E) Elismerés a gyermekek részéről
E) Elismerés a gyermekek részéről
Épen nem lehetetlenség két-háromszáz gyermeket, kiknek legidősbike alig hatéves, együtt tartani anélkül, hogy egész napon át csak egy is sírna vagy sikoltozna. Hogy igazam van, sok nagy tekintetű személyek tanúságára bátran hivatkozom, kik intézetünket látogatásra méltatva csodálkozásukat nyilatkoztaták, hogy illy sereg apás gyermek együtt olly boldog lehet.
És valóban bizonyossá tehetem az olvasót, miképen sok gyermekek, kik az első pár napban igen keservesen sírtak, kis idő múlva épen olly keservesen sírtak otthon, ha oskolába nem bocsáttattak, s én tökéletesen hiszem, hogy a késedelmezésnek többnyire nem a gyermek az oka. Voltak nevendékeim, kik éhgyomorral siettek az oskolába, ha reggelijök idején készen nem volt; mások mezítláb jöttek, nem akarván hon vesztegelni, míg saruik megfoltoztatnak; mások ismét félig öltözve, pongyolán jöttek, míg szüleik munkánál késtek, s hazajövés eltévedettnek hitték gyermekeiket, s kellemesen lepettek meg őket oskolában látván.
Van egy gyermek oskolánkban, ki az utolsó árvízkor térdig gázolt a vízen keresztül, hogy oskolába jöhessen, s harisnyáit, czipőit ott szárította. Oskola órákon kívül rendesen 15 gyermeket tanítgat, kik oskolába nem jöhetnek. Ezen gyermek ötesztendős.
Naponta tapasztalom, miként a gyermekek ahelyett, hogy déli szünet alatt az utczán játszanának, még vajas kenyeröket kézben tartva sietnek oskolába, alig maradván ki egy negyedóráig. Tudják, hogy a szünet alatt a játszótéren mulathatnak, s az oskolát annyira kedvelik, hogy ha szüleik búcsúra akarják őket vinni, inkább az oskolába kéredznek, s máshon lenni ritkán kívánnak.
Némelly leánykák, miután oskolából kinőttek is, olly ragaszkodással maradtak, hogy engedelmet kérnének napi munkájokat végezve az oskolában gyermekeimmel játszhatni; s épen nem szokatlan dolog kellemes nyári estéken 12 s több kisleányt is látni késő homályig a játszótéren mulatni, néha szintannyi gyerkőczéket is, ami azonban különös kedvezésnek vétetik, s azon este leányok nem jőnek.
A gyermekek tehát ezen nevelési rendszer mellett sokkal vidámabbak, mint a félelem régi kényrendszere mellett voltak, vidor arczaikon hordják a belső elégedés őszinte bélyegét, állításaimnak legerősb bizonyságáúl.
Reméllhető, hogy ezen rendszer az eddigi nevelés módját egészen meg fogja változtatni, mert lehetetlen, hogy találkozzék elfogulatlan ember, ki a lelkierők kifejtésére ezen rendszer elsőségét el ne ismerné, s azt a vak műszerűség helyébe tétetni örömmel nem szemlélné. (*)*
A Morgenblatt 1826-ki 240-ik számában többek között így szól egy német utazó, ki a spitalfieldsi kisdednevelő házat meglátogatá: „Több mint fele a gyermekeknek, kiket ott találtam, 3 éven alól volt, mindnyájan rendkívül vidorak s jókedvűek. Bot, vessző az oskolában nincs, összesen és egyenként szeretetteljes tekintettel függnek tanítónéjokon.” A jelentő sok hasonlatot talált Pestalozzi tanmódjával.*
A jegyzet valószínűleg Wertheimertől származik. – Pestalozzi, Johann Heinrich (1746–1827) az egyetemes neveléstörténet egyik legnagyobb alakja; yverdoni nevelőintézete a korabeli világban fogalommá vált. – Pestalozzi és Wilderspin elképzeléseinek különbségeire lásd: ZIBOLEN ENDRE: Brunszvik Teréz és Pestolazzi. = Brunszvik Teréz pedagógiai munkássága. Bp. 1962. 39–42.
Kossuth nem fordította le a következő, F-fel jelölt rövidke alfejezetet, amelyben Wilderspin Owen és mások látogatásáról és elismerő véleményéről számol be.
