47. Buda, 1838. április 7. Kossuth levele anyjához Pest újjáépítéséről, az állandó híd felépítésének szükségességéről.
47. Buda, 1838. április 7.
Kossuth levele anyjához Pest újjáépítéséről, az állandó híd felépítésének szükségességéről.
Kossuth levele anyjához Pest újjáépítéséről, az állandó híd felépítésének szükségességéről.
Buda. Április 7-kén 1838.
Kedves Anyám!
Múlt hó 25-ről írott levelemre, mellyben többek között orvosságot is kértem, becses válaszát tegnap vettem, s vele a kért orvosságot is. Eszerint tulajdonképen meg kellene most írnom, mikint leszek mához két hétre egészség dolgában, mert levélcserénkre körülbelül ép annyi idő kell, mint arra, hogy a postaút újabb elrendezése szerint Konstantinápolyból Bécsbe levél érkezzék. Szerencsémre egészségem úgy javul, hogy e részben a késedelem nagy bajt nem okoz. Utóbbi levelem ideje óta Balogh dr. úr tudomására valót alig tudnék egyebet írni, mint azt, hogy gyakran tolakszik vér s hőség a fejembe, s illyenkor néha egy hirtelen múló szédülés fut rajtam végig. Ez régi bajom, tudja édes Anyám, de mindig csak ephemer jő s múlik, nyomot nem hagyva. Különben egészséges vagyok.
Utolsó levelem késedelmének oka nagy részben magam vagyok; mert sokat írtam, s minthogy azt, amit írok, s nekem írnak, gondolom itt is, tán Pesten is lemásolják, s alkalmasint még le is fordítják, mielőtt kézhez adnák vagy elküldenék: erre természetesen idő kell, mert az illető uraknak más dolguk is van, s gyakran fontosabb, sürgetőbb, mintsem hogy a mi haszontalan csevegésinket elsőnek vehetnék. Azért írok most hamarébb, mint különben tenném, hogy reánk nézve hátramaradás nélkül késhessék levelem, míg idő s körülmény utazni engedik.
De ép azon másolgatás tekintetéből szeretném, hogy édes Anyám családi aprólékos viszonyainkba olly részletesen ne ereszkednék, mint most Zsigmond* dolgaira nézve tevé. Velem már akármit tesznek, ám lássák, Isten neki, ha már édes Anyám is azt írja, hogy elfásult a szenvedés iránt, mit mondjak én, ki egész életemben méltatlanságnál egyebet nem arattam, de azt megvallom, restellem, hogy aprólékos családi ügy-bajaink idegen archívumokba kerüljenek, s ott előbb-utóbb (mert ki érezheti az illyek érdekét más, mint az érdeklettek) nevetség tárgyai legyenek.
Kossuth sógora, Zsulavszky Zsigmond.
Zsigmondék – ha jönnek – Isten hoztát mondok nekik. Örvendek. Mit tegyen nehány ezer forintjával, azt a statusfogság zárt falai közül megmondani nem lehet. Pénzkezelés gyakorlati dolog, mellyet a jövő-tűnő alkalom okos használata intézzen. Az alkalomnak csak homloka búbján van üstöke, s a financziális ügyesség abban áll, ellesni a perczet, mellyben az előttünk sikamlót üstökén ragadhassuk. De hiszen színről csak vak beszél. Életem eddigi lépéseiben sohasem az vezérlett főrugó gyanánt, hogy pénzt szerezzek, gyűjtsek. Legyen bár hiba, de nekem a Mammon nem istenem, s csak annyiban szoktam reá ügyelni, amennyiben élni csak kell, hogy tegyünk és hassunk. Annyit mégis tanácsolhatok, hogy kinek mindene nehány ezer forintból áll, s amellett férj s atya, annak lehető nagyobb nyereségért vagyonát koczkáztatni nem szabad, hanem a kevésbé jövedelmes, de biztos úton kell járnia. Ne hagyja hát magát Zsigmond semmi kecsegtetés által ettől elvonatni. Inkább hevertesse tőkéjét 100-tól négyes-ötös kamattal egy olly biztos pesti nagykereskedőnél, akitől minden órán, mellyben valamelly biztos nagyobb haszonra nyílik alkalom, fel lehet venni; vagy hevertesse még inkább kamattal valamelly takaréktárban, mintsem hazárdírozzék. Nyílnak biztos alkalmak mérsékelt nyereségre mindenkor. Példáúl, ha az aratás nem rossz vidékünkön, jutányosan lehet a krajnyai gazdákkal augustusban kötést kötni pálinkára, mert pénzre van szükségök, hogy a debreczeni vásáron marhát vehessenek hizlalásra, csak ezáltal használhatván kevés gabona mellett többnyire burgonyát termő sovány jószágukat, s hasznot nem adó erdőiket. Januártól-februártól, a pálinkaátadás idejétől a keresztúri tavaszi vásárig jó rakás hordó elállhatna Lina húgom újhelyi pinczéjében, s tavaszkor minden itczén legalább 1 kr. tiszta nyereség bizonyos, csalhatlanúl bizonyos, ha nagyot nem kívánva nem kötjük árhoz magunkat; s ez mindig 10–15–20 percent. Ezt csak például.
Peremről utolsó előtti levelében ennyit ír édes Anyám: „Még be nem adatott”; most semmit. De én amazt sem értem. Ki nem adta be, s hova nem adatott be? Benyovszky úr nem adta-e be a Királyi Fiscusnak, ez a referensnek vagy ez a Királyi Táblának?* De hiszen a törvényfolyamnak ismét vége. Illy ügyet, mellyben titok nem lappang, nem is kerestetik, esztendő alatt el nem dönteni, s az embert fogva tartani, valóságos tortura. Tudom, azt mondják reá: minek ragaszkodom a szabad védelem kérdéséhez; emiatt késik; de hogy emiatt késhetik, s ennyire késhetik, a legerősebb bizonysága annak, hogy igazsággal sürgetem, amit sürgetek. Ha már e részben meg van tőlem a törvény tagadva, s ha egyben meg, mindenben meg, mert itt középút nincs, végezzenek legalább velem már valahára, de ne hagyjanak így lebegni évről évre, mert – még egyszer mondom – ez tortura. Sürgetést kérek, ajánlok.
Kossuthné szóban forgó levele március 23-án kelt (lásd fentebb, 386. l.), míg Benyovszky a pert március 24-én adta vissza.
A pesti dolgokról írott észrevételeimre azt mondja édes Anyám: írjak közrebocsáthatólag. Elfelejtkezik édes Anyám, ki és hol vagyok. Nekem sok nem szabad. A „Hírnök” aristocratico-conservativus lapnak vallja magát, tán különös pártfogás alatt is áll,* s mégis jőnek elő benne néha elvek jók s örvendetesek, én gyönyörrel olvasom; de ollyanok, hogy ha arról levevén szememet, pöröm irományaiba tekintek s látom, miket nevez énnálam a Királyi Fiscus lázításnak, a fennálló statusrendszer felforgatásának, nem győzök bámulni, s azt kell hinnem, hogy én ha a Miatyánkat írnám is le, lázításnak nevezné a Királyi Fiscus, mert benne van: „és szabadíts meg a gonosztól”, pedig ki tudja (úgy mondhatná ő), mit akartam én e szó alatt: „a gonosztól” érteni. Tehát, hogy közrebocsáthatólag írjak valamit, vagy akarjak írni, arról szó sincs, ne is legyen; legföllebb történetből hozzánk vetődő egy-két meghittebb jó barátaim (ha még vannak) olvashatják, ha méltónak tartják; ámbár megvallom, éreznék magamban tiszta szándékot is, és büszkeség nélkül szólva, némi tehetséget is azon statusgazdálkodási tárgyakhoz, egy-két nem épen haszontalan szóval hozzá szóllani, mellyeket a pesti eset, azzal szövetségben lévő álló híd, vízszabályozás, s ezekből önként folyó belső kereskedési, iparági, közösülési, vasúti s a t. kérdések egy tömegbe összeolvadva szőnyegre idéznek, s mellyekkel a közvéleménynek lehetetlen élénken nem foglalatoskodni (az országgyűlésen úgyis elő kelletvén múlhatlanul majd fordulniok), s mikre nézve még mindenütt – Angliát sem véve ki – sok előítéletek uralkodnak; de nálunk magokra a status-oeconomia első alapelveire nézve is több balítélet, fonák képzelet uralkodik, mint másutt akárhol. Boldog Isten! Mi gyönyörű s gyakorlatilag közhasznú tárgyak minden részrőli megvitatását, s ezáltal mennyi igazság napfényre kerültét idézhették volna elő csak szegény Tudósításaim is, ha... de elég erről. Semmi sem fáj nagyobban, mint a gyökerében elmetszett jószándék enyészete.
Vö. fentebb, a 357. l. 51. jegyzettel.
[Most mégis szerencse, hogy a gyászos emlékezetű vízözön napjaiban a létesülni készült budapesti állandó híd még nem állott. A nép talán szétrombolta volna azt vakságában, mellyet tömegekben veszély s kétségbeesés szülni szokott; mindenesetre pedig a hidat okozandják vala, s özönlék az országos szemrehányás gróf Széchenyire, a vállalkozókra, s országos küldöttségre.* Így is lesz dolga gróf Széchenyinek a gondolkozni restellők tömegét lenyugtatni, s a közvéleményt felvilágosítani. Én ugyan erősen meg vagyok győződve, hogy, ha már áll vala a híd, Pest nem szenvedett volna olly szörnyű csapást, s ha a híd állna a Feldunasor táján, ez maga elég volna arra, hogy a vízár illy pusztítást többé ne okozhasson; mert azt, hogy a hídlábak jégtörő homlokosai a jeget tán megtörheték, s a zajlást apróbb tömegekbe szoríthaták – minthogy ez csak hypothesis –, elmellőzve, a legrosszabb eredményt – ti. hogy a jégtorlást feltartóztatta s fenékre szorította volna – bizonyosnak véve mi következik vala? Az, hogy mi most alul történt, úgymint a mederfolyam visszafordítása, Pesten felül fogott volna történni, s a víz épen olly mértékben megrohanhatá ugyan a várost, mint most, de alant szabad menetelt találván, tizedrésznyi bajjal lefuthatott; az pedig, hogy a város két tűz közé jusson, hogy felülről is rá ömöljék az ár, s alulról is visszaforduljon rá, teljességgel nem történheték, mert ez physicai képtelenség. Én pedig azt hiszem, hogy legtöbb kárt okozott, mivel a felülről le-, s alulról visszarohanó ár Pesten, mint egy csatatéren, megütközött, és így nemcsak megállapodása, de ütközés nevelte tevőleges hatása által is okozá, hogy sorvást dűltek a házak. Annyi azonban tagadhatatlan, hogy álló híd az áradásokat, bár kevésbé kártékonyakká, de gyakoribbakká teheti. Ez lehetséges is, de mindenesetre ollyan is, mit a közvélemény fejéből tudományos okoskodásokkal kidisputálni nehéz lesz, és a hídépítés kérdése a martiusi catastropha által egészen más alakot ölt magára.
A Lánchíd felépítéséről rendelkező 1836:26. tc. a nádor elnöklete alatti országos küldöttségre bízta a munka irányítását, a megalakulandó részvénytársasággal való megállapodást.
Technicai tekintetben competens szót magamnak nem tulajdoníthatok, de ha a művészeté a gyakorlat eldöntő szava, úgy az elvek theoriája a tudományé; ezt valósággá csak amaz teheti, de amaz enélkül kába sorsjáték. E szempontból tehát mi profanusok is szólhatunk.
Én Pest város biztosításának tervébe a practicai művészség által ezen eszméket vélném befoglalandóknak: 1) partgátak; 2) a még épülendő vagy újraépülendő városrészekben az építési színvonalnak (niveau) följebb emelése; 3) kevésbé mésztartalmú épületkövek; 4) a legbiztosabb helyen, s minden kétséget kizáró előlátással építendő közraktárak (az angol dock szót kívánom érteni); 5) álló híd alkalmas helyen (én ezt nemcsak országkereskedésileg múlhatlan szükségesnek tekintem, de a fentebbi szempontból Pest város biztosítására is elkerülhetetlennek tartom); végre 6) az egészet csak akkor hinném tökéletesnek, ha Pest keleti oldalán csatorna (canalis), éspedig hajózható, húzatnék.
A vidéknek erre alkalmas létéről a Szent Gellért-hegyről csak egy tekintet mindenkit eléggé meggyőzhet, gondolom József császár idejében szó is volt illyesmiről.* E csatornának nem a soroksári ágba, hanem a Csepel-szigeten aluli nagy Dunába kellene szakadni. Költsége aligha roppant volna, mert a hely alkalmas, este elég nagy, zsilip kevés kellene, talán nem is több kettőnél; kéz e béke idején elég van, ha a munkátlanoknak napi bérök csekély javítása mellett csak negyedrészök fordíttatnék is rá. Ezt a tervből kihagyni sajnálnám, bárha múlhatlanul szükséges nem volna is, mert mellékhasznai is lennének, pedig a legjobb eszköz az, melly legtöbb czélnak felel meg; én pedig itt ezeket látom: 1) a híd által netalán feltartóztatható főmederi víznek lefolyása; 2) a csatorna keleti oldalán a lejtősen emelkedő Rákos magában partot képezvén, a kiásott föld olly magas gátat adhatna a pesti oldalon, melly a legrosszabb esetben a vizet partnak szoríthatná; 3) ezen gát jó s alkalmas vontató utat adhatna a fölfelé igyekező rakhajók számára, mi pedig most sem a budai, sem a pesti oldalon nincs; 4) híd ugyan erre is kellene, de mégis annyira könnyítve a nagy Dunán építendő híd mechanismusán, hogy kettő, sőt három sem kerülne annyibba, mint különben egy; 5) a Csepel-sziget felső csúcsa a két város szemetjének természetes gyűlőpontja levén emiatt legalább a Duna egyik ága az iszapolásnak igen ki van téve, s ez nemcsak a hajózásnak akadály, de – mint tapasztalók – a városnak veszélyes is lehet, s azért jövendőben nagy gondot és sok költséget fog kívánni, de a csatorna által e körülmény fontosságának nagyobb felét elvesztené, s örökös aggódás vagy örökös költség kútfeje lenni megszűnnék; 6) Pestnek keleti oldala félszázad alatt olly pompásan virágozhatnék, mint a nyugoti, a nemzeti hypothecalis kincstőkénk roppant emelkedésével; 7) Pest csak így szabadulhatna meg a futóhomok ocsmány porától, melly e várost annyira kéjelmetlenné teszi; 8) a csatornaépítés könnyű alkalmat nyújtana egy alkalmas és tágas kikötőnek létesítésére, ami most nincs, mert a parthosszanti kikötés nem az, pedig a naponta tóduló iszap ezt is mindig terhesebbé teszi. A kőfalpart (quai) legalacsonyabb vízállást véve is, vízbe építtetett, s most alacsony vízállás mellett széles út van mellette a víz felől, sőt: 9) alkalmat szolgáltatna egy jó téli hajószállás létesítésére, s ezzel együtt hajógyár helyre, ami most hiányzik, s mire Pesten jó hely sincs.
TÓTH ANDRÁSNÉ POLÓNYI NÓRA: Műszaki munkálatok Pest városában a XVIII. században. = Tanulmányok Budapest múltjából XIV. Bp. 1961. 241–283., főként 253–261. nem tesz említést ilyen tervekről. Kossuth talán a Skerlecz Miklós Projectumában is említett, szintén József korabeli Baja–Haraszti és Pest–Szolnok csatornatervekre emlékezhetett (Skerlecz Miklós báró művei. Kiad. BERÉNYI PÁL. Bp. 1914. 247.). – A csatornatervekre lásd még Deák Ferencnek az országgyűlésen 1836. február 3-án mondott beszédét is (KLÖM V. 458.).
Ezek nézeteim, mellyeknek ugyan csalhatlanságot nem követelek, de mindenesetre ollyanoknak tartom, mellyek megérdemlik, hogy értelmesebb s műértő elmék kölcsönös hatású intelligentiájukat használva felőlök gondolkodjanak. Azonban, ha minden fonák eszme is, annyi bizonyos, hogy vízbiztosítási tekintetben kell valaminek történni, s az is hihető, hogy ha majd a múlt országgyűlési XXVI-ik törvényczikk* 6-ik §-a következtében a kisajátítás, s ezzel összekötött kárpótlás kérdése a két város s hídvállalkozók közt szőnyegre kerül, az 5-ik § azon szavainál fogva, melly a költségek felszámítását, s minden egyéb körülmény gondos elintézését az országos biztosság bírálatára bízza, Budapest városa bizonyosan kívánni fogja, hogy (kivevén talán a város belső építéséhez, s helyesb szabályozásához tartozó pontokat) az árvíz elleni biztosítás szempontjai – bármi tervű legyen is az – a költségek felszámításába foglaltassanak, s e körülmény a hídépítés tervével egy összes tömeg gyanánt nézessék, s véleményem szerint ezt joggal kívánhatja is. Igen, de ez által a hídépítési költség olly summára rúg, melly mellett vállalkozó csak úgy akadhat, ha kiváltságul nemcsak a legtöbb esztendőt, de a lehető legnagyobb tarifát is kapja; ez pedig kereskedési tekintetben igen súlyos dolog; olly dolog, mellyel századra előre minden lehető, s most még nem is gyanítható körülmény daczára a nemzeti kereskedés élénkségét terhelni több, mint vakmerőség. Minő szempontból kell a status oeconomia józan elvei szerint a vámokat tekinteni, s mik lehetnek ezek eredményei: erről írni sokat lehetne, mi azonban e levél körét meghaladja.* Elégelvén tehát az egyszerű figyelmeztetést, véleményemnek vég-, de talán nem súlytalan kövekeztetése: hogy mint a körülmények állnak, a budapesti álló híd a status javának tekintetével összeférő speculatio tárgya lenni alkalmasint megszűnt.
Lásd a 4. jegyzetet.
Kossuth a vámokról és a szabad kereskedelem jelentőségéről alkotott véleményét egyik következő levelében fejtette ki (lásd 49. szám alatt).
Hídnak azonban kell lenni, múlhatlanul kell. Ezt egyedül pest-budai érdeknek csupán a legindolensebb vakság vagy legvastagabb, de saját hasznát épen nem értő, hanem a nemzeti materialis emelkedés nagy ügyét a máról holnapra számoló színleges haszon nyomorult kis mértékével mérő egoismus állíthatja. Hídnak kell lenni, ezt parancsolja a nemzeti közérdek, az ország két nagy fele szakadatlan összeköttetésének számítást haladó fontossága, azon országos veszteség tekintete, melly nem mondom a pesti vásárnak illy megsemmisítéséből, mint a mostani, de csak olly mindennapi hátráltatásából is ered, minőt p. o. tavaly martiusban a híd kényszerített újrakiszedetése okozott; ezt parancsolja Pestnek, mint nemzeti anyagi jólétünk szíverének commercialis állandósítása (egy roppant köznemzeti érdek); ezt parancsolják azon erkölcsi hatás végtelen erejű varázsingerei, mellyek illy nagy nemzeti vállalat által a közindolentiát teremtő erejének érzetére gyúlasztják; ezt parancsolja mindazon erkölcsi rossz, mi a felkötött kolomp elhajításából eredne, bennünket a nagyobbszerű iparvállalatot nem merés hínárjába visszataszítandó; ezt parancsolja még sokkal több közérdek, mintsem hogy azokat levélben csak meg is érinthetném, nem mondom, kifejthetném.
Hídnak tehát kell lenni; de mikép, ha speculatio tárgya lenni megszűnt? Lehet ugyan több úton, a nemzeti közvállalat útján azonban legkevesebb teherrel, s legfőbb jótéteménnyel járónak tartom. De mikép, az elszakadozott érdekek ezen akadályai, s az ezekkel rokon balítéletek között? Hogy a kérdésre megfelelhessek, némelly általános nézeteket kellene előre bocsátanom azon elvek fonákságáról, mellyek statusgazdálkodási tekintetben kül-, s belsőleg sajátink; ezeknek megczáfolásával azon álláspontra térnem, mellyről csekély véleményem szerint a nemzeti kereskedés ügyét hazánknak tekintenie kell, s így végre a létesítés eszközeiről szólnom, némi összefüggésben egyebekkel is, mik ma már a belső közösülés gyakorlati szükségéhez tartoznak, p. o. vasutak s a t. Ez egy levélre sok volna. Tapasztalnom kell előbb, hogy hosszabb, s illy tárgyú leveleimet kedvesim sem restellik, s itt is rossz néven nem veszik. Ekkor örömest írnék még vagy két hasonló levelet.] Észrevételeimnek becse csekély volna ugyan vagy semmi sem, mert magamra szorítva csak azokból közölhetnék némelly rapsodicus nézeteket, miket egykori status-gazdálkodási studiumaimból magamnak abstraháltam, de megvallom, hogy a mező előttem nem egészen idegen. Fáradságot másnak okozni mindig idegenkedvén, meglátom szabad s illendő lesz-é kedveseimet a folytatással s berekesztéssel mulattatnom. Megjegyezvén, hogy csak e szempontból írok; s ha javaslat gyanánt írnék, jobban ki kellene dolgoznom, mint amikép itt lelkem és segédeszközeim hiánya engedik.
Isten mindnyájunkkal. Hű s forró gyermeki és testvéri szeretettel ölelem mindnyájokat.
Kossuth Lajos m. k.
Ha könyvet kaphatnék ismét! Az ész, értelem, tapasztalás úgy halad a világban, s én úgy elmaradok! Istenem!
Egykorú másolat. OL Kossuth-gyűjt. I 49.
(VA 233.) 67–74. és XIX. sz. végi másolat:
OSzKKt. Oct. Hung. 898. 72–84. alapján.
Közölve: Kardos, ROLT 1906. 5–6. 88–94.
(VA 233.) 67–74. és XIX. sz. végi másolat:
OSzKKt. Oct. Hung. 898. 72–84. alapján.
Közölve: Kardos, ROLT 1906. 5–6. 88–94.
A levél [ ]-be zárt részét kisebb változtatásokkal, Kossuth 1838. március 25-i leveléből (lásd fentebb, a 46. szám alatt) vett részletekkel együtt, annak Wesselényire vonatkozó mondatai elé illesztve közölte Á. J. [ÁGOSTON JÓZSEF]: Pestnek vízár elleni biztosítása ügyében. Levéltöredék. Társalkodó, 1838. 40. sz.*
Széchenyi – akinek titkára, Tasner Antal hívta fel a figyelmét a Társalkodóban megjelent cikkre, s egyúttal a szerző kilétét is felfedte – „talpraesettnek” minősítette az írást; Tasner szerint „e levéltöredékekben előforduló több helyes nézet újabb tanúsága Kossuth talentumának”. (Széchenyi István levelei. Összegyűjt., jegyz. MAJLÁTH BÉLA. II. Bp. 1889. 530.; BÁRTFAI SZABÓ, 1943. I. 311.)
