b) Pozsony vármegyének
b)
Pozsony vármegyének
Pozsony vármegyének
augusztus 22–27. napjain tartott közgyűlésében a törvények kihirdetése következéseül még július hónapban rendelt küldöttségi előmunkálatok* intézkedés alá vétettek illy renddel:
Az erre vonatkozó határozatokat l. előbb, 760. o.
1.) Legtöbb nehézségre adott alkalmat a nemes kezén levő jobbágytelkek utáni terheket meghatározó XI-ik törvényczikkely. Pozsony vármegyében ugyanis, és különösen a csallóközi két járásokban az illy nemesek száma igen nagy,* kik eddig a személyes rovatot kivéve minden közterhekben éppen úgy részesültek, mint a nem nemesek. Most azonban a katona szállásolástól törvény által mentté tétetvén,* ebből Pozsony vármegyére különös nehézség következett. Mert a Komáromból Pozsony felé vezető országúton éppen a váltóállomásokon olly helyek vannak, (mint Patonyszél,) mellyeknek lakosi leginkább nemesek. Erre tehát többé az utazó katonaságot utasítani nem lehetvén, más útivonalt kellett készíteni, ami már nem Csötörtök felé, hanem Somorjának s Bősnek igazítandó. Egyéb utazásra a régi országút megmarad, de mivel a jobbágynemes előfogással sem tartozik, a megye RRei mindenek előtt az előfogási bért azon helyekre, hol váró lovak tartatnak (mint Pozsony, Szencz, Nagyszombat) egy forint 24 krajcárra, egyebütt pedig 1 forint 12 krajcárra pengőben emelték, aztán pedig elhatározták, hogy amelly jobbágynemes ezen keresetben részt akar venni, az esztendő elején tartozik akaratját kijelenteni, s többé azon év folytában vissza nem léphet.
Pozsony megyében az összeírás adatai szerint 672 jobbágyteleknek megfelelő úrbéres föld volt nemesi kézen. (Vö. OL, Nádori lt., Extraser. 1836. XLIX/8. sz.)
Az 1836: 11. tc. 7. §-a a katonai élelmezést illetően az eddigi – nem egységes – gyakorlatot hagyta érvényben a jobbágytelket használó nemesek számára, a katonai szállásolás alól azonban felmentette mind a már birtokban levő, mind a jobbágytelket csak ezután vásárló nemeseket.
E tárgy folytában azon indítvány is tétetett, hogy ámbár a jobbágynemesek katona szállástóli mentségét azon okfő igazolni látszatik, hogy személyesen felkelni és saját tulajdonától a felkelési fundushoz járulni köteles, de már azt, hogy útcsinálással se tartozzék, sem az említett elv nem kívánja, sem a hozott törvény nem látszik rendelni; ez helybeli teher, mellyet mint illyet eddig is viselt, s ha viselni nem akart volna, jobbágytelekre lakni nem jöve.* Különben is hogy az ember magának jó utat csináljon, ha rossz úton járni nem szeret, ez a nemesi kiváltságokat csakugyan nem sértheti, aminthogy az illető közbirtokosság sok nemes helyeken eddig is megcsináltatta az országutat. Nem hogy tehát a jobbágynemeseket ezen kötelességtől felmenteni kellene, (kiknek felmentésekből a két csallóközi járás adózóira elviselhetetlen teher háramolnék,) sőt az országutak elhagyatásának, s iparra és kereskedésére ismét következendő hátralépésnek megelőzése végett szükséges volna az országutakat újabban felmérni, egy egy adózó teleknek illetőségét kidolgozni, a többinek pedig elkészítésére s fenntartására a nemesség által egy fundust összeszerkeztetni. Ez azonban országgyűlési tanácskozás alá tartozó tárgynak ítéltetvén, el nem fogadtatott. Egyébiránt minthogy a nemesjobbágy a háztól nem adózik, de a belső telektől szinte adózni tartozik, az emiatt változást szenvedett rovási lajstrom újon, mégpedig magyarul készíttetni rendeltetett. Ami meg is készülvén, az összeírás végbevitelére járásonkint küldöttség neveztetett, a nemesi charaktert igazságtalanul bitorlókat, kik minden jeles alap nélkül csúsztak be a nemesi lajstromokba, egyúttal nemességök bebizonyítására utasítandó, s egy tiszti közügyész hozzájárultával és a földesurak befolyásával az elhagyatott úrbéri telkeket is öszveírandó.
A gyakorlat ezen a téren sem volt egységes az ország megyéiben, viszont a törvénynek a 8. §-a, amely kijelentette, hogy „az előszámláltakon kívül a jobbágyföldet használó nemesek minden egyéb, az adózó népet illető közterhektől és adózásoktól átaljánosan menttek”, a közmunka alól is országszerte felmentette a jobbágytelket használó nemeseket.
2-or. A törvényileg megállapított nemesi ajánlatok s országgyűlési költségek* helyesebb kivetéséről is beadta véleményét az ott megbízott küldöttség. A diaetalis költségekből még 5 1/2 hónapi díj fizetetlen; s megjegyzést érdemel, hogy a többi nemesség által még a törvény hozatala előtt, éspedig kizárván mindazokat, kiket a törvény oda számíttatni enged, megfizettetett. A küldöttség véleménye el nem fogadtatott. Némellyek az ingatlan birtoknak felmérést, mint e részben legigazságosabb kulcsot hozták indítványba. A KK és RR ugyan túl voltak azon balítéleten, hogy ebben jusaik sérelmét találnák, de mivel ez sok időt s költséget kívánna, s az ingó javakra ki nem terjedhetvén, az egészre nézve elegendő adatokat még sem szolgáltatna, az végeztetett, hogy a nemesség, s kiket a törvény ide számlál, küldöttség által újólag öszveírattassék, s ez alkalommal felszólíttassék, hogy jövedelmét (le nem húzván a javain netalán fekvő terheket) kiki önkényileg s minden odábbi vizsgálat alá nem vonható szabad vallomás szerint a nemzeti nagylelkűséghez képest vallja be, de ezen bevallások közgyűlésen felolvastassanak.
Az elmúlt országgyűlés az ország nemességének szabad felajánlásaként 500 000 forintot szavazott meg a Nemzeti Múzeumre, 125 000 forintot a Jankovich Miklós-féle gyűjtemény megvételére (a kettőt együtt az 1836: 27. tc.-ben), és átvállalta az országgyűlés költségeit a jobbágyság vállairól (1836: 44. tc.).
3.) A magyar nyelv terjesztése ügyében Pozsony vármegye még 1832 december 10-én igen lelkes rendszabásokat alkotott, azokat köztudomás végett ki is nyomattatta. Tartalmukból a következő elmélkedést közlöm: Ámbár a hazai nyelvmíveltségben s csinosodásban főképp 1792 óta az ország Rendei élénk figyelmét elfoglalván tetemes előlépéseket tőn, s a közdolgok folytatásában már csaknem közönségessé tétetett, a köztapasztalás mégis hasznosan bizonyítja, hogy a magyar nyelv terjedése a köznépnél nemcsak elő nem haladott, sőt azon vidékeken, hol a magyar nép tótok szomszédságában lakik, több hajdan tiszta magyar helységek eltótosodtak; ahonnan nyilván látszik, hogy a nyelv míveltsége s a tudós nyelvek lépcsőjére emeltetése a hazafiaknak csak tanultabb részén munkálódik, s a köznépre felette csekély behatással van. Márpedig a nemzetnek legnagyobb része s ereje köznépből áll; a nemzetet pedig nyelv teszi leginkább, mert nyelvben a nemzeti szín s lélek bélyege. A köznép általános nemzetesítése tehát az, mire Pozsony vármegye Rendei törekvésöket irányzották, s e követésre méltó czélra különféle rendszabályokat hoztak, nevezetesen: felszólították az egyházi előljáróságokat, hogy az egészen vagy nagyobb részt magyar helységekben az isteni tiszteletek s erkölcsi oktatás mindig, ahol pedig a lakosok nagyobb száma idegen ajkú, minden harmadik vasárnap kivételével magyarul gyakoroltassék; meghagyták a szolgabíráknak, hogy magyar jegyzők és mesterek fogadására szorosan ügyeljenek, és a megyebeli birtokosokat egy olly alapítvány telepítésére buzgón serkentsék, mellynek egyedüli czélja volna az idegen helységekbőli gyermekeknek a magyar helységekbe cserébe vagy szolgálatba adásukat jutalmakkal elősegíteni stb. Ezen, s több hasonló czélszerű rendszabások most megújíttatván, szoros utasításul a főbíráknak kiadattak, s a nemzeti nyelv gyarapítására megbízott küldöttség sikeres munkálódásra buzdíttatott.*
Pozsony megye Kossuth által ismertetett 1832. dec. 10-i határozatát az eredeti nyomtatvány alapján közli Rapant, D.: Ilegálna madarizácia 1790–1840. Turč. Sv. Martin 1947. 188. kk. – A nyomtatvány megvan az MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4849/5. sz. alatt is.
Továbbá a közadó kivetése tárgyában ezek határoztattak: 1.) A türelmi taxa behajtására a megye segédkezet nem fog nyújtani, mivel törvényesnek el nem ismeri.* Hanem 2.) a zsidókat rovásos összeírásba a többi adózókkal egyaránt, s a törvénytelen türelmi taxára való tekintet nélkül beíratni rendelte.* 3.) Azon tárgyak között, mellyekre a Helytartótanács általános útmutatása szerint a közadó ki szokott vettetni, találtatik a dohányzók rubricája is. Mire nézve némelly törvényhatóságokban (Pozsonyban legalább, mert sok megyében erről semmit sem tudnak) az a szokás divatozott, hogy a szolgabíró a taxalis összeírás alkalmakor minden helységben ezen czím alatt „taxa fumigatorum” önkény szerint néhány személyt feljegyzett, fejenkint 30 krajcár adóval, mellyet aztán a helységbeli nem nemes lakosok fizettek meg. Ezen gyakorlatban volt a megye legrégibb időktől fogva; de mivel az érintett adózás törvényes elvben nem gyökerezik, a kivetése is puszta önkényen alapult, azt jövendőre végképen megszüntette.
A zsidók türelmi adója (taxa tolerantialis) 1746-ban történt bevezetésekor személyenként 2 forint volt; 1794-től egyetemlegesen évi 20 000 forint, később egyenletesen növekszik, 1813-ban 160 000 forintot tesz ki. – Veszprém megye az előző országgyűlés sérelmeinek sorába iktattatta ezt a kívánságot, a helyzet azonban az országgyűlés végéig nem változott. (Vö. Országgyűlési Tudósítások IV. köt. 432., V. köt. 209. o.)
Ez azt jelentette, hogy a megye a jövőben a zsidó lakosságra ugyanazt az adót veti ki, mint a megye egyéb adóköteles lakosaira.
Felvétetett ennekutánna Bars vármegyének, a követeknek minden királyi hivataltól 6 esztendőre eltiltását tárgyazó körlevele.* Mire nézve több észrevételek fordulván elő, a KK és RR illy nagyérdekű tárgynak eldöntésére kevés számmal levén, ennek felvétele akkorra halasztatott, ha majd a jövő országgyűlésre utasítás fog készíttetni.
Elhatározását l. előbb, 758. kk.
Előfordult az is, hogy a törvényhatóságoktól az értekezések igen későn szoktak eljutni, s hogy ennek oka vizsgáltassék meg. De mivel tudni nem lehet, e vád kit illethet, s azt sem, mikor és minő alkalommal indították útnak leveleiket az illető törvényhatóságok, az ellenben tapasztaltatott, hogy némelly megyékben a határozás után több hónapokig késett az elküldés, a javaslott vizsgálat meg nem rendeltetett.
Ez alkalommal OLGYAY GÁSPÁR táblabíró és levéltárnok emlékezteté a RRet, hogy a szólásszabadság tárgyában Pozsony vármegye nyomban az országgyűlés berekesztése után, minden megyéket pártolásra felszóllíttatni rendelte,* s csak egy vagy két vármegye által tudósíttatott arról, hogy e felszólítás hozzá elérkezett, de magános tudósításokból azt is értette a szóló, hogy nemes Békés vármegye Tormássy Jánosnak katonai erőszakkal történt elfogatásával sarkalatos törvényeinken ejtett sérelem iránt Ő Felségéhez felírván, annak pártolására szinte minden megyét felszólított.* Kérdé tehát a főispáni helytartót* s az első alispánt,* ha nem érkezett-e meg Békésnek említett hivatalos levele. Az ELNÖKÖK nehezteléssel felelték, miképpen ők soha sem adtak okot gyanakodásra, mintha valamit eltitkolnának, és most bizonyosokká tették a RRet, hogy ami megérkezett, mind előterjesztették. Az INDÍTVÁNYTEVŐ válaszolt, hogy tőle is távol volt minden gyanakodás, de az illy elveszéseknek okát alig tudván megfogni, szükségesnek vélné, hogy aziránt vizsgálat tétessék. Minthogy azonban a RR nem voltak bizonyosak, valjon az illető vármegyék végrehajtották-e végzéseiket? s ha igen, mikor és miképpen? az indítványt ezen speciális esetre nézve sem fogadták el.
Vö. a 628. o. 7. jegyzetével.
L. előbb, 673. kk.
Pálffy Lipót gróf volt Pozsony megye főispáni helytartója.
Bittó Benjámin volt Pozsony megye első alispánja.
Végre, még a vármegyében dühösködő görcskórság orvoslása iránt tétetvén némi rendszabályok, ez alkalommal Bacsák Zsigmond volt második főjegyzőnek, Petőcz Antal főszolgabírónak és Szeidel Alajos földmérnöknek (kik mindhárman az öldöklő nyavalya áldozatai lettek) érdemeik s emlékezetök a jegyzőkönyvben örökíttetni rendeltetett.*
Pozsony megye augusztusi közgyűléséről nincs jelentés a Kancellária iratanyagában. – Kossuth fenti ismertetésének alapját a pozsonyi levelező, Olgyay Gáspár szept. 10-i hosszú jelentése képezte. (L. az MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4849/77. sz.)
