50. Buda, 1838. május 20. Kossuth levele apjához családja helyzetéről, anyja betegségéről, Bajzáról, Jósika új drámájáról.
50. Buda, 1838. május 20.
Kossuth levele apjához családja helyzetéről, anyja betegségéről, Bajzáról, Jósika új drámájáról.
Kossuth levele apjához családja helyzetéről, anyja betegségéről, Bajzáról, Jósika új drámájáról.
Buda. Majus 20-d. 1838.
Kedves jó Atyám!
Két levélre tartozom válasszal. Egyik édes Atyámé majus 4-éről, másik édes Anyámé s Viki húgomé majus 14-éről.
Amaz nehány kevés sorokban olly mondhatlanúl sokat mondott. Egy egész tengerét a fájdalomnak. S engem igen-igen megilletett. Valami nagy és szent a szülői érzelem, hogy azt idő sem képes enyhíteni, s hogy a higgadt keblű, csillapúlt szenvedelmű ősz atyának illy mázsás bánatszavakat ad tollába.
Azonban ha igaz is (mint írja édes Atyám), hogy minden emberi segélytől megfosztva, átokteljes emlékezetünk csak Istenre hivatkozhatik, tűrjünk békével. Ne legyen előttünk semmi újság, semmi váratlan. Legyünk bár megfosztva minden emberi segélytől, legyünk, ha lenni kell, elhagyatva, felejtve mindenkitől, azoktól is, kiktől azt legkevésbé vártuk volna; semmi sem az. Gyáva ember az, ki illyesmire számol tetteiben. Más csillag volt, más legyen vezérünk. Ki az emberi nemet szeretni akarja, ne várjon semmit az embertől, különben megcsalatkozik, s gyűlölni fogná, kit szeretni ohajtott. Isten óvjon ettől bennünket. Annyi igaz, hogy az igazság, humanitás és közérdek ügye egészben nő, erősödik. Ennyit azon kevésből is látok, mit olvasnom engedtetik. Egyesekben s egyeseken akármi történik is, az egésznek ügyét Isten látható kézzel vezeti, és szent czéljait akaratlanúl is előmozdítják azok is, kik más czélból nyúltak ez vagy amaz eszközhöz. Bizonyára mondom, az egészt egészben tekintve, minden fonákság, bármi súlyos legyen is egyesekre, hasonlít Achilles láncsájához, melly meggyógyítá a sebet, mellyet ütött volt. És azért felejtkezzünk magunkról; s ha legyőztük azon kevélységet, melly ön individualitásunkat czélnak tűzi ki; ha eléggé megaláztuk szívünket, magunkat csak eszköznek tekinteni az emberiség öszes nagy ügyét vezérlő bölcs gondviselés kezében; megadja az Isten, hogy édes Szüleim is elég erősek lesznek átkot nem említeni, hanem legkérlelhetlenebb ellenségünkről is azt mondani: Uram bocsáss meg nékie.
A másik levelet ami illeti: valóban súlyosan fekszik az örök végzés keze házunkon. Hideg futotta végig tagjaimat, midőn édes Anyám nyavalyáját olvastam. Istenem, ez olly igen-igen terhes, kínteljes nyavalya, s ollyan, melly gyökeres gyógyulást alig enged. Csak enyhítést ad időszakonként, mintegy alkalomúl testi erő gyűjtésére, az újdon előkerülendő fájdalomhoz. De az orvosi tudomány mégis sokat tehet; és sokat az igen gondos diaeta, melly a homogen étkektől, minők tojás, kivált keményen, burgonya akármi alakban s a t. óvakodik.
Falura rándulni, hogy igen jó lesz, azt magam is erősítem. De akár Péczelre fusson ki édes Anyám, akár Békésbe; ez a czélnak meg nem felel. Ez mindkettő csak nehány napi látogatás lehetne. Több semmi esetre nem lehet, s ha kérelmem nyom valamit, ne is legyen. Én úgy gróf Ráday* lelkes házának, mint Csepcsányi úrnak* szíves indulatát ismerem is, becsülöm is a legnagyobb mértékben. De ne éljünk úgy vele, hogy nagy lekötelezés érzete legyen kéntelen magát keblünkben megfészkelni. Szívesség gyengéd elfogadást parancsol. Aztán Békés messze is van Pesttől; és így messze édes Anyám rendes orvosától. Baj váratlanúl jöhet, s Békés nem is azon része hazánknak, mellyet választanunk kellene, ha orvos tanácsából fris levegőt keresünk. Én megvallom, ha körülményei engedik édes Szüleimnek, azt ohajtanám, igen-igen ohajtanám, hogy valamelly közel levő faluban egypár nyári hónapra egy kis lakást bérlenének. A Buda közelében fekvő helységek akármellyikében, p. o. Promontorban, de a pesti oldalon is, talán különösen Péczelen is lehetne ollyast találni. S ott mulatni vagy Pesten; költség dolgában kis különbség. Későbben, ha az erszény engedné, az volna az én forró ohajtásom, mellynek teljesülése nekem nagy adat boldogság volna, ha fürdőbe mennének, mehetnének. Nem értem ezt ásványvíz cura gyanánt, tudom, hogy a homeopathia ennek nem barátja; de nem is ellensége talán, tehát fris levegő és szórakozás gyanánt. Vihnye vagy Pöstyén, vagy Füred, vagy mit én tudom. Ez nekem megnyugtatást adna, igen-igen nagyot.
Ráday Gedeon gróf (1806–1873): a pesti liberális ellenzék vezető alakja, Kossuth barátja. Az 1837. március 21-i pesti közgyűlésen mondott beszédéért 1837 decemberében becsületvesztési perbe fogták. Kastélya Pécelen volt.
Valószínűleg Csepcsányi Tamás Békés vármegyei táblabíró, az 1832/6-os országgyűlésen megyéje követe, Kossuth családjának pesti szállásadója.
Ah, miért nincs nekem sok pénzem. Van egy fürdő, de csak egy, melly a kőnyavalyákon bizonyosan segít. De az Olaszországban van. S én szegény vagyok. Csak illyes órákban, és ha felebarátomat ínségben látom, lep meg az ohajtás gazdagság után. Magamra nézve sohasem.
Kérdi édes Anyám, kezembe adatott-é a küldött 10 pft. Igen, s nagy részben már el is költöttem. Mert renden kívüli költségeim voltak, egypár köntösömet kellett újra bélleltetnem s a t. De nem gondolom, hogy nehány hétig pénznek hasznát vehetném.
Könyveket még nem kaptam.
Hajamból küldjek? Ugyan minek? Nem kell nekem vendéghaj, s ha kellene, színében bizony nemigen scrupulosuskodnánk; elég ha barnának mondjuk, sötétebb, világosabb, az mindegy.
Viki* húgom levelét nagy gyönyörűséggel olvastam. Annál kedvesebb volt az nekem, minél inkább emlékeztem, hogy gyermekkori barátnéival sokáig csak német nyelven szokott volt levelezni. Amiért egy párszor őtet is, Zsuzsit is meg is pirongattam. S most már mindketten olly jeles magyar stylusban írnak. Ne felejtsék, gyakorlással haladván ez ösvényen, hogy a piperétlen természetesség legszebb ékessége a stylusnak, kivált hölgyeknél, kiknél a nemes műveltséggel párosult egyszerűség legbájolóbb tulajdon.
A: itt megszakad. A továbbiakban B alapján.
De Vikim levelére egy kis megjegyzést kell tennem. Ne emlegessünk egymás irányában holmi erényt, példát stb. Előttem ez úgy hangzik, mintha önmagunkat dicsérgetnénk. Aztán én különben is meg vagyok győződve, hogy ha a férfiú köre egészen más nem volna is, mint a nőnemé, családomban nincs senkinek az én példámra szüksége avégett, hogy sem pulyává, sem félénkké ne legyen; annál kevésbé lehet szó süllyedésről. Ezeket tehát említnünk sem kell. A kötelesség, mellyet kinek-kinek neme, sorsa, helyzete szerint Isten kijelelt, azon dolgok sorába tartozik, miket mintegy ösztönszerűen (instinktmäßig) csak érezni kell; ne legyen az beszéd, írás tárgyává, kikről minap Grillparzer* jól mondá: sinnvoll, gedankenlos, wie Mädchen sind. De ezt csak ezen egyről akarom értetni őnálok is, másról semmiről általában. Viki lelkem, nem vagy Te folytonos levelezésben Fáy Ferencznével?* Nekem úgy látszik. De ezt helyeselve mondom, nem becsmérelve, ő egy lelkes asszony, de úgy tetszik nekem, néha szeretné, ha ő volna Fáy Ferencz, Ferencz úr pedig Bernáth Anna.
Grillparzer, Franz (1791–1872): kora Ausztriájának legjelentősebb költője és drámaírója. – Az idézetet nem tudtam azonosítani.
A zempléni táblabírónak, 1840-ben a megye országgyűlési követének felesége.
Bajzának ugyan meggyűlt a baja. Egy színház személyzetét igazgatni (inkább egy ármádát), literaturai betyárokkal küzdeni (mert valóban a tollharcz literatoraink között – és engedelemmel legyen mondva – mindkét részről egy kissé betyár szagú).* Mindkettőjöknek kívánnám, hogy figyelmesebben olvasgatnák a criticának azon szép példányait, mellyek a már régen megszűnt Mercure de France-Decade-Conservateur, és a még meg nem szűnt Journal les Debats (nem akarván azokat említeni, mik nálunk a contrabandok közé tartoznak) feuilletonjaiban itt-ott foglalvák,* és külön is ki vannak adva egy gyűjteményben. Tehát színházkormányzás; criticasteri bikaviadal vagy ökölharcz, és végre feleség egy férfiúnak, ki velem együtt közel a 40-hez. Bizony meggyűlt a baja szegény tatárnak!!* Hát Ágoston Józsi pajtást mégsem házasítottátok meg?
Bajza József – aki 1837 augusztusától 1838 júniusáig volt a pesti magyar színház (a későbbi Nemzeti Színház) igazgatója – az 1830-as években szinte állandóan heves sajtóvita középpontja volt: elsősorban a liberális eszmék, a polgári irodalomfelfogás védelmében polemizált konzervatív ellenfeleivel, de – személyi okokból – megtámadták őt egyes liberális írók is. 1838 áprilisában Csató Pál, a Hírnök szemleírója támadta meg lapjában, erre Bajza 1838 júliusától a Figyelmezőben válaszolt. A vita 1838 decemberében Bajza teljes győzelmével végződött.
A Mercure de France 1672-től 1825-ig (számos címváltozatban) megjelenő pártatlan irodalmi folyóirat volt, amely különböző irányzatok vitáinak nyújtott teret. A lap 1807-ben magába olvasztotta a La Décade Philosophique című, az alkotmányos monarchia eszméjét képviselő lapot, amely 1794 óta jelent meg. A hasonló felfogású Le Conservateur (amelynek munkatársai között szerepelt Chateaubriand és Lamennais is) 1818 és 1820 között jelent meg. A Journal des Débats 1789-től jelent meg (1942-ig): elsősorban a nemzetgyűlés vitáiról számolt be. Mindkét lap előfizetését engedélyezte a Monarchia egyébként rendkívül szűkkeblű cenzúrája, a külföldi lapok nagy részéhez azonban a hazai közönség csak külön, személyre szóló (erga schaedam) engedéllyel vagy kéz alatt juthatott hozzá.
Bajza 1838. március 30-án lépett házasságra Csajághy Juliannával. – Kossuth egy népszerű anekdota csattanójára utal; a tréfás történetet költői versengés keretében Kisfaludy Károly és Vörösmarty is versbe szedte (Bánkódó férj, Szép asszony). Érdekességként említem meg, hogy Széchenyi ugyanígy kommentálta Kossuth házasságának hírét Meszlényi Terézzel, akit 1839 őszén ismert meg (SZIN V. 436., 319.)
Igen örvendek, ha báró Jósika drámája* tetszést nyert, s még jobban fogok örvendezni, ha e tetszést megtartja akkor is, midőn újdonság lenni megszűnik. Amint regényei, kivált Abafija remekmű marad mindenkor. Egykor írtam egypár szót a játékszínről, s említém, hogy Jósikáról is fogok írni valamit. Megmondom, mit akartam írni. Azt ti., hogy én javallanám neki, ne lépjen át a dramaturgia pályájára. Maradjon azon, mellyre géniusa vezérlé. Ő ott a sors választottja. Amott, félek, nem lesz. Drámaíróból könnyen lehet igen jó regényíró, mert amannak tulajdonira itt szükség van, s a regényben többnyire igen ébresztő hatásúak a dramaticus becsű részletek (mint Abafiban a Rása-ház, Jósikának csekély ítéletem szerint legremekebb műve, kivált a fügejelenet, s a fejedelem utolsó szavai az apródhoz*); de a regényíráshoz még más egyebek is szükségesek, mellyek viszont a drámában vagy nem használhatók, vagy csak igen vigyázva, s röviden használhatók. Ide tartozik a táj- s természetfestő, rajzoló poesis, „poésie descriptive”, mellyet még Shakespeare-nek is csak egyszer sikerült remekül használni Romeo és Juliában, a búcsúvételi jelenetben, hol a virradó reggel rajzolata olly isteni szép! A regényíró, ha genialis e műben, minő Jósika, ollyannyira egybeforrasztja műköre sajátságait önszemélyességével, hogy önmagából kellene kivetkeznie, ha azokat magával a másik pályára is át nem vinné. Pedig mi a regényben a classicitáshoz tartozott, az a drámában vontatóssá, untatóssá válik, vagy annyi figyelmet feszít, amennyit a dráma materialis terjedtségének hátralévő része kielégíteni nem enged. És azért, amint a görögök Menander* játékairól mentek át Heliodor* költeményeire, s nem viszont; úgy igen nagy ritkaság, hogy jó regényíróból jó drámaíró váljék. De kivételek vannak, s Jósika eléggé genialis ezek közé tartozhatni. Óhajtanám azonban, maradna a regénynél; és itt óhajtanám, ne siessen munkáival; vegyen időt magának. Mert ha szabad profanus embernek ítélni, már utolsó Báthoryján* is megtetszik, hogy az utolsó kézt nem adta meg. Mert tájfestései igen terjedtek, magokban állók, elválasztvák; pedig annak csakúgy beszőve kell lenni a történet folyamába, hogy fonalat soha ne szakítson egy perczig sem. Bethlen charactere nem olly tisztán kidolgozott, nem olly szeplőtelen minden nagyravágyástól, mint a historia mutatja; vannak etymologico-stylisticus hirtelenkedések is; s illyes vigyázatlanságok, például: Radul egy helyütt moldvai vajdának mondatik (ami nem volt), más helyütt oláhországinak, helyesen. – De ezek apróságok, s csak azt mutatják, hogy időben szűkölködött.
Jósika Adorjánok és Jenők című drámáját 1838. május 12-én mutatta be a pesti magyar színház. Mindössze három előadást ért meg.
Lásd a Rása-ház és A veres ember című fejezeteket: JÓSIKA MIKLÓS, Abafi. II. Rákóczi Ferenc. Bp. 1960. (Magyar klasszikusok) 71–83.
Menandrosz (i. e. 342–291): athéni komédiaíró.
Heliodórosz (i. sz. III. század): görög regényíró; Etiópiai történet c. regénye (modern magyar fordítása Sorsüldözött szerelmesek címmel jelent meg) nagy hatást gyakorolt az európai regényirodalom kezdeteire.
Az utolsó Báthory: Jósika 1837 őszén megjelent regénye.
Ím! Criticába elegyedtem, de – reméllem – nem sértőleg.
Istennek áldása mindnyájunkra, s tőlem hálás fiúi kézcsókolások s testvéri ölelések.
Kossuth Lajos m. k.
[A-n, Kossuth László írásával:] 24.
A) S. k. eredeti (csonka) OL Kossuth-
gyűjt. II. U. 1. 9.
gyűjt. II. U. 1. 9.
B) Egykorú másolat. OL Kossuth-gyűjt. I.
49. (VA 233.) 89–93.
49. (VA 233.) 89–93.
Közölve: Magyar Hírlap, 1909. december
25. mell., majd Kosáry 1943. 247–250.
25. mell., majd Kosáry 1943. 247–250.
