98. Pest, 1840. november 27. Kossuth levele Szemere Mikóshoz: eleget tett epigrammájával kapcsolatos kérésének; bejelenti, hogy m…
98. Pest, 1840. november 27.
Kossuth levele Szemere Mikóshoz: eleget tett epigrammájával kapcsolatos kérésének; bejelenti, hogy megházasodik.
Kossuth levele Szemere Mikóshoz: eleget tett epigrammájával kapcsolatos kérésének; bejelenti, hogy megházasodik.
Pest, 1840. november 27.
Édes Miklósom!
October 18-áróli leveledet csak e napokban vettem, s látván belőle, hogy epigrammjaid ügyébeni szorgos megbízásodra adott válaszomat nem vetted, a pósták rendetlensége fölött igazi boszúságra gyúlladtam, s mivel épen gyűlésünk volt, s ott a pósták ellen egy megyei levél-vesztés miatt panasz fordult elő, alkalmam lőn mérgemet az özönlésig kiönteni. Mondják, sohasem szóllottam olly epés csípősen, mint akkor.* Ennek félig-meddig epigrammjaid okai. A Te tetőtől talpig prósai barátod, édes Miklósom, nem ismeri ugyan a vers vajúdás békétlen kínjait, s amennyiben éber állapotban verset sohasem írtam (ébren, mondám, mert álmomban egyszer lefordítottam Simonides* Angeloszát magyarra, amit ha egykor az állati magnetismusról irandsz, mint tényleges adatot jegyzésbe vehetsz), de mégis igen föl tudom fogni nyugtalanságodat, mellyet érzél abbeli félelmedben, hogy szeszélyed első szülöttei mosdatlanul lépendenek a „Soirée parée”-ba, s mivel ezt föl tudom fogni, siettem válaszolni, mert örvendettem, hogy nyugtatóan válaszolhatok. Becsületemet kötöm zálogul, hogy leveled vétele után legfölebb négy nap alatt válaszom már póstán volt. A dolog olly régi, miszerint tartalmára már nem is emlékszem, csak annyit tudok, hogy javítva mentek epigrammjaid az Emlénybe; egyébiránt mivel Emlény már megjelent, onnan legjobban tudhatod, van-e okod a szerkesztővel megelégedned.* Ha magamról szabad a nagy közönséget ítélnem, kosztrinai koszorúd nem lesz az egyetlen, melly halántékaidat ékesítendi. Azért csak fövenyre barátom újólag. A medvehős szakálig felfegyverzett legyen bár, Te tudod, hogy a görög költő szerint jól áll a hősnek, kytharát pengetni fegyveres újjaival.
Lásd fentebb, a 97. szám alatt.
Szimonidész (i. e. 556–467 körül): görög lírikus.
Az Emlény című, 1836 és 1843 között Pesten kiadott irodalmi évkönyv 1840 végén megjelent 1841-es száma Szemere hat epigrammját közli (287–288.).
Ami pedig medvegyőzelmidet illeti – mivel én a buddhisták ama vallástanjával tartok: ne ölj meg semmit, ami él –, nem hevülök igen magasztos érzelmekre, azonban megvallom, ha még vadász volnék, illy örömeit ambitionálnám a vadász életnek magam is, nem pedig a gyáva nyúlfiak öldökléseit. De te halhatatlanná leszel a hubertisták* évrajzaiban, mert amennyire leveledből látom, nagy hajlandóságod van, nemcsak tenni a sebeslábú Achillként, de Homérosként meg is énekelni, mit mint Achill cselekvél. Helyesen barátom! Ne vásároljon mástól halhatatlanságot, ki maga képes magát isteníteni. A zámai hősnek Ennius zordon lantjára volt szüksége,* a nyers Cajus Marius ledéren mosolygott egy görög fölé mindaddig, míg ez a cimber háborút meg nem éneklé; Lucullus magával hordozá a Pontushoz a tarentumi Anchisest,* és Pompeius, kit nagynak neveztek, a mitylenei Theophanest* – neked nincs szükséged logographokra, te tükörbe nézesz, mosolygasz magad fölé és megénekled önmagadat. Jól van. Jól. Oremus. Kiáltok én is, de azon föltét alatt, hogy kosztrinai borostyánod miatt ne hanyagold el a múzsákat, s a rocska idomú koponyák, szobád falának cannibalszerűen szép ékességei ő nékiek legyenek inkább, mint Szent Hubertnek áldozvák; miként Quintus Fulvius az aetoliai zsákmányt nem Marsnak, hanem a múzsáknak áldozá.*
Értsd: vadászok, Szent Hubertnek, a vadászok védőszentjének tisztelői.
Publius Cornelius Scipio i. e. 202-ben Zámánál a karthagoiak felett aratott döntő győzelmét Quintus Ennius (i. e. 239–169) énekelte meg Scipio című költeményében. (Ezen – és a következő három – példa valószínű forrása: CICERO, Pro Archia poeta.)
Mind a Marius által megvívott kimber, mind a Lucullus által megnyert mithridateszi háborút az antiochiai Aulus Licinius Archias (i. e. 118–62) énekelte meg; Anchises említése – aki mitológiai személy – nyilván tollhiba eredménye.
Lásd fentebb a 641. l. 6. jegyzetet.
M. Fulvius Nobilior konzul a rómaiak Aitoliában aratott győzelme után (i. e. 189) számos műkincset hozatott Rómába, amelyek jelentős részét az e célból emelt Hercules Musarum templomban helyeztette el.
A többek közt kérlek, fejtsd meg nekem, hol a manóban veszem én most, épen most ezeket a bacheologiai* gombóczokat? – Holott életem körülményei mindenek inkább, mint classicaiak; mert 1-ör, pénzem nincs, 2-or papokkal és póstákkal vesződöm,* 3-or, százéves juris perekben porbúvárkodom, 4-er,… kimondjam-e? Miért ne, házasodom.
Görög elemekből; itt kb. a. m. szedett-vedett.
Kossuth a vegyes házasságok körüli – a közvéleményt élénken foglalkoztató, s Kossuthot hamarosan személyesen is érintő – bonyodalmakra (lásd a 91. szám alatt), továbbá a posták visszaélése elleni, levele elején is említett felszólalására utal (lásd a 97. szám alatt).
E szónál abbahagyom az enyelgő szeszélyt, s a kedély meleg érzetével kérlek, kívánj nekem szerencsét e lépéshez, melly engem egy hőn szeretett nő karjain boldoggá teend, boldoggá mondom, mert nincs ember, ki a családi viszonyt gyöngédebb érzettel tekintse, mint én tekintem, nincs ember, ki annak semmi mással nem pótolható becsét tisztábban felfogja, mint én fölfogom. Akarod tudni, ki az a bátor hölgy, ki nem retteg sorsát az enyémhez csatolni? Ez tulajdonkép mindegy, de ha épen akarod tudni, megmondom, jegyesem neve: Meszlényi Teréz.*
Kossuth Meszlényi Terézzel való megismerkedésére lásd a 645. l. 6. jegyzetet; házasodási szándéka feltehetőleg 1840. augusztus végén alakult ki (lásd a 92. számú irat nem közölt részletét, a 655. oldalon).
Isten áldjon, édes Miklósom! Ölellek barátsággal
Kossuth Lajos
Politicai életetekről semmit sem írsz. Ti hanyagok vagytok barátom, pedig ollyan napokat élünk, mellyekben circumit leo rugiens, quaerens quaem devoret.*
„Sobrii estote et vigilate, quia adversarius vester diabolus tanquam leo rugiens circuit quaerens, quem devoret, cui resistite…” Péter első levele, 5.8.
Az eredeti alapján közölve: Perényi József,
Szemere Miklós életrajza. Sátoraljaújhely,
1897. 89–90.; majd Szemere Miklós
irodalmi hagyatékából. Közli uő.
Irodalomtörténeti Közlemények. 1905. 364–365.
Szemere Miklós életrajza. Sátoraljaújhely,
1897. 89–90.; majd Szemere Miklós
irodalmi hagyatékából. Közli uő.
Irodalomtörténeti Közlemények. 1905. 364–365.
