70. Pozsony, 1835 július vége. Kossuth és Lovassy László leírása a július 23-i barsi közgyűlésről.* A barsi gyűlés július 23-án 1… | KOSSUTH LAJOS ÖSSZES MUNKÁI

Teljes szövegű keresés

70.
Pozsony, 1835 július vége.
Kossuth és Lovassy László leírása a július 23-i barsi közgyűlésről.*
A barsi gyűlés július 23-án 1835.

A leírás júl. végétől névtelenül terjedt másolatok útján Pozsonyban és az országban, a jól értesült Wirkner azonban azt jelentette róla a kancellárnak, hogy a röpirat Kossuth és Lovassy László munkája. (Erről szóló jelentését l. OL, M. Kanc. eln. 1835: 1705. sz. alatt.)

Július 23-ára vala a barsi gyűlés hirdetve,* azon körlevél, melly ezt a megye Rendeivel tudatta, már magában szokatlan, sérelmes vala a választók igazaira. Követválasztást hirdetett, mielőtt a követek visszaléptek vagy visszahívattak volna. Remény és felelem közt váraték a nap, mellytől a köztiszteletű Balogh Jánosnak követi széke s egy ő benne pontosított nagy elv valának felfüggesztve. A rágalmak nem valának képesek fátyolt vonni érdemeire; néhány napokkal a fentírt gyűlés előtt elkezdődött a lélekvásárlás, ismeretlen hazánkban, eredetét csudásan vette onnét, honnét az illyeknek méltó kárhoztatását várhatnánk, honnét az illy factiosusok elleni parancs már sokszor mennydörgött.* A pénzcsábító hatalmat ismervén mindenki, e hir hallatára alig kételkedheténk tovább, hogy Balogh János ülhessen azon székben, mellyre olly igen érdemes, s illy reményvesztve tekinte a közvélemény Barsban és Posonyban e nagy érdekű gyűlés ellenében.

Balogh jún. 22-i beszéde után a király Bars megyébe is leiratot küldött, amelyben tudatta a megye követének hűtlenségi perbe fogatását, és új követ választására hívta fel a megyét. A megye jún. 27-én felírással felelt az utasításra, védelmébe vette Baloghot és kérte a kereset alól felmentését. A király júl. 7-én újabb dorgáló leiratot intézett a megyéhez, a főispánt pedig utasította, hogy hívja össze a követválasztó közgyűlést. Egyidejűleg a kormány nagyszabású előkészületeket kezdeményezett a megyében Balogh megbuktatására. Ilyen előzmények után hívta össze Keglevich János főispán a törvényes formák mellőzésével július 23-ára a megye közgyűlését.

Ti. a kormánytól, amely az elmúlt években ismételten elítélte a megyei tisztújítások és követválasztások során megnyilvánult korteskedést, sőt a megyékkel javaslatokat is dolgoztatott ki a megyei választások tisztaságának biztosítására.

Azonban Barsban a félelem nem szűlt kétségbeesést, sőt munkásságra ébreszté a megye műveltebb rendeit, kik e két szót: Becsület és Kötelesség ismerték. Július 18-kán a tisztikar nagyobb része Reinprecht másodalispány vezérlete alatt, Tajnay első alispányhoz* ment azon nyilatkozással, hogy azon esetre, ha vesztegetés útján Balogh János követi székéből leszállíttatnék, ők készebbek hivatalaikat letenni. Ez vala első kitörése a lelki erőnek, mellyet nyomban követett egy másik, t. i. mindazok, kik a megye Rendeinek bizodalmára számolhattak, nyilváníták, hogy Balogh János visszahívatása esetére a barsi követi széket olly dísztelennek tartják, mellyet megvesztegetett választók kezeiből gyalázatjára a szabad választásnak, e fényes nemzeti ajándéknak, elfogadni sohasem fognak. Azonban a lelkierőnek illy tiszteletet érdemlő kitörései a vesztegetést nem megszüntették, csak elősegéttették.

Tajnay János barsi első alispán ekkor már hosszabb idő óta a kormány embere volt, s bizalmas jelentésekben árulkodott a kancellárnál a barsi ellenzékre.

Kétféle emberek jártak faluról falura, ellenetben állók, mint a nap és setétség. Egyik rész undok rágalmakat szórt a szabadság emberére, s a rágalom nem bírván kívánt hatással, a bányász kezéből még csak most kivett fénylő pénzzel adott a kivált míveletlenebb ember hasznotleső gyarlóságára számolva erőt csalogatásainak. A másik rész önérzettel hordozá a szabadság nyílt szózatát, a megye s a hon kétes környülményeit valódi alakjában bonyolítá ki a míveletlenebb előtt és megmutatá a jövendőt, melly az alkotvány és szabadság életerére mért csapásból következhetne. Felszóllításaihoz nem csatolt ezen rész ígéreteket, nem oszta csábító jutalmakat, s csak azon Isten és természet törvénye szerént egyedül szabad lelki kényszerítést gyakorlá, mellyel az igazság egyszerű szava bír, hogy gyámokokkal támogatott véleményének barátokat szerezzen.

Eljött végre a feszült figyelemmel várt nap, július 23-a. A hajnalt ébren köszönté sok száz ajak, s a lélekvásárlók által fizetett hanga mellett, a lélekben meg nem vásárlott nemesség illy formán énekelt:

Egy halálom, egy életem – Balogh János a követem.
Akár élek, akár halok – Balogh János mellett állok.

Szabadságom rovására – Vesztegetnek mindhiába.
Akár élek, akár halok – Balogh János mellett állok.

Hej Keglevich – Szabó Vincze
Nyitva lehet sóház, pincze,
Hunczfut nemes barsi legény
Ki szabadság mellett szegény.

Vérrel szerzett szabadságom – Főispánynak el nem adom
akár élünk akár halunk – Balogh János mellett állunk.

Kilencz órakor telve volt a terem, s egy a jelenlévők közül a nyolcz országgyűlésen erős lelkű idősebb Balogh Jánosnak a teremben függő képére* vonta a közönség figyelmét; említé, hogy e nagy holt legszebb örökségül hagyta fiának a hon szeretetét. Komolyan szép volt e pillantat. Fájdalom ült a körülállók orczáin, mintegy tanácskérdve tekintének a nagy ember képére, s az elfogult kebel könnyei közt kiálták: „Éljen Balogh János!” Kevés idő múlva, siető tolakodás között, e szavak hallatszottak: „Menjünk a mi érdemes követünkhöz, s hozzuk őt karjaink között gyűlésünkbe.” A terem üres lett, s a megyeháza udvarán levő nemesség nagyobb része is követte a terembélieket. Egy csoport azonban állva maradt, s ezek valának a nemcsak pénzzel, de csábításokkal is megvásárlottak, – egy tag elibök álla s átkot monda fejökre, ha árúba bocsátják a szabadságot, – ekkor megszégyenülve indultak meg ezek is, s így a megyének Rendei általánosan mentek Balogh Jánosnak újra átadni hazafiúi küzdésének jutalmául az élet legszebb ajándékát, a közbizodalmat.

Id. Balogh János, Bars 1832/36-i követének apja, 1792-től hat országgyűlésen át Komárom megyét, kettőn pedig Bars megyét képviselte következetesen ellenzéki szellemben.

Tz órakor megnyílt a gyűlés, s a királyi rescriptum felolvastaték, mellynek tartalma a jegyzőkönyv hiteles fordítása szerént e következő:

„Nagy megháborodással értette Ő Felsége a megye felírásából, hogy az egyik megyei követnek, Balogh Jánosnak elkövetett szabadossága az országgyűlési követek jelentése által újabb vakmerőséggel tetéztetett, amidőn cselekedetének más, a valósággal meg nem egyező színt adólag a merészletnek, mellyért törvény eleibe állíttatott, álnok kisímítása, és Ő Felsége rendeletének a szóllás szabadságot korlátozni kívánó kárhozatos nyanúsítása czéljából, beszéde egészen más alakban, mint az folyó esztendő június 22-kén országos ülésben tartatott, adódik elő, mi ha nem történik, e megye bizonnyal meggyőződött volna arról, hogy a szóllás szabadsága, melly az 1723: 7. törvényczikkely szerént a szólótól illedelmes mérsékletet megkívánó feltétellel van illetve, azért, mert valakinek tettéért bűnhődni kelletik, éppen nem korlátoztatnék sőt inkább ezen fenyíték maga a törvényes szóllásszabadság fenntartásának, s az eddig példátlan törvény és minden törvényes hatalom megvetésével járó visszaélésnek elnyomása szorgalmából eredt vala, melly ha nem zaboláztatnék, közviszontagságot és ősi alkotmányunk veszedelmeztetését szülhetné. Valamint továbbá azon e folyó esztendő 23-áról e tárgyban költ kegyelmes levél foglalatjából nem lehet által nem látni Ő Felségének abbéli kegyelmes indulatját és óhajtását, hogy az ősi alkotmány fenntartására az eldődeink intézetein s bévett szokáson kívül más eszközre szükség ne légyen, midőn azonban éppen ezek s a reájok épült fenyíték és törvények szentsége gúnyoltatik, akkoron a szóllás szabadságának megmentésére alkalmasb és honi alkotmányunk szerént illőbb eszköz nem lehet, mint ha azok, kik nyakasságokkal annak elnyomásán törekszenek, a törvény előtt nyernek ítéletet.”

Felolvastaték egyszersmind követ uraknak július 5-ről szólló jelentésök, mellynek kísérletében általküldik az egyik követ hívtelenségi perbe történt idéztetése tárgyában a kerületi izenetet és felírás javallatát,* – egyszersmind jelentik, hogy a június 22-én tartott beszéd, mellyet ők hivatalos jelentésökben eképpen küldöttek meg: „Én Balogh János, amit Báró Wesselényi Miklós úr s. a. t. mondott, nemcsak nem kárhoztatom, nemcsak hívtelenséget bosszuló per tárgyának nem tartom, hanem talán azáltal sem vétenék, hogyha az általa mondottakat helybehagynám és az általa kijelentett elveket magamévá tenném is”, – az országgyűlési censorok által hitelesített szerkeztetés szerint ekképpen állapíttatott meg: „Báró Wesselényinek s. a. t. beszédét nemcsak nem kárhoztatja, de azt helybe hagyja és talán nem is vétene, ha azt magáévá tenné s. a. t.” Kötelességöknek tartván minden félreértés elkerülése végett ezen különbségről a megyét tudósítani azzal, hogy ő az említett beszédre most is úgy emlékeznék, mint azt megküldötték, sőt Balogh János annyival inkább hiszi azt, mert szándékával s feltételes kijelentésével, melly a magáévá tevésre nézve a jegyzőkönyvbe is feltételesen jött, inkább áll öszvefüggésben az általok közlött beszéd, – nem akarják azonban a censorok hitelességét kétségbe hozni, de az országgyűlési naplókönyv számos igazításainak felálló gyakorlata szerént ezt ők is megtétetni szándékoznak.

L. az országgyűlés Iratai közt, IV. köt. 340. kk.

Nemkülönben felolvastatott Tarnóczy Kázmér követ úrnak július 15-éről szóló jelentése, mellyszerént f. hó 11-én tartott országos ülésben úgy nyilatkozék, hogy mind ő, mind házi foglalatossága miatt eltávozott követtársa e tárgyról nem éppen a naplókönyv szerkezetetése szerint emlékezvén, bátor annak és a censoroknak hitelességét kétségbe hozni nem szándékoznak, ebbeli észrevételöket a jegyzőkönyvbe bététetni kívánják, mire a naplókönyv szerkeztetése az akkori előadással megegyezőnek, észrevétele azonban szokás és gyakorlat szerént a naplóba iktatandónak rendeltetett.*

Vö. Országgyűlési Tudósítások IV. köt. 567. kk.

Ekkor az előlülő főispány néhány szavai után Balogh János mondá el írva is beadott beszédét, melly így szól:

„Tekintetes Karok és Rendek! Fejedelmem előtt, kinek törvényes igazait hódolva tisztelem, a haza előtt, mellynek boldogságáért önboldogságomat is koczkáztatni nem áldozatnak, hanem kötelességemnek hittem, – midőn hűtelenség terhes vétkével vádoltatom, nem véltem, hogy már többé a sorsnak olly csapása érhessen, melly zúzott keblemnek fájdalmas érzéseit élesebekké tehesse. De ezen most érkezett királyi levél, mellyben az mondatik, hogy a június 22-ki országos ülésben mondott beszédemről a Tekintetes Rendeknek álnok mesterséggel hamis jelentést tettem, – meggyőzött arról, hogy nem vala még csordultig a keserű pohár, és csak most tellett meg, midőn életemnél és értékemnél drágább becsületem is a királyi szék és nemzet színe előtt már nem egyedül botlással, hanem álnoksággal és hamis mesterségnek vádjával bélyegezteték.

Nincs a polgári életben tiszta keblű hazafinak dicsőbb és boldogítóbb jutalom, mint polgártársainak közbizodalma, s ezt nekem a Tekintetes RR nem jutalmul, – mert jutalomra érdemeim nem valának, – hanem ajándékul adák, midőn egyedül kegyességből emeltek azon pályára, mellynél nemesebbet szabad polgár nem képzelhet. Engem a Tekintetes RRhez nemcsak a polgári kötelesség kapcsai, hanem a hálának, tiszteletnek, sőt fiúi szeretetnek édes lánczai kötnek. Nekem tehát a Tekintetes Rendek véleményénél becsesebb kincsem nincs; engedjék meg azért, hogy önigazolásomra ügyemnek mibenlétét őszinte egyszerűséggel előadjam.

Beszédemet – mellyet a szóllás szabadságán ejtett sérelem eránt június 22-én az országos ülésben mondottam, még aznap tüstént papirosra tevém, egészen úgy, amint annak tartalmára és szavaira emlékeztem, – ekkor pedig tudva még nem vala, hogy a kormány előadásomban vétket találva, azt illy terhes pernek tárgyává teendi, és én szándékom tisztaságában megnyugodva nem is gyaníthattam azt.

Általadtam az eddig divatozott gyakorlat szerént ezen leírt beszédet másnap reggel az országgyűlési jegyzőkönyv akkori szerkeztetőjének, ki nekem azt mondá, hogy neki a méltóságos úr ülés után tüstént meghagyta, hogy beszédemnek szerkezetjét haladék nélkül elkészítse, és ő ezen meghagyás következésében, jegyzései szerént azonnal elkészítvén, már bé is adta; de az ő szerkezeteinek némelly szavai az én általam leírt előadástól valamennyire különböznek.

Megjegyezte azonban azt is, hogy az ő szerkezete még hitelesítve nem lévén, az országgyűlési censoroktól fog függni, mellyik szerkezet lész a kettő közül a jegyzőkönyvbe iktatandó, s ez reám nézve tökéletesen megnyugtató felelet volt.

Csakhamar ezután, még mielőtt a jegyzőkönyv hitelesíttetnék, meglepett bennünket azon váratlan hír, hogy előadásomért ellenem hűtelenségi per vagyon elrendelve; már akkor hivatalos jelentésünket nem halaszthatám, és kötelességünk volt a történtekről sietve tudósítani a Tekintetes Rendeket. Előadásomat csak úgy és nem másképpen küldhettem meg a jelentés mellett, amint arra én magam emlékeztem; mert a naplókönyv szerkeztetőjének jegyzései, mellyek még hitelesítve nem valának, önemlékezésem ellenében biztos adatot nem nyújthattak, – szándékommal pedig és feltételes kijelentésemmel, mellyet előadásom nagyobb részére nézve most sem vesz senki kérdés alá, az amit én leírtam, sokkal egyezőbb vala.

Későbben pedig, midőn már az országos jegyzőkönyv rendesen megvizsgálva kinyomattatott, minthogy ebben az én előadásom nem egészen úgy, mint azt én beküldöttem, de egy részben nem is úgy, mint azt a szerkeztető leírta, lett beiktatva, nevemben követtársam országos ülésben az eránt az eddigi szokás és számos esetek példája szerint észrevételt tett, mellyre az országos Rendek többsége úgy nyilatkozott, hogy akkori előadásom valóságával a jegyzőkönyv egyez meg, követtársam ezen észrevétele azonban szinte jegyzőkönyvbe rendeltetett iktattatni.

Hibás lehet tehát az én emlékezésem, hibás a jelentés, mellyben előadásomat önemlékezésem szerént írtam le, de nem álnok az és hamissággal készült, mert egy dologról, kivált egyes szóról másoktól különbözőleg vélekedni és emlékezni tévedés lehet, de álnokság nem. A hamis és hibás jelentés között olly nagy a különbség, amillyennek kimutatására elegendő szám sem találtatik. Mert a hiba, a tévedés az emberi gyarlóságnak tulajdona, a hamiság s álnokság a rossz léleknek szülöttje.

Azonban ez sem történt volna, ha az ellenem intézett lépések olly rendkívüli sietséggel nem tétetnek, de éppen azáltal, hogy előadásomért hűtelenségi perbe vonattattam, még mielőtt az országos jegyzőkönyv, melly csak hitelesítve nyújthat a követ előadásáról némileg biztos tudományt, rendesen megvizsgáltatott volna, valék kénszerítve, halasztást nem szenyvedő jelentésünk mellett előadásomat más hiteles adatok nem léte miatt önemlékezésem szerént megküldeni. Mert egyébként a jegyzőkönyv rendes vizsgálatát bévártam, és tartalma hitelességének s a többség nyilatkozásának önemlékezésemet is alája vetve, nem azon beszédet, mellyet én szerkeztettem, hanem a jegyzőkönyvet magát kapcsoltam volna jelentésünk mellé.

Hogyha beszédemet a jegyzőkönyv hitelesítése és kinyomtatása után küldöttem volna meg a Tekintetes Rendeknek, és az tartalmára nézve a hitelesített jegyzőkönyvvel ellenkeznék, akkor igenis hamis, álnok lett volna jelentésünk; de a jegyzőkönyv hitelesítése előtt nekem más biztosabb adatom nem lévén, mint önemlékezetem, azt csak aszerént küldöttem meg a Tekintetes Rendeknek, ha tehát hibás vala emlékezetem, hibás lehet beszédem szerkezetje is, azonban aki az erkölcsi tudomány szabályait tanulta, avagy ha nem is tanulta, azokat szívében érzi, az jól tudja, hogy a hiba és hamisság olly messze esik egymástól, mint egyik pólus a másikától.

Ezek valának az eset környülményei. Most már tehát az igazság egyszerű szava és nyilvános pályámnak eddigi egész folyamata szóljanak helyettem a királyi széknek, hazámnak és küldőimnek bírósága előtt. Nékem mindenesetre önkeblem tisztasága nyújt legbiztosabb oltalmat és enyhítő vígasztalást.

Dicső és nehéz a tisztség, mellyet a Tekintetes RR kegyessége reám bízott, gyengék pedig tehetségeim, de érzem azt, hogy szándékom tiszta volt, és akaratom nem más, mint gyenge tehetségemet egészen hazámnak szentelni, a jelen időnek szükségeit czélerányos törvényekkel kielégíteni, és egy jobb jövendő szép reményein alapítva nemzetünk egykori kifejlődését elősegíteni, ez volt azon magos feladás, mellyre a Tekintetes RR bizodalma engem is meghívott.

A Tekintetes RR bölcsessége támogatta csekély erőmet, utasításaik vezették lépéseimet, és ezen hivatalom nehéz ösvényén becsület és kötelesség valának vezércsillagaim, mellyeket követni soha el nem mulasztottam, melyeket akarva soha meg nem sértettem, álnokság és gonoszság, melyekről vádoltatom, távol vala tőlem és akaratomtól.

Hiszen a Tekintetes RR kegyessége ápolta zsenge ifiúságomat, szemeik előtt léptem fel a nyilvános életpályára, körökbe folytak le életemnek eltűnt napjai, és én nyugodt kebellel hívom fel a Tekintetes RR tapasztalását, vonta-é valaha bármelly cselekedetem az álnokság vagy kétértelműség gyanúját reám? Adtam-é valaha okot arra, hogy egyenességemben valaki kételkedjék? A Tekintetes RR kezébe teszem le tehát ezen ügyemet, és pártolásért esedezve, pártolást remélve, kérelmemet azzal végzem, hogy követi állásomban becsületemnél és küldőim jóvéleményénél becsesebb kincset nem ismerek, – és érjen a sorsnak bármelly súlyos csapása is, akkor is, tiszta és rendíthetetlen hazafiúi keblem, szívem azt fogja érezni és mondani: Mindent elvesztettem, csak becsületemet nem. Balogh János.”

1500 embernek éljen kiáltással vegyített tapsai kísérték beszédét, s midőn nyilvánítá, hogy e pillanatban midőn ön ügyéről van szó, a szerénység eltávozását kívánja, a RR sokszori maradjon-nal nyilatkozó szeretetének gyűlésben maradással kénytelenítteték hódolni.

A tanácskozást a főispány kezdé meg, felállítván azon elvet, hogy notorius* követ nem lehet, – annálfogva Baloghnak revocatióját sürgette. Az egész nemességnek harsogó tapsai Éljen Baloggal feleltek az elnöknek. Lárma csillapodás után táblabíró Rudnyánszky Flórián lépett fel, megkezdve a RR részéről a vitatkozást, mutogatá, hogy jelenlegi törvényeink valamint salvus conductus alá helyezék az országgyűlés tagjait,* valamint nem adnak a kormánynak htalmat, hogy kénye szerint akárkit törvény esetén kívül hűtelenségi perbe vonhasson, úgy korántsem tiltják, hogy notorius, annál kevesebbé hogy egy olyan személy, kit a kormány egyoldalú önkényének hűtelenségi perbe venni tetszett, követ ne lehessen, s ha tiltanák, ő volna első, ki ezeknek eltörlésére indítványt tenne, hogy az alkotványt illy mélyen veszélyeztető törvények töröltessenek el, mert illy módon a kormány a hazafiakat sorba notáztatván, az országgyűlés önállását eltapodná, s a törvényhozó méltóságos karzatból egy kormányi parancsnoknak vakon engedelmeskedő szolgai testületet alakítana. Szemére hányta a főispánynak az undok vesztegetést, melly a megyében az ő pártfogása alatt elkövettetett, továbbá tagadta, hogy joga lett volna követválasztó gyűlést hirdetni, s e törvénytelen tett ellen óvást kívánt a jegyzőkönyvben iktatni. Az elnök e nyilatkozásra megjegyzéseket tőn, mentegette magát, hogy ő követválasztási gyűlést hirdetett ugyan, de azáltal a Rendek akaratját korlátolni, határozásaikat erőltetni nem akarta, s ha tetszik választhatnak új követet, ha nem, megmaradhatnak a régi mellett. Azonban a különben is világ láttára nyilván gyakorlott vesztegetés felőli szemrehányást eltűrte, s erre egy szót is képes nem vala szólni. – Az elnök ellen a megye közös ellentetszése s Balogh Jánosnak követi tisztében megerősítését hatalmasan sürgető kívánsága harsogott, úgy hogy az elnök, miután Zsembery táblabíró szemére hányta, hogy ha szája íze szerént nem Baloghot, de egy más valakit kiáltanának a Rendek, már gyakorolta volna elnöki jussát, – kötelességének érzé magát a közakaratot Balogh János követ megerősítésére kimondani. Szólottak még lelkesen Zsembery, Balogh Vincze, Lipovniczky Jósef és Ambró főszolgabírák, és Dombi Márton pesti ügyvéd, s ez utolsó igen elmésen nevetségessé tette Balogh actióját, elszámlálván a nota 9 eseteit* s megmutogatván, mennyire nem alkalmazható a Balogh kijelentése ezekre.

Ti. nota infidelitatis, hűtlenségi per alatt álló személy.

Az 1723: 7. tc. 8. és 9. §-a sorolta fel – korábbi törvényekre utalva – azokat az intézkedéseket és büntetéseket, amelyek az országgyűlésen résztvevők szermélyének biztonságát és az országgyűlési tárgyalások rendjének és méltóságának megőrzését szolgálták.

Az 1723: 9. tc. sorolja fel ezeket az eseteket.

A két alispány és Boronkay királyi tanácsos a RR ellentetszését érdemlék, azonban a másodalispány, midőn a követnek ügyvédi assistentiát adatni kívánt, a RR éljen kiáltásaiban is részesült.

A gyűlés határozásai így következnek:

1. A gyűlés törvényellenesen a főispány által követválasztásra hirdetve, s ezáltal a megye Rendeinek jussai megsértetvén, Ez eránt a jegyzőkönyvben óvás tétetik.

2. Balogh János követi székében megerősíttetik, s kötelességének teljesítésére utasíttatik.

3. Ő Felségéhez a törvénytelen actio megszűntetése végett sérelmi alakban felírás készíttetni rendeltetik.

4. A követeknek hasonló szellemű utasítás adatik.

5. A testvér megyék közremunkálásra s a sérelem orvoslásában segédkezek nyújtására felszólíttatnak.

6. Követ Balogh János úrnak, kitől a megye Rendei magokat elválasztani nem tudják, állásánál s azon viszonyzatnál fogva, mellyel a megyéhez csatolva van, ügyészi pártfogás rendeltetik, s barsi főügyvéd Szabó János felhatalmaztatik, hogy Baloghért augustus 22-én a Királyi Tábla előtt jelenjen meg.*

Ez nem vált szükségessé, mert a király közben megszüntette a pert Balogh ellen. (Vö. Országgyűlési Tudósítások V. köt. 187. kk.)

Végre azon vád alól, mellyel a királyi rescriptum a barsi követeket sujtá, hogy t. i. hamis jelentést tettek küldőiknek, ünnepélyesen felmentetnek.

A tanácskozás bérekesztésével táblabíró Balogh Vincze a jegyzőkönyvnek hitelesítésekor magokra a végzésekre nézve is országunkban itt ott közbenjönni szokott dolgok tapasztalásától* indíttatván, a főjegyzőnek erőt s biztosságot szerezni óhajtván, felszólítá a főjegyzőt Lipovniczky Vilmost, hogy e gyűlés határozatairól tett jegyzékeit olvasná fel, hogy azokat a megye Rendeinek jelenlevő egész tömege hitelesítse meg. Mellyre a derék főjegyző így felelt: „Ha bizodalmatlanságból teszik ezt a Rendek, úgy készebb vagyok meghalni, mint ezt megtenni, s ezennel Excellenciádnak általadom hivatalomat. (nem – nem, harsogott a Rendek részéről,) – ha pedig amint a Rendek kiáltásaiból szerencsém van észrevenni, ezt nem bizodalmatlanságból teszik, de sőt azért, hogy állásom biztos legyen, úgy szívesen engedek a Tekintetes Rendek parancsolatjának.” S jegyzékeit, mellyek helybenhagyást nyertek, felolvasá.*

Hogy ti. a határozatok nem úgy kerülnek a jegyzőkönyvbe, mint ahogyan azokat a közgyűlés elfogadta.

A közgyűlés határozatait tartalmazó jegyzőkönyvet Kossuth közli az Országgyűlési Tudósításokban, IV. köt. 610. kk.

Ezután a gyűlés bérekesztéséül Balogh János felmelegült érzéssel e következő szavakat mondta: „Ha valaha, most vagyok büszke leginkább, hogy illy dicső Rendeknek képviselője lehetek, s hálámnak magyarázására hibáznak szavaim. Ezelőtt harmadfél évekkel, midőn a Tekintetes KK és RR soha meg nem hálálható bizodalma követi székbe ültetett, szent esküt tettem le a Tekintetes Karoknak és Rendeknek, hogy hazámnak szabadságáért élni és halni mindenkor kész leszek. Ismétlem esküvésemet: Úgy áldjon az Isten engemet, úgy nőmet és gyermekeimet, amint hazám boldogsága munkállását fogom hordozni szemeim előtt mindenkoron” E szavak a legszebb érzés hevével elmondva, a körülállók könnyeit vonták ki, majd a bizodalom karjai fogták fel az újonnan megerősített követet, s vitték szállására, kíséretében az egész gyűlés tapsainak.

Hogy mennyire kevés hatással volt a vesztegetés a műveletlenebb részre is, kitetszik a gyűlés következményéből. A lélekvásárlás mint mondják 60.000 forintokba került, melly sommának ellenében Balogh egyedül ügye szentségére és keble tisztaságára támaszkodva, csak egy huszast sem adott ki, mégis örök dicsőségére Bars Rendinek a közrendűek közül szavazatja egynek se vásároltaték meg. Hogy a csatavesztés szégyenéhez érdem szerént a hasztalan pazarlás bosszúsága is csatolva, s ezáltal az ármánykodó indulatnak jövendőre is tanúság adva légyen, a pénzt elvették, azután így szóllottak egymás között: „Harmincz esztendeje, hogy csalnak bennünket, illő és szükséges, hogy egyszer ők is megcsalattassanak; Szvatopluk eladta egy fejér lóért az országát, de mi szabadságainkat pénzért csakugyan nem adjuk el, – a pénzt visszük, de szívünket el nem adjuk.”

Többek között Szabó Vincze, a vesztegetés factora, a Szodoi nemesség hadnagyának, Torma nevezetűnek 200 pengőforintot fizetett le, ki is falujában nemesi gyűlést hirdetvén, ott a Balogh érdemeit híven tisztelő nemesek azt határozták, hogy a kapott summán a falunak bikát vegyenek. – Nincs alacsonyság, mit el nem követtek volna a vesztegetők. A lévai postamester, az újonnan veretett tallérokat a lévaiaknak illy szavakkal osztogatta: „Látjátok, ez a császár képe, ő küldi nektek azért, hogy revocáljátok Balogh Jánost, ki a császárt megbántotta.” Lehet-é gyalázatosabb becstelenítése az uralkodónak, mit amilyent ezen factor elkövetett?

Feltűnő volt hős lélekben a kismárjai nemesség, kik Szabó Vinczét, midőn pénzzel akará őket vesztegetni, elkergeték, – és midőn fuvart akartak nekik szerezni, az igaz ügy baráti így feleltek: „Fuvarra szükségünk nincs”, – s többen mint harminczan gyalog jöttek be Marótra.

Benn Maróton fényes lakoma várakozott a megvesztegetettekre, s a Bars megyei nemesek, kik közül egy sem volt a gyűlésben Balogh ellen, 5 ezer forintig ettek s ittak, – de az ügy komolyságáról elannyira meg nem felejtkeztek, hogy a nagyszámú gyülekezetben egy ittas ember sem találkoznék, s midőn a gyűlés napján Balogh megerősítése után az előre kifizetett ebédet költenék, kaczagva emelték poharaikat kiálva: „Éljen Keglevich és Szabó Vincze, kik minket így megvendégeltek!”

Egyes szegényebb sorsú és míveletlenebb nemeseknek minden vesztegetések ellenére is olly élénk ragaszkodása Balogh érdemeihez méltánylást érdemel, nem lesz fölösleges némi tanújeleket a többek köréből kiemelni. – Ghimesi és Mészáros lévai nemesek 22-ik júliusban estve követökhez jöttek tisztelkedni, s könnyek közt azt nyilatkoztatták, hogy Balogh János ő előttök több mint szülőik; mert azok csak életöket adák, – követjök pedig szabadságokat védi, s a szabadság több az életnél! – Egy másik, Pompos nevű, egy beszédet mutata, s azt kérdé követjeitől, nem érzi-é magát megsértettnek, ha azt a gyűlésben elmondja mellette? Egy harmadik, Téglásy nevű, miután csókokkal elhalmozá, szobája küszöbére feküdt s az éjet ott töltötte, mert ő – úgymond – Balogh drága személyét halálig kész védeni, s ezeket ők nem pénzért tevék, nem csábító ígéretekért, itt a szív önkénytesen hódolt az érdemnek.

Végre még tisztelet adójául az is említést érdemel, hogy ámbár Balogh minden nyomásnak, akárhonnan jőjjön is az, esküdt ellensége, ellenben a lélekismereti, úgymint a polgári szabadságnak, emberi és felebaráti közös szeretetnek meleg barátja lévén, dicsően viselt követi pályáján az uralkodó egyház papi rendének mértéktelen hatalma ellen, lelkes küldői utasításainak elvei szerént, lelkének egész erejével harcolt is légyen, mégis a megyebeli catholica papságnak több mint 1/3 része az ő ügyét munkásan védelmez, és haragosan hirdeték az igazán tisztelendő férfiak, hogy a bosszúállás ellenkezik a keresztényi morállal, s ennek erkölcsi tanításait itt tettel is gyakorlatni a tanítóknak áll főleg kötelességökben.

Bars megyének lelkes Rendei a lefolyt időkben is, valahányszor a szabadságot elnyomás fenyegeté, valahányszor munkás részvétre szóllította fel az emberiség s polgárság szava, mindég dicső fényben tündöklöttek, most egy elhervadhatatlan virágot tűztek tölgy koszorújokba, moralis erővel pánczélozott mellyeikről visszapattanták elleneikre a vesztegetés nyilait, s nemcsak egy fényes elvet vívtak ki a hazának, de nemzetünk becsületét is megmentették. Hangosan hallottuk kiáltani, hogy a pénz mindent tehet, hogy a választók mindég árúba bocsátják bizodalmokat! Igenis, a mívelt Albionnak a reform szükségét érező népe között Russel, a reform barátja* megbukott a választásban, ott a vesztegetés diadalmaskodott. Barsban nem diadalmaskodott. Él magyar, áll Buda még!! Kik halálos csapást mértek Balogh személyében a képviseleti rendszer alkotmányos szabadságára, megszégyenülve kéntelenek ismét érezni, hogy egy bűn sem marad büntetlen, sem ebben az életben, sem a másikban.

Az 1830/31-es rövid parlamentbe történő választások során fordult elő, hogy Lord John Russel, a reformpárt egyik vezére egy szavazattal megbukott Bedford megyében; a parlamentbe azonban mégis bekerült, mert régi választókerülete, Tavistock megye újból megválasztotta.

Hoc opus, hoc studium, parvi properamus et ampli,
Si patriae volumus, si nobis vivere chari
Nam tua res agitur pariter, cum proximus ardet,
Et neglecta solent incendia summere vires.

Horatii Epistolarum Libri I. Epistola 3

Egykorú másolatok. Orsz. Széchényi Könyvtár Kézirattára, Fol. Hung. 1126. (Két eléggé hibás másolat alapján.)

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem