28. Sátoraljaújhely, 1830 augusztus 12. Kossuth első ismert beszéde: felszólalása az országgyűlési követi utasításokat készítő me…
28.
Sátoraljaújhely, 1830 augusztus 12.
Kossuth első ismert beszéde: felszólalása az országgyűlési követi utasításokat készítő megyei bizottság vitájában.
Sátoraljaújhely, 1830 augusztus 12.
Kossuth első ismert beszéde: felszólalása az országgyűlési követi utasításokat készítő megyei bizottság vitájában.
Zemplén megye közgyűlése 1830 augusztus 11-én ült össze a szeptember 8-ára kitűzött országgyűlésre szóló királyi meghívólevél meghallgatására és a követek megválasztására. Szirmay Antalt és Vay Miklós báró alispánt választották meg követeknek, azután bizottságot küldtek ki a követi utasítás elkészítésére. A bizottság, amelynek Kossuth is tagja lett, augusztus 12-én végezte el feladatát. Munkájának alapját a királyi meghívólevélben kitűzött országgyűlési tárgysorozat képezte, s ennek első pontja volt a trónörökös, Ferdinánd megkoronázását tartalmazó javaslat. Kossuth ehhez a ponthoz szólt hozzá közjogi szempontból, de a kiindulás alapján feltehető, hogy a királyi propozíciók valamennyi pontjához hozzá kívánt szólni. Beszédének azonban csak az alább következő részét vetette papírra:
Méltóságos etc. Ha a köztanácskozás alá vétetni szokott kisebb interesséjű tárgyaknak vitatásaiban azt, amit személyes bélátásunk igaznak lát, lelkiesméretünk igaznak vall, megmondani szabad is, illendő is, – most, midőn polgári jussainknak legszebbjét, a törvényhozó Majestasban való törvényes részvételt közvetetlenül gyakorolni van szerencsénk, az erő s hatalom félelmének, a tetszés, az aura popularis vadászásának félretételével megmondani azt, amit igaznak lenni vallunk, polgári legszentebb kötelesség s ahol a meggyőződés szerént való szabad szóllás polgári kötelesség, ott a hallgatást polgári véteknek tartom. Ezen szent kötelesség ösztönöz, hogy a Te[kinte]tes Küldöttség bölcs tanácskozásai között csekély értelmemnek gyenge belátását alázatossan kinyilatkoztassam.
Egy constitutionalis nemzet akkor munkállódik polgári lételéhez illő erővel s méltósággal, ha törvényes királyának jussiat sérthetetleneknek tekinti s tiszteli, de egyszersmind önnön jussait is úgy nézi, mint az elidegeníthetetlen, csonkíthatatlan depositumot, s ennél fogva valamint dicsőségesen országló Királyunknak atyai szíve eránt vonzó jobbágyi hű bizodalmam elhiteti azt velem, hogy Eő Felségének nem czélja királyi szándékát fátyolba takarni, úgy másrészről a Nemzet részéről is ki kell azon meggyőződésemet mondanom, hogy elmúltak azon idők, midőn a nemzetek moralis erejét ékes szavak elaltathatták, s úgy vélem, hogy a törvényhozásban s törvény magyarázatra nézve egyenes s egyarányú jussunk lévén, egyszersmind jussunk is, kötelességünk is a tanácskozás alá vett kegyelmes királyi levélnek szavain túl a királyi proposítiók belső mivoltát, indító okait s következéseit szoros vizsgálat s megfontolás alá venni.
Első jelenik meg előttem Szent Koronánk örökössének ajánlott megkoronáztatása. Mi az oka, s mi a czélja, Tekintetes Kiküldöttség, hogy Felséges Királyunk Isten kegyelmébül életben, s a Thronus örökösödés jussa 1687-ki 2-ik 3-ik, 1715-ki 1-ő 2-ik s 1723-ki 2-ik törvényczikkelyek által* rendíthetetlen bátorságba, s csalhatatlan bizonyosságba helyheztetve lévén. Eő Császári Királyi Főherczegsége, Szent Koronánk örökösse még felséges Attya életében megkoronáztatni kivántatik? A kegyelmes királyi levél azt mondja, hogy Felséges Királyunknak atyai szíve ezt legfőbb öröm, vigasztalás s új erő gyanánt óhajtya. Jobbágyi hűséges köszönet Eő Felségének atyai dicső gondolkozása kegyelméért, de ahol nem puszta ceremoniárul, hanem egy oly lépésről van szó, melytől egy jövendő aerának boldogsága, nemzetünk polgári létele függ, ott a törvényhozó hatalmat gyakorló törvényhatóságoknak, a királyi atyai szívnek szerzendő örömön túl, még a nemzeti lételt s polgári alkotmány épségét is szemügyben tartván, tovább kell menni az okok feszegetésében. Talán megmagyarázza s megfejti az általam feltett kérdést, pragmatica historiája nemzetünknek? – igen is.
Az 1687: 2. tc.-ben a rendek lemondtak szabad királyválasztói jogukról és a Habsburg-ház fiágának elsőszülötteit örök időre elfogadták Magyarország királyául. Az 1687: 3. tc.-ben az osztrák Habsburg-ág kihaltának esetére ugyanezt a jogot biztosították a spanyol ág férfi elsőszülöttei számára is. Az 1715: 1. és 2. tc. az előbbiek alapján a fiutód nélkül elhalt I. József utódjának elfogadta öcsét, Károlyt. Az 1723: 3. tc. – a pragmatica sanctio – a trónöröklést kiterjesztette a Habsburg-család nőágára is.
Sk. ered. OL. Kossuth Gyüjtemény, II. E. 3. c.*
A fogalmazványnak a Kossuth Gyűjtemény rendje szerint nem itt, hanem a Kossuth zempléni közéleti tevékenységének dokumentumait tartalmazó II. D. sorozatban lenne a helye.
A szöveg lap közepén ér véget, nem tételezhető tehát fel, hogy a folytatása elveszett. A bizottság a követutasításban helyeslően vette tudomásul a koronázást; utasította a követeket, hogy a koronázás alkalmával ragaszkodjanak a törvényes formákhoz, az új király tegyen esküt az alkotmányra és a törvényes szövegű hitlevelet adja ki. Ezt a javaslatot augusztus 13-án a közgyűlés is elfogadta. (Jegyzőkönyv 1830: 1517., 1576. sz.) Egyedül Kossuth hangoztatott tehát alkotmányos aggályokat a készülő koronázással kapcsolatban. A bizottság ülésén a néhány nappal korábban beiktatott új főispán, Majláth Antal gróf elnökölt. Itt történhetett első összeütközése Kossuthtal, akinek pályáját ettől kezde makacs következetességgel keresztezte. S talán az itteni tapasztalatok késztethették Kossuthot arra, hogy az operátumok 1832-ben történt megyei megvitatása alkalmával különvéleményben tiltakozzék a főispánnak a megyei követutasítást készítő bizottságban veló részvétele ellen. (Vö. alább 330. kk.)
