90. Pest, 1836 október 2. Kossuth tiltakozása a Törvényhatósági Tudósítások második nádori eltiltása ellen.
90.
Pest, 1836 október 2.
Kossuth tiltakozása a Törvényhatósági Tudósítások második nádori eltiltása ellen.
Pest, 1836 október 2.
Kossuth tiltakozása a Törvényhatósági Tudósítások második nádori eltiltása ellen.
Pest megye június 15-i állásfoglalását egész sor megye követte az országban: sorban állást foglaltak Kossuth vállalkozása mellett, elismerték törvényességét és feliratban tiltakoztak a kormánynál a szólásszabadság korlátozása ellen. A kormánynak sok gondot okozott az ügy. Az új kancellár, Pálffy Fidél már augusztus elején azt javasolta, hogy Kossuthot el kell fogni és felségsértés vádjával a királyi Tábla elé kell állítani. A Kancellária azonban ekkor még visszariadt ettől a lépéstől és újabb, szigorúbb nádori eltiltást javasolt. Ezt a javaslatot elfogadta az államtanács és a király utasítására a nádor ilyen értelmű leíratot intézett Pest megyéhez (a tárgyalások lefolyását az eredeti iratok alapján ismerteti Viszota Gy. id. tanulmányában, Budapesti Szemle, 206. köt. 1927. 383. kk.), s okt. 2-án a megye szolgabírája az alábbi szövegű eltiltást adta át Kossuthnak:
Nemes nemzetes és vitézlő Kossuth Lajos úrnak, hites ügyvédnek, ezen eltiltó levél törvényesen adassék.
Ajánljuk hivatalbeli szolgálatunkat az Úrnak! Ő Császári és Királyi Felségének következendő foglaltú kegyelmes parancsolata érkezvén a Császári Királyi Fenséghez, az ország Nádorához, mellynél fogva az rendeltetik, hogy jóllehet titulált Uraságod által kiadott s a vármegyékben előforduló nevezetesebb tárgyakról szóló időszaki lapokra nézve közbejött eltiltás eránt eddig mutatott engedetlensége méltán törvényes büntetés alá vétethetnék, mégis hogy Ő Császári Királyi Felségének kegyelméből ennekutána kész engedelmességre adattassék alkalmatosság, vagy ha Uraságod jövendőre nézve is ezt makacsul megtagadná, hogy azon tekéntetből, mintha a censura iránt költ legfelsőbb szabályrendelések a kézirati hasonló publicus lapokra kiterjesztve nem volnának, kifogás ne tétethessék, titulált Uraságod a magányos levelezés helytelen címe alatt kiadott, azonban valóságos időszaki írást ábrázoló lapoknak kiadásától, s annak bármi módon próbálandó további terjesztésétől és elküldözésétől oly hozzáadással tiltassék el, hogy további ellenkezés esetében, titulált Uraságod, mint a legfelsőbb s Uraságodnak különösen tudtára adott királyi parancsolat iránt köteles engedelmességet megtagadó, azonnal a törvény által megszabott módon törvényes büntetés alá leszen veendő.
Méltóztatott Ő Császári Királyi Fensége az ország Nádora ezen eltiltásnak annak módja szerint leendő eszközlése megrendelését első alispán tekintetes Dubraviczky Simon úrnak megparancsolni. Mellynek következésében mi tisztelt tekintetes első alispán úr által az ide ./. alatt másolatban zárt meghagyásnál fogva e végre kiküldve levén, midőn a fenttitulált legfelsőbb kegyelmes királyi rendelés foglalatát titulált Uraságodnak tudtára adnánk, annak értelmében az érintett lapoknak kiadásától, terjesztésétől és elküldözésétől eltiltanánk. Maradunk fenttitulált Uraságodnak Pesten, október hónap 2-án 1836. hivatalbeli szolgái Zlinszky János tekintetes Pest vármegye főszolgabírája. Bellágh Antal tekintetes Pest vármegye ord[inarius] esküdtje.
Kiküldetés mássa ./. alatt kiadatik Zlinszky János főszolgabíró úrnak, olly végre, hogy ezen kegyelmes rendelésnek foglalatját Kossuth Lajos úrnak tudtára adván, őtet az abban foglaltakra nézve tiltsa el. Költ Pesten september 30. 1836. Dubraviczky mk. első alispán.
Kossuth az eltiltó levelet átvette és okt. 5-én az alábbi feleletet nyújtotta át Zlinszky János főszolgabírónak:
Tekintetes főszolgabíró és teljes bizodalmú Esküdt Urak! Azon eltiltó levelet, mellyet a vármegyék gyűlésein előforduló nyilvános dolgokróli levelezésem ügyében Ő Császári Királyi Főhercegségének, az ország Nádorának tekintetes Dubraviczky Simon első alispán úrhoz intézett parancsa s tisztelt első alispán úrnak erre költ meghagyása következésében folyó October hónap 2-án nekem személyesen megadni méltóztattak, azon oknál fogva, mivel különben felsőbb parancsnak megyei végzés nélkül végrehajtás végett tisztelt Uraságtok kezeibe juthatását alkotmányos institutiónk szerint megfogni nem tudnám,* szokott bírói eltiltásnak nézni kényteleníttetvén, mint illyenre (nehogy a felsőbbség iránti tisztelet elmellőzésével vádoltathassam) egész tisztelettel adom következő feleletemet:
A felsőbb helyről érkezett parancsokat, utasításokat ugyanis végrehajtás előtt be kellett mutatni a megyegyűlésnek, s ez a végrehajtást el is tilthatta, ha véleménye szerint az utasítás ellenkezett az ország törvényeivel.
Midőn a legközelebb múlt országgyűlés összehívásakor, és így már közel négy esztendőkkel ezelőtt némelly barátaim arra szóllítottak fel, hogy őket az országgyűlési közdolgokról magányos levelezés útján folyton folyvást tudósítanám, legelső gondom vala megfontolni, ha törvényt nem sértek-e, ha törvényesen szabad dolgot teszek-e, midőn kívánságuk teljesítését elvállalom? És tisztán állott előttem alkotmányunknak azon lényeges alakja, miszerint a nyilvánosság úgy országgyűléseinknek, mint a nemes megyék gyűléseinek elidegeníthetlen, s a Felséges Uralkodó ház kormánya által atyai kézzel mindenkor megőrzött feltételét, sőt egészítő részét teszi. Tisztán állott előttem, hogy az illy nyilvános dolgokat, mint az egész nemzetnek közös osztatlan tulajdonát a törvény által nemcsak nem tiltott, de sőt a közhitelnek egyenesen kimondott oltalma alá helyezett levelezés útján másokkal is közölhetni, minden polgárnak törvényes jusai közé tartozik. Így lévén, de másképp nem is lehetvén meggyőződve, a levelezéshez hozzáfogtam, s a törvény oltalma alatt elvállalt kötelességet, mint becsületes emberhez illik, fáradhatlan kitűréssel negyedfél évig szakadatlanul teljesítettem, mindig azon szándékkal s vigyázattal, hogy a törvény engedte határokat lelkiismeretesen megtartsam.
És valóban a tapasztalás czáfolhatlan tanúsága mind vállalatom törvényessége, mind a törvény határainak illő tisztelete iránt megigazolta hitemet, mert e dolognak lehető legnagyobb nyilvánossággal (ami szándékom tisztaságát már magában is eléggé tanúsította) negyedfél évekig vitt folytatásában sohasem történt, hogy a legfelsőbb kormány, vagy azok, kiknek a törvények megtartása tisztökben áll, akár felsőbb engedelem kérésre utasítottak, akár enélkül vállalatomtól eltiltottak, akár pedig egyes kihágás miatt a törvény bosszúját felhívták volna ellenem. Sőt tiszta lelkiesmérettel mondhatom, miképpen én halálom órájáig úgy leszek meggyőződve, hogy ezen hosszas cselekvésemet Ő Császári Királyi Felségének, legkegyelmesebb királyunknak kormánya is nemcsak törvényesnek, de hasznosnak is, vagy legalább ártatlannak, s nem kedvetlennek elismerte, különben el nem mulasztotta volna azon törvényeknek, mellyeknek védpaizsa alatt állottam, s állok jelenleg is, megváltoztatását alkotmányos hatósága szerint királyi terjesztvénybe hozni, s törvényhozási elintézésbe venni.* De ez nem történt, következőleg czáfolhatlan bizonysága adatott annak, hogy a vállalatomat igazló törvények mellett mind a kormány, mind a nemzet most még meg kíván maradni, amint hogy meg is maradott.
A valóságban persze az volt a helyzet, hogy kormánykörökben kezdettől tisztán látták, hogy Kossuth az Országgyűlési Tudósításokkal a maradiság és a kormány abszolutizmusa ellen harcol, s távol voltak attól, hogy Kossuth vállalkozásának törvényességét elismerjék. Sokszor fontolgatták is, hogy erőszakkal lépjenek fel ellene, az országgyűlési ellenzéktől félve, nem merték azonban ezt tenni, s Kossuth most ügyes taktikával hasznája fel gyöngeségüket érvként maga mellett.
Az országgyűlése eloszlott, s midőn én levelezésemet, változott körülmények szerint már nem az ország, hanem vármegyegyűlési közdolgokról folytatni szándékozám, s folytatni el is kezdettem, már többé nem kellett, nem lehetett afelett aggódnom, ha valjon leveleznem, s ollyformán leveleznem, mint a törvény engedelme s a felsőbbségnek ehhez mért atyai oltalma alatt negyedfél évekig leveleztem, szabad-e? Mert hiszen nem kezdésről, hanem a szakadatlan gyakorlat folytatásáról vala szó, s mostani és előbbeni levelezésem ismertető sajátságai semmiben nem különböznek egymástól; nevezett szerint: én ugyan a legmélyebb hódoló tisztelettel szólva, soha el nem ismerhetem, hogy az én levelezésem az időszaki nyomtatott hírlapok sorába számíttathassék; de habár feltéve, de meg nem engedve oda számíttathaték is: mostani levelezésem mákszemnyileg sem inkább időszaki hírlap, mint voltak Országgyűlési Tudósításaim, ezekre nézve pedig sohasem jutott senkinek eszébe a letiltás, vagy azon elvnek felállítása, hogy e tudósításokat előleges királyi kegyelmes engedelem nélkül írnom s küldöznöm nem szabad. A dolog vázolatát ábrázoló előjelentés úgy megtörtént akkor, mint most;* az előfizetésnek szabott díj szerinti begyűjtése, a leveleknek előre elhatározott napokbani szétküldése, szóval mindazon ismertető jelek, mellyek Ő Császári Királyi Főhercegségének országunk Nádorának tekintetes nemes Pest vármegye e tárgybani felírására adott válaszában* említvék, levelezésemnek negyedfél éveken keresztül sajátjai valának; de azért tilalmat magok után nem vontak, s levelezésemet olyanná, minőt királyi engedelem nélkül írni tisztelt Uraságtok tilosnak mondanak, nem alakították. Minő csodálatos változást szenvedtem tehát én? Minőt leveleim, minőt a törvények s a magyaroknak törvényes jogaik, szabadságaik, hogy ami törvény szerint még mindíg szabad, ami gyakorlatilag 41 hónapokig sem királyi engedelem tárgya, sem tilalmas nem vala, az anélkül hogy a törvények változtak, s egyes polgároknak úgy, mint az egész nemzetnek jogai kevesedtek, kötelességei szaporodtak volna, a 42-ik hónapban egyszerre tilalmassá, s privilegium nélkül büntetést érdemlő vétekké változhatnék? Én e tömkelegben a vezérfonalat hasztalanul keresem. Az-e az ok, hogy 3 1/2 éveig minden harmadik napon írtam egy levelet, most már csak minden 14-ik nap írok? De hiszen ez inkább mellettem szól! Vagy talán az, hogy most nem az országgyűlés, hanem a vármegyék közgyűléseiről levelezek? De ezt sem hihetem, mert a nyilvánosság úgy a vármegyék gyűléseinek, mint a diaetának egyiránt alkotmányos tulajdona, s ha szabad volt levelezni az országgyűlési tanácskozásokról, végzésekről, mellyek a törvényekről szóllottak, méginkább szabadnak kell lenni a vármegyék tanácskozásiról s végzéseiről, mik csak törvény szerint szóllanak. De a tilalom nem is arra terjed, hogy ezt vagy amazt írom leveleimben; mert ha e részben vétettem volna, ha túlléptem volna azokon, mik a megyékben alkotmányszerűleg nyilvánosan mondattak, történtek, végeztettek, ebbéli vétségemnek törvényjelelte büntetés, nem pedig praeventív tilalom lehetne következése; hanem arról szól a tilalom, hogy leveleket felsőbb engedelem s előleges bírálat nélkül ne írjak.
Nem ismeretes olyan előfizetési felhívás, amelyet Kossuth az Országgyűlési Tudósítások megindulásakor adott volna ki. Az utalás talán az Orosztól 1833 végén történt elválása alkalmával kibocsátott felhívásra vonatkozik. (Vö. előbb, 56. sz. alatt, 417. kk.)
A nádor aug. 18-i válaszában hivatkozott azokra a felsőbb rendeletekre, amelyek politikai vagy irodalmi folyóiratok kiadását felsőbb engedélyhez kötik; Kossuth előzetes hirdetését, az előfizetési felhívást, a meghatározott előfizetési összeget, a szabályszerű időközökben való megjelenést, a postai szétküldést sorolta még fel a nádor mint olyan kritériumokat, amelyek Kossuth vállalkozásának újságjellegét bizonyítják. (A nádor aug. 18-i leiratát teljes szövegében közli Kossuth a Törvényhatósági Tudósítások 7. számában. 743. kk.)
Már pedig méltóztassanak nekem tisztelt Uraságtok megbocsátani, de a szabad magyart megilleti a törvény határa közti szabad szó; illynemű törvényt, rendeletet, privilegiumot, bírálatot, nem volt s nincs is tartomány széles e világon, amelly mutatni képes legyen; nem, még azon tartományok sem, hol nem állandó törvényszeres szabályok, hanem napokig önkényleg változó rendszabások határozzák a polgárok jusait. Mi tekintet alá jöjjön a sajtó törvényileg, mi alá gyakorlatilag hazánkban? Arról elmélkedni körömbe nem tartozik, azt mindazáltal törvényes védelem végett, mellyet Felséges Királyunknak atyai kegyelme bizonyosan legutolsó alattvalójától sem tagad meg, kénytelen vagyok mély tisztelettel megemlíteni, hogy írás és nyomtatás közt a praeventív rendszabások legmelegebb barátinak véleménye szerint is (kiknek sorába én bizonyosan nem tartozom) minden tekintetben igen nagy a különbség, s e különbséget a világon minden e tárgyróli törvények igen világosan mutatják.
A sajtó olcsó, sebes és könnyű eszköze a gondolatok, történetek közlésének, általa amit egy ember gondolt, kevés napok, néha kevés órák alatt ezerek, milliók tulajdonává lehet, s a sajtónak ezen különös, és az írásnak rák-haladású középszázad kori közléseihez még csak árnyékban sem hasonlító tulajdonsága okozá, hogy az ezernyi ezer karú Briaraeus* fékezéséről különböző tartományokban különbözőleg gondoskodnának a nemzetek sorsát intéző hatóságok. Voltak és vannak országok, hol a közönséges törvények a sajtó zabolázására is elegendőknek ítéltettek, úgy hogy az egész állománynak vagy egyesek jogainak sajtó általi sértései szintazon törvények szerint büntettetnének, melyek a másnemű törvényhágásokat büntetik. Vannak mások, hol a sajtó ugyan minden előleges bírálattól ment és szabad, de különös repressív törvények alatt áll. Vannak végre ollyanok, hol a sajtó előleges bírálat alá vettetett; de mindez csak a sajtóról, egyedül a beláthatatlan sebességű s kiterjedésű gondolatterjesztésnek eme csodamívű eszközéről szól; a lassú, kiskörű írásra a sajtót illető akár repressiv, akár praeventiv specialis szabályok kiterjesztve még sehol sincsenek.
Briareos, a görög mondavilág lázadó óriása; átvitt értelemben általában óriást jelent.
Mellyik osztályba tartozzék a sajtó hazánkban, arról a jelen alázatos védelemiratban szóllani nem illenék, de a gyakorlatot tekintve, ha az, aki időszaki hírlapokat nyomtattatni akár, legfelsőbb engedelemért kénytelen folyamodni, kénytelen ezt tenni azért, mivel a könyvnyomtató intézeteknek privilegiált tulajdonosai, privilegiumuk elveszthetése miatt azokat különben ki nem nyomtatnák; mivel a királyi bírálók azoknak kinyomtatására különben engedelmet nem adnának, mivel a királyi postahivatalok csekély, s a lapoknak ezernyi ezer kezekre terjedését nemigen nehezítő esztendőkénti általányos bér mellett azokat szét nem küldenék, pedig azért, mivel a sajtó egyes íróknak gondolatait olly sebes, olly könnyű, olly szélesre ható módon képes terjeszteni, hogy az árvíz folyamához hasonlíttatnék. Mindezek az én írott levelezésemnél fenn nem forognak. Én a könyvnyomtatás hatalmas eszközét nem használom; drágán fizetett 10–12 írnok másolgatja két hetekig egy-két ívnyi levelkéimet, s azok végre a 12 millió lakosság között legfellebb mintegy 100 kézre kerülnek, s elvesznek, mint egy csepp a tengerben, és olly kezekre kerülnek, mellyek már csak annál fogva is, hogy az írás, másolgatás, postabér temérdek költségeit viselik, viselhetik, nem azoknak sorába tartoznak, kik ingékony játékok lehetnének egy levélírónak kezében; de különben is én keblem érzelmeit, főm gondolatait nem terjesztgetem, hanem azokat írom meg néhány levelezőimnek, amik a tekintetes megyéknek nyilvános gyülekezeteikben mondatnak, történnek, végeztetnek. Én végre, midőn ezek szerint a vármegyék gyűléseinek az 1723: 58-ik czikkely által* biztosított nyilvánosságából merítve az ugyanakkori 59-ik czikkely oltalma alatt* viszem levelezésemet, nem keresem a homályt, nem rejtezem titok lepleibe, nem igyekszem a törvények iránti felelősség terhét magamról elhárítani; sőt a magános levelezés minden betűjét a nyilvánosságnak, s ezáltal a legfelsőbb felügyelésnek önként és örömest alája vetem, hogy ha gyarlóságomat legtisztább akarattal sem tudnám a vétektől megóvni, (ami bizonnyal csak értelmemnek s nem szívemnek hibája miatt történhetnék,) a törvényes büntetés vétkem mennyisége szerint, nyomban megtalálhasson.
Az 1723: 58. tc. bevezetésében kimondta, „ut omnia comitatus negotia palam et publice, et debita cum moderatione pertractentur”, intézkedett a jegyzőkönyvek vezetéséről, s megtiltotta, hogy a közgyűlés végzéseit akár a kisgyűlés, akár a fő- és alispán vagy bárki más megváltoztassa.
Az 1723: 59. tc. megállapította, hogy a levelezések a közbizodalomban gyökereznek és késleltetésük a levelezőknek igen nagy kárára lehet, s ezért úgy rendelkezett, „ut alienarum literarum missilium interceptores, violatores, detentores aut suppressores in poena florenorum 100 instar liquidi debiti desumenda puniantur.”
De talán mindez, amit vállalatom törvényességéről, szabadságáról s gyakorlati megerősítéséről mentségül felhoztam, tévedés, talán elfogult véleményem saját ügyemben megcsalatkozott. Azonban nem az én véleményem ez, hanem – mély tisztelettel s hálás érzelemmel legyen kimondva – a nemzeté. Igenis a nemzeté; mert miután Tekintetes Főszolgabíró Úr 4 hónapokkal ezelőtt kérdéses levelezésemtől először letiltott volt,* én a szabad levelezésnek s alkotmányos nyilvánosságnak köznemzeti jogait véltem személyemben megsértetni, s e tekintetből kötelességemnek tartottam törvényes oltalomért esedezőleg a tekintetes vármegyékhez járulni.* És íme én, ki az országnak legnagyobb részében nevemről is alig valék ismeretes, ki ügyem igazságánál egyebet esedezésem gyámolítására fel nem hozhattam, mégis azt lehet mondani, a leglelkesebb közpártfogásra találtam. Mert azon mintegy 30 megyék közül, mellyeknek közgyűlésein alázatos folyamodásom ekkorig felvétetett, egy sem, csak egyetlen egy sem akadott, melly törvénybe ütközőnek ítélte volna cselekvésemet, s ha volt is kettő vagy három, melly részint mivel a pártfogást azon megyére tartozónak vélte, amellyben lakom, részint mert egy magános írót arra, hogy magát érette közbevesse, érdemetlennek ítélt, pártolásomra nem nyilatkozott,* de tettemet törvénytelennek egy sem mondotta; ellenben a 30 közül mintegy 26–27 megye panaszomat a legkegyesebb oltalomra méltatá, részint Ő Császári Királyi Felségéhez, részint a Felséges Nádorhoz felírásokkal járulván, részint levelezésemet törvényesnek és szabadnak, a tilalmat pedig sérelmesnek, a nyilvánosság és szabad levelezés köznemzeti jogait bántónak s országos sérelemnek nyilatkoztatván, részint engemet a három és félévekig folyvást gyakorlott levelezésnek törvény határa közti folytatására felszólítván, sőt némellyek levelezésemet a megye számára is közvégzés erejével megrendelvén, s eképp ezt saját tulajdonukká, engem pedig határozataiknak lekötelzettjévé magasztalván.* És maga ezen tekintetes nemes vármegye is, mellynek első alispánya most, eme kemény és szigorú letiltásomra a megye főszolgabíróját kiküldötte, s mellynek főszolgabírája esküttársával a letiltást végre is hajtotta, maga ezen tekintetes megye is már két rendbeli határozatjával kijelenteni méltóztatott: „hogy a levelezés ugyanazon szabadsággal, mellyel a megyék gyűlésein való tanácskozások folytattatnak, a haza minden polgárainak egyformán szabados, és törvényesen el sem tiltható”;* melly kegyes végzést olvasván és megfontolván az 1723: 58. czikkely 4-dik §-nak eme szavait: „et in generalibus congregationibus conclusa per particulares congregationes, multo minus per supremos vel v[ice]comites, aut alios quoscunque in privato non immutentur,” tekintetes első alispán úrnak és tisztelt Uraságtoknak mostani hivatalos eljárásán nem lehet eléggé csudálkoznom.
Vö. előbb, 79. sz. irattal, 468. kk.
L. a 80. sz. iratot, 469. kk.
Fejér, Pozsony, Esztergom, Torontál voltak ezek a megyék.
A megyei vitákat és állásfoglalásokat folyamatosan ismertette Kossuth a Törvényhatósági Tudósításokban.
Pest megye mindkét említett határozata olvasható a Törvényhatósági Tudósításokban; a jún. 15-i rövidebb az első számban, 642. o., a második a szept. 2-i – ebből van a fenti idézet – a 7. számban, 745. kk.
De az, hogy minő tekintetben tartatnak tekintetes Pest vármegye tisztviselői által azon nemes megye határozatai, nem én reám, hanem azon nemes vármegyére tartozván, ennek feszegetésével önkényt felhagyok, s csak azt jegyzem meg, hogy azon jusnak törvény határai közti gyakorlatára, mellyet a hazai törvényhatóságoknak, a Hon és királyi szék tántoríthatatlan hűségű emez oszlopinak már eddig is illy nevezetes száma nemcsak szabadnak, törvényesnek, hanem köznemzeti jusnak is nyilatkoztatott, azon jusnak, mellynek gyakorlatát ezen törvényhatóságok alkotmányszerű oltalmuk alá vették, sőt számosabban sajátukká, tulajdonukká is tették, ennek gyakorlatára sem a törvénytelenség, sem a makacsság, sem az engedetlenség bélyegét alkalmazni nem lehet, különben mind ezen megyéket törvénytelenséggel, makacssággal és engedetlenséggel kellene vádolni; én pedig tántoríthatatlanul hiszem, hogy Ő Császári Királyi Felsége sokkal inkább méltóztatik a nemes megyék törvényessége s hűsége felől meggyőződve lenni, mintsem hogy őket törvénytelenség, makacsság vagy engedetlenség gyanújába vehetné. Ami engem illet: én a törvénynek, mint törvényes Királyom felséges akaratja leghívebb magyarázójának kezeiben vagyok, és kezeiben van életem, mindenem; de mély fájdalommal sújtva érezvén szívemet, midőn Tisztelt Uraságtok tiltólevelében olly bűnökkel látom magamat vádoltatni, mellyek alkotmányszerű keblemtől örökké távol voltak, vannak és maradnak: ünnepélyesen kinyilatkoztatom, miképpen Ő Császári Királyi Felségének, legkegyelmesebb uramnak királyomnak hűséges alattvalói között egyetlen egy sincs, ki Ő Felségéhez, s dicsőséges királyi székéhez nagyobb hűséggel viseltetnék nálamnál; s illy érzésben élvén, semmit sem kételkedem alázatosan kijelenteni, hogy meggyőződésem szerint egy alkotmányos Királynak, aminőt Felséges Uramban hódolva tisztelek, akaratja tisztábban, nyilvánosabban sehol és semmiben nem nyilatkozhatik, mint a törvényekben, mert a törvények teszik az Ő Felsége akaratjának gazdag tárházát; amint tehát lehetetlennek hiszem, hogy Felséges Királyom mást akarhasson, mint amit hű magyarjainak örökké hálás örömére akkoron kegyelmesen kijelenteni méltóztatott, midőn szent fogadást tőn, hogy a törvényeket megtartja s mások által is megtartatja, úgy tökéletesen meg vagyok győződve, hogy azon hű polgár, ki a törvényeknek engedelmeskedik, Ő Felsége akaratjának engedelmeskedik, s aki csak törvényes jusaival él, a törvény határai között, az valamint a törvények iránt nem engedetlen, úgy Ő Felsége iránt sem az. Nem is kételkedem én, hogy ha Ő Császári Királyi Fensége, országunk Nádora, kiben hazánk szabadságainak érdemteljes őrjét tiszteljük, a dolgok mivolta felől számos megyék felírásai értelmében Felséges Királyunkat kegyelmesen értesíteni méltóztatik, Ő Császári Királyi Felsége engemet, leghívebb alattvalóját a törvényes jusok alkotmányszerű gyakorlatában vele született igazságszereteténél fogva legkegyelmesebben megtartani méltóztatik.
És ez, tántoríthatlan hűségem újított kinyilatkoztatása mellett, alázatos feleletem, mellynek rendéről jusaim oltalmára magamnak a szokott bizonyságlevelet kiadatni kérem; ezen feleletem egyébiránt tisztelt Uraságtok tiltólevelére szól; de mivel ott Ő Császári Királyi Felségének, s a Fenséges Nádornak is bizonyos parancsolatai említtetnek, sőt amint az alispáni kiküldés soraiból látom, azok titulált Uraságtoknak ki is adattak, velem azonban (amint törvény szerint történni kellett volna) nem közöltettek,* azon felsőbb parancsolatokat tehát eredeti valóságukban s egész terjedelmökben magammal közöltetni kérem, ettől függesztvén fel végső feleletemet, és a közléshez képest még netalán szükségesnek ítélhető további észrevételeimet is. Melly közléstől várva addig is illő tisztelettel maradok Tekintetes Főszolgabíró, s teljes bizodalmú Esküdt Uraknak Pesten, október 5. 1836. alázatos szolgájok
Ez lesz Kossuth egyik legsúlyosabb érve később, perbeli védekezésében, s bírái is ezt tekintik majd a legjelentősebb enyhítő körülménynek az ítélethozatalnál.
Kossuth Lajos
[Kívülről:] Tekintetes Zlinszky János úrnak, tekintetes nemes Pest vármegye főszolgabírójának és nemzetes és vitézlő Bellágh Antal úrnak, ugyanazon nemes megye rendsz[erénti] esküdtjének ezen bírói eltiltásra költ válaszlevél tisztelettel ajánltatik Pesten.
Sk. fogalm. MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4849/90., 91. sz.
Másolat. Kossuth perének iratai. II. köt. 10–19. o. (Vörös Antal id. másolatai.)*
Másolat. Kossuth perének iratai. II. köt. 10–19. o. (Vörös Antal id. másolatai.)*
Ennek az iratnak is számos egykorú másolata található a levéltárakban és közgyűjteményekben. Számos elküldésre szánt példánya van az MTA Könyvtára Kézirattárának Kossuth-iratai között is.
