75. Buda, 1839. június 1. Kossuth levele anyjához: kívánja, hogy ha a családja részére gyűjtött összeg kamatai nem elégségesek cs…
75. Buda, 1839. június 1.
Kossuth levele anyjához: kívánja, hogy ha a családja részére gyűjtött összeg kamatai nem elégségesek családja eltartására, az összeg kezelői nyúljanak a tőkéhez.
Kossuth levele anyjához: kívánja, hogy ha a családja részére gyűjtött összeg kamatai nem elégségesek családja eltartására, az összeg kezelői nyúljanak a tőkéhez.
Még 1837 májusában, a Kossuth elfogatását követő hetekben Wesselényi kezdeményezésére gyűjtés indult a támaszát elvesztett család megsegítésére (Wesselényi körlevele kiadva: Vasárnapi Újság, 1870. 83–84.). Több szakaszban készpénzben 9246, kötelezvényben 8400 forintot ajánlottak fel, amelyből 7166 forint, illetve 6900 forint értékű kötelezvény kamatja, 705 forint gyűlt ténylegesen össze (Vörös Antal kimutatása: OL Kossuth gyűjt. I. 45/a 107–108.), amelyet előbb Wesselényi és Benyovszky Péter, 1839 tavaszától Ráday Gedeon és – Wesselényi megbízásából – Vörös Antal kezelt. A kurátorok a gyűjtött összeget Kossuth és családja jövőjének biztosítását célzó, el nem költhető nemzeti adománynak tekintették, ennek megfelelően csak a kamatok felhasználását engedélyezték; Kossuthék részben a késedelmes fizetések, részben túlzott költekezésük miatt állandó pénzgondokkal küszködtek, és magához a tőkéhez akartak nyúlni. (A súrlódások Wesselényi és Kossuthné között gyakoriak és közismertek voltak, Vörös Antalnak sok tapintatra volt szüksége.) Minderre: Wesselényi – Kossuthnénak, 1837. július 8. OSzKKt. Fol. Hung. 1041. 2–6., WESSELÉNYI: Napló, kül. 1837 június 28–29., július 4–8., 1838 szeptember 30., október 1.; OL Informprot. 1839: 6. 11–12.; Vörös Antal – Wesselényinek, kül. 1839. szeptember 28., október 15., november 5., december 29., 1840. január 25., február 18., április 8., április 13. mell. OL Filmtár Wesselényi-cs. 8769. d.)
Kossuth anyja kérésére az alábbi levélben nyilvánította ki a gyűjtött összeg felhasználására vonatkozó kívánságát.
Buda, Junius 1-őjén, 1839.
Kedves Anyám!
Ámbár ugyan családom házi körűlménye kényes tárgyáról azon nyíltszívűséggel, melly illy tárgynál mások jelenlétében erkölcsi lehetetlenség, kimerítőleg soha sem értekezhettünk, mindazonáltal a töredékekből is tudok annyit, amennyi elegendő arra, hogy megfosszon a vigasztalástól, mellyért Istenhez olly forrón könyörögtem, ti. hogy édeseim szükséget ne szenvedjenek, s keblök egyébb (vajmi elég nagy) fájdalmát legalább pénzgondok ne terheljék. Mai futólagos látogatásakor* nem volt időm hirtelen egybevetni a körűlményeket s rendbe szedni gondolatimat, azért írok; de különben is szükségesnek tartom, hogy óhajtásomat s kérésemet írásban mutathassa meg édes Anyám.
Kossuth elítéltetése után ugyanis engedélyezték, hogy anyja és – egy-egy alkalommal – húgai is meglátogassák a foglyot.
Midőn hideg és józan megfontolás után elhatároztam, tántoríthatatlanúl megmaradni az ösvényen, mellyet a legőszintébb meggyőződésem szerint szent kötelesség ösvényének ismertem, reménlettem én – nem tagadom – azt a vigasztalást, hogy ha velem valami emberi történnék, akadnak polgártársaim közt némelly rokon érzelműek, kik gyámol nélkül nem hagyandják házamat, melly bennem törvényes* és természetes gyámolát veszítendené; és e remény nekem gond-könnyűvé tette mellemet, mert ámbár én (nem félek, hogy édeseim szeretetlenségről vádoljanak) kétségkívűl habozás nélkül cselekvendő valék, amint cselekedtem, habár úgy maradtak volna is édeseim, mint hajótörött egy lakatlan sziklaszigeten, mégis meleg hálával áldom Istenemet, hogy egyrészben legalább meghalgatott, midőn hozzá kiáltottam: „Uram, fordítsd el tőlem e pohárt, ne tedd a polgár útját olly nehézzé, hogy a fiú, a testvér kétségbe essék.” Nem kell tehát fejtegetnem, minő tartós hálára érzem magamat köteleztetve mind azoknak, kik barátul és idegenűl, ismerősen, ismeretlenűl részesei lőnek, hogy tőlem amaz üröm pohár elfordíttatott; mert – Isten panasznak ne vegye – valóban elég epe, eczet és izsóp van reám mérve [enélkül]* is. Nemkülönben tartós hálára kötelezettnek érzem magamat mindazoknak, kik édes Szüleim hozzájárultokkal akint intézkedtek, hogy a fiúi, testvéri kötelesség adójának pótolására egyberakott érték tőkésíttetvén, csorbátlan maradjon, s fiúi kötelességem adóját a kamatok fedezzék. Jól esik embernek látni, hogy vannak, kik őt lelke belsejében megértik; pedig akik aképen intézkedtek, kétségkívűl megértették a lelkemet; tudták, hogy amit polgári érzet, barátság és jóakarat nyújtottak, én azt minden esetre csak ideiglenes depositiumnak, csak kölcsönnek fogom tekinteni, de tulajdonomnak sohasem, s ezt tudva, érezve, vajmi sokkal tartozom nekiek, hogy a tőkésítés által a visszafizetést nekem olly könnyűvé tették. Azonban ha ezen intézkedés olly módfeletti szigorúsággal hajtatnék végre, hogy a tőkéhez még akkor sem nyúlnak, midőn édes Anyámék, házi, korántsem fényes, sőt takarékos, de mégis állapotjokhoz és állapotomhoz és szokásainkhoz mért költségeit a kamatok egyáltalában nem födözhetik, úgy meg kell vallanom, hogy a czélt és szándékot merőben tévesztve látom. Mert jóakaróimnak kétségkívűl egyéb czéluk, szándékuk e dologban nem volt, nem lehetett, mint az, hogy helyettem habár nem olly mértékben is, mint én tettem, családom szükségeit födezzék. Ez a fő szándék, ez a fő tekintet, mellynek minden más tekintetet csekély véleményem szerint alárendelni méltán lehet, ami ha nem történik, jóakaróim szándéka sem teljesűl, s én is megfosztatom azon vigasztalástól, mellyre olly igen-igen nagy szükségem van.
Ezt követően mintegy 4–5 szó Kossuth által törölve.
Javítva ebből: különben
Nem veszem én e dologban mértékűl azt, mennyibe kerűlt nekem házunk feltartása, az sok, az hatezer váltóforintot haladott, de hiszen egy az, hogy az én személyem, az én társasági viszonyaim miatt rúgott ez (a rendkívűli és hivatalos, amazt háromszorosan is haladó költségeken kívűl) ennyire, más az, hogy ezt édes Anyámék, tudom, ha lehetne, sem kívánnák; annyit mégis háztartási tapasztalásomból tudok, hogy minden legkisebbet pénzen kelletvén venniük, évenkint körülbelűl 1200 ezüst ft-on alól ki nem jöhetnek úgy, hogy szükséget ne lássanak, gonddal ne küzdjenek. De, amint gyanítom, a kamatjövedelem nem megy ennyire, és így szükséget szenvednek, gonddal küzdenek, s ez énnekem mondhatatlanúl keserűen fáj, kivált miután szegény jó Atyám terhes beteg, s költséges orvosi segély kötelességeink legszentebbike.*
Kossuth apja ekkor már halálos beteg; június 13-án hunyt el Dabason.
Én ugyan a legünnepélyesebben kinyilatkoztatom, hogy én magamat a begyűlt summa tulajdonosának egyetlen egy fillér erejéig sem tartom, és így arra nézve intézkedési joggal teljességgel nem bírok, bírni nem akarok; sőt szabadságom visszanyerésével legelső dolgom lesz, becses adománya visszavételére minden jóakarómat buzgó köszönetem mellett megkérni, s netalán egyik vagy másik nem engedne könyörgésemnek, adományát olly közjótékony czél alapjához csatolni, mellyre megegyezését adandja;* mindazonáltal, ha azoknál, kik adták, és azoknál, kik házunk iránti nagylelkűségöket még azzal is tetézték, hogy a gyűjtemény kezelésének kellemetlen gondjaival bajoskodni nem restellettek, ha mindezen jó urainknál, egy szegény fogoly ohajtása, az én ohajtásom nyomhat valamit, ha kegyesek volnának úgy vélekedni, hogy e dologban az én kívánatom némi tekintetre számolhat, úgy nem kések határozottan kijelenteni: miképen én a legszenvedelmesebben ohajtom, kívánom és kérem, hogy amennyiben a kamatok nem elegendők családom szükségeit fedezni, a hiány magából a tőkéből pótoltassék.
Vö. Kossuth Wesselényihez 1840. május 14-én írott levelelével, 625–627. l.
Miután egész mértékét tudjuk már annak, hogy meddig lesznek édeseim gondoskodásomtól megfosztva, ezen ohajtásomat és alázatos kérésemet számokra is vonhatjuk. S itt nekem két tekintet szab korlátot. 1) hogy édes Szüleim évenkint körülbelűl 1200 pft-ot kapjanak (nem kevesebbet 1100-nál, nem többet 1200-nál), 2) hogy ami evégre kamatpótlásul a capitalisból elvétetik, mindaz 4 év alatt összesen 2000 pft-ot ne haladjon; mert ez a summa az, amennyit előttem ismeretes, imitt-amott még reám várakozó kútfőkből, ha szabaddá leszek, legfölebb egy év alatt magam emberségével kicsinálhatok, s a hiányt jóakaróim kielégítésében kipótolhatom, sőt őszintén szólva szeretném, ha még a 2000-ből maradna vagy 200 ezüst ft, mert míg a rég nélkülezett világban majd egykor magamat tájékozhatom, lesz egy pár hónapra, s azalatt egy pár száz ft-ra szükségem.
Ha tehát ohajtásom és kérésem nyomhatna valamit, én a most említett alap szerint a dolgot így szeretném: Felteszem, hogy a begyűlt tőke 10000 ezüst ft,* s azonkívül még, amint hallottam, T[olna] vármegye kegyességéből évenkint 160 pft évpénz,* – Így a most folyó első esztendőben ohajtanám, hogy a capitalisból 400 pft vétetnék föl, s kamaton maradna 9600 ft, mellynek kamatja 576 pft. Eszerint kapna édes Anyám
Lásd fentebb, a bevezetőben mondottakat.
Tolna vármegye 1837. június 20-i közgyűlésén elhatározta, hogy Kossuth fogsága idejére családjának továbbra is fizeti a Törvényhatósági Tudósítások évi előfizetési díját, 50 vft-ot (OL Kanc. eln. 1837:1126.). Magánszemélyek – köztük Bezerédj István – összesen további évi 350 vft fizetését vállalták (OL Kossuth gyűjt. I. 45/b 102.); az össszeg – 400 vft – a Kossuth által említett 160 pft-tal egyenlő.
1-ő évben
a) T[olna] vármegyei évpénzt 160 pft
b) kamat 9600 ft-tól 576 pft
c) a capitalisból 400 pft
öszesen 1136 pft-ot
2-ik esztendőre (minthogy a tőke fogytával a kamat is kisebbedik) 440 ft vétetnék el a capitalisból, maradna kamatozni 9160 ft, melynek évi interesse 549 ft 36 kr. p. p.
Lenne tehát
2-ik évben
a) T[olna] vármegyei évpénz 160 ft
b) kamat 9160 ft-tól 549 ft és 36 kr.
c) a capitalisból 440 ft
öszesen 1149 ft 36 k. p. p.
3-ik esztendőre a capitalisból elvétetnék 460 ft, maradna kamaton 8700 ft, ennek interesse 522 ft. Lenne tehát
3-ik évben
a) a t[olnai] évpénz 160 ft
b) a kamat 8700-tól 522 ft
c) a capitalisból 460 ft
öszesen 1142 ft.
Végre a 4-ik évre a capitalisból elvennénk 500 ft-ot, maradna kamaton 8200, ennek interesse 492 ft. Lenne tehát
4-ik évben
a) t[olnai] évpénz 160,
b) kamat 8200-tól 492,
c) capitalisból 500,
öszesen 1152 ft.
És így a szenvedés 4-ik évének múltával még 8200 ft megmaradna, s nekem csak 1800 ft-ot kellene hozzáadnom, hogy a 10000 pft-ot utolsó fillérig visszaadjam (ezt pedig, ha élek, tehetem), és én illy csekélységgel kedveseimnek gondtalan napokat, magamnak csendes lelket, nyugodt álmat szerezhetnék. Méltóztassék édes Anyám e levelet az illető jó kezekbe eljuttatni; én nem hihetem, hogy ő ne méltassa az érzelmet, melly e levelet velem íratá, és ha lehet, amennyire lehet, ne teljesítse kérésemet.* Talán még látjuk egymást valaha.
Ezt követően mintegy egy mondat Kossuth által törölve.
Értesítést várok. Reméllem, megnyugtató lesz. Addig nem alszom jól.
Isten mindnyájunkkal. Édes jó beteg Atyám kezeit csókolom. És mindnyájokat. És Linát, a közel 7 éve nem látottat.
Kossuth Lajos m. p.
S. k. eredeti. OL Kossuth-gyűjt. II. U. 2. 11.
Közölve: Kosáry, 1943. 422–425.
(Másolata közölve: Magyar Hírlap, 1909.
december 25., mell.)
Közölve: Kosáry, 1943. 422–425.
(Másolata közölve: Magyar Hírlap, 1909.
december 25., mell.)
A királyi jogügy-igazgatóság a levelet csak három hónap múlva továbbította. (Lásd Kossuth 1840. február 2-i levelében, 617. l.)
