesítsék meg a haza reményét, mellyet a perek elenyésztetése felől táplál. Ő legalább érzendi lefolyni élte napjait, ha voxával hozzá járulhatott, hogy azoknak nyugalmas életet szerezzünk, kik jusaink védelmében pártfogásunkat annyira megérdemlették. – Ezekre
Az aug. 5-i országos ülésben elhangzott beszédet Kossuth nem ismertette; olvasható a Jegyzőkönyvben, XI. köt. 293. kk.
MADOCSÁNYI gyakori tetszéstől kisérve sok elmésséggel felelt. Nagyon köszöné Szepes követének, ha egyetért abban, hogy a tisztelt két személyben maga az elv is személyesítve van. De elösmervén az összefüggést, következtetése igen rosszul áll, midőn az elvet a személyektől elválasztja, s csak ezeknek szempillantatnyi felmentésén törekszik, amazt pedig kész feláldozni. És ugyan mondja meg Szepes követe, gondolja e, hogy az elvek feláldozásával biztos nyugalmat szerezhet a tisztelt férfiaknak? Ezt csak úgy hiheti, ha ők szavokat adták követ úrnak hogy egész életökben semmit sem mondanak, ami a kormánynak nem tetszhetik. Mert ezen biztositás nélkül ugyan, ha ma kegyelem útján felmentetnének is, holnap ismét vád alá kerülhetnek, s követ úr örökös aggodásban fog élni nyugalmok felől. Vagy talán csak személyes hajlandóságának akart tömjénezni? A szólló nem látja itt helyét, hogy akár saját magános indulatát fejtegesse, akár más indulatait taglalgassa, csak azt kérdi tehát Szepes követétől, hogy ha ő mint törvényhozó csupán személyes indulatát veszi tettei vezérének, mit fogna cselekedni, ha oly személyek találnának jőni hasonló esetbe, kik eránt személyes hajlandósággal nem viseltetik?
PFANDSMID ezekre szavazás közben az érzelgés hangján hosszasabban válaszolt. Megyéje, úgymond, nem kiván a légben repkedni, de honszeretetben Liptó megett soha hátra nem áll. S bármi erősen hangozzanak is Liptónak az éljen kiáltások, ha akkor, midőn a késő maradék mohos irományok porai közt fogja az elvet keresni, ő Wesselényit s Baloghot más helyütt kéntelenittetnék keresni, szivében halált érezne, s e világot egy kiégett csillag romjának fogná tekinteni.
A voxolás során kevéssel Szepes után Borsod szóllitatván fel, BÜK a felirásra adott szavazatját ily jegyzékkel kiséré: Szepes követe biztositott bennünket, hogy megyéje nem akar Pegasuson lovagolni; azonban ha megyéje nem is, de ő maga jelen beszédjében talán egy kissé csakugyan lovagolt.
RAGÁLYI a RR elveiben nem osztozását a hallgató közönség többszöri megzúdulása között bővebben fejtegetvén, egy két emlékeztetést tőn lefolyt publicus élete fénypontjaira, erősitvén, hogy véleményét egész életében csak két fő hatalom fogja vezérleni: t. i. fő és sziv, értelem és lelkiösméret.*
Ragályi politikai pálfordulására l. az 527. old. 15. jegyzetét.
Voxolásra azon kérdés tűzetett, ha megmaradnak e a RR a felirás mellett, vagy nem? Egyenesen nemre csak Nyitra, Baranya, Veszprém, Mosony, Esztergom, Árva, Thurócz, Posega, Szerém, Gömör, Beregh, Torna, Mármaros, Krassó és Horváthország, öszesen 15 megye, az Egyházi Rend s Jászkun Kerület szavazott. Fejér és Bács jelen nem voltak, Csongrád újabb utasitást várva nem szavazott, Arad sem, minthogy a két tárgy meg nem különböztetett. Győr felirásra szavazott, de nem igy, amint van. Verőcze követei egymást elidálni látszattak. A többi 28 megye s a Hajdú; kerület szavazatjával tehát mind a két felirás eredeti alakjában újra megállott.
August 9-én vasárnapi szünet, 10-én a most határozott izenetek ledictáltattak; s 11-én megrostáltattak.* Egyébiránt a sérelmek és kivánatok valának napirenden, mind a két táblánál.
A rendek két izenetének szövegét l.: Iratok. V. köt. 19. kk.
