63. Buda, 1838. december 24. Kossuth levele anyjához a Királyi Tábla újabb ítéletéről, Wesselényi betegségéről, családi ügyekről.
63. Buda, 1838. december 24.
Kossuth levele anyjához a Királyi Tábla újabb ítéletéről, Wesselényi betegségéről, családi ügyekről.
Kossuth levele anyjához a Királyi Tábla újabb ítéletéről, Wesselényi betegségéről, családi ügyekről.
Buda. December 24-d. 1838.
Kedves Anyám!
A hónap 17-dikérőli levelét vettem, s mellékletét is, az édes Atyám reszkető kezével aláírott informatiót.* Az informatiók felőli véleményemet* ugyan a következmény meg fogja igazolni, de miután édes Atyám e lépésben megnyugtatását találja, távol legyen tőlem az ellenzés, sőt köszönettel fogadom. Egy pár kifejezés érzékenyen hatott rám, de én bízom az igazságos Istenben, hogy édes jó Atyámat mértékletes életrendszer mellett gyermekei örömére még számos évekig meg fogja tartani. Szeretném a részünkrőli utolsó replicát* is olvasni, mellyet – mint értettem – Benyovszky úr mellékleteivel együtt evégre leiratni szíveskedett.
Az Ágoston József által fogalmazott információ: A királyi ügyek igazgatója által nemes Kossuth Lajos ellen hűtlenség czíme alatt támasztott pernek rövid rajzolatja. Eredeti tisztázat Kossuth László s. k. aláírásával. OL Kossuth-gyűjt. I. 52.
Lásd fentebb, 498–499. l.
Lásd fentebb, az 54. szám alatt.
Benyovszky úr tegnapelőtt a zajló Duna jégdarabjai közt sem restellett Budára átjőni, hogy a praeclusi terminust szabó ítéletet* velem közölje, s szándékomat a teendők felől személyesen megtudja. Ez természetesen más nem lehet, mint amit már máskor is kijelentettünk, ti. hogy igen sok mondanivalónk van védelemül, de ha törvényes védelem nem engedtetik: készebb vagyok elveszni, mint a törvénynek derogálni; ezt nem is tehetem, nem is akarhatom. Egyébiránt a most hozott ítélet magában ugyan semmi, mert még csak azt sem tudjuk belőle, ha adnak-é felebbvitelt, amellyet kértünk, vagy nem; de mégis nem fontosság nélküli: mert „Wie sich der Sonne Scheinbild in dem Dunstkreis / Mahlt, eh Sie kommt, so schreiten auch die grossen / Geschicken ihre Geister schon voran, / Und in dem Heute wandelt schon das Morgen” – mond Wallenstein Schillernél.*
Lásd fentebb, a 62. szám alatt.
SCHILLER: Wallensteins Tod, V. 3.
Januar 21-dike van zárnapul rendelve. Méltóztassék édes Anyám ezen a januar 21-dikén a kalendáriomban jól végignézni, és némelly rég elmúltakra visszaemlékezni; nemde ominosus nap?* Énbennem legalább olly történetek emlékezetét ébresztette fel, amellyek mindazon változásokra, viszontagságokra, amik 7 év óta velem, s munkásságom helyével, körével történtek, határozó vagy inkább első indító nem mondom ok, de alkalom gyanánt hatottak, nem egyenesen, nem czélzatosan, hanem mellékesen, de mégis határozólag ép úgy, mint midőn az alpesi gletscher havas meredekén egy kis madár fölreppen ülő helyéről, s egy maroknyi havat megmozdít; csekély mennyiség magában, de a mozdult maroknyi hó vagy a kicsi szárnyak lebbentése által ingásba hozott levegő hózuhatagot teremt, s a lavina vidám falvakat temet, pusztítólag öldököl.*
Kossuth XVI. Lajos 1793. január 21-én történt kivégzésére utal.
Jelenlegi ismereteink szerint nem állapítható meg, melyik január 21-ét nevezi Kossuth „ominosus napnak”: a szövegösszefüggés alapján azonban valószínűleg nem az 1832. évit, amelyre Kosáry Domokos gondolt (KOSÁRY, 1946. 80.). A magyarázatra csak feltevéseink lehetnek. Az egyik szerint (BARTA, 1966. 65.) Kossuth az 1831. évi január 21-ére gondolt: ezen a napon lépett hivatalosan a terebesi Andrássy-uradalom jogi képviselőjének hivatalába, s életpályája így ennek következtében vett volna fordulatot. A másik feltevés szerint is erről a napról volna szó, csak a magyarázat más. Lehetséges, hogy Kossuth nevezetes közgyűlési beszédére utalt, csak nem egészen pontosan emlékezett, és elmondását a valóságos időpontnál három nappal korábbra datálta. Ez a felszólalása (KLÖM VI. 215–219.) ismereteink szerint az első, de legalábbis az első fontos közgyűlési beszéde volt Kossuthnak; a beszéd nagy vihart kavart, és egyértelművé tette a megyében Kossuth politikai hovatartozását is. Olyan mozzanat volt tehát, amelyből Kossuth érthető módon vezethette le pályájának későbbi alakulását.
De bármit hozzon is magával ez az ominosus nap, férfiúra találand: „Il’y a des autels” – mond a Génie du christianisme méltán híres szerzője* – „Il’ y a des autels comme celui de l’honneur, qui bien qu’abandonnés, réclament encore des sacrifices. Le Dieu n’est point anéanti parce que le temple est désert.” Igaz biz a’, falun van édes Anyám, s így magamnak kell a magyarázatot leírnom. Értelme ez: „Vannak oltárok, minő a becsület oltára, mellyek ha még annyira elhagyatvák bár, mégis megkövetelik az áldozatot. Az Isten koránt sincs megsemmisítve azért, hogy temploma elhagyatott.” Ezt fogom érezni a bírói ítélet olvasásánál.
Chateaubriand, François Auguste René, vicomte de (1768–1848): író, a francia romantika kiemelkedő alakja. Le génie du christianisme című, Magyarországon is sokat olvasott főműve a katolicizmusnak a felvilágosodással szembeni nagyhatású rehabilitációja. Politikai pályáján a Bourbonokat támogatta: nagykövet, 1822 és 1824 között külügyminiszter. Erre vonatkozik Kossuth utalása: „politicai hite nem az én hitem”. A levélben szereplő két idézetet nem tudtam azonosítani; az elsőt Kossuth később is felhasználta: Kossuth – jászladányi választók, 1867. augusztus 5. KLI VIII. 27.
Ami pedig az ingatag sokaság felőlemi ítéletét illeti: annyit a bíróival kezet fogva eszközölhet ugyan, hogy egykor majd, ha lefolynak az Istentől nekem mért napok, idegen földben fognak nyugodni tetemeim; de erre nézve is meg fog nyugosztalni ugyanazon híres írónak nem emlékezem, mellyik munkájában valaha olvasott más néhány sora. Ő ugyanis, kinek politicai hite nem az én hitem, de kinek magas lelkű nemes érzelmei mindig hatalmasan megillették szívem redőit, valahányszor munkáiban olvasgaték, valahol Sertoriusról szólva illyformán ír: „Nous ne doutons point que, du temps de Sertorius, les âmes pusillanimes, qui prennent leur bassesse pour de la raison, ne trouvassent ridicule, qu’un citoyen obscur osât lutter seul contre toute la puissance de Sylla. Heureusement la postérité juge autrement des actions des hommes; ce n’est pas la lâcheté et le vice qui prononcent en dernier ressort sur le courage et la vertu.” Magyarul: „Épen nem kételkedünk, hogy Sertorius idejében a pulya lelkűek, kik saját czudarságukat okosságnak nézik, nevetségesnek ne találták légyen, hogy egy homályos polgár küzdeni mert egyedül Sullának egész hatalmával. Szerencsére az utókor máskép ítél az ember tetteiről. Nem a gyávaság az, és nem a bűn, ami legfőbb bírókint végítéletet mond az erény s bátorság fölött.”
Reméllem, édes Anyám osztozik velem ez érzelemben, s annálfogva januar 21-dike előtt és után távoztatni fogja kedves leveleiből azon kicsiszívű panaszos felkiáltáskákat, mellyek legutóbbi levelében is foglalvák, s mellyekről leszokni 20 hónap elég nagy idő.
Leírhatlan fájdalommal, sőt borzadással hallottam, hogy az én tisztelt barátomat (ha szabad így neveznem), báró Wesselényi Miklóst minő roppant, minő rettenetes csapás fenyegeti: a megvakulás. Olly csapás, kivált egy ridegen egyedül álló embernél, kinél az örökös setétség magányát szelíd családi viszony szőtte gyöngéd gondoskodás sem deríti, s kit csak pénzen bérelt vezető kísér; olly csapás, mellynek nyugalmas elviselésére a legbuzgóbb vallásosság vagy a legresignativusabb stoa mellett is vagy egészen indifferens érzéketlenség kell, vagy olly roppant lelki erő, minővel őt Isten sok mások fölött megáldotta. Nekem lehetetlen a reményről lemondani, hogy a végzések legalább ettől meg fogják őt kímélleni. Úgy látszik nekem, édes Anyám szemének igen jót tett volt azon ártatlan és homeopathia mellett is bizonyosan használható szer, mellyet egykor Pozsonyból küldöttem. Nincs meg deviseje? Ha nincs, Gönczy Samutól* meg lehetne tudni, mert ő, a Vielwisser utasított engem ennek nyomába. Aztán Dr. Gräve,* most a leghíresebb, legszerencsésebb szemorvosok egyike, lakik Berlinben; miért ne lehetne műtanszerű descriptio mellett levélben az ő tanácsát is, sőt minthogy a báró a homeopathiának barátja, magának az öreg Hahnemannak is véleményét, tanácsát kikérni?
Valószínűleg Gönczy Sámuel, Zemplén megyei táblabíró.
Graefe, Karl Ferdinand (1787–1840): német szemész, sebészprofesszor, a modern plasztikai sebészet megalapítója.
Hogy édes Anyámnak nehezen fog esni Emília húgom gyermekeitől megválni, igen átlátom. Mert hiszen ez a gyermekekben, unokákban feléledés a gyönyörűség azon balzsama, melly agg korunk számára feltartatott, ez az a mákkoszorú, mellyel őszült korunknak borús homlokát övedzi a kegyelemnek örök Istene. Ez a kép lebegett Berzsenyink szeme előtt, midőn éneklé, hogy minden kornak van Istene.* De mégis azon elválásnak meg kell lenni. Tavaszig nem, mert nem lehet, de első kikeletkor, mihelyt csak lehetséges, egy pillanatig sem kell késleltetni a kötelesség teljesítését, mellyel a nő a férjnek, az atyának mindenek fölött tartozik. Én szeretem, hogy Zsigmond Galicziában marad, mert nem szeretem, ha valaki a moralis vagy physicai kéntelenség szentségtelen esetét kivéve, hont cserél könnyedén. Ő neki erre oka nincs, ő lengyel, egy jeles, előkelő nemzetség ivadéka, őt kell hogy a nemzetiség, rokonság, barátság, hazafiság kötelei honához csatolják, ő atya: nevelje gyermekeit lengyelekké lengyel honában, egy kis magyar reminiscentia ott is ragadhat rájok anyjokról. Mili húgom pedig – bár ismerem édes Anyámhozi ragaszkodását – bizonyosan mindenek felett méltatni fogja azon kötelességeket, mellyek őt női rendeltetésénél fogva férjéhez csatolják. Ami engemet illet: én – bárhova zaklasson is a fergeteg – mindenütt érezni fogom, hogy testvér vagyok, pedig karjaimban érzek még annyi erőt, amennyi kell, hogy testvéri szeretetem a Kárpátokon túlra is gyümölcsözhessék mennyit, annyit.
„Minden kornak van istene, | Nem zúgolódom ellene, | S kebelemben marasztom.” (BERZSENYI: Életfilozófia.)
Hogy Viki húgom olly boldognak érzi magát, örvendek. De csodálkozom, hogy édes Anyám ezt olly komolyan tanusítgatja. Boldog Isten, hiszen még két hónapja sincs, hogy férjnél van! Bizony nagyon különös volna, ha egy fiatal nő, kit szerelem vezetett az oltárhoz, az első tündér hetekben igen-igen boldog nem volna. Ah, hiszen a tündér hetekben az én kedves Linám is olly igen boldog volt. És most* ... pedig ha méltányosság laknék házánál, gondnak legalább nem kellene lakozni, mert hiszen vagyonuk van annyi, mennyi a szükségtől, gondtól fedez, és mégis... Majd, majd évek múlva, akkor méltán hálát fogunk adni az Istennek, ha a tündérhetek boldogságának csak árnyéka is megmarad. Most még korán van boldogságról beszélni, most csak mámorról lehet szó.
Vö. a 99. l. 5. jegyzetben mondottakkal.
Egy pár üveg befőzött gyümölcsöt kaptam édes Anyámtól. Kezeit csókolom. Egy pár hónap óta nem volt szabad ennem semmi alakban gyümölcsöt, sőt zöldséget sem, de már szabad. S ha van a háznál duránczi szilva vagy meggy avagy czukorban főtt som, egy-egy kis üvegecskét szívesen elfogadok. De többet, vagy ha ez nincs, egyebet, kérem ne küldjön édes Anyám.
A harisnya arra, hogy térden alul köttessék, vagy négy ujjnyival kurtább lehet; de ha térden felülre is számítva volna, vagy annyival hosszabbnak kell lennie.
A hónap végével egy pár forintot kérek küldetni, holmit talpaltatni, béleltetni, foltoztatni vagyok kéntelen, pedig épen úgy nem szeretem változtatni a felső ruhát, mellybe beleszoktam, mint malacz a vaczokba, mint ahogy szeretem változtatni a fejér ruhát.
Legközelebbi levelemben valamit írok, ami fölett nem tudom nevessek-é inkább vagy bosszankodjam; de csak jobb lesz nevetni, mert hiszen egy szegény fogoly bosszankodásával úgyis senki sem gondol.
Isten adjon boldog ünnepeket és boldogabb új esztendőt, mint az ó vala, hogy ne hervadjon ki olly örömtelenül rövid életünkből, mint ez lehervadt. Tartsanak meg engem szülei s testvéri szeretetökben; s Isten áldása szálljon mindnyájokra.
K. L.
U. i. Levelem megírva volt, midőn édes Anyámtól az megérkezett, mellyhez 100 ezüst Ft volt csatolva. Csókolom kezeit gondoskodásáért, de meg fog nekem engedni édes Anyám, ha újabban kérem, méltóztassék nem tenni azt, amire nyíltan kértem, hogy ne tegye. Nem akarván mégis makacsnak látszani, 20 pft-ot megtartok, 80 Ft-ot pedig köszönettel visszaküldök.
Egykorú másolatok: OL Kossuth-gyűjt. I.
49. (VA 233.) 113–117.; II. U. 1. 10.
(csonka) és XIX. sz végi másolat: OSzKKt.
Oct. Hung. 898. 150–156. alapján.
Közölve: Magyar Hírlap, 1909. december
25. mell., majd Kosáry, 1943. 403–406.
49. (VA 233.) 113–117.; II. U. 1. 10.
(csonka) és XIX. sz végi másolat: OSzKKt.
Oct. Hung. 898. 150–156. alapján.
Közölve: Magyar Hírlap, 1909. december
25. mell., majd Kosáry, 1943. 403–406.
