256. Pest, 1848 július 3. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az országgyűlés feladatairól.
256.
Pest, 1848 július 3.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az országgyűlés feladatairól.
Pest, 1848 július 3.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az országgyűlés feladatairól.
PEST, JULIUS 3.
A nemzet képviselői érkeznek minden felől, s mert a tettvágy nemes ösztöne unja békétlenül a tétlen várakozást, alakulni kezdenek az értekező csoportozatok.
És ez rendén van. Csak attól mentsen meg az ég, hogy ezen csoportozati alakulások az istenben boldogult ó franczia modort utánozva, hosszadalmas válaszfelirati meddőségeket teremtsenek, mellyeknek szótenger árjában az ország elvész.*
Utal a parlamentáris rendszer hibáira, a tárgyalás vontatottságára. A képviselőház rendszabályainak tárgyalása során a kormánypárt a tanácskozások, folytatásában a „francia modor” alkalmazását akarta kimondani. Beér J.–Csizmadia A.: i. m. 125. 1.
Ez országgyűlésnek hivatása a hazát megmenteni.
Olly komoly, olly nagyszerű hivatás, mellynél a nemzet élete halála perczektől függ.
Amaz ó franczia modorú válaszfelirati viták hasonlítanak a torna játékhoz, hol az ékesen szólás leventéi, játszi lándsákat törnek nagy ünnepélyesen.
Igen szép mulatság, majd a békének sátoros ünnepnapján, midőn a nemzetnek más dolga nem lesz.
Előbb egy nagy dolog vár reá. Meg kell a hazát mentenie. A magyar név becsületét fentartania; tekintélyét megalapítani; szabadságát és önállását megszilárdítania, hogy sem ármány, sem árulás, sem vakszenvedély, sem hódítási vágy ne merjen hozzá nyúlni.
A nemzet képviselőinek mindenekelőtt fel kell emelkedniök a körülmények színvonalára.
Érezniök kell, hogy a magyar nemzet, ha önmagához hű leszen, elég erős arra, miszerint el lehessen róla mondani, hogy csak öngyilkossággal halhat meg.
S kiről ezt el lehet mondani, az gyáva, ha feladja életét; háromszor gyáva, ha harcz nélkül adja fel.
A magyar nemzet gyáva nem volt soha, s én hiszek istenben nem lesz azzá a szabadság reggelén.
Én belőlem nem harcz vágya szól. Magyarország jövendője nem hódítások útján feküszik. – Nekem a szabadság békéje kell, nem keresem a véres dicsőséget. – Én nem izenek hadat senkinek. – De ha valaki a magyar koronához hozzá nyúl, ha önállásunkat, szabadságunkat, nemzeti becsületünket megtámadja; ha kihívó daczczal keztyűt vet lábainkhoz; azt mondom: vedd fel nemzetem, s dobd a kihívónak arczához, ha mindjárt az ó világ mesés óriássa volna is, ki Ossát Pelionra halmoz* ellened.
Az antik monda szerint a gigászok az Ossát, Peliont és Olympost (görögországi hegységek) egymásra rakták, hogy Zeust megostromolják.
Én lelkemben meg vagyok győződve, hogy csak egy illy nagy nemzeti elhatározás, mellynek az országgyűlés testet ad, mondván: „ennyi pénz, ennyi katona” – csak egy illy nagy nemzeti elhatározás képes nemcsak a hazát megmenteni, hanem egyszersmind a magyart egy lépéssel az elsőrangú nemzetek sorába emelni, mellynek barátsága keresett kedves leszen; ellenessége pedig ollyan, mellyet a ki hódítási negédből* provocálni akarna, tízszer meggondolja, míg megtenné.
hetyke, rátarti magaviselet.
És én ez állást nem hiú dicsvágy végett óhajtom a nemzetnek, hanem azért, mert ha ez állást most el nem foglalja, sem szabadságát, sem önállását, sem territorialis épségét nem fogja megtartani, hanem minden szomszéd olly kenyérnek fogja őt tekinteni, mellyből az szel, a kinek tetszik, s a mi felmarad, az morzsává porlik, mit darabonként még a hangyák is széthordanak.
Midőn tehát azt mondom: hogy a nemzet képviselőinek mindenek előtt pronunciálniok kell: a nemzetnek erős elhatározását, hogy ha akár koronájának épsége, akár önállása, akár szabadsága megtámadtatnék, azt ég s pokol ellen utósó cseppvérig védeni fogja – s ezen komoly elhatározásnak meg – felelő készületeket kell elrendelniök, – midőn így szóllok, akkor én nem izenek hadat senkinek, hanem azt fejezem ki, hogy ha nekünk akárki hadat izen, azt visszaverjük, habár az alvilág minden serege feltámadjon is ellenünk.
Én becsületes békét akarok; s mivel ezt akarom, okvetlenül szükségesnek tartom, hogy nagyszerű harczra készüljünk mindenek előtt.
Ha készülünk, nem fogunk megtámadtatni, ha nem készülünk, megtámadtatunk. – A gyöngének békéje kegyelemtől függ. Az erős békéje biztosítékát önmagában hordja. Alvótúl, habár óriás is, senki sem fél. Az erőssel alkusznak; a gyöngének parancsolnak. Készületlenség több, mint gyengeség. Készületlenség bizonyos halál.
Miért merik Zágrábban olly fennen lobogtatni a pártütés zászlóját? Miért merik Bácskát s a Bánátot megtámadni gyülevész rabló csoportok? Miért merik a camarilla romjai reactiót forralni? Miért mernek Bécsben arról álmodni, hogy a pénz és hadügyi tárczákat visszakerítik?* Miért kecsegtetik magokat az austriai követek Frankfurtban azzal, hogy megnyírják országunkat, s egy foederatióba beleolvasztanak, mellyen egyenlők legyünk, a többiekkel a gyengeségben?*… Miért történik mind ez? Azért, megtudták, hogy készületlenek vagyunk, mert tudták, hogy a múlt országgyűlés a ministeriumot útnak eresztette, mint az indus rege szerint isten az első embert pénz nélkül, hadsereg nélkül, fegyver nélkül; mert látták, hogy az ó rendszer makacs bűnei miatt rohamnak indult gyökeres változás közben, midőn, a régi rend nincsen többé, az új pedig még nem szilárdult, itt vallás, amott nyelv és népiség, és magánérdek, és minden indulat ki akarandja zsákmányolni a lázas állapotot; s azt hitték, hogy az egyetemes bomlás közepett kicsi bár, de compact erőnek győzni könnyű lesz. Mert tudták, hogy Horvátországban kész gyakorlott fegyveres erejök van, míg minekünk mindent semmiből kell teremtenünk; tudták, hogy a mi gyakorlott hadsereg van országunkban, annak legnagyobb részében nem bízhatunk; tudták, hogy azon szellemnek ezen viszonyokban keresztülszőtt hatását imposant erő ellensúlya nélkül egy vágással nem lehet kiirtanunk, melly szellemmel a hadsereg századokon át saturáltatott; tudták, hogy a magyar háromszín ellen a sárgafekete színre hivatkozniok annyit teszen, mint a megszokott esküre, megszokott kegyre, megszokott disciplina erejére hivatkozni; mert tudták, hogy országgyűlés nélkül a belső bomlásnak, külső támadásnak, ármány s árulásnak ezer oldalról torlódó vészével szembeszállani készületlenek vagyunk. Tudták, hogy nincsen egyetlen fegyvergyárunk; tudták, hogy külföldről fegyvert nem kapunk; tudták, hogy váraink bástyái porlásban vannak, magtáraik üresek, védjeik idegenek; tudták, hogy a népnél e szó: „katonaállítás” keserves emlékezetek nyomán nem a polgári jogok legszebbikének, hanem szolgaság kínjának nézetik, s azért népünk a katonaság eszméjétől rendszeresen elidegenítve, még az úrbéri felszabadítást is gyanúval fogadja; – tudták, hogy ha Napoleon Dijonnál 3 hónap alatt hadsereget volt képes teremteni, melly Marengónál győzött, csak azért volt képes, mert készen találta a conscriptio rendszerét, s elég volt azt mondania: „a 18 évesek korszaka álljon sorba”* nálunk ellenben honvédrendszer nincs, a ministerium katonává senkit nem kényszeríthet, s ha sereget kíván állítani, más módja nincs; mint az önkénytesek toborzásához nyúlni;* a mi szint olly lassú, mint költséges, pénzt pedig az országgyűlés rá nem adott. – Szóval: azért mertek ellenünk ármánykodni és pártot ütni, mert tudták, hogy készületlenek vagyunk, istenek pedig nem vagyunk, kiknek dobbantására a fűszál fegyveres vitézzé válik, s tenyerökben kincs és aratás terem.
A bécsi lapok június végén nyíltan írtak arról, hogy a magyar pénzügyminisztériumot és a hadügyminisztériumot az osztrákkal össze kell olvasztani. Kossuth Hírlapja, 1848. július 4. (3. szám) 12. 1., július 5. (4. szám) 17. l.
Az egységes német állam alkotmánytervezete, amelyet a frankfurti német nemzetgyűlés megvitatott, kimondta, hogy a szövetséges államhoz csatlakozó fejedelmek (köztük az osztrák császár) csak akkor tarthatják meg nem német országaikat, ha a német egységbe beolvadó tartományaik és nem német országaik kapcsolata personalis unióra változik. Ez a megoldás Magyarország számára nagyfokú önállóságot biztosított volna. A bécsi udvar azonban, bár Ausztria elküldte követeit a frankfurti nemzetgyűlésre. nem akarta a Habsburg-monarchia ilyen megosztását. Kossuth azokra a föderációs tervekre céloz, amelyek Magyarországot nemzetiségi alapon részekre akarták bontani, minden résznek autonomiát biztosítva (pl. a horvát Ostrozinsky javaslata).
Napóleon serege 1800. június 14-én győzte le az osztrákokat az észak-itáliai Marengo mellett. A conscriptio rendszerét 1793 augusztusában vezették be, amikor a francia köztársaság válságos helyzetbe került, csapatai minden harctéren visszavonulóban voltak. A konvent Carnot-t bízta meg a hadsereg, a fegyver- és a hadianyaggyártás megszervezésével, az ő javaslatára léptették életbe a conscriptiót, az általános hadkötelezettséget. A lényege: minden francia férfi 18–40 évig a hadsereg szolgálatában áll. Elsősorban a 18–25 éveseket szólították fegyverbe, az idősebbeket a fegyver-és hadianyaggyártásban foglalkoztatták. Ez volt az első általános népmozgósítás, rövid idő alatt 600 ezer főnyi hadsereget állítottak fel, és a forradalmi hadsereg megmentette Franciaországot.
Az 1715: VIII. tc. kimondotta, hogy magyarországiakból és idegenekből állandó hadsereget kell tartani. A hadsereg létszámát toborzás és hadfogadás által állították ki. A haderő kiegészítésére az országgyűlések újoncokat szavaztak meg, kiállításukat a törvényhatóságok feladatává tették. Az állandó hadsereg nemcsak a fenntartáshoz szükséges adóval jelentett a népnek súlyos terhet, de azzal is, hogy a katonaság a népből került ki. Az újoncokat erőszakkal kényszerítették szolgálatra, 1830 óta a sorshúzást vezették be és akire a sors esett, helyettesíttethette magát. Ez lehetőséget nyújtott arra, hogy a jobbmódúak kimentsék magukat. A katonai szolgálat 1830 előtt életfogytig, vagy megrokkanásig tartott, azután 10 évben állapították meg az időtartamát. A katonai összeírás (cantonrendszer), amely minden katonakötelest nyilvántartásba vett, ismeretlen volt Magyarországon. Vö. Fényes E.: Statisztikája. II. 154–155. l.
És mégis, mert a rend az országban szilárdulni indult, mert néhány magyar ezredet minden nehézség daczára behoztunk, a katonaság áthelyezésével a kétségeseket láb alól eltevők, s helyökre biztosabb erőt vontunk, 12,000 honvédet kiállítottunk, felruháztunk, felfegyvereztünk, a népet önvédelemre lelkesítettük, s amott Szegeden alul és amott a Drávánál tekintélyes erőt táborba szállítottunk; az országgyűlést pedig egybeszólítók, hogy adjon módot – nekünk, nem nekünk, az mindegy – csak adjon módot a hazát megmenteni; és mind ezt alig rövid 9 hét alatt – szóval, mert készültünk, a mennyire emberi erő készülnünk engedett; mi lett a következés? az, hogy a pártütés amoda le a szélekre szorult, s hazánkat vérrel el nem borítá.*
A felsorolt eredmények mutatják, hogy a Batthyány-kormány alatt nehéz helyzetben és a szűk lehetőségek között is néhány fontos intézkedés történt. Ezekben Kossuthnak magának jelentős része volt. A kormány intézkedései azonban nem voltak elegendők a márciusi forradalom vívmányainak védelmére és a veszedelem elhárítására. A döntő rendszabályok bevezetéséhez az országgyűlés felhatalmazása kellett. A kormány cselekvéseinek határt szabott hogy a miniszterek nagy többsége igyekezett kerülni az ellentétek kiélezését a bécsi udvar és a magyar minisztérium között.
Így találják a nemzet képviselői az országot. – Nekem a vérpadon vagy a betegség halálos ágyán, mindig nemes önérzetet adand, s amott a kérlelhetlen örök bíró előtt is, felemelt fővel mondandom el az istennek is, egyike vagyok azon sáfároknak, kik e vészes időben a hazát így adták át, hogy képviselőiktől csak önmagoktól függne azt megmenteni.
Lássák meg a nemzet képviselői, mit cselekszenek. – Nem csak mi ministerek vagyunk felelősök; ők is azok, felelősebbek, mint mi, mert a mi hatalmunkat törvények írják körül, ők pedig a törvényt magok hozzák.
Ki előtt a parlamentaris tárcza harcz-mulatsága elsőbb, fontosabb dolog, mint a haza megmentése; ki a haza megmentésének kötelességét azon bizodalom szerint méri, mellyel Péter erejéhez vagy Pál szelidségéhez viseltetik, ki előtt becsesb a fitogtatás, miszerint első perczben megmutassa, hogy ő senki zászlójához nem esküdött, az ám csináljon e kérdésben mindjárt szakadást, ha neki tetszik, de mielőtt tenné, tízszer fontolja meg, minő játékot játszik.
Egyesüljünk a haza megmentésében mindenek előtt. Ha ez megvan; akkor ám nyíljék a parlamentaris harcz sorompója, s történjék kihívás bármelly alakban, készen talál; készen nem ministeri tárczaért, hanem a haza boldogságaért küzdeni.
Még egyszer mondom: én nem izenek hadat senkinek.
Még egyszer mondom: én nem akarom harczba keveverni az országot.
Én békét akarok, de becsületest; békét, melly koronánk épségét, országunk önállását, nemzetünk szabadságát biztosítsa.
De a szolgaság békéjét nem akarom; s mivel azt nem, amazt pedig akarom, százszor meg ezerszer azt kiáltom a nemzetnek: „Harczra készüljön! élet-halál-harczra minden erővel; ha készül, békéje lesz; ha nem készül, béke helyett irtózatos háborúja lesz.”
E készülés nem a horvát lázadás kérdése csak, e készülés minden veszélyek elhárításának eszköze.
Tőlem távol van a gondolat még akkor is jogot, igazságot sérteni, midőn a felkészült nemzet elég erős volna ezt is megtenni, ha elég nemtelen volna ezt akarhatni. – Nem; nem!… Minél erősb leszen a nemzet, annál inkább engedékeny legyen a csábítottak, tévedők iránt, – igazságos pedig és méltányos mindig legyen.
Én nem akarok Irlandot látni a magyar korona alatt;* hanem testvériesen szabad, boldog népeket; kik közől senkinek se legyen joga a másikra irigy szemmel tekinteni.
Írországra utal, amely évszázadokon át harcolt az angolok uralma ellen.
De a míg karomat bírom, a míg fejemben egy gondolat, szívemben egyetlenegy cseppvér él, a magyar korona épségének, országunk önállásának, nemzetünk szabadságának becsületének bántalmát gyáván elnézni soha sem fogom. – Inkább veszni, mint magamat megadni kész.
Ha ez a ti politicátok, veletek vagyok, ha nem ez, ellenetek. –
Kossuth.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 5. (4. szám)
13. l.
Közli K. L. l. XIII. 497–502. l.
13. l.
Közli K. L. l. XIII. 497–502. l.
