51. Buda, 1838. június 5. Kossuth levele apjához olvasmányairól, kisebb kívánságairól.
51. Buda, 1838. június 5.
Kossuth levele apjához olvasmányairól, kisebb kívánságairól.
Kossuth levele apjához olvasmányairól, kisebb kívánságairól.
Buda, junius 5. 1838.
Kedves Atyám!
Három hét óta nem kapván levelet, lehetetlen volt nem tűnődnöm, míg végre édes Atyám junius 2-ról írt, s tegnap vett levelével megnyugtatott, mit is alázatosan köszönök.
Most haladék nélkül leginkább azért sietek írni, hogy alkalmatlanságot okozzak, ami elég baj. Mégiscsak akadnak, még itt is akadnak holmi aprólékos szükségei az embernek, részint elkerülhetlenek, részint szeszély, s pillanatnyi ízlés eredményei; esedezem, méltóztassék egy pár ft-ot küldeni; talán jobb lesz most is egyszerre 10 ft-ot küldeni, mint múlt aprilis végével.
Hát már perem függőben tételével csakugyan évről évre, hónapról hónapra torturát kell szenvednem, s vége sohasem szakad, így vagy amúgy? 14-ik hónapja, s mégis csak azt sem láthatom végképen eldöntve, ha szabad lesz-e magamat oltalmaznom, vagy nem. Az úgynevezett igazságszolgáltatás különféle időkben, különféle országokban, különféle rendes példákat mutat, de mindent együttvéve, ennek hasonmását nem tudom a historiában; pedig ami a historiát illeti: ha nem épen olly joggal is, mint gróf Mailáth János* egykor a diaetán, de talán némi kis joggal én is elmondhatom: „in qua me non mediocriter versatom esse sentio”.
Mailáth János gróf (1786–1855): konzervatív író, történész, publicista, az udvar és a klérus törekvéseinek támogatója. Mailáth Antal alkancellár, 1839–1844 között kancellár, bátyja.
Olvasás dolgában igen óhajtanék jobban lenni, vég nélkül hosszú napjaim unalmában. Méltóságos vicedirector úr két hét előtt szíves volt ugyan két kis német brochurát küldeni: 1) Die Religionsbeschwerden auf dem Reichstag 1833. 2) Das Urbarialgesetz historisch und politisch erläutert.* Jó szándékát a tisztelt küldő úrnak igen elismerem. De valóban mind a kettő igen-igen sovány eledel. Az első egy olly ízetlen logicátlan nyomorult excerpta, mellyben árnyékára is alig tudtam reáismerni az érdekes vitatásoknak, a legjobb beszéd is olly összefüggési vonal nélkül van kivonva, hogy egyik pont a másik után úgy áll, mint czipőn a sarkantyú, vagy ököl a szemen. Aztán hibákkal is tele van. A második, mennyiben az igen-igen ismert törvényczikkelyeknek szórul szórai fordítása érdekes nem lehetett énnekem, mert hiszen annyit foglalatoskodtam velük, hogy szóról szóra tudom könyv nélkül. Magyarázatjaiban itt-ott van jó is, de az uralkodó alapelv hibás. Mert azt, hogy a magyar jobbágynak azért adatott volna 1715-ben illy s illy datiák* mellett a telek, hogy abból az ország terheit viselje, historiánknak s törvényünknek minden lapja megczáfolja. Aki ezt írta, sohasem vizsgálódott a magyar jobbágy, s magyar adórendszer historiájának mezején. Reám nézve még azért is érdektelen olvasás volt mindkettő, mert ha a legjobban volna is írva, csak olly dolgokat mondhatna, amellynek én munkás tanúja valék, s miket úgyszólván szóról szóra tudok könyv nélkül. De enfin legnagyobb commoditással is legfölebb kétnapi olvasás lehetett!
ELIAS TIBISCANUS [TOBIAS GOTTFRIED SCHRÖER]: Die Religionsbeschwerden der Protestanten in Ungarn, wie sie auf dem Reichstage im Jahr 1833 verhandelt worden. Leipzig, 1838.; Das Urbarialgesetz des letzten ungrischen Reichstags historisch und politisch erläutert... Leipzig, 1838. – Utóbbira lásd FABRICZY SÁMUEL recenzióját (Figyelmező, 1840. 337–341.); számos pontatlanságot ró fel a könyvnek.
Itt adók (a datium szóból.)
Elfelejtettem, hogy édes Anyám Fesslert és Müllert* visszakérette. Valóban azt hittem, már rég visszaadattak Balogh úrnak, mert nálam mintegy 6 hónapja, hogy nincsenek. De én elfelejtvén tiszt urakat a visszaküldésre megkérni, kétségkívül nem tarták sürgetősnek a dolgot. Most tehát megkértem, méltóztatnának visszaküldeni.
Utalás FESSLER IGNÁC AURÉL magyar történeti összefoglalására (Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen. I–X. Leipzig, 1815–1825), és JOHANNES MÜLLER (1752–1809) német történész és politikus világtörténetére (24 Bücher allgemeiner Geschichte besonders der europäischen Menschheit. Tübingen, 1810).
Be ritkán akad az ember jó saruvarróra. Ennek a mesterségnek is vannak bizonyos titkai. A küldött topánka csinos volt; de bár kelleténél nagyobb volt, mégis kéjelmetlenül zsibbasztott. Azonban alig hordtam két hétig, már az örökké épen nem tartó everlasting (ez az angol szó annyit tesz: örökké tartó) felül a lábfejen, hol erő épen nem éri, szétfoszlott, megrepedt. Ázott kelme lehetett ez is. Semmi. Befoldattam. Nem kell más.
Újhelyi pereink nem végződtek?*
Lásd fentebb, a 180. l. 3. jegyzetet.
Édes Atyám egészen magában maradt, vagy valamellyik testvérem itt maradt gazdasszonynak? Mikor váratik haza édes Anyám?
Hacsak magában van édes Atyám, ne fárassza kezét írással. A válasz várhat: A kért pénzt pedig levél nélkül is át lehet küldeni.
Atyai kezeit fiúi szeretettel csókolom.
Engedelmes fia
Lajos mk.
Lajos mk.
Fogporom is elfogyott régen, s kimenvén a napra, néha hasznát venném nyári kalapomnak, ha még megvan.
Egykorú másolat, OL Kossuth-gyűjt. I. 49.
(VA 233.) 93–94.
(VA 233.) 93–94.
Közölve: Magyar Hírlap, 1909. december
25. mell., majd Kosáry, 1943. 250–251.
25. mell., majd Kosáry, 1943. 250–251.
