78. Buda, 1840. február 2. Kossuth levele anyjához: családja szorult anyagi helyzetében forduljon Kossuth valamelyik barátjához, …
78. Buda, 1840. február 2.
Kossuth levele anyjához: családja szorult anyagi helyzetében forduljon Kossuth valamelyik barátjához, hogy eszközöljön ki számukra ezer forintos kölcsönt.
Kossuth levele anyjához: családja szorult anyagi helyzetében forduljon Kossuth valamelyik barátjához, hogy eszközöljön ki számukra ezer forintos kölcsönt.
Télutó 2-án, 1840.
Kedves Anyám!
Családom szomorú pénzügyének talán talán orvoslása végett írott nyilatkozásom lévén szükséges, íme küldöm azt. Csak azt ohajtom, hogy az a jó úri ember, aki más többek között például most legközelébb, mindamellett, hogy a perembéli ítélettétel után a méltóságos királyi ügyigazgató úr* maga önként, anélkül hogy én alkalmatlankodtam volna, azon levelében, mellyet törvénykönyveimnek átküldése mellett ide a Várparancsnokságnak írt, s melly ott bizonnyal most is megvagyon, nyilván tudtunkra adta, hogy meghozatván az ítélet, ez által minden ok elenyészett, melly miatt már ezentúl saját (és így felvágott, mert a fel nem vágottak tiltva addig sem voltak) könyveim be nem adattathatnának, és ennek következésében hozattam is, kaptam is több ízben könyveket; amint hogy fejemet teszem föl reá, másnál, ki velem hasonó helyzetbe került, a világon senkinek eszébe sem jutott abban akadozni, ha felvágott vagy nem vágott könyveket hozat e magának – ohajtom, mondom, hogy az a jó úr, ki mind e mellett nekem most az olvasást (mert hála nekiek, új drága könyveket vásárolgatni módomban nincs) megtiltotta,* ha kedvét találja bár hatalmát illyenekben!! rajtam mutogatni, legalább édes Anyámat kímélné meg, és ne tartóztatná le ezen levelemet is három hónapig, mit azzal tőn, mellyet még mult junius elején ugyancsak e financialis ügyben írtam,* s melly letartóztatásának eredménye lőn, hogy a dolog tisztába mégsem jött s családom (melly reménlem, leghevesebb ellenségem szemében sem notorius) szükséget szenved mai napiglan.
Feyes Antal, 1839 februárjától királyi jogügyigazgató.
Vörös István (1793/4–1840), 1826-tól jogügy-igazgatósági ügyész, aki az 1839/40. évi országgyűlés alatt, Feyes távollétében a jogügy-igazgatóságot vezette, 1840 január elején nem járult hozzá, hogy Kossuth tetszése szerint hozathasson magának könyveket a Heckenast kölcsönkönyvtárából, mert néhány könyvtől „nonnisi exaltatus captivi genius concitari possit”. Kossuth, aki azt is nehezményezte, hogy fogvatartói visszatartották a neki küldött 50 forintot, levélben kérte anyját, érje el, hogy közöljék vele, milyen előírásokhoz kell magát tartania, és mik a jogai. Feyes szerint, mivel ismervén Kossuthot „inde exaltatione delinquentis… nullam amplius graduationem recipiente”, valamennyi (egyébként is cenzúrázott) könyv olvasása engedélyezhető. Javasolta a levél visszatartását. Az ügyben döntés már nem született. (Feyes – Mailáthnak, 1840 január 20. OL Kanc eln. 1840:596. A levél nem ismeretes.)
Lásd 75. szám alatt.
Azon ajánlatra nézve, melly édes Anyám házi állapotjának javítása végett kevés jóakaróim legjobbika által nemeslelkűleg tétetett, hoszas gyámokítást levelezésem körülményei nem engedvén, a legmelegebb hála érzettel, röviden de változhatlan határozottsággal édes Anyám nevében kijelentem, hogy azt soha, semmiképen és semmi esetre el nem fogadom.*
Wesselényi, mivel úgy látta, hogy a vállalások nem teljesítése és Kossuthné rossz gazdálkodása miatt a gyűjtött összeg nem fedezi Kossuth családja szükségleteit, felajánlotta, hogy a Zsibó melletti Nyírsidben fekvő birtokán eltartja őket. (Wesselényi – Vörös Antalnak, 1839. december 26. OL Filmtár. Wesselényi-cs. 8770. d.)
Ebből önkényt következik, hogy tovább is ohajtom, teljesüljön kérésem, mellyet a kamatok elégtelenségének némelly tőkerész partialis lefizetéséveli pótolgatása iránt kijelentettem.
De ezen kérésem arra alapult, hogy a kamatok elégtelenek ugyan, de annyik, amennyik, mindenesetre rendesen fizettetnek. Igen, de nem fizettetnek, s így az évenkénti pár száz forint, mit pótlékul vágytam s vágyok a tőkéből adatni, a dolgon gyökeresen nem segít, s elég teher terhelte fejemről ez egyet sem veszi le.
Ez az egész dolog, megvallom, igen szívcsüggesztő. Lehetne ember, ki nem vélne hibázni, ha úgy gondolkoznék, hogy társaságos életben, hol elvek, érdekek sokakat, igen sokakat egybekapcsolnak, ha egy valaki bizonyos ügyért, érdekért, magát s mindenét, mi embernek becses lehet e földön, örömest feláldozza, azok a számosak, kik míg csak szó kellett, azon ügyet, érdeket saját ügyöknek, érdeköknek olly hangosan, uton utfélen kürtölék, legalább annyit áldozni talán erkölcsileg kötelesek volnának, hogy a mindent áldozottnak családja egynehány nyomorúságos éveken át, míg ti. amannak karjai ismét dolgozhatnak, szükséget ne szenvedjen. S ha ez meg nem történik, lehet hogy aranyt, csak aranyt s gazdagságot bálványozó korunkban, hol a vastag haszonlesés egyetlen közönséges rugony, e korban, mellyre olly igen reá illik, mint Montesquieu a kalmárkodó népszellemről, talán igen is szigorúan mond: „On trafique de toutes les actions humaines, et de toutes les vertus morales”; lehet hogy e korban az illy tapasztalás, némelly gyengébbeket azon kevesek közűl, kik még hajlandók lennének istenül nem az érczdarabot imádni, visszarettenthet.
Miként van az én családom állapotja? Néhány kevesen kelletinél többet tettek, többet, mint mennyit méltányosan avagy csak föltenni is lehetett, de a nagy sokan nagy semmit. És minő lett volna még állapotja, ha azon egyetlen nem veti magát közbe, s nem tesz olly sokat – mindent – kitől csak a legkevesebb is több vala, mint méltányoson várhatnók, mert hiszen ő maga is áldozat!*
Kossuth ismét Wesselényire utal.
És most végre ígérni és szót nem tartani. Azonban én akarom hinni, az, hogy a kamatok itt épen nem, amott nem rendesen fizettetnek, nem a nem akarástól van, hanem részint egy kis könnyelmű gondatlanság, melly a fizetéseket egy kis jó bor, búza, gyapjú eladás, jó alkalom, s jó kedv idejére szereti halogatni, ami nemzeti jellemünkhöz tartozik, részint emlékeztetés hiánya – mert hiában, nálunk fizetés nógatás nélkül nem megyen. Tudom én, hogy ez igen kellemetlen foglalatosság, ez a nógatás, megvallom, magam sem tenném: csakhogy ha tenni nem akarnám, föl sem vállalnám, s ha fölvállalnám, előteremteném az illetőségecskét akárhogy, akármikint. Én tehát akarom hinni, hogy aki ígért, fizetni is fog, csakhogy nem rendesen, a házi szükség pedig rendes jövedelmet kíván; gyomor, kemencze s a t. alkalom s kedv után hónapokig nem várakozhat.
Én tehát még gyökeresebb orvoslás gyanánt, ha kivihető volna, azt szeretném: eszközölne ki egyik vagy másik kevés jóakaróim közül nekem saját hitele közbenvetésével valahol egyezer ezüst ft-ot kölcsön; de olly helyütt, hogy a kamat rendes fizetése mellett, a tőkének fel nem mondásáról négy évig biztos lehetnék. Azon jóakaró barátom, ki ezt kieszközlené, személyes hitelemre, characteremre épülhető biztosságán kívűl, kossuthfalvai birtokviszonyomban anyagilag is találhat olly biztosságot, melly még legroszabb esetre is egyetlen fillérnyi károsodástol megóvja. Ezen ezer ft tétetnék le valamellyik teljes hitelű nagykereskedőnél Pesten, aki magára vállalná, hogy annak egy-egy negyedrészét az illető kamatocskával édes Anyámnak minden három hónap első napján kézhez adja. Az angaricalis 250 pft-ból 25 ft az én szükségemre fordíttatnék, a többivel édes Anyám fedezve volna, ha nem bőven, gondtalanúl. Az esztendő folytában lassankint bejövendő pénzek pedig azonnal, amint innen-amonnan érkeznének, mennyiségökhöz képest vagy takarékpénztárba,* vagy egyik-másik kisebb, de biztos kereskedőnek 4–6 hetes váltólevelekre kölcsön adatnának, hadd gyümölcsöznének az év folytában; és így a kölcsönvett ezer ft-tal az első év fedezve lévén, bizonyosan mindig olly állapotban lehetne s lenne is a dolog, hogy a késedelmes fizetés a többi években gondot és ínséget nem okozna, és e biztosság gazdagon kipótolná azon nehány ft-ot, mellyel a lassankint bejövő summácskákbol nyerendő kamatot pótolni kellene arra, hogy a kölcsönvett ezer ft kamatja szabott időben lefizettessék.
A Fáy András kezdeményezésére alakult első pesti takarékpénztár 1840 januárban kezdte meg működését.
Csak ez volna gyökeres segedelem. Amaz csak palliativa. Éspedig ez legkevesebb áldozatba is kerülne egyik vagy másik jóakaró barátom részéről. Mert nem adna egyebet, mint bizodalmat személyembe, s hitelét érettem; ez adva nem kétlem hogy példáúl Á[goston] Józsi barátom illynemű összeköttetéseinél fogva a többit, ti. a kölcsönt kieszközölné. Közölje e kérésemet édes Anyám azokkal, kiknél körűlmények szerint erántam még bizodalomra, barátságra s jóakaratra találni vélhet, s éljen boldogúl.
Kezeit csókolom, Zsuzsi húgomat ölelem,
engedelmes fia
Kossuth Lajos m. p.
Kossuth Lajos m. p.
S. k. eredeti. OL Kossuth-gyűjt. II. U. 2. 33.
Közölve: Kosáry, 1943. 426–428.
(Másolata közölve: Magyar Hírlap, 1909.
december 25. mell.)
Közölve: Kosáry, 1943. 426–428.
(Másolata közölve: Magyar Hírlap, 1909.
december 25. mell.)
