b) A főrendi tábláról tervezett munka első fejezetének töredéke.
b) A főrendi tábláról tervezett munka első fejezetének töredéke.
Míg az „előbeszéd” szövege csak tisztázatban maradt fenn Kossuth iratai között, addig ez a töredék Kossuth eredeti kézírása, s a benne felismerhető szerkesztési megjegyzések egyben Kossuth munkamódszerére is fényt vetnek. Hogy ez a töredék nem egyéb, mint a főrendekről tervezett könyvnek az előbeszéd után következő első fejezete, arra nmcsak az a bizonyíték, hogy a főrendi tábla dec. 19-i első ülésének ismertetésével kezdődik, s mellőzi a rendi tábla megnyitó ülésének ismertetését; bizonyítja maga Kossuth is, amikor az „előbeszédben” arról ír, hogy munkájában az ülések formalitásait elhagyja, „de a megnyitó beszédeket, mint kétségkívül diplomaticai becsűeket”, közölni fogja. (L. előbb, 386. l.) Nos, az alábbi töredék éppen ezekkel az üdvözlő beszédekkel indul, nem kétséges tehát, hogy a tervezett könyv első fejezetének egy töredékével van dolgunk. Íme a töredék:
Magyarországnak s a hozzácsatolt Részeknek Rendei az 1832. esztendő Karácson hava 16-ik napjára rendelt országgyűlésére királyi levelek által Posonba meghívatván, a három gyűlő napok lefolytával ugyanazon hónap 19-ik napján tarták bévett szokás szerint két külön teremben első országos ülésöket.* – A fő RR. ülését e következő beszéddel nyitá meg
A két tábla dec. 19-i megnyitó ülésein elhangzott beszédeket és a rendi tábla első ülésének naplóját l. az országgyűlés Jegyzőkönyvében, I. köt. 1. kk.
Fenséges Nádorunk: „Nagyméltóságú Fő Rendek! Midőn országgyűlésünk két év előtti bérekesztésével ezen helyen a Nagy méltóságú Fő rendektől is jókívánataim mellett búcsút vettem, azon mennyire csak emberileg lehet biztos remény, – melly akkori beszédemnek legfőbb s legkedvesebb tárgya volt* – éltete bennünket, hogy egy év lefolyta alatt Ő Felsége által megszabandó napon különösen azon munkálatok fölvétele végett országosan újra egybegyűlendünk, mellyek hazánk dolgainak, sarkalatos intézkedéseinek épségben tartása mellett, korunk körülményeihez illesztőleg elrendelésére, s így eldődeink szabásainak helyes törvények alkotásával bővebb erősítésére, rég* elrendeltettek, újabb törvényünk parancsára* pedig ismételt gonddal átnézettek s elkészíttettek.
A nádor 1830. dec. 20-i záróbeszédét – amelyben a következő, soronkívüli országgyűlés rendkívüli fontosságára figyelmeztette az országgyűlés résztvevőit – l. az országgyűlés Diarium-ában, 310. kk.
Az 1791: 67. tc. által.
Az 1827: 8. tc. által.
A legjobb király s Országunk Rendei ezen közóhajtását valamennyire közbevágták azon súlyos csapások, mellyek az isteni gondviselés akaratjából siralmasan pusztító isméretlen nyavalya miatt múlt év szakán a magyar hazát is olly keservesen ostorozák.* Nem akarom azon közönséges szerencsétlenség gyász emlékezetét bővebb rajzolással felmelegíteni, hanem miután leginkább azon mennyei felség segedelmével s utána legkegyelmesebb Fejedelmünknek szenvedő hű jobbágyai iránti atyai gondoskodásával, de a hazafiaknak is, balsors nyomta polgártársaik felsegéllésére bizonyítni semmi alkalommal és soha el nem mulatott gyors készségökkel, s mindenünnen nagylelkűleg összegyűjtött segédadományukkal, a viszontagságok ezen új neméből kivergődtünk, egyedül azokra fordítom tekintetemet, mellyekben a balesetek legyőztével vigasztalás alkalmát találom.
Az eredetileg 1831. okt. 2-ára tervezett országgyűlés összehívását az udvar elhalasztotta; a megyék egyrésze emiatt panaszt is tett, s az országgyűlés elején ismételten fellángolt a vita arról, hogy indokolt volt-e az országgyűlés elhalasztása.
Örvendek tehát, hogy a Nagy méltóságú Fő Rendek, kikkel együtt én történetekkel bővölködő jelen korunkban már más eseteket is kiállottam, kiknek tanács s fáradozás nyújtotta segítségökkel már annyi országgyűléseket vezérlettem, – a hazának épségben megtartattak s e jelen gyűlésre is illy nagy számmal szerencsésen öszveseregeltek. Örvendek mondom, hogy megszűnvén a legújabb akadály, itt az időnek óhajtott pillanatja, midőn a közboldogság gyarapodásának az igazgatás egész rendszerét magában foglaló említett munkálatokról táplált gazdag reménye bölcs törvények által valósulhat, s mintegy életre jöhet,
Kívánom mindenek felett: hogy a királyi terjesztvények áltvételével ily nagyfontosságú tárgyak felett folytatandó tanácskozások hazánknak s honunk minden lakosainak, kinek kinek ten karzatbeli helyheztetése szerint, olly gyümölcsöket nyújtsanak, mellyeket még a késő maradék is hálás érzéssel emlegessen, – s midőn nem kételkedem, hogy ezen jeles czélra a nagyméltóságú fő RR igyekezetemmel minden iparjokat teljes bizodalmukkal öszvekötendik, viszont én is, mint máskor mindég, úgy ezen nevezetes alkalommal is csonkulatlan irántoki hajlandóságomat megerősítem.”*
A nádor beszédét latin és magyar nyelven közli a Jegyzőkönyv, I. kötet 6. kk. – A beszéd Kossuth fordításában való közlése jó összehasonlításra ad alkalmat Kossuth és a jegyzőkönyvet szerkesztő jegyzők stílusa között.
Valamint a királyi meghívólevél, úgy a Nádornak, de a KK és RR táblája előlülőjének, a királyi Személynöknek is megnyitó beszédeik nyilvános jeleit mutatták annak, hogy e jelen országgyűlés rendeltetése az úgynevezett országos rendszeres munkák fölvétele légyen. – Mindazáltal a múltnak tapasztalásai némi aggodalomra mutatván utat, de Antverp ostroma s a belga–hollandus ügy feletti londoni conferentiák kétes folyamatja* is az európai béke légkörét fel fel szállongó borúval fenyegetvén, igen természetes, hogy feszített várakozás leste a királyi előadások foglalatját.
A bécsi kongresszus által Hollandiával egyesített Belgium népe 1830-ban a párizsi júliusi forradalom hatására felkelt és elűzte a hollandokat. A nagyhatalmak londoni konferenciája még 1831 nyarán hozzájárult Belgium önállóságához; az antwerpeni erődítményben azonban egy holland csapat még sokáig tartotta magát és csak 1832. december 23-án tette le a fegyvert a francia csapatok előtt.
Másnap, úgymint Karácson hava 20-án a királyi szék körül összeseregelvén Országunk Rendei, Felséges Királyunk kegyelmes terjesztvényei áltadását e következő beszéddel kíséré:*
A fogalmazványban itt Kossuth jegyzete: Huc venit oratio regis. Azután külön papíron, sk. fordításban a beszéd.
„A nemes magyar nemzet boldogságára irányzott szűntelen gondoskodásunkba helyhezvén mind királyi méltóságunk ékességét, mind szívünk vigasztalásait, közitekbe jövénk, hogy a rendszeres munkák felvétele végett mihelyt csak lehet összehívandó országgyűlés iránt nyújtott kezeskedésünket* beváltsuk. Terhes dolgok azok, miknek végbevitelére ezúttal meghívtunk, s olyanok, hogy mindazokat, mellyek negyven évet haladott uralkodásunk alatt országgyűlésen elhatározandók valának, úgy terjedésökre, mint azon nyomósságukra nézve is, mellyet a jelen s utókor boldogságának megerősítésére magokban foglalnak, sokkal felűlmúlják.
Az 1831. okt. 2-ára kitűzött országgyűlés elhalasztását bejelentő szept. 17-i köriratban volt erről szó.
Gondoskodni kezdtenek ezekről már atyáink is a múlt század kilenczvenegyedik évében tett rendelkezéseik által, de a dolog végrehajtásának módját s a hon java eszközlésének érdemét csorbítlan minékünk hagyák.
Midőn illy nagy s valóban roppant munkába kezdetek, a népek javának álkép színletével tévedésre vezető újítgatás azon csábítgatásainak, mellyek az ősök tiszteletreméltó, és századok szokásaival fölszentelt rendelkezéseit pártolók elébe tűnnek, kikerülése végett mérséklő tapasztalás vezérlette bölcsességre, lelki erőre, állhatatosságra, s előlátásra leszen szükségtek.
De hiszen ezen erényekre nézve is honi példák vezérfénye világit eldődeitekben, kik az ősi alkotmányt minden veszélyes századokon keresztül szerencsésen feltartották, s utóikra csonkulás nélkül általbocsájtották. S ez azon örök adósság, melly érdemüket azáltal kívánja viszonoztatni, hogy a haza boldogításának nektek jutott alkalmával élvén, a szükség kívánata szerint új, s bölcs törvényekkel épségében megerősítendő hon jól elrendelt intézeteinek őseiktől nyert dicsőségét unokáitokra nagyítottan s öregbülten által eresszétek.
S ím királyi gondjainknak, s munkálatinknak is ez tészi határát. Melly irántatoki készségünket s czélzatink tisztaságát érezvén, hiedelmesen erősítjük, hogy ezen legfontosabb munka csak úgy váland a közjónak valódi hasznára, hahogy az általunk nagyon kedvelt népünk boldogságára, épségére s felvirágoztatására irányzott ezen czélzatainkat egész készséggel s fiúi bizodalommal előmozdítjátok.
Egy atyának fiaihoz intézett szavai ezek, fiaihoz, kiket legboldogabbnak óhajt. Titeket illet gondoskodni Urak, Statusok, hogy azok bő gyümölcsöket hozzanak.
Ezen reménytől biztosítva ím Kedveltségednek kezéhez adjuk kegyelmes királyi terjesztvényeinket, mellyekből értelmünket bővebben áltlátandják a hűséges Karok és Rendek, kiket malasztainkba s kegyelmünkbe atyailag béfoglalunk.”*
A király beszéde a Jegyzőkönyv I. köt. 16. lapján latin és magyar változatban van meg; a magyar fordítás lényegesen különbözik a Kossuthétól.
A nyomban ezután tartatott elegy ülésben felolvastatott királyi előadások tartalma így szól:*
Itt Kossuth jegyzete: Huc veniunt describendae propositiones. Mellette külön lapon sk. fordításban a királyi propozíciók magyar szövege.
Ő Császári s Apostoli Királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk nevében s. a. t. s. a. t. Miután azon országgyűlést, mellyet az 1790/1: 67. törvényczikkely következésében kidolgozott, az 1827: 8. törvényben kirendelt küldöttség által új gondokkal megvizsgált s az 1827-ki 7. 9. 30. és 31. törvényczikkelyekben megnevezett küldöttségek* munkálataival egyetemben országgyűlési határozatba veendő rendszeres munkák czéljából múlt évi Mindszent hava 2-dikára összehívni Ő Császári Királyi Felsége önként s atyai szívének leggyengédebb ösztönéből tennen magának a legerősben föltette volt, a köz sanyarúságnak új, s eddiglen ösméretlen neme azon kitett időben tartatni nem engedte, Ő Császári Királyi Felsége ezen közönséges országgyűlését mihelyt csak megtörténhetett, ugyan a fentemlített czélra egybengyűjtötte, a végett tudniillik: hogy azon rendszeres munkák országos tanácskozás alá vételének segedelmével hozandó törvények által, az ősi alkotványunk tömegének épségben tartása mellett további erővel gyarapítandó közjólét örökre biztosíttassék, s naponként virágzóbbá tétessék. Így lévén Ő Felsége lelkesítve, különös atyai s királyi gondoskodására méltatja mindazokat: mellyek nagyon kedves Magyarországa s hozzá kapcsolt részei belső boldogsága sarkainak megerősítésére, s az ország lakosainak külön osztályai közt fennálló kölcsönös érdekletek kötelékeinek szorosabbra vonására legtöbb fontosságúak, legtöbb hatásúak. És azért legfelsőbb királyi tiszte szerint kegyelmesen kívánja, hogy mihamarébb alkotandó törvénnyel ezek intéztessenek el, úgymint:
Az 1827: 7. tc. az országos összeírást irányító bizottság összetételét tartalmazza; az 1827: 9. tc. a bányászati és pénzverési ügyben küldött ki külön bizottságot; az 1827: 30. tc. a görögkeletiek és protestánsok közötti vegyes házasságokból eredő válóperek bírósága tárgyában küldött ki bizottságot; az 1827: 31. tc. a lehanyatlott tokaji bortermelés felvirágoztatásának módozatát kidolgozó bizottság névsorát tartalmazza.
I. Minthogy a földesurak s jobbágyok közötti összeköttetést, s azoknak feltartását illetőleg dicsőséges emlékezetű Mária Theresia császárné s királyné uralkodása idejében béhozott úrbéri rendelkezés az 1790/1: 35. törvényczikkely által csupán ideiglenes ellátás gyanánt fogadtatott el, s úgy ennek, mint a később alkotott 1792: 12. törvénynek rendelése* minden országgyűléséről csupán a jövőig kiterjesztett, az Ország Rendei előtt pedig titokban nem lenne, mennyire kívántassék, hogy a földesurak s jobbágyok közötti szövetkezések törvény által elhatároztassanak, s így a viszonyos kötelességek s jusok teljesen kiszabatván, a közboldogság eszközöltessék; ezeknek folytában kívánja mindenekelőtt Ő Császári Királyi Felsége, hogy a tanácskozások azon véleménytől vegyék kezdetöket, mellyet az országos küldöttség a földhasználati tárgyban kidolgozott. II. Az igazságnak gyors kiszolgáltatása, mellyen leginkább alapúl minden polgárok életének s vagyonának biztossága, nem kisebb tekintetet érdemel, s azért szintén főbb részét teszi Ő Felsége gondoskodásának s előlátásának az is: hogy valamint egy büntető törvénykönyv alkotásával, mellynek hijánya naponként érezhetőbb, a fenyítő törvények zavarodásokból és önkényből kiemeltessenek, úgy az ítélőszékek helyes szerkezete a tekervények hálózta perlekedés rendjének azokbuli kiszabadítása, s végre a polgári törvények szintén több esetekben tapasztalható hijányának a váltó tárgyakra, s a jólelkű hitelezők innen eredő jogainak oltalmazására nézve is alkalmatos szabásokkal kipótolása eszközöltetvén, egyszersmind az eddigi késedelmes és költséges törvényszolgáltatás iránt hallatott gyakori s nagy panaszoknak kútfeje is bérekesztessék. Kívánja tehát Ő Felsége, hogy a Karok és Rendek Urak az úrbéri munkálatot béfejezvén, magokat lehető szorgalommal a törvénykezési munkáknak szenteljék, s amiben megegyeznek, azt legfelsőbb királyi törvénykötés alá terjesszék.
Az 1792: 12. tc.-ben az országgyűlés megismételte az 1791: 35. tc.-nek azt a rendelését, hogy Mária Terézia úrbéri rendelete érvényben marad a következő országgyűlésig. Ezt az intézkedést 1830-ig minden országgyűlés külön törvénycikkben ismételte meg.
Az* 1498: 4. törvénycikkely, mennyiben a bírói hivatal méltóságával és szentségével összeegyeztethető nem lenne,* eltörlendő lévén. III. Ezek után Ő Császári Királyi Felségének legközelébbi gondja az adózó népen fekvő terhek igazságos idomzatának már valahai fölállítására, úgy oda is intéztetik, hogy a költségökre nézve több megyében magát az állandó katonaság eltartására szánt rendes adó mennyiségét is felülhaladó vármegyei házi pénztárak kivetése* igazság s méltánylat szerint mérsékeltessenek. Mire nézve valamint Ő Császári Királyi Felsége magokat a Karok és Rendek Urakat hasonló törekedéssel viseltetni nem kételkedik, úgy az Ő kegyelmes akaratja is az, hogy az adóbiztosi tárgy a porták kiegyenlítésére szolgálandó országos öszveírásról hozott 1827: 7. törvényczikkely által kirendelt küldöttség munkálatával együtt: ezeknek pedig kellő elintézetével a hátralevő, tudniillik a köz-polgári, kereskedési, bányászi, tudománybeli, egyházi és banderiális munkák tanácskozásba vétessenek. IV. Minthogy előre láthatni, hogy a jelen országgyűlés a törvényes időn túl hosszabban el fog tartani: Ő Császári Királyi Felsége az országgyűlési követeknek napi díjokra nézve felettébb óhajtaná, hogy a Karok és Rendek Urak, az adózók sorsának méltó tekintete is úgy kívánván, arról: valjon ama napi díjok fizetését kik, s minő arányban viseljék? már most tanácskozzanak, és a nemzet nagylelkűségéhez s a nép azon osztályának, melly sorsához képest sokféle adózásokkal terheltetik, felsegéllésére gondosan intézett törekedéseihez illő nyilatkozást tegyenek.* V. Minekutána Ő Császári Királyi Felsége által azon végre, hogy az 1827-diki országgyűlés alatt törvény által nevezett országos küldöttségek és határszéli biztosságok reájok bízott tisztökben eljárhattak, Nádorispán Ő Császári Királyi Főherczegségének közbevetésére ön kamarai pénztárából 262.606 pengőforintoknak 29 1/10 krajczároknak kegyelmesen megengedett kifizetésével* az országos pénztár fogyatkozása pótolva lenne, óhajtja Ő Császári Királyi Felsége, hogy a legfelsőbb kincstár egyébként is sokféle költségekkel terheltetvén, a Karok és Rendek Urak ezen kölcsönnek mihamarébbi visszafizetése felől rendelést tegyenek; szerfelett kedves leend Ő Felsége előtt, ha e részben olly eszközök fognak választatni, hogy abból az adózókra semmi teher se háramoljék. És ezekből áll, amit Ő Császári Királyi Felsége azon hozzátétellel parancsolt előterjesztetni: hogy kegyelmes várakozással van Ő Felsége, hogy a Karok és Rendek Urak mindazt, mit tőllök nem kevésbé az ön épségökre való törekedés, mint utóik boldogságának gondjai kívánnak és sürgetnek, olly erővel munkálandják, hogy amennyire lehet, egyszersmind az idő is megkíméltessék, s tanácskozási bölcsességöket az állandó szorgalom és gyorsaság böcsével tetézni igyekszendenek. Egyébiránt Ő Császári Királyi Felsége a Karok és Rendek urak iránt malasztját és kegyelmét megerősíti.*
Innen a fogalmazvány a kegyelmesen szóig idegen kézzel, Kossuth javításaival.
Az 1498: 4. tc. a nyolcados és rövid törvényszékek szervezetéről és működéséről intézkedett. Talán azért nem volt a „bírói hivatal méltóságával és szentségével” összeegyeztethető, mert a törvényszék nemesi ülnökeinek fizetését részben a nemesekre, részben a főpapokra és főnemesekre hárította.
A megyei háziadó összege az 1830/31. adózási évben 2 783 095 ezüstforint volt, ugyanakkor az állami adónak a megyékre eső része 3 902 369 forintra rúgott. Voltak azonban megyék, ahol a háziadó felülmúlta az állami adó összegét. (Vö. OL, Nádori lt. Praesid. 1831: XLV. sz.)
A megyék jelentős részének követei már azzal az utasítással jöttek az országgyűlésre, hogy az országgyűlési költségeket, amelyeket eddig a jobbágyságra vetettek ki, részben vagy egészen átvállalhatják a nemességre. A rendi tábla többsége 1833. ápr. 24-én, a főrendi tábla máj. 13-án fogadta el azt a határozatot, hogy az országgyűlés költségeit nem a parasztság, hanem birtokaik arányában a birtokosok viselik. (Vö. Országgyűlési Tudósítások I. köt. 324., 379. kk.)
Ennek a költségnek a túlnyomó részét az 1828 elejétől 1830 nyaráig megszakításokkal Pesten ülésező, s az operátumok felülvizsgálatával foglalatoskodó nagylétszámú bizottság napidíjai tették ki.
A királyi előterjesztések eredeti latin szövegét l. az országgyűlés Írásaiban, 3. kk.
Ezek után így szóllott:
A Nádor: „Nagyméltóságú Fő Rendek és Tekintetes KK és RR! Felséges Urunknak valódilag atyai beszédéből s kegyelmes királyi eléadásaiból valamint a jelen országgyűlés czélját, úgy azt is, minő gond és kötelesség háramoljék reánk, bővebben megértettük. Negyvennél több évek múltak el, hogy a huzamosb szünet után ismét egybesereglett országgyűlése bölcsen áltlátván: hogy a múlt század hozta bár idvességes törvények óta lefolyt időszak – a népesedés szaporodása, s az ország virágzóbb állapotja, a tartós békének emez édes gyümölcsei – végre a dolgoknak sokakban megváltozott alakja méltán sürgetik ollyas új törvény ellátások alkotását, mellyek azon körülményekhez s a kor kivánatihoz illesztetve a közigazgatás szerencsés előmozdításában egymásnak kölcsönös gyámolítást nyújtsanak, – egyenest ezen czélnak biztosb elérése tekintetéből a jövendő törvényhozásnak segéd kútfőket készítendő országos küldöttségeket nevezett.*
Az utalás az 1791: 67. tc. által kiküldött bizottságokra vonatkozik.
Azomban a hosszú sorral következett éveknek mostoha körülményei s ama súlyos viszontagságok, mellyekkel Európa sok időkig küzdött volt, ismételten akadályúl valának, hogy valamint Ő Felségének azon kívánsága, hogy az országnak közboldogsága alkalmatos intézkedések által nagyobb gyarapodást nyerjen, úgy a Karok és Rendeknek s az ország minden lakosainak e tárgyban sokszorosan kijelentett óhajtásai maiglan sem valósulhattak. Ki az tehát, ki által nem látná, hogy a már 1790-ben elösmértnél nem kisebb, sőt tekintvén a történetek s emberi értelem sebes előhaladását, még sokkal nagyobb szükség forog ma fel oly bölcs törvények alkotására, mellyek által minden honosok jóléte s a tulajdon biztossága öregbűljön, nemkülönben a közigazgatásnak minden ágai azon csorbákból, mellyeknek illy hosszú idő lefolyta alatt bé nem csúszni nem lehetett, kivétetvén, a czél biztosb elérése végett kiegészíttessenek.
S ím ez azon foglalatosság, ez azon munka, mellynek végrehajtását, alattvalóinak közboldogságára mindenkor ébren ügyelő legkegyelmesebb királyunk, de polgártársainknak közóhajtása is kötelességünkké teszen. – Valóban súlyos az, s vállaink erejét könnyen haladható, ha csak Fejedelmünk iránti őszinte buzgóságtok, forró honszeretet, s a közjó szolgálatára soha meg nem szűnő készség reményt nem nyújtana, hogy ezen méltóságos országgyűlési test, olly szellemtől lelkesülten, melly a tulajdon egy magas czélra törekvők véleményeit legjobban egyesítheti, mindent, bármi súlyos, bármi nehéz legyen is, honunkra nézve óhajtott sikerrel kifejtend.
És valóban hahogy értelmünket szorgalmasan czélunkra feszítjük, ha távol minden részrehajlástól a dolgok mivoltát tekinteni, mindazt pedig, ami attól s így a czéltól is elvonhatna, gondosan eltávoztatni meg nem szűnünk, ha minden tárgyat éretten s kimerítőleg megfontolunk, ellenben az észlegek és eszmék tengerét, a mindent újítani vágyat, melly korunkban kivált a közjót gyakran elmeríti – kerülvén, ítéletünket inkább az életnek s dolgoknak tettleges nézeteire építjük – ha végre ősi alkotmányunkat, mint nemzetünk főbb kincsét s nemzetiségünk istápját épségben feltartván, tanácskozásinkat s végzetinket tulajdon ezen határokkal körülírjuk, óhajtásimban kétség fel nem marad, hogy a kitűzött roppant munkát szerencsés siker s hazánk helybenhagyása koronázni fogja.
És azért hivatalomnak azon kötelességénél s szívem őszinte vonzódásánál fogva, mellyel nagyon szeretett kedves köz hazánkhoz lekötve vagyok, – a bennem vetett bizodalom tapasztalt jelenségeiért táplált hálámnak legbelsőbb érzeténél fogva felhívlak benneteket, Nagyméltóságú Fő Rendek és Tekintetes Kk és RR! hogy a megkezdendő tanácskozások belső fontosságáról s polgártársaitok várakozásairól soha meg nem felejtkezvén, a legkegyesb Királynak kegyelmes szándékait, ki azt kívánja, hogy véle egyesített iparral ön dolgaitokról gondoskodjatok, megegyezőleg foganasítani törekedjetek. Fontoljátok meg, amit egyébként is áltláttok, hogy dolgaink kedvezőbb helyzetben sohasem fekhetnek, mint a törvényekre szentül figyelmező, jobbágyait forróan szerető Fejedelmünk, az igazságnak erős védje alatt, ki kétszer húsz éveket haladott idő folytán, a szerencsének jó s balfordulatit a legjobb atyaként velünk együtt viselte, most pedig legfőbb vigasztalásaként várja tőletek, hogy a legidvességesebb törvények előterjesztésével s alkalmatos ellátásokkal módot nyújtsatok, hogy kölcsönös munkával s egyesített erővel az ősi alkotmány öregbíttethessék, s az országnak minden lakost megillető jóvoltai előmozdíttathassanak.
Az ország első tisztviselőjének szívmélyéből eredett ezen tanácsait, mellyeket e helyen, ez időben nyilvánosítanom habár hivatalom tiszte nem parancsolná is, előtökbe terjeszteni parancsolá a honszeretet, és a fogyni nem tudó őszinte vonzódás, mellyel az egész magyar hazát késő időkig boldognak és szerencsésnek óhajtom. Fogadjátok hason indulattal – fontoljátok érett ítélettel, s unszolásimnak köz hazánk iránti szíves indulataitok szerint engedvén, hozzám tovább is bizodalommal viseltessetek.”*
A nádor latin nyelvű beszédét és a Kossuthétól eltérő magyar fordítását l. az országgyűlés Jegyzőkönyvében, I. köt. 22. kk.
Eszerint elkezdődvén az országgyűlése, a Karok és Rendek indítványi joguknál fogva megkezdték törvényhozói foglalatosságaikat. Tagadni nem lehet, hogy a mostan megnyitott sorompók zárva tartása nem csekély részét tevé negyven éves panaszinknak, hogy az országos Rendek elébe terjesztett rendszeres munkák a reájok tett útalással mindent elnyelő örvényhez hasonlítának, s azért már már elintézendők lévén, igazat szólott a főcancellár, mondván: „Elérte a magyar, amit rég óhajtott.”*
A királyi előterjesztések átadását megelőző beszédében mondta Reviczky kancellár: „Elérte a magyar, amit régen óhajtott. A király és haza egyetemben kívánják s várják, hogy a törvényhozó test tellyesítse azon dicső kötelességeket, mellyek az 1791-ik esztendő 67-ik törvénycikkelye hagyományából reá háramlottak. Készek előtte, s elejébe terjesztve a rendszeres roppant munkák.” (Vö. Jegyzőkönyv, 1. köt. 19. o.)
Azomban van olly ajándék, melly ha soká visszatartóztatik, érdemében veszítni látszik. Tettleges életben jó csak az, mi a jelen kívánatinak megfelel, a jövendőre pedig kedvelt színt ruház, s midőn a lefolyt napot nem adja vissza semmi öröklét, azon negyven én, melly a rendszeres munkák alkotásától hasztalan lefolyt, örökre, kipótolhatatlanul veszve van, – kivált korunkban: hol egy-két év gyakran századokat fejtett ki, hol az egymásra torlott szörnyeteg történetek által ingerlett értelem óriási lépésekkel haladott, hol a társaságos élet eredeti kútfejéhez visszavitt elveken épülő s minden hatalomnak kezdetét, alapját, terjedhetését szorgosan taglaló status tudomány a góth századok feudalis csarnokiból kiágazott doctrináktól egészen különböző alakban tűnik elő, s hol a mai szükségeket a tegnapi gond többé fedezni képtelen. Múlhatatlan föladás minden törvényhozásnál az időnek jeleit érteni, s azért midőn a követi karnak élesb látású tagjai hazánk külső s belső helyzetét élénken visgálva az előkbe tűzött rendszeres munkák vezérelveit azzal, amit tenni kellene, ezt ismét a lehetőséggel vagy hihetősséggel súlyegyenbe tevék, midőn annak, mit nlunk nemzetnek neveznek, s a törvényhozó testnek mint a nemzet rajjának alkotó részeit, a nagy erőmű rugóival, ezeket viszont a kormány hatásának zsibbasztó fékével összeveték, midőn végre az austriai ministerium századok óta firól fira bocsájtott politicájának azon rémletes irányát, melly Magyarországnak érdekeit az örökös tartományokéval ellenzésben képzeli, emlékezetökbe visszahívák, nem lehet csudállani, hogy a királyi eléadásoknak szép világra mutató fénysugárai, jó királyunk személyes tiszta szándékának kétségbe nem vonható eme jelenségei sem valának képesek azon bizalmatlanságot eloszlatni, mellyet a valóságos tettek hosszú sora nemzett, a fontoló értelem táplált, s a tapasztalás nagy részben megigazolt. Érzék s igen sokan érzék, hogy a javításnak azon vezérlelke, melly a múltat egyedül a tapasztalás raktárának tekinti, de attól egyébiránt független szemlélődéseit csak a jelenkor kívánatihoz s a jövendő építéseihez mérsékli, a rendszeres munkák kilencz ágazatin keresztül korántsem uralkodik. Sokaknak elegendő parlamentaris tapasztalásuk is volt előre látni, hogy azon rendszeres munkáknak materialis mivolta, melly már a törvényhatóságoknál történt visgálatok alkalmával is a terjedékenyebb reformnak nagy akadálya volt, a hatást itt is sorvasztó járomba, s a terebélyes pályát szűk korlátok közé szorítandja. Előre képzelék, hogy a múlt országgyűlések által egyes igen részletes esetekre nézve kimondott azon szó: „nihil per excerpta”, már már az operatumok rendszeres természeténél fogva is közönséges elvvé váltan,* sok jó akadályoztatására tetsző ürügy leend, s hogy bármi sürgetőleg intsen is a szükség, ezt vagy amazt kérőleg tenni, legszebb indítványaikat is csak gyér koszorú várja, mivel az operatumok scholastice systematisált systemátlansága azoknak más helyt, más időt jelelt, oly helyt, mellyen az – (mert ki állhat a sors lehető fordulata szentségtelen kéntelenségének ellene?) – tán örökre temetve marad,* olly időt, melly tán egy félszázad múlva virrad fel.
Célzás arra, hogy az 1791-i bizottságok munkálatainak elkészülte óta a kormány és a maradiak minden előremutató javaslatot azzal utasítottak el az országgyűléseken, hogy a felvetett kérdés valamelyik rendszeres munkálatba tartozik, s nem szabad onnan kiemelni.
Kossuth sejtését a jövő igazolta: a munkálatok közül csak az úrbéri jutott el a törvényalkotásit, a jogügyi egyrésze megfordult még a rendek előtt, a többi hét munkálat azonban soha nem került országgyűlési tárgyalásra.
A királyi előadásoknak némelly egyes részei még inkább nevelék ama körülmények szűlte aggodalmat. Már az 1827-i dieta alatt országos állapodásba ment, hogy a rendszeres munkák közül legelébb a kereskedést tárgyazó fog felvétetni, s úgy az úrbéri és adóbiztosi.* Az elsőt nemcsak a nemzeti szorgalom s azt követő bűvölködés kifejtése, nemcsak a mellesleges adók iránti önkény megszűntetése szempontjából, de azon oknál fogva is előretevék a RR., mivel ezen tárgy egyszersmind nemzeti függetlenségünknek, önállásunknak materialis tekintetbeli kérdését, vagyis azt foglalja magában: el vagyunk-é kárhoztatva, hogy érdekeink az austriai monarchia hasznának továbbra is alája legyenek vettetve, vagy meg kell szűnni azon gyarmati rendszernek, mellyről némely követ urak állíták, hogy három század óta szakadatlan folyamban sorvasztja honunkat. Most a kormány ezen országos állapodástól önhatalmával elállott, és az úrbéri munkálatot tűzé első helyre, a kereskedésit pedig, mellyet az ország legsürgősebbnek ítélt volt, olly hátra tevé, hogy annak mihamari felvételéhez Király Ő Felsége legtisztább szándéka mellett is az európai dolgok bizontalansága miatt kevés reménség lehetett.
Vö. az országgyűlés1826. jan. 20-i feliratával, az országgyűlés Írásai-ban, 137. kk.
Közönséges volt az értelem, hogy amint egyrészről hatalmában van a kormánynak terjesztvénybe tenni amit jónak lát, s tisztelettel fogadják, hogy ezúttal az ország régi óhajtásait választá, – úgy másrészről a munka rendjére nézve azon királyi eléadásoknak kötelező erőt nem tulajdoníthatnak. 23 megye s így valóban erős kisebb szám, sőt kerületi ülésben maga a többség is az 1827-ben felállított rendhez tehát továbra is ragaszkodott ugyan, mert a nép javát csak azon határozásban felállított rend megtartásával, azaz a kereskedési, úrbéri s adóbiztosi munkáknak felvételével gondolta teljesen eszközölhetőnek, mindazáltal országos ülésre kerülvén a dolog, a többség érzeni látszott, hogy a dolgok mostani helyzetében az urbarialétól megtagadni azon első helyet, melyet számára a kormány kitűzött, annyit tenne, mint a törvényhozó testet nemcsak a magyar nép, de egész Európa előtt is compromittálni.* A ministerium minden esetre sikámlós pályára állítá az ország rendeit. Nem sietnek törvényes lábra állítani a földesúr s jobbágy közötti viszonyokat? Kész a békétlen szemrehányás: hogy a kormány akart a népen segítni, de az urak ellenkeztek. Vagy felveszik első helyütt az úrbéri munkálatot? Minden netalán adandó engedélyek érdeme a kormányra, minden nem adandónak súlya a törvényhozó testre háramland. Hogy a kormány nyer a szövevényes rejtelmeket ált nem látó nép véleményében, az nem baj, bár minden kormány kedvelt és szeretett lenne. De hogy a nemesség s a nemzet rovására nyer, hogy a bizodalmatlanság elválasztó kőfala, melly a nép s nemesség közt magasra tornyosodik, nem hogy gyengűlne, sőt erősödik, az igen nagy baj. Nem tudom mennyire lenne képes a logicai követeltség bonczoló kezét azon hiedelem kiállani: hogy mivel a kormány elsőnek tevé az úrbéri tárgyat, valósággal óhajt a népnek engedélyeket adatni; de én eleitől fogva hittem s hitemben napról napra megerősödtem, hogy a ministerumnak azon hadifortélyát, melly által minden lehető engedélyek érdemét s a közvélemény hajlandóságát az ország Rendei kezéből kiragadá, helyesbben visszafordítni nem lehete, mint a tulajdon sérelme nélkül a legszélesebbre bővített s inkább polgári, mint materialis alapokra épített engedélyek elhatározásával.* Hogy…*
Vö. a kerületi ülés 1832. dec. 27-i, 1833. jan. 7-i, valamint az országos ülés jan. 11-i és 12-i vitáival, Országgyűlési Tudósítások I. köt. 38. kk., 68. kk., 94. kk.
Az a körülmény, hogy Kossuth a népnek juttatott „inkább polgári, mint materialis” engedményekről már mint befejezett tényekről beszél, arra enged következtetni, hogy művének ezt a bevezető fejezetét utólag, de legalább is az úrbér kerületi vitáinak befejezése, tehát 1833 június közepe után írta.
Itt – nem lap alján – végeszakad a fogalmazványnak.
Sk. ered. OL, Kossuth Gyűjtemény II. E. 3.
