82. Pest, 1840. május 14. Kossuth levele Wesselényihez: köszönetet mond a családjának nyújtott segítségért; köszöni ajánlatát, de…
82. Pest, 1840. május 14.
Kossuth levele Wesselényihez: köszönetet mond a családjának nyújtott segítségért; köszöni ajánlatát, de nem kíván visszavonulni a politikától; tervezi, hogy a családja javára gyűjtött pénzt iparegyesület alapítására fordítja.
Kossuth levele Wesselényihez: köszönetet mond a családjának nyújtott segítségért; köszöni ajánlatát, de nem kíván visszavonulni a politikától; tervezi, hogy a családja javára gyűjtött pénzt iparegyesület alapítására fordítja.
Wesselényi, számolva azzal, hogy hamarosan amnesztiát hirdetnek, 1840. április 24-én Freiwaldauból Deák útján levelet intézett Kossuthhoz. Mivel úgy ítélte meg, hogy a nyilvános pálya előttük bezárult, és legfeljebb a jövőnek tudnak használni, őt magát pedig a megvakulás fenyegeti, kérte Kossuthot, vállalja el birtokainak igazgatását, és költözzön hozzá Zsibóra. Megismételte korábbi ajánlatát (vö. a 617. l. 4. jegyzettel): Zsibó melletti házát átengedi Kossuth családjának (OL Kossuth-gyűjt. I. 61. Közölve: KOSSUTH LAJOS, Visszaemlékezéseim. Pesti Napló, 1885. 99.).
Kossuth így válaszolt:
Pest, Majus 14-d. 1840.
Méltóságos Báró!
Legyen nekem idvez, szívemből idvez a távolban. Folyó hó 10-dikén ölelték – három évi szenvedés után – szabad karjaim családom atyátlan tagjait. Atyámnak csak sírját lelém. Ő meghalt, s én nem foghattam be szemeit, s ő nem adhatta áldását reám.* Mi ketten immár sokat szenvedénk; de én tudom, hogy az ügy szent volt, amiért szenvedénk, és szenvedésünk nem volt eredménytelen. Adjunk hálát Istennek, hogy áldozatul méltatott. Kegyed levelét szabadságom másodnapján vettem; s mintha szavát hallanám, aként szóllottak sorai fölém; én megcsókoltam őket, és nyelvemen lebegett a költő szava: Aprčs un si long terms… Oh! que cette parole ŕ mon oreille est chčre.
Lásd fentebb a 611. l. 2. jegyzetet. Vörös Antal így írt Kossuth lelkiállapotáról az atyja halálát követő hetekben: „már 6. hét óta szabadra híjában hívják, mindig szobában ül, s ha valaki látogatására megy, neki az nem vigasztaló, sőt első napokban kikérte magának, hagynák őt magánosan”. Anyja látogatására „keserves sírásra fakadt”, hagyják egyedül – kérte –, „ő mindent könnyen tűrt, s fog tűrni az életben, de atyja halálát súlyosan érzi” (Vörös Antal – Wesselényinek, 1839. augusztus 5. OL Filmtár. Wesselényi-cs. 8769. d.).
Három év előtt kün a hegyen a házi eb szokatlan ugatása fölvert éjféli álmamból, és gyertyasugárt láttam a közel domboldalról ablakomon belövelleni, s amint kitekintettem, szuronyokról csillámlott fölém a gyertyafény. És a polgári kötelesség érzete mellett (nem, ugyebár ez nem volt gyöngeség?) fejemen egy keserves gondolat villant keresztül, e gondolat: „családodat ez éj mondhatlan nyomorúságba taszítja”; és én büszke valék, hogy e gondolat mellett is polgár tudtam maradni, a szó legteljesebb értelmében, nem külsőleg csak, hanem szívem legbelsőbb rejtekében is. De a gondolat fájt, mondhatlanúl. És eszembe jutott, miként Kegyed egykor szemében férfias könnyel mondá nekem: „Ha megtörténnék, ki fogom a fiúi helyet szüleinél pótolni.” S én tudtam, ki mondá nekem e szavakat, és nyugodt valék. Kegyed fölött megnehezültek a gondok súlyai végetlenűl, nagyobban mint sokan megbírnák; és mégis elvette az én gondjaimat is vállaira, és helyemet kipótolta szüleimnél. Legyen áldott baráti hűségéért. És most a viszanyert szabadság első óráiban ismét nekem s családomnak áldozza gondjait; mert én értem, egészen értem Kegyed levelét, és értem a gyöngéd szellemet, amely tollát vezeté. Legyen megáldott baráti hűségéért. Kegyednek legméltóbb köszönetűl fejezem ki azt, amiről – reméllem – egyébként sem kételkedik; hogy ti. tántoríthatlanúl hű maradok örökké azon érzelmekhez, mellyek miatt Kegyed illy barátságra méltatott, és hű honhoz, emberiséghez, igazsághoz, miképen csak ember a tágas földön volt, van és leszen. És ha Kegyednek még útjába vetne valamelly keresztet a sorsszeszély, keresztet, minőt még ember sohasem viselt emberért: én rohanni fogok, hogy elviseljem azt Kegyedért.
Mélyen megilletett engem s mindenkit, kit azóta láttam, a borzasztó hír, hogy megvakulás fenyegeti Nagyságodat. A reménytől nem tud ember megválni, míg nem kénytelen. Reménylem hát én is, hogy e pohár legalább, a magán csapások eme legnagyobbika, el fog vétetni Kegyedtől; de – ha csakugyan megtörténnék – vegye Kegyed nyilatkozásomat, hogy ezen esetben reám nézve csak egy feladása marad az életnek: Kegyed oldalától soha nem tágítani, s nyújtani annyi enyhítést a borzasztó állapotban, mennyit barátság, hála, részvét, rokonérzelmek által szentesített emberi hűség csak nyújthat az életben. Mikint a hű kutya nem távozik gazdája lábaitól, ez őtet hogyha elrugdossa bár, aként nem távoznék én Kegyedtől sohasem. Erről tehát nem kell többet szóllanom.
Azonban ha e csapást nem ontaná Isten fejünkre, azon esetre engedje Nagyságod csillapult fontolgatás után nyíltan megvallanom, miképen én egyáltalában úgy vagyok meggyőződve, hogy előttünk a nyilvános közpálya bezárva teljességgel nincs, s mint írók is bocsáthatunk közre egyet-mást. Sőt (ez utóbbit nem vitatva) azt tartom, nekünk ha valaha, most kétszeresen kötelességünk el nem vonulni a falusi magány csendébe, el nem hagyni a nyilvános közpálya munkaviharát; mert egyrészt veszélyes példát nyújtanánk az erőszaknak, ha engednők rajtunk, mirajtunk!! is tapasztalnia, hogy üldözés által letérítheti azokat a nyilvános közpályáról, kiket e pályán látni nem szeret; másrészt mystificatio nélkül hihetjük, hogy amik velünk történtek, azok nemzetünk igen nagy része előtt szavunk súlyát csak növelheték, fontosíthaták; nekünk jogunk van hinni, hogy sokaknak bizodalma környez bennünket; ez hatáskörünket tágította, és be teljességgel nem zárta. Nemzet bizodalma nagy kincs azoknál, kik a nemzetnek használni vágynak; ezzel élni kell, ez nem mindenkinek adaték. Nem, mi nem lépünk le a nyilvános közpálya-térről, sőt kettőztetett részvéttel lészünk minden iránt e pályán és munkás részvéttel leszünk; csakhogy másrészt állásunkat ösmerve, szemünk előtt fogjuk tartani, miképen a hatalmasok kényességének jobban fáj az éles szó, mint a mázsás ok; az igaz ügynek pedig ez használ többet, mint amaz. Mi hát vigyázók leszünk; különben is sohasem volt ohajtásunk ragyogni, hanem használni, jót tenni, idő s honunk körülményei szerint minden jót, amit lehet, de e jót is csak törvényes eszközökkel. Így érezvén mindketten régóta, ez a kis vigyázat sem munkásságunkban szorítani, sem hatásunkban erőtleníteni nem fog. Ezekről sokat lehetne mondanom, de Nagyságod különben is elgondolja maga mindazt, amit mondhatnék. Nem, mi nem lépünk le a nyilvános közpályáról; én ezt Báró Prónay Albertnek, mint azon megye kormányzójának,* mellyben hihetőleg tengni fogok, már őszintén (részemről) meg is mondottam. Ez azonban korántsem gátol, hogy, mint jól mondja Kegyed, a jövő kor számára is ne dolgozgassunk, s nemzetünk kifejlődésén – tehetségeink különböző mértéke szerint – ne munkáljunk.
Prónay Albert báró (1801–1867): 1837-től Pest megye adminisztrátora.
Ezek az én nézeteim azon becses ajánlatra nézve, mellyet Nagyságod megtisztelő bizodalommal nyújt. Én értem ez ajánlatot egészen. Értem és méltatom. Kegyednek nincs jurium directorra szüksége, mert Kelemen* él, de (minthogy alkalmasint még darab ideig kárhoztatva leszek kenyeremet a nem kedveltem ügyvédi pályán keresni) ha valamit itt reám bízand, hogy senkinek örömestebb nem szolgálandok, mint Nagyságodnak, nem kell mondanom. De Kegyednek nincs jurium directorra szüksége, és Kegyedet megőrzi Isten a megvakulástól, és Kegyed és én is nem fogunk a magányba vonulni, nem fogunk a nyilvános közpályáról lelépni, és egy czélt űzve, egy pályán működve, mi csak akkor fogunk talán megválni, ha Kegyed elmegyen körültekinteni, mi idvest honosíthatna külföldről, és én e körültekintésben szűk financiális helyzetem miatt nem kísérendhetem.
Kelemen Benjámin (1792–1883): ügyvéd, 1816-tól Wesselényi jószágkormányzója.
Most tanácsát kérem ki: Nagyságod gondoskodása elhárítá a nyomorúságot családomról, de én hiszem, nem teszi fel felőlem azt a nemtelenséget, hogy az evégre gyűjtött summát megtartani csak álmodjam is. Hólnapután megyek ki Rádayhoz (ő röpült be hozzám, s mutattam neki Nagyságod nemes indulatú levelét, és Benyovszkynak és Újházynak), hogy megtudjam, kiknek tartozom köszönetemet kijelenteni.* Egy pár hónapig, míg valami úton-módon jövendőmet elhatározom, kénytelen vagyok a pénzből használgatni – ezt nem tagadom –, de mihelyt a dolog mibenlétéről, az adókról s adományuk mennyiségéről értesülök, azonnal megkérek kit-kit, fogadja visza tőkéjét. Azonban tudom, igen kevesen vagy épen nem lesznek, kik kérésemnek engedjenek; ezen esetre előre ki fogom kérni engedelmöket, hogy adományukat nevökben valami közhasznú czélra felajánlhassam. Azt gondolom, iparegyesületet alkotnánk 5–10 ft évenkénti részvénnyel. Talán inger volna a részvényesítésre, ha a provisorius indítók azzal léphetnének föl, hogy ímé már van a czélra mintegy 8000 (vagy mennyi) ezüst ft. Balgaságnak tartanám arról álmodni, hogy hazánkból hirtelen iparműves országot alkossunk, ez sem lehet, sem kívánatos, jól tudom én, hogy honunknak nemcsak még igen sokáig kiváltképen földmívelő országnak kell maradni (sőt azzá kell lennie, mert még nem az, mert földje még nem szabad); és átalában is tudom, hogy azon nemzet jóléte áll csak szilárd alapon, hol a műiparos munkálatra csak azon erőtömeg fordul, melly a földmívelés szükségeitől fennmaradott, de azt is tudom, hogy a földmívelésnek még csak azon alacsony foka, midőn a földmíves hegyezett bottal szúr lyukat a földbe, hogy búzaszemét belé ültesse, még ez sem nélkülözheti a kézműves segedelmét, mert meg kell hegyezni a szúró botot, s a hegyezéshez késre van szükség; hát még a földmívelés magasb fokán? Mindég lesz tehát igen sok kézmíves honunkban, miért ne iparkodnánk ezeket tökéletesíteni? Miért ne ügyekeznénk a technicai tudományokat élesztő viszonyba hozni műhelyeikkel, mikint másutt van? Miért kell 10–20 év múltával, és akkor is csak egy vándorló legény történetes kóborlásából megismerniök avagy csak egy szerszámjavítást is, melly által a külföldi mesterember már 10–20 év óta magán a munkában könnyített, művén pedig javított s a t. Iparegyesület tehát. Egy pár terem, hol a „Society for the Diffusion of Useful Knowledge”* által állítottak példájára a kézműves osztály, „skilled labourers” oktató olvasmányt találjon, hol az egyesületben részvényes mesteremberek egy-egy szekrényt tarthassanak műveiket ismertetendők, talán egy olcsó műlap kiadása is, egy pár tanító, kik legalább vasárnaponként a mesterlegényeknek a technicai tudományokból népszerű leczkéket adjanak; egy másik, ki a mesterinasokat magyar nyelvre tanítsa, egy szerszámgyűjtemény, minő Bécsben a Polytechnicumban* van, majd műkiállítások is pesti vásáronként, s iparműveink és művészeink ösmertetése honunkban s velök a technicai előmenetel olcsó vagy ügyes lapok által; mindezeknek itt-ott a hazában fiókintézetei s a t., amire s mennyire tudniillik a pénzt telnék… Illyes gondolatok forognak elmémben, mellyeknek létesítésére egyesületet alkotni, s alkotása ingeréűl azon nehány ezer forintot használni gondolnám.* A tervhez én magamat nem kötöm; ha ki jobbat javasland, örömest hozzájárulok. Kérem Nagyságodat, közölje velem ítéletét, s ha történetesen talán helybenhagyná czélomat, legyen segedelemmel a terv kifőzésében. Szeretném a berlini Gewerbverein alapszabályait általában, különösen pedig a mesterlegényeknek geometriában, physica- és experimentalis physicábani oktatásuk módjáról ismerni. A Verein elnöke Beuth, Director der Ministerial-Ableitung für Handel und Gewerbe.* Gräfenberget sok porosz látogatja, talán akadna, ki által ezekre szert tehetnénk, vagy talán angol is akadhatna ott, ki által Broughamnak nagy hatású munkácskáját a kézművesek képzésére szolgáló eszközökről és intézetekről,* úgy a hasznos ismereteket terjesztő egyesület* munkálódásinak eredményeit s a t. megszerezhetnők. Nekem az is jutott eszembe, hogy Herczeg Eszterházyt* jó volna illyes egyesületnek érdekébe vonni, ha talán pártfogónak választatnék, s az angolhoni segédeszközök megszerzése iránt megkéretnék. Ez mind csak rapsodicus gondolat; de legalább czéljában érdemel annyi figyelmet, hogy Nagyságod ítéletét reményljem megtudhatni.
Ráday Gedeon gróf kezelte 1839 elejétől a Kossuth család javára gyűjtött összeget.
Henry Brougham kezdeményezésére 1825-ben alakult, elsősorban gyakorlati ismeretek terjesztését célul tűző, a hasonló kezdeményezések számára Európa-szerte mintául szolgáló egyesület. Tevékenységét almási Balogh Pál ismertette az Iparegyesület létrehozatalára felhívó cikkében (Pesti Hírlap, 1841. 2. sz.).
1815-ben alapított, közép- és felsőfokú műszaki-ipari-gazdasági képzést nyújtó állami intézet, a bécsi Műegyetem elődje; szerszám- és gyártmánykiállítása Európa-szerte híres volt.
Kossuth 1841-ben 5000 Ft értékű kötelezvényt ruházott át a létrejött Iparegyesületre; ezenkívül számos további közhasznú vállalkozásnak juttatott kisebb-nagyobb összeget.
A porosz ipar 1815 utáni fejlődésében kimagasló szerepet játszó Christian Peter Wilhelm Beuth (1781–1853) államhivatalnok, 1830-tól a belügyminisztérium, 1837-től a pénzügyminisztérium ipari és kereskedelmi osztályának vezetője, több, egymással szoros kapcsolatban álló egyesületet is létrehozott, amelyek célja a vállalkozások serkentése, az ipari-technikai képzés javítása, külföldi eljárások meghonosítása, illetve érdekképviselet volt. Ezek: Technische Deputation für das Gewerbe (1819), Gewerbeschule (1821, 1827-től Gewerbeinstitut), Verein für Förderung des Gewerbfleißes in Preußen (1821); előbbi kettőnek 1844-ig elnöke is volt.
Practical Observations upon the Education of the People. London, 1825 (számos további kiadás).
Lásd fentebb, az 5. jegyzetet.
Esterházy Pál herceg (1786–1866), 1815 és 1842 között a Monarchia londoni nagykövete, 1848-ban a Batthyány-kormányban felség személye körüli miniszter.
Isten tartsa Nagyságodat egészségben, és részesítse legszebb áldásaiban, miután annyi szenvedésekben részesítette. Annyit szeretnék írni, annyiról értekezni; de sokakat barátság s rokonérzet, sokakat talán csak bámész vágy is látogatásomra hoz; nem vagyok s nem leszek magam e napokban csak egy pár óráig is egyhuzomban; ezért írám ezeket is olly zavartan. Még egyszer áldja az ég legszebb áldásaival Nagyságodat. Idvezlem meleg tiszetettel, s ha szabad mondanom, meleg barátsággal.
Kossuth m. p.*
Wesselényi és Kossuth levélváltása hamar ismertté vált: a kormányzat már 1840 májusában értesült Wesselényi, 1840 szeptemberében pedig Kossuth levelének tartalmáról. A besúgójelentés a kormányt támogatók véleményeként megjegyezte: Wesselényi ajánlata kiszabadította a kormányt abból a kínos helyzetből, amelybe tekintve Kossuth szűkös anyagi viszonyait, annak kiszabadulása után került volna (OL Infromprot. 1840:20.13.; 1840:21.3.; 1840:45.11.).
S. k. eredeti. OL Filmtár. Wesselényi-cs.
8604. d.
Közölve: Ferenczy, 1902. 170–175.
8604. d.
Közölve: Ferenczy, 1902. 170–175.
