15. Buda, 1837. július 20. Kossuth levele anyjához: vigasztalja amiatt, hogy szülei folyamodványukra még mindig nem kaptak válasz…
15. Buda, 1837. július 20.
Kossuth levele anyjához: vigasztalja amiatt, hogy szülei folyamodványukra még mindig nem kaptak választ.
Kossuth levele anyjához: vigasztalja amiatt, hogy szülei folyamodványukra még mindig nem kaptak választ.
Buda, július 20. 1837.
Kedves jó Anyám!*
B, C folytatólag: Borom elfogyott.
Ha nem ismerném kedvesimnek hozzámi ragaszkodásukat, s annál fogva nem tudnám, hogy a bölcs isteni gondviselés által számomra kitűzött tüskés ösvény kedvetlenségeit melegen érezvén, némi vigasztalásra szükségök van, s hogy soraimat látniok szomorú, csekély, de mégis vigasztalás, valóban talán nem írnék, mert az ó világ rejtelmes bölcsességű mythusának nagy igaza van, midőn a legnagyobb kínt akarván festeni, a Tantalusróli regét alkotta. Éhezni, szomjazni, s látni, miként fut vissza mohó kezeiktől az étel s ital, írhatni, de vagy semmit, vagy haszontalanul, csaknem egyforma állapot. Azonban minthogy édes Anyáméknak (mint írja) írásom örömet tesz, még egyszer próbát teszek, tudok-e sokat írni, s mégis semmit.
Nehezen esik kedves Szüleimnek, hogy a szabad levegőre mehetés s meglátogathatás iránti kérelmök már három hónapja válasz nélkül marad?* Ne essék. A világon minden csak relatív jó vagy rossz, s a magát legboldogtalanabbnak képzelő ember is boldog, ha magát még boldogtalanabbhoz hasonlítja. Ne hasonlítsa magát boldogabbhoz, és nem fog panaszkodni. Nem emlékezik édes Anyám hazánk historiájából azon szerencsétlen híres nevű hazánkfiára, kit 20 évig a rattenbergi tömlöczbe (s minő tömlöczbe!) felejtettek szabad levegő nélkül?* Ő rajta ugyan nem volt emberi alak és elveszté eszét, el szólási tehetségét; de 20 év! Én csak 77 napja nem látom Isten szabad egét, s tömlöczöm sem olly kemény, mint a rattenbergi, s máris békételenkedjünk? Igaz, hogy nap múlik nap után, s a 20 év is csak illy napok múlásából gyűlt össze, de az is igaz, hogy minden nap múltával közelebb vagyunk a szenvedés végéhez; így vagy amúgy, de végéhez. Aztán minden dolognak, a legrosszabbnak is két oldala van, vagy jó és rossz, vagy rossz és kevésbé rossz, tehát jó. Az életphilosophia nagy titka ebben áll, mindig csak a jobbik oldalt tekinteni: aki azt tudja, az feltalálta a bölcsek kövét, a megelégedést. Általában bármennyire megkorbácsolta is Voltaire Candide-ja a legjobb világ rendszerét, mégis azt hiszem, hogy Leibniz a legnagyobb jóltevője volna az emberiségnek, ha az ő optimismusát az emberek elhinni akarnák. Egy példát mondok az optimismusról.
Lásd a 139. l. 1. jegyzetet.
Utalás Zrínyi János Antalra (1653–1703), Zrínyi Péter fiára, akit 1683-ban azzal a váddal, hogy az uralkodó életére tört, bebörtönöztek és a tiroli Rattenburg, majd Kufstein várában őriztek. Fogságban, őrülten halt meg.
Nekem sok ellenséget, de sok jó barátot is adott a sors. Az utóbbiak közt van Bezerédy* (kit, ha Tolnából hozzánk vetődnék valaki, a legszívesebben tisztelek), a szeretetre legméltóbb emberek egyike, mert a legjobbak egyike; jobb, kedélyesebb (gemütlich) ember nem is lehet. Ő ezen kedélynél fogva valóságos Himalája az optimisták dombjai között. Pozsonyban mulatásunk alatt egy pusztáján vagy 12000 kereszt reményű aratását jégeső úgy lepocsékolta, hogy sarlóra, aratóra szüksége nem vala. Jó öreg szülei lóhalálában futottak Pozsonyba őt vigasztalni. De ő mindazon tudományszeres szabályok szerint, miket egy Humphry Davy, vagy Le Brun az electrumra, s Lavoisier* a pneumatica chemiára nézve felállítottak, mathematice megmutatta, hogy azon jégeső áldás és nem csapás mert az illy villanyos vegetabilis trágya 2–3 évre kétszeres termékenységet ad. Termett-e 24 ezer kereszt életje, tudom, úgy azt sem, hányadán áll most optimismusa, de hogy akkor jó öreg szüleit optimismusával megvigasztalta, azt tudom.
Bezerédy István, Bezerédj (1795–1856): a tolnai, egyben az országos liberális ellenzék egyik vezéralakja. A polgári átalakulás ügyét személyes példaadással (örökváltság, adófizetés) is előmozdította. Egyik alapítója a Kisdedóvókat Terjesztő Egyesületnek.
Davy, Sir Humphry (1778–1829): angol kémikus, többek között az elektromágnesesség kutatója, Lavoisier, Antoine Laurent (1743–1794): francia kémikus, a tudománytörténet kiemelkedő alakjai; Lebrun feltehetőleg tollhiba, és alatta Lebon, Philippe (1769–1805) francia kémikus értendő.
Megvallom, hogyha ablakom alatt a hetenkint több ízben szabad levegőre bocsátott rabok lánczait elzörögni hallom, néha felébred bennem a vágy látni künn a kék eget.* De csak egy kis optimismus kell hozzá, s a vágy enyészik. Ha az engedelem megjött volna, kimehetnék, mikor másnak tetszik, s künn fegyver és szuronyok közé vennének, s járnék ahol s ameddig másnak tetszik. Ez nem nagy öröm, s legfeljebb azon foganatja volna, hogy a szobai levegőt nehezebben tűrném, mert tudnám, minő a nem szobai. Most, mert rostély- s drótfedte ablakom olly magas, hogy székre állva sem érek fejemmel a nyíláshoz, különbséget nem ismerek, s még csak azt sem tudom, rekedt-e szobám levegője vagy nem, mert megszoktam. Amúgy tán nehezebben tűrném.
Kossuthot előbb egy utcára nyíló cellában helyezték el, május 7-én azonban, miután levelet próbált kijuttatni szüleihez, egy udvari cellába vitték át (HL Gen. Komm. GPr. 1837:85).
Ne is gondolják Kedveseim, hogy emiatt beteg leszek. Még jó ideig nincs szándékomban lenni. A komoly uticai Cato szokta volt mondani, hogy a férfiú független az istenektől, ha akaratja erős.* Én ezt nem hiszem, mert keresztény vagyok, de hogy az akarat mégis erős dolog, tudom. Országgyűlés alatt igazán a roskadásig halmozva voltam sorvasztó munkával, de fekvő beteg mégsem, mert nem volt mikor betegnek lenni. Most dolgom miatt ráérnék, de nem akarok lenni, s még egy darabig elgyőzöm akarattal, azt mondván magamnak, amit Lionel Talbotnak Schiller drámájában: Es is nicht Zeit, ermattet hinzusinken.*
Marcus Portius Cato Uticensis (i. e. 95–46): republikánus, Pompeius híve; a neki tulajdonított mondást Kossuth korábban is idézte (Kossuth – Lónyay Gábornak, 1833. március. KLÖM VI. 364.).
Edler Lord, Steht auf! / Jetzt ist’s nicht Zeit, ermattet hinzusinken. SCHILLER: Die Jungfrau von Orleans III. 6.
Nehezebben tűrném talán a másikat, ti. hogy kedves Szüleimet itt közel tudva sem láthatom. De erre nézve is méltán gyaníthatom, hogy kedves Atyám legalább szorúlt kebellel, édes Anyám alighanem sírva hagyná el tömlöczömet, s az nekem is nehezen esnék, s így ezen nélkülözésnek is van jó oldala. Lám mégsem bolondság a Leibniz optimismusa.
Azonban újságúl szeretném, sőt szükségesnek tartanám megírhatni, mi légyen oka, hogy azon folyamodás válasz nélkül marad, mert ennyit tömlöczöm falán is át látok szükségesnek, hogy ezen felvilágosítás a másik folyamodás dolgában is vezérül szolgálhatna.* De már ez igazán sem az egészség, sem a házi konyha rubricájába nem tartozván, nem lehet tárgya írásomnak; valamint az sem, mit édes Anyám még egy ügyvéd választásáról javaslólag ír.* Kellene igenis, sokat kellene előkészülőleg tenni a védelemre. De minek az ügyvéd, ha vele szabadon nem tanácskozhatom, s meg nem mondhatom ellenőrség nélkül, hogy így s nem máskép akarok védelmeztetni? [Azt mondják a spanyolok]* Azonban meglehet, Bécsből ír az agens valamit, és valamit tenni kell; és Ágoston nincs itt. Méltóztassanak különösen szükség esetében Benyovszky Péter* úr tanácsával élni. Ő ugyan tömérdek dolgokkal van elfoglalva, de azért tudom, mégsem tagadja meg tőlünk szíves kérésünkre érett tapasztalású bölcs tanácsát.
Itt Kossuth saját, szabadlábra helyezése végett beadott folyamodványára (12. szám) utal.
Ágoston a mezei dologidők idején apja birtokán, a Borsod megyei Sátán tartózkodott; augusztus 20-ra szándékozott visszajönni (Ágoston – Benyovszky Péternek, 1837. július 5. OL. Benyovszky-cs. 18. t.). Kossuth szülei ezért még egy ügyvédet kívántak választani.
A királyi jogügy-igazgatóság által olvashatóan kihúzva; az ezt követő mint egy 5 sor olvashatatlanul kihúzva.
Benyovszky Péter: ügyvéd, a Pest megyei liberális ellenzék befolyásos tagja, a hűtlenségi perek „specialistája”, Wesselényi, majd Kossuth védője. Kossuth ügyével kapcsolatos eddigi tevékenységére lásd a 11. és 12. szám bevezetésében elmondottakat, továbbá a 139. l. 1. jegyzetet.
Amit az olvasásról ír kedves Anyám, hogy mulattatót olvassak, az valóban mulattat. Mit? Talán Erbindát vagy Saidárt és Rurikot?* Ha mégis Jósika minden hónapban akarna írni egy regét, azt gyönyörrel olvasnám, mert ő a sors választottja e pályára. És megvallom, ha Butler Hudibrasa,* Pope Dunciadja* és Gil Blas és A sánta ördög* és a manchai hős, a szélmalmokkal küzdő Don asztalomon hevernének [– be sok idők és sok emberek képmása ezen szélmalomviadal –],* szeretném s még jobban Pindart és Horáczot, Schillert és Goethét, Corneille-t s Racine-t (változtatásúl Béranger* chansonjait), s Miltont, Byront és Addison Catoját* a mi Berzsenyinkkel, Kölcseynk- s Vörösmartynkkal. De ez csak úgy adna gyönyörűséget, ha amint szeszély, vérvegyület, lélekhangulat unszolnak, szaggathatnék itt egy rózsát, amott egy violát. De hogy előre megmondjam: holnapután reggel búmnak szívemelő eposzra, aztán csillapító lyrára, vasárnap Cato monológjára, hétfőn Isten tudja, mellyikre lesz szüksége lelkemnek; illy jósló, megvallom, nem vagyok, s illyen fabricai mechanismussal a mulattatás ügye nem megyen. De azért ne véljék kedveseim, hogy óráim üresen hosszak. Ha papirosom ki nem fogyott volna, s a jelenlévő tiszt úr béketűrésével máris vissza nem éltem volna, megírnám a tömlöczi magánynak igen sok jó oldalát. Ha szabad lesz, és meg nem sokallják az illy tartalmú hosszú levelet, majd másszor.
Kossuth Bachich József Saidár és Rurik avagy Margaréta szigete Buda és Pest között című, németből fordított és átdolgozott regényére (Pozsony – Pest, 1808; a regényből Bárány Boldizsár színművet is írt) és – valószínűleg – Pálffy Sámuel Erbia vagyis a leg-ritkább történeteken által-ment hertzegkisasszony című, először 1805-ben Pesten megjelent, majd a század folyamán többször is újranyomtatott regényére utal (vö. CSABAI, 1961. 41.).
Butler, Samuel (1612–1680) angol költő szatirikus eposza.
Pope, Alexander (1668–1744) angol klasszicista költő szatirikus eposza.
Lesage, Alain René (1668–1747) francia író nagysikerű regényei, utóbbi 1803-ban magyarul is megjelent.
A királyi jogügy-igazgatóság által olvashatóan kihúzva.
Béranger, Pierre Jean de (1780–1857): francia költő, kora legnépszerűbb verselője, a liberális eszmék elkötelezettje.
Addison, Joseph (1672–1719) angol költő és publicista tragédiája, Voltaire szerint az első „szabályos” angol tragédia.
Addig Isten velünk.
Kossuth Lajos m. k.
A) Egykorú másolat. OL Kossuth-gyűjt. I.49. (VA 233.) 4–10.
B) XIX. sz. végi másolat.OSzKKt. Oct. Hung. 898. 2–8.
C) Közölve: Kardos, ROLT 1905. 1. 62–65.
C) Közölve: Kardos, ROLT 1905. 1. 62–65.
