a) Bars vármegyei közgyűlés június 30-án.
a)
Bars vármegyei közgyűlés június 30-án.
Bars vármegyei közgyűlés június 30-án.
E gyűlés az aratórész meghatározása végett tartatott főispáni elnökség alatt. Olvastaték ez alkalommal Pest vármegyének június 14-én költ levele, mellyben az általa építtetni kezdett magyar színház mibenlétéről értesíté Bars vármegye rendeit.* Ennek felvétele után
Pest megye közgyűlése jún. 14-éről körlevelet intézett az ország törvényhatóságaihoz. Ebben tudatta velük, hogy mivel az 1836: 41. tc. a nemzet színházának ügyét a jövő országgyűlésre halasztotta, Pest megye folytatja a Grassalkovich-telken a színház építését s kéri a megyéket, hogy az immár valósággá váló színház ügyét támogassák. (Vö. Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története. Bp. 1940. II. köt. 64. kk.)
RUDNYÁNSZKY FLÓRIÁN kérdést tőn: valjon Pest vármegyének azon gyűléséből érkezett e más levél? Mire az elnök nemmel felelvén, a kérdést tevő úr igen sajnállá, hogy ennyire késik a tisztelt megyének a felolvasottnál sokkal érdekesb ugyanakkori másik levele, mellyben némely hazafi társaink fegyveres katonaság által Pestre hurczoltatásának, s ottan katonai laktanyában szoros fogságban tartásának köztudomású sérelmes esetéről minden megyéket tudósította.* E történetek kénytelenül is visszavezérlik a szóllónak emlékezetét az 1823-ki szomorú időszakra, midőn a kormány hazánknak fiai s hatóságai ellen szinte igazságtalanul s törvénytelenül katonai hatalmat használva, csendes béke malasztjait éldellő országunkat közfelháborodásba s csüggesztő aggodalomba ejtette.* És miután e szomorú eseményt akkor látná ismételtetni, midőn közelebb múlt országgyűlésünknek, mellyen a személlyes biztonság elve dicsően kifejtetett, törvényczikkelyei még ki sem hirdetvén, szükségesnek látja, hogy a megye Rendei a dolgot igen is szívökre vegyék, s Ő Felségét megkérdezzék: mért fogattatnak el polgártársaink, midőn hazánkban csend és bátorság uralkodik? és megkérjék, hogy aggodalomba ejtett kormányzottjait e részben megnyugtassa. Amennyiben pedig ezen befogatások polgári hatalom elmellőzősével csupán katonai karral történtek, e lépésnek ünnepélyesen ellene mondjanak, s azt a jövő országgyűlésre sérelemkép feltartsák.
A posták ekkor már kancelláriai rendeletre rendszeresen visszatartották a megyék egymáshoz írt leveleit, s egy részüket fel is terjesztették a Kancelláriához. (Nagyszámú ilyen elkobzott – az ifjak és Kossuth ügyére vonatkozó – körlevél van OL, M. Kanc. eln. titk. 1836: 50, 51. sz. alatt.)
A törvénytelen újoncozás és az adó országgyűlésen kívüli felemelése ellen kibontakozott 1823-i rendi-nemzeti ellenállás idején a kormány által kiküldött királyi biztosok sok helyütt katonai erő alkalmazásával törték meg a megyei tisztikarok ellenállását. Bars megye az ellenállás egyik vezető megyéje volt, a királyhoz intézett 1823. máj. 3-i tiltakozó felirata a mozgalom elvi megalapozásává, jogosságának kiemelkedő dokumentumává vált.
AZ ELNÖK FŐISPÁNY* ellenvetett: hogy az illető törvényhatóságok elmellőzéséről s katonai hatalom használatáról hiteles adatok nem lévén, puszta hírek után indulva felírni nem lehet. És miután vannak esetek, mellyekben az idézés előtti elfogatást törvényeink szükségesnek tartják,* szelíd kormányunkról pedig fel sem tehetnők, hogy ily lépésre elegendő ok nélkül fakadhatna, ha csakugyan akarnának a Rendek e részben valamit tenni, mindenek előtt szomszéd Nyitra vármegye példáját követve Pest vármegyétől tudósítást kellene kívánniok.
Keglevich János gróf.
Vö. a 637. o. 37. jegyzetével.
REINPRECHT IGNÁCZ másodalispán a személlyes bátorság fenntartására való szoros felügyelést a törvényhatóságok kötelességei közé tartozónak ismérvén, amennyiben a megye Rendei hazafi társaiknak katona hatalom útján történt elfogattatásuk által aggodalomba ejtettek, szükséges és legczélszerűbb lépésnek ítélte: a Helytartótanácsot mint az ország közbátorságára ügyelő legfőbb kormányszéket megkérdeni, valjon az 1791: 14. czikkből folyó kötelességéhez képest, miszerént az országba érkező törvénytelen parancsok iránt Ő Felsége eleibe észrevételeit felterjeszteni köteleztetik,* e tárgyra nézve miként járt el a hivatalában? ezt időszerintén szükséges lépésnek vélte; de Ő Felségéhez hiteles adatokra hivatkozhatás nélkül felírni nem akart.
Az 1791: 14. tc. a Helytartótanács hatáskörét szabályozta; kimondta, hogy a Helytartótanács minden más kormányszéktől független, a törvénytelen parancsokat köteles visszaküldeni a királyhoz, a király pedig az ilyen észrevételeket meg fogja fontolni.
MAJTHÉNYI RUDOLF főszolgabíró ellenben a sérelmes történetet köztudomásra bizonyosnak, s minden kétséget kizárólag tagadhatatlannak tudván, Rudnyánszky indítványát pártolá, és pedig annyival inkáb: mivel amint neveli közszomorúságunkat, hogy vastag törvénykönyvünkben egy eset sem találtatván feljegyezve, mellyben hazánk fiainak katona erőveli elfogatásuk s tömlöczöztetésök megengedtetnék, az országnak ellenségtőli védelmére rendelt katonaságot a Szent Korona tagjai ellen fordíttatni látjuk, úgy teljesen meg van győződve, hogy élő törvényeinknek ezen megsértése korántsem Ő Felségétől eredett, hanem csak némely rosszakaratú tanácsosoknak tulajdonítható, mert Felséges Királyunknak atyai szívétől kétségtelenül minden távol van, ami úgy a magyar nemzetnek fogadott szeretetével, mint hittel erősített alkotmányunkhozi hű ragaszkodásával össze nem egyeztethető.
A FŐISPÁN el nem ismeré, hogy törvényeink katonák általi elfogatást s tömlöczöztetést semmi esetben sem engednének, s bizonyítványul az 1805: 5. czikkre* hivatkoztatott, állítván hogy annak eme szavai: „salvo jure Regio circa perduellionis notae incusatorum interceptionem ea quae securitas status publici exigit – disponendi” a katonaság használlatát ki nem rekesztik. – De ZORKÓCZY LÁSZLÓ emlékezteté, hogy az idézett törvény így szólt: „quae securitas status publici et legum dispositio exigent”, e szavak pedig a katonaság használatát tökélletesen kirekesztik, úgy hogy csend és béke uralkodván egész hazánkban, egyedül a kormány az, mely a személyes bátorságot megsértette.
Vö. a 635. o. 29. jegyzetével.
BALOGH JÁNOS szóllani szerénykedve vonakodott, mielőtt követségéről jelentést tenne, végre mégis a tárgy fontosságának s a halljuk! kiáltásnak engedve, beszédjét azon kezdette, hogy a személyek bátorsága egyik legfőbbike ama czéloknak, mellyek végett a természeti ember szabadságának egy részét feláldozva társaságba lépett, s innen azt a következtetést vonta a szónok: hogy aki polgári társaságban a személyek bátorságát sérti, azt status ellenségének kell tekinteni. Ezt előre bocsátva egy két vonással a kérdéses esetet lerajzolván azt kérdé: mikor történtek mindezek? Akkor, úgymond, midőn az alig múlt országgyűlésen bár a személyes bátorságról nem sok határoztathatott, (mivel a kormány s fő Rendek saját személyeiket biztosítva látván, többi polgártársaik személyes biztosságával pedig nem sokat törődvén, az e részbeni határozásoknak ellene szegültek,) azon bátorság elve mégis annyira kifejeztetett, hogy ellenök most akármi lépést tenni nem egyéb mint gúny, s azon elvek kinevetése. Kérdé továbbá a szónok: hol történtek ezek? Itt, úgymond, hazánkban, hol csend, rend, és semmi polgár által nem háborított bátorság uralkodik, s hol bátran mondhatja, hogy aki honunkban zendülésről csak álmodozik is, az a múlt országgyűlés határozatjából felállítandó bolondháznak* méltó candidátusa, sőt meri állítani, ha egész Európa pártos lángba borul, ha minden nemzet lerázta az igát, melybe zsarnokjai tevék, V-ik Ferdinand akkor is egész bátorságban mosolyogva nézhet le királyi székéről, s megrázásától nem tarthat. Közegyesség nélkül nemzetnél felkelés nem támadhat, hazánkban pedig annyi az érdek, annyiféle az egymással ellenkező rend, annyi a vallás, a nyelv, szóval annyi a divergentia, hogy elébb bomolhatik szét Bábeltornyaként hazánk, sem hogy Nemzetünk közönségessen felkeljen. Mit fél hát oly annyira az Austriai ház? Azonban ha ő oly féltékenyen maguknak a törvényeknek megtaposásával tudja őrizni léte bátorságát, nekünk is kötelességünk mindent elkövetni személyes bátorságunk biztosítására. És miután ennek garantiáját a kormányban nem találjuk, keressük azt is ön lelki erőnkben, külömben személyeink bátorsága minden veszélyeknek kitéve lesz. Annyira ment már (folytatá a szónok) a kormánynak nemzetünk iránti bizalmatlankodása, hogy azt, ki a szunnyadó igazságról a lepelt levonni akarja, rendbontónak, azt, ki a szabadságot, mellyel bír, minden polgártársaival megosztani, s ezzel a nemzetet és királyi széket erősíteni kívánja, országháborítónak, azt ki az értelmességet s felvilágosodást terjeszteni igyekszik, veszélyes állatnak tartja! – A fogdoztatást immár elkezdé hazánk ifiain, ha gátot nem vetünk folytatni fogja az érett korúaknál, végezni pedig azoknál, kiknek már csak ősz fürtjeik is tiszteletet érdemlenek. A sajtószabadság el van nyomva, aki szabadon szól megactióztatik, aki szabadon ír, a szabad írástól eltiltatik, mint ez K[ossuth] L[ajos] hazánkfiával történt, – s így már sem szabadon nyomtatni, sem beszélni, sem írni nem szabad. Ezek így lévén, oltalmazzuk magunkat amint lehet, és mivel az idő szerint más mód kezünkben nem lenne, a javallott kérdő, s ünnepélyesen ellentmondó felírást az indítvány egész értelmében pártolá.
A sérelmek és kívánatok sorában Borsod megye kívánataként szerepelt egy javaslat „tébolyodottak ápolására alkalmas intézet” felállítása. (Vö. Országgyűlési Tudósítások IV. köt. 468. kk., 477. o., V. köt. 595., 671., 675. o.) Az intézet létesítésére tett első alapítványokat az 1836: 42. tc. iktatta törvénybe.
Miután a FŐISPÁN az éljen!! dörgés csillapultával szóhoz jutott, tagadá, hogy itt helye legyen megítélni, valjon a statusok vagy a fő Rendek táblája viseltetik e jobb indulattal a hazához, senki sem tőn még annak véleményei s nyilatkozásai iránt észrevételt, s így a fő Rendeknek itt szemrehányást tenni bizony nem szép. (A Rendek kaczagnak s a szemrehányást helyeslik!) Többnyire a felírást tovább is korának tartván, újólag sürgeti, hogy Pest vármegyétől hiteles tudósítás kéressék.
MARIÁSSY JÓZSEF ezt feleslegesnek tartá, miután Pest vármegye a június 14-én tartott közgyűléséből már az országnak valamennyi megyéit tudósította,* melly levelei szomszéd Honth és Nyitra vármegyékben valósággal meg is érkeztek, s a szólló nem győzvén eléggé csudálkozni, hogy a Barsba küldött levél még meg nem érkezett, a postamesterek bosszantó rendetlenségei ellen erősen kikélt, kik múltkor is Szathmárnak a szóllásszabadság dolgában írott levelét* úgy mozdították rendeltetésök helyére, hogy Barsba három közgyűléssel később érkezett, mint Nyitrába, holott Verebély* Nyitrához csak két mérföld.
Vö. a 642. o. 52. jegyzetével.
Vö. a 640. o. 49. jegyzetével.
Verebélyen volt az a postahivatal, amelyen keresztül a postai küldemények Bars megye székhelyére, Aranyosmarótra eljutottak.
TAJNAY JÁNOS első alispán a személyes bátorságról s annak sérthetlenségéről kifejtett elveket maga is oly szentségeseknek vallá, hogy azok nélkül országot fennállhatni sem képzelhet, s békés statusban katona erőnek ok nélküli használatát ő is oly lépésnek tekinti, mellyel a kormány törvényes hatóságán túllép. De hiteles kútfőkből nem merített eddigi tudomás után a kormány tettét törvénnyel ütközőnek azért nem mondhatja, mivel az 1715: 7. szerint* van eset, mellyben a nemest idézés előtt is elfogni szabad, azt pedig korántsem ismérheti el a szónok, hogy mivel béke s csend uralkodik hazánkban, az elfogott ifiak az érintett törvény ellen nem véthettek, sőtt úgy hiszi, hogy ezeknek kitöréseit is gátolni éppen úgy köteles a kormány, valamint Martinovics szándéklata elfojtatott. Vannak ugyan törvények, mellyek a nemest egyedül törvényes hatósága által engedik elfogattatni, de az 1805: 5 czikkely ama szavait: „quo securitas status publici exigit,” oda magyarázhatóknak is véli, hogy e végre katonaság is használtathatik. És a kormánynak e lépését, most annál kevésbé tartja gáncsolhatónak, mivel nem tudjuk, valjon az illető törvényhatóságok a bűnös ifiak elfogatására nem voltak e sikertelenül felszóllítva. A felírást tehát hiteles adatok beszerzése előtt korának tekintvén, Pest vármegye felszóllítását javalja.*
Vö. 633. o. 26. jegyzetével.
Tajnayra l. a 442. o. 4. jegyzetét.
SZABÓ JÁNOS főügyész azonban nem akar arról szóllani, helyes vagy helytelen okoknál fogva vitette e börtönbe kormányunk a Pesten sínlődő ifiakat, de katonai hatalom által történt elfogattatásukat minden esetre a személyes biztosság legérzékenyebb sérelmének tekinti, s az 1687: 14. czikket* felolvasván, ennek értelméhez képest legtörvénytelenebbnek nyilatkoztatja, sőt az 1790: 56. czikkelyt is megsértve látja,* minthogy a törvénytelenül elfogottak maiglan is katonai erő által tartatván fogságban, illető bíráiknak át nem adattak. – Erre a FŐISPÁN azon ellenvetést ismételé, hogy nincsen tudva, valjon nem voltak e az illető törvényhatóságok felszóllítva, de sikertelenül, s a kormány e miatt nem volt e kéntelen katona erőt használni?
L. erre előbb a 637. o. 37. jegyzetét.
Vö. a 498. o. 1. jegyzetével.
AMBRÓ ANTAL főszolgabíró Zendületi szándéklatok koholását hazánkban csak éretlen, vagy kétségbeesett elmék szüleményének tarthatná, de a személyes bátorság s törvényhatóságunk alkotmányos állásának sérthetlenségére figyelmezve, a kérdéses szomorú történet módját még azon esetben is egyenesen törvénytelennek nyilatkoztatná, ha az elfogatásra elegendő ok forgott volna fenn. Továbbá a másodalispán indítványát* felelevenítvén, a Helytartótanácsot megkérdeztetni kívánta, hogy mi okért nem tudósította ekkorig is mindezekről a törvényhatóságokat? De a főispánt is megkérdé, ha nem vett e némi praesidialis értesítést, mely a Rendek megnyugtatására szolgálhatna? (Mire a főispán nemmel felelt.)* Egyébiránt meg lévén győződve a szólló, hogy Ő Felsége országunkat továbbá is élő törvények szerént akarja atyailag kormányozni, azokat akik a személlyes biztosság ezen sérelmét okozták, s a királyi Fiscust, ki szerte járván országunkat, a törvényhatósági jussokat tapodni nem átallotta, s mint fölpörös saját ügyét végrehajtáson kezdette, szoros kérdőre vonatni kívánta.
Vö. Reinprecht másodalispán előbbi felszólalásával.
A főispán az igazat mondta. Eddig az időpontig a főispánok még nem kaptak központi utasítást az ifjak ügyével kapcsolatos magatartásra. Később azonban rendszeresen utasították őket arra, hogy a megyék felírásaira adott királyi válasz elfogadtatására milyen lépéseket tegyenek.
LIPOVNICZKY VILMOS főjegyző Pest vármegyét felszóllíttatni nem tartá szükségesnek, mivel a köztudomáson kívül az sem igen bírhat sok más adatokkal. De kár is itt, úgymond, halasztásra czélzólag diplomaticus adatokat oly szorossan követelgetni, mert hát ha valjon illyesekhez csak nem juthatnánk, elhalasztanók e köztudomás mellett is addig a gyógyítást, míg a seb orvosolhatlanná válnék? Elég tudnunk, miképen ezen rablánczra fűzések okául azt rebesgetik, hogy az elfogott ifiak lázadást szándékoztak az országban támasztani. Azonban akár serdülő korukat, akár befolyás, összeköttetés, s vagyonbéli állapotjukat tekintsük, kivált ha béke ölelte csendes hazánknak minden körülményeit is egybevetjük, kiki kéntelen lesz első tekintetre átlátni, hogy az egész egy puszta nagy mese. Másutt kell tehát a történteknek okát keresni. Vannak, kik azt a kormány mód nélküli félénkségében vélik feltalálni, mely minden zugban rémképeket, minden bokorban összeesküvéseket lát, nagy erőködéssel utánnok iramodik, s az üldözőbe vett szörnyetegek, vagyis egy nagy hazánkfiának mondása szerint „a minduntalan reménylett pánczélos lovagok” helyett, gabona kepékre s kalangyákra akad.* De a szónok jobban hajlik a szomorú eset okát inkább a kormány emberei rosszakaratjának tulajdonítani, kik a legszelídebb törvényes előhaladást s értelmi fejlődést is elnyomni törekedvén, a legártatlanabb czélzatra is sebbel lobbal összeesküvés iszonyatos bélyegét nyomják, s ennek örve alatt a kijelelteket mint denevérek ártatlan bőregereket sötét éjjel indulatos kedvteléssel vadásszák. Különös par force vadászat ez, s annál különösebb, hogy itt megfordítva róka és farkasok kergetik az embereket, úgy hogy valóban ez inkább bármelly napkeleti zsarnoki tartományokba, mint szelídséggel kérkedő kormányunkhoz illenék! Azért tehát minden környületeket megfontolva teljességgel fel nem tehetvén oly iszonyatos bűn elkövetését, mely a kormánynak ezen túlságos felléptét követelné, az elfogatás módja pedig minden esetre sérelmes és törvénytelen lévén a szónok is oda szavaz: kéressék meg Ő Felsége, hogy elég nagy lévén, már a nem orvoslott sérelmek halma, azt újakkal ne tetézze, a törvénytelen fogdozásokat szűntesse meg, a gonosz terv koholóit büntesse, s a vádlott ifiakat törvénybe idéztetvén, ez által a nagy közönséget nyugtassa meg.
Célzás Cervantes világhírű szatirikus regényének hősére, Don Quijote-ra.
A FŐISPÁN hibásnak vallá magát, hogy a Rendeket eleve meg nem kérte, e tárgy fejtegetésében illő mérsékletű kifejezésekkel élnének, a szóllónak pedig „par force vadászat, rémképek” s.a.t. kifejezésére rosszallását nyilatkoztatá. – de LIPOVNICZKY kérdést tett a közönséghez, ha van e valaki, kinek ezen kifejezések nem tetszenek? Mire hangos éljen s köz tetszés nyilatkozása következvén, – a FŐISPÁN újra kijelentette, hogy neki bizony nem tetszenek. De a KK és RR azokat továbbá is helyeseknek nyilvánították.
A megye Rendeinek nagy többsége ilynémű vitatások után a magyarul szerkesztett következő felírást határozá:
„Felséges s.a.t. Ama csudálatot okozó, s bámulat közt szélledő, léleknyomasztó köztudomány, mely több honfitársainkat rendkívüli éjjeli megtámadással történt s felfegyverzett katonai karral eszközlött rablánczra fűzéséről s katona laktanyába folytatott fogva tartásáról haza hosszant rémítőleg elterjedt, mindenki kebelét oly fagylaló, oly szívterhelő érzéssel töltötte, hogy arról hallgatásban maradni, az eránt ezen személyes bátorságot fenyegette veszély közt Felségeddel egyenes értesítésbe nem lépni annyi volna, mint a bizalmatlanság czégérét kitűzve, kétkedő aggodalom s mardosó nyugtalanság közt már az elme felháborodás, már bágyadtság szülte elcsüggedésnek helyt adva ínséges évődésbe dőlni, vagy ezen kétes állapot minden örvényes következéseibe merülni.
És azért: e sanyarú helyzetet, e bánatos állást hazánkra mért legsúlyosabb környületei között is a tántoríthatlan hűséghez esküdve, minden elővehető úton, minden kitelhető módon kerülni igyekezvén, egész őszinteséggel járulunk inkább Felséged királyi székéhez, eme kétkedő állapot megszüntetését, s zajló kebleinknek megnyugtatását keresve keresőleg arra kérvén mély alázatossággal Felségedet, hogy miután a legnagyobb csend és béke ölelte, s ennek édes malasztjai éldeletében nyugalmas egész hazánkban a forrongásnak és rendbomlásnak (mellyet minden jámbor polgár messze távolítani kíván) csak legkisebb nyomát, legparányibb neszét se látnánk s tapasztalnók, és eképpen minden környületeknek józanul összevetve nem is képzelhetők azon iszonyatos bűn elkövetésének lehetőségét, mely a végrehajtó hatalom ezen túlságos felléptét követelhetné; ezek folytában pedig Felségednek s egész uralkodó házának alattvalóihoz viseltető, s Európa szerte elhíresztelt szelíd s méltányos bánásmódjával ezen történeteket összeegyeztetni nem tudnánk: méltóztassék Felséged hova hamarébbi nyugodalmunk iránti, minden atyai kormányhoz illő gondoskodással felfedezni, valjon mi adhatott ezekre alkalmat, s az elfogattatások okát velünk kegyelmesen tudatni.
Ami már magát az elfogatás módját illeti, miután minden e részben felhívható törvények s jelesül a végrehajtó hatalomnak legkedvezőbb 1805: 5. czikkely is az elfogatásokat mindég a törvény értelme szerént, és így az ezt kijelentő 1687: 14. törvény tartalmához képest az illető törvényhatóság s tisztviselők által eszközöltetni rendelnék, s ezt az eddigi gyakorlat is támogatná, világos lévén itt a katonai erőnek a közcsend fenntartása helyett, merő ellentéttel éppen annak megháborítására lett alkalmazásával, az illető törvényhatóság mellőztetésével, s így a nemzeti intézetek tetemes kisebbségével elkövetett országos sérelem, melly törvénytelenségre nézve törvényinkhez ragaszkodva imént nyilatkoztatott, ellen óvásunkkal jog biztosulni kívánunk; eképp ezen cselekvés módját törvényesnek el nem ismerjük.
Felséges Király! Oly nagyra nőtt, annyira van már tolasztva az annyiszor elővett, annyiszor félrevetett, s ezen országgyűlés elmúltával is nagyobbrészt ismét csak orvoslatlanul hagyott országos sérelmek nagy halma, hogy azokat egy újjal s oly méllyenható, éppen a személyes bátorság fő társadalmi kincsét fenyegető seb ejtéssel tetézni nem volna egyéb, mint ez alkotmányos nemzetet a sérelmek valahai orvosolhatása édes reményétől ismét egészen megfosztani; hova hamarébi orvoslást kíván tehát ezen most okozott sérelem, mellyet midőn mély alázatossággal kérünk, az el nem érésnek váratlan esetében azt a jövő országgyűlésre ünnepélyesen feltartjuk. Egyébbiránt s.a.t.”)*
Bars megyének az ifjak ügyében tett felterjesztéseit és a reájuk adott válaszok fogalmazványait l. OL, M. Kanc. ált. 1836: 9833., 10073., 13386., 14007., 17032. sz. alatt.
Eddig a felírás. Mivel továbbá: nemes Pest vármegye még június 14-én tartott közgyűléséből e tárgyban a megyéket tudósítani határozá, s jóllehet tudósításai több szomszéd megyékben már elérkezvék, s felvétetvék, Bars vármegyéhez ismeretlen okoknál fogva még el nem jutottak; ezt a posták netalán rendet nem tartó késedelmének tulajdonítván a megye Rendei, hogy a dolog mibenlétét kitapogathassák, ez eránt mind a Helytartótanácsot vizsgállat elrendelése végett, mind pedig Pest vármegyét a feladás és elküldés idejének kitudása eránt megkeresni határozák.
Ugyanezen gyűlés folytában felvétetett a jelen levelezés ügyét tárgyazta többször említett folyamodás, mire nézve a folyamodó levél kitételeit (a lelkes Bars kegyes végzésének szavai szerént) méltó figyelemmel kísérvén a megye Rendei, s az abban foglalt közérdekű nemzeti tárgyazatot élénk tanácskozásba vévén, egyetemesen kettőt határoztak, ú. m. 1-ör az írásnak, s levelezésenk törvény nem tiltotta természeti jogát tettleg is gyakorlat alól kibocsátani nem szándékozván, s megelőző censura alá szoríttatni nem engedhetvén, ezen Törvényhatósági Tudósításokról szólló levelezésekre, a megye számára s ugyan a KK és RR által összetett úgynevezett kápolnai pénztárból teendő előfizetést elrendelték; 2-or Ő Cs. kir. Főherczegségéhez az ország Nádorához felírást határoztak, mellynek tartalma itt következik:
Felséges s.a.t. Kossuth Lajos hazánkfiának hozzánk bocsátott kérelem leveléből értesítettünk arról, miképpen ő az írott levelezési úton eszközlendő Törvényhatósági Tudósításoktól Főherczegséged magas rendeletéből eltiltatott. Nem is titkolhatjuk el Főherczegséged előtt ezen megtudás fájós béhatásának annál nagyobra lépett fokozatát, hogy a csapást okozta rendeletnek főherczegségedtőli keletkezete úgy mint a honnan legkevésbé váratott, nemzeti jusaink sérelmével párosítva lőn. Főherczegségedtől mint országunk fő s egyetemes birodalmi tisztviselőjétől ezt annál kevésbé hihetjük el, mert érdemteli tisztének számos évek ótai folytában inkább alkotmányos jusaink állandó védlőjét s nemzeti szabadalmaink fedező paizsát szoktuk meg már Főherczegségedben dicsőítőleg tekinteni, s azért e nagy bizodalmunkat és szívemelő hiedelmünket csökkenés nélkül innen tova is fenntartandván, örömest hajlunk elhitelére annak, hogy ezen sajtó eltiltásnak Főherczegséged csupán kivitelében volt részes.
Fenséges Herczeg! Tekintetbe vévén nálunk a törvényen kívül divatozó censurának ama minden képzeten túl hatalmazó szigorúságát, miszerint a magyar újságíróknak nemcsak nincsen engedelmük a felvilágosodott közönség eleibe a haza dolgairól értekezéseket terjeszteniök, sőtt ami a keserű gúnyig túlságos, midőn idegen népek országlási létekről jelentniök s még ítélniök is szabad, arról, mi Magyarországban történik, nyilván a gyűléseken fordul elő, kevesebbet szoktak az újságok mondani, mint a világ bármely szugollyában sínlődő míveletlen népek sorsáról; s mégis a törvény által nem szentesített censurának ezen eddig csak nyomtatványokra illesztett iszonyatos túlságát még azzal tetézni akarni, hogy a társaság ezen nagy fogyatkozását még csak kézírással se pótolhassa, s ezen tűrhetetlen censura rendszerét még a levelezésekre is a kiadást megelőzőleg kiterjeszteni, főképpen midőn efféle levelezés országgyűlés alatt több évekig háborítás nélkül divatozott, valóban egy alkotmányos országban több mint botránkoztató intézkedés, melynek hasonmássát bármely zsarnoki rabszolga országban aligha feltalálnók; de nállunk is a legújabb idő s az ezzel megérett szelíd törvényes ösvényen eszközlendő halk előhaladásnak forró vágyálma, mely reményt táplálólag megyen hazánkon keresztül, ily szelídítő módok által ki nem elégíttethetik, hanem annak, ami a nemzeti érdekek legbelsőbb velejébe hat, méltánylatát s elismerését a komolyság minden meggondoltságával, s a belátásnak méllységével követeli.
S azért Felséges Főherczegségedet mély alázatossággal kérjük s kegyesen értesíttetni kívánunk arról: valjon kitől származott s hazánk mellyik törvényénél fogva rendeltetett ezen eltiltás; hogy megérthessük ezen nagy ügyre nézve mit reménylhet, mitől tarthat, s miként orvosolhatja sebeit az elbúsult nemzet. Egyébiránt s.a.t.”*
Bars megye június 30-i közgyűléséről Keglevich János főispán két jelentésben is tudósította a kancellárt. (Jelentését l. OL, M. Kanc. eln. 1836: 957., 958. sz. alatt.) Második jelentéséhez mellékelte a Kossuth ügyében a nádorhoz, illetve az ifjak ügyében a királyhoz intézett felirat másolatát. Júl. 4-én pedig újabb, az előzőeknél sokkal részletesebb jelentést küldött a közgyűlésről a kancellárnak. (Uo. 1836: 1004. sz.) A nádorhoz Kossuth ügyében intézett feliratot l. OL, Nádori lt., Exhibita ad politiam… spectantia, 1836: 82. sz. alatt. Mellette a megyéhez aug. 31-én intézett nádori válasz fogalmazványa.
