D) Elismerés a szülők részéről
D) Elismerés a szülők részéről
Jelenleg 220 gyermek van intézetünkben, egy sincs, kinek fölvétele nógatásunkba, utánjárásunkba került volna. A szülők mind önként jöttek befogadásért könyörögni. S ha a hely engedné, tanítványaink száma 300-ra minden órán növekedhetnék.
Vannak szülék, kik magok gyakran ocsmány szavakra nem átallanak fakadni, de mégis rosszallják, ha gyermekeik példájukat követik. Többek között van egy ötesztendős kisleány növendékeink között, ki az oskolát annyira kedveli, hogy gyakran a szabott órán túl is ott maradna gyermekeimmel, s némelly másokkal a játszótéren mulatni. Némellyek esti 8–9 óráig is ott maradnak, mi ellen, ha rosszat nem tesznek, és szüleik megengedik, énnekem ellenvetésem nincs, mert hiszen Wilson úrnak óhajtása a kisdedeket az utczáról mentől inkább elvonni. Az említett kisleányt játszótársai egykor megsértették, mire ő olly irtózatos szitkokat halmozott reájok, hogy szavait nem is lehet ismételnem. De a gyermekek végre eliszonyodtak és hozzám futottak. Én könnyen meggyőződtem, hogy a kisleány mocskos szitkai értelmét korántsem fogta fel, s midőn szelíden dorgálnám, azzal menté magát, hogy ő azt mind saját szüleitől hallotta. Én értésére adám, hogy ez mindamellett is vétek és istentelenség, s hogy ha még egyszer illyet tesz, sohasem lesz többé szabad itt játszania. Anyját hívatám és elmondám, miket beszéllett leánya, de azt nem, hogy szülei példájára hivatkozott, különben alkalmasint kegyetlen verésnek lett volna kitéve. Az anya így is heves haragra lobbant, s nyúzással fenyegeté, úgyhogy alig tudnám azonnali fenyítéstől visszatartóztatni. Csillapulván egy kissé indulata, kérdém: valjon kitől hallhatta gyermeke azon mocskos szavakat? – Nem tudom, mond az asszony. – Nem reméllem asszonyom, hogy a gyermek kegyedtől vagy férjétől tanul illyeseket. – Ő hallgatott, de láttam, hogy találva érezte magát, s én azon búcsúszavakkal bocsájtám el, hogy hasztalan állítanak nemes lelkű emberek oskolákat a szegény gyermekek számára, ha a szülék közremunkálni, s jó példát mutatni elmulasztják. És örömömre válik mondhatni, hogy nem siket füleknek beszéltem, a gyermek egészen fölhagyott mocskos szavaival, anyja pedig kevés idő múlva egy harmadfél éves gyermekét hozta el, kérvén, fogadnám be, s az intézet kegyes alapítójára Istennek áldását kívánván. Egyszersmind megkért, szóllanék jó alkalommal egy-két szót férjével is, mert ő hálás elismeréssel veszi, amit neki mondottam. Ekképen lehet hatnunk nemcsak a gyermekek, de még a szülők javára is.
Találkoztak, kik úgy nyilatkoznának, hogy a kisdedóvó intézetek a szülői s gyermeki viszonyokra gyengítő hatást gyakorolhatnak. Mennyire csalatkoznak véleményökben, a következő példából megláthatják.
Wilson William úr, walthamstow-i vicar* az essexi megyében, egy jeles kisdednevelő házat alapított ugyancsak Walthamstow-ban. S többször hallván maga is az említett ellenvetést, hajlandó volt a dologba mélyebben betekinteni, s legjobbnak vélte a legtávolabb lakó anyák egyikét vonni kérdőre. Mert meg kell jegyeznem, hogy néhány gyermek 1 1/2 angol mérföldnyi (*) távolságból is járt az oskolába. Egy anya illy messziről hozta el egykor komor, esős reggel gyermekeit ebédfalattal ellátva. Wilson úr megszólítá: Kellemetlen esős reggel van, jó asszony. Nagy utat kellett a rossz időben tennie kegyednek, hogy gyermekeit elhozza. – Igaz, nagyságos uram, de azzal én épen nem gondolok. – De a gyermekek egész napokon távol vannak, s tán nem szereti többé kegyed őket olly mértékben, mint amíg folyvást körülötte sürögtek. – Óh, nagyságod nagyon hibázik, inkább szeretem őket, mint valaha. – Talán mégsem; én valóban egy kissé kételkedem. – Nem szeretni? Ugyan nagyságos uram, ki szeretné őket (egyet fölemelvén s megcsókolván)? Sőt én úgy találom, hogy a távolság a szeretetet éleszti, mert ha egész nap nem láttam őket, esténként igen örömest hallom csevegésöket, s mindég úgy tele vannak azzal, mit az oskolában láttak, hallottak, hogy egész mulatság.
Wilson, William: az egyik legelső óvoda alapítója és vezetője Walthamstow-ban. (Wilderspin neki és testvérének, Joseph Wilson földbirtokosnak ajánlotta könyvét.) Az óvoda egy ideig az Infant School Society mintaintézete volt. Műve: The System of Infant Schools. London, 1826.
4 13/15 angol mértföld = 1 német. – Így hát némelly szülék közel 1/3 rész mértföldet valának kéntelenek napjában kétszer menni, hogy gyermekeiket oskolába vigyék, s hazahozzák.*
* Ezt a jegyzetet Wertheimer fűzte Wilderspin szövegéhez.
Innen látjuk, miként ama szokott ellenvetés egészen alaptalan. De minden kétség eloszlatására megjegyzem még, hogy ugyancsak Wilson Vilmos úr a távollakók kérelmére a város túlsó végén más oskolát akart állítani, de a szülék kérték, ne tegye, mert ők az eddigi oskolával egészen meg vannak elégedve, s egy asszony hozzátevé, ha Wilson úr a túlsó kapunál oskolát állít is, remélli mégis, meg fogja engedni, hogy ő a maga gyermekeit a régi oskolába vihesse, mert azzal annyira meg van elégedve, hogy semminemű okból sem szeretné őket onnan elvenni.
Én tökéletesen meg vagyok győződve, hogy akik amolly ellenvetéseket tesznek, ha ezen intézeteket meglátogatnák, s magok látnák, tapasztalnák, véleményöket változtatni hamar elegendő okot találnának, s ellenzőkből a kegyes dolog munkás pártolóivá lennének, mert meg fogják engedni, hogy amit nem láttak, nem ismernek, arról ítéletet sem hozhatnak. Többen máris nem átallották tévedésöket őszintén elismerni s megvallani, hogy a tervnek tapasztalt jó sikere őket egészen meglepte.
Illy vallomások megnyugtatást szereznek, s nem kevésbé azt szereznek a szülék önkéntes nyilatkozásai: p. o. hogy a kisdednevelő ház áldott egy intézet, mellyre az egész környéknek igen nagy szüksége volt.
