76. Buda, 1839. október 13. Kossuth levele orvosához, almási Balogh Pálhoz egészségi állapotáról.
76. Buda, 1839. október 13.
Kossuth levele orvosához, almási Balogh Pálhoz egészségi állapotáról.
Kossuth levele orvosához, almási Balogh Pálhoz egészségi állapotáról.
Buda, october 13. 1839.
Kedves Barátom Uram!
Sok a bajom, s bármi nem örömest alkalmatlankodom is, a prophylacticai önkötelesség kénszerít becses tanácsát kérve barátságához folyamodnom.
Régi megrögzött, s kedves Doctor Úr által is – jelen állapotomban – gyógyíthatatlannak ítélt has-rendszeri bajaim úgy vannak, mint voltak. Ma szorulat, sőt egész béldugulat, holnap hasmenés, étel után igen kellemetlen állapot, a nyelv örökös piszkos fejérsége s a t., mint ezerszer panaszlottam. Emiatt nem is alkalmatlankodom, mert itt gyógyíthatlan lévén, palliativákkal restellek vesződni. De hozzá jött egy más gyomorbaj. Nehány hét előtt valami – nem tudom mi – megártott, három-négy nap lázas borzongások látogattak, de különös – bármi rossz is bélrendszerem, a gyomorrontástóli hideglelés még sohasem volt képes rajtam kifogni egész életemben, s néhány nap koplalás s tenger hidegvíz előtt még mindig megugrott. Így most is. Csak étlenség maradt fön. (Sok hetek óta, mondhatom, egyetlen harapást sem ettem, mellyről mondhatnám, jól esett, kivévén talán a jó gyümölcs, de ez mindíg meglakoltat, mert ha eszem, azt gondolom, a praeceps africust decertantem aquilonibus és rabiem noti s mind a négy cardinalis és 32 másod szelet a Neptun haragos „Quos ego”-jától megijedt Aeol gazda* belém kergette, s rekeszre vetette, olly korgást-morgást visznek véghez beleimben.) És fölmaradt néhai fej-, nem annyira fájás, mint tompa kábultság, mellyet szinte érzek, mikint jő fel a gyomorból. De néhány nap óta mindig nagyobbodva hozzá jött az a baj, hogy este lefeküdvén, rendesen ollyan mákonyos forma mély álomba merülök, mellyből azonban éjfél előtt szörnyű kellemetlen émelygés ébreszt föl, hányhatnám, s mihelyt fejemet a párnára leteszem, kereng velem a szoba, mint a részegekről mondják, s 14 éves gyermek koromban egyszer liqueurrel leitatva magamon is tapasztalám. Ma éjjel már órákig feljárni valék kénytelen, mert ha csak ültem is, előjött az émelygés. Amellett, ha fölébredek, lábaimat és fejemet erős, meleg izzadásban találom, de alig vagyok ébren egy-két minutumig, egy különös hideg érzés futja végig azon tagokat. Mindez csak éjjel, nappal néha, mint mondám főfájás, kábultság, hogy egy legkisebb mathematicai analysisbe is belevesztek, elerőtlenedés, s még csak egy pohár tej is anyira felfú, hogy hasam alkalmas volna azon szolgálatra, melyre ama vak cseh vezér bőrét testálta.*
Utalás VERGILIUS Aeneise I. énekére.
A hagyomány szerint Jan Žižka bőrével halála után dobot vontak be, hogy hangjával holta után is megfutamodásra késztesse az ellenséget. A dobhoz fűződő hagyománnyal II. Frigyes és Voltaire epigrammában foglalkozott, említi Joseph Hormayr Oesterreichischer Plutarch c. életrajzi lexikona (Wien, 1807) is.
Ez az émelygés az, ami ezen közlésre indított. Ettől szeretnék menekedni. A többit csak mint accessoriumot említem, talán újjmutatás lehet amannak megítélésére. Még megjegyzem, hogy számban örökké egy különös ércz íz lakik, ollyanforma, mint a zsíros zöld rézrosda.
Diaetámot ami illeti: reggelizni nyers tejet vagy pirított vajas kenyeret szoktam, délre két ételt főzetek, ritkán eszem, gyakran csak egyet. Este soha semmit. Általában az étel megtölt, de nem táplál. Az álom (nállam az említett esti elkábuláson kívül nagy ritkaság) nem frissít, reggel fáradtabb kelek, mint este feküdtem.
Ha mindezek ama régi roszhoz, a jelen állapotomban gyógyíthatatlanhoz tartoznának, úgy hagyjuk, a palliatívákat nem szeretem. De ha attól a fatális émelygéstől megmenekedhetem, s minthogy egy kis gyönyörűség reám igen rámférne, Dr. Johnson* szerint pedig az ember csak akkor boldog, ha eszik, hahogy egy kis étvágyra szert tehetnék, hogy bárcsak egy hétben is mondhassam egy harapásról: ez jól esett, ha ez történhetik, esedezem méltóztassék egy kis ipecacuanat, vagy phosphort vagy mit én tudom mit küldeni.
Dr. Johnson, Samuel (1709–1784): angol író, kritikus, szótáríró, a klasszicizmus képviselője.
Még felejtém tudatni, hogy vagy 4 hónap óta nem dohányzom. Roszúl esett, rosz gyomor jele s abbahagytam, s ha már egyszer abba – örökre. Nem kell végre mondanom, hogy örökös utálatos zehernyében vagyok, Bechstein Verdriesslicherjének* valóságos paradygmája.
Ludwig Bechstein (1801–1860): német költő, meseíró költeménye: Der Verdrießliche.
Küldeményét kérve s várva hálás barátsággal vagyok
alázatos szolgája
Kossuth Lajos m. p.
Kossuth Lajos m. p.
[külön borítékon:]
Tekintetes almási Balogh Pál
orvosdoctor úrnak. Pest. Feldunapart. Nákó-ház.
orvosdoctor úrnak. Pest. Feldunapart. Nákó-ház.
[Balogh Pál írásával:] 14 october. 1839.
S. k. eredeti. OSzKKt. Levelestár (B. I.).
