242.
Budapest, 1848 június 30.
Kossuth átirata Mészáros Lázár hadügy- és Szemere Bertalan belügyminiszterhez az utalványozáshoz szükséges adatokról.
Hogy az ország pénztárát csaknem üresen vettem kezelésem alá, köztudomású dolog; hogy a pénztár illy állapotában főleg, de átalában is, mint felelős pénzügyi ministernek hivatásom volna a kiadásokat a lehetőségig fékezni, a felelőség fogalmából, a dolog természetéből folyik. –
Én még is ebbeli hivatásom ellenére, mert a sok oldalról vésszel fenyegetett édes hon sorsa felett aggódom, önként sarkalom a kiadások megtételét, – és mégis aggódnom kell, hogy az ellátásban hiány leszen, mert a pénzutalványozási megkeresések legtöbbnyire csak átalánosságban érkeznek hozzám, ritkán tétetik ki az öszveg, mellyet a hon megvédelmezésére igénybe veszen, a hely, hová? az egyének, kiknek? – és az idő, mikor kell, hogy azokat utalványozzam? – Specialis kimutatást pedig a fedezendő szükségekről épen nem kapok, minél fogva azt sem tudhatom mi, s mennyi az, a mit talán készpénz nélkül is fedezhetnénk.
Szeged alatt gyűlik a tábor. Nekünk legfőbb gondunknak kell lenni, hogy az élelmezés tekintetében legkisebb panaszt se emelhessen.
Én eddig csak Török Gábor urat tudván élelmezési biztosul kinevezve, csupán irányában intézkedhetém az élelmezésre nézve, kellett volna pedig már a Bácsi, Temesi, Torontali és Krassói táborok élelmezéséről is intézkednem, és nem tehettem, nem tehetem, mert azt, hogy mit? menyit? hová? mikor? kinek? nem tudhatom.
És azért hivatalos kötelességem szerint ezennel újabban és sürgetve arra kérem fel Minister urat, hogy a költség utalványozási megkereséseknél mindig részletes kimutatásokat méltóztassék hozzám intézni, s személyt, időt, helyet, a kiadási czímet szabatosan meghatározni; mert ellenkező esetre, ha emez intézkedés mulasztása a hon megvédése szempontjából veszélyes eredményeket fogna előidézni, én magamról a felelőséget kénytelen lennék elhárítani.
Rákóczy J. fogalm. és kiadm.
O. Lt. Pénzügymin. Elnöki 1179/1848.