257. Budapest, 1848 július 4. A magyar minisztérium emlékirata István nádorhoz a horvát kérdésben.
257.
Budapest, 1848 július 4.
A magyar minisztérium emlékirata István nádorhoz a horvát kérdésben.
Budapest, 1848 július 4.
A magyar minisztérium emlékirata István nádorhoz a horvát kérdésben.
Batthyány Lajos miniszterelnök innsbrucki tárgyalásai alatt (ld. a 179. számot) az itthon levő miniszterek körében felvetődött az a gondolat, hogy János főherceg menjen le Horvátországba a határőrökhöz és a helyszínen világosítsa fel a horvátokat: a törvények és a Horvátországra vonatkozó rendeletek érvényben vannak és teljesen alaptalan minden olyan állítás, amely szerint a rendeleteket az uralkodó kényszerűségből adta volna ki, és akaratával ellenkeznek. A magyar minisztérium június 10-én előterjesztést intézett az udvarhoz, kérte, hogy a király jöjjön Budára és János főherceg vállalja a horvátországi megbízatást. A magyar minisztérium felterjesztésére, amely Batthyányt már nem találta Innsbruckban, János főherceg azt válaszolta Esterházy Pál külügyminiszternek, hogy nem mehet Horvátországba, de vállalja a közvetítést az ellentétek megszüntetése érdekében. A magyar minisztérium kívánságával ellentétben János főherceg újabb tárgyalásokat kívánt és ezekben a közvetítő szerepére vállalkozott. A főherceg közvetítése Jellacsicsnak kedvezett, aki már május közepén ajánlotta ezt a megoldást, mert így remélte, hogy megakadályozhatja királyi biztos küldését Horvátországba. Esterházy Pál külügyminiszter június 15-i jelentése alapján a magyar minisztertanács június 18-án foglalkozott újból a kérdéssel (ld. a 205. számot) és kitartott a mellett, hogy János főhercegtől a horvátok felvilágosítását várja, ennek megtörténte után látja csak lehetségesnek a tárgyalásokat és a megegyezést, de nem zárkózik el a horvátok kívánságainak meghallgatása elől. A magyar minisztérium arra építette álláspontját, hogy közben június 18-án a Közlönyben, június 19-én pedig a Wiener Zeitungban megjelent a Jellacsicsot felfüggesztő királyi kiáltvány (ld. a 179. számot). Viszont Jellacsics és a horvát küldöttség ezalatt Innsbruckban járt és az udvar nem akarta elejteni Jellacsicsot. János főherceg tehát újból csak a közvetítésre vállalkozott és június 27-én a nádorhoz irt levelében Bécset jelölte meg a tárgyalások színhelyéül. (Károlyi Á.: Batthyány. I. 384–386. l.). Erre a felhívásra a magyar minisztérium a nádorhoz intézett következő emlékiratban fejtette ki álláspontját:
Fenséges főherczeg Nádor kir. Helytartó, Kegyelmes urunk!
Méltóztatott cs. kir. Fenséged velünk főherczeg János őfenségének a horvátországi lázadás bonyodalmainak kiegyenlítése ügyében Fenségedhez Bécsből junius 27-éről intézett kéziratát, tárgyalás végett közölni; mire nézve a ministerium alázatos nyilatkozatát hódoló tisztelettel a következőkben terjeszti elé.
Mindenek előtt kötelességünknek ismerjük, cs. kir. Fenségedet megkérni, méltóztassék János főherczeg ő fenségéhez alázatos köszönetünket feljuttatni, azon készségért, mellyel ő fensége a hazánkhoz kapcsolt országokban felbomlott törvényes rendnek s békének helyreállítására kegyes közremunkálását felajánlani méltóztatott.
Nyolcz százados kapocscsal hazánkhoz, kapcsolt országok iránt a magyar nemzet, a mint soha elnyomó szándékkal nem volt, soha igazságtalan lenni nem kívánt, úgy most is minden jogszerű, igazságos és méltányos engedmények megadására legszívesebben hajlandó lévén: ő fenségének említett kegyes készségét annál nagyobb köszönettel fogadjuk, minél inkább meg vagyunk győződve, hogy ha ő fenségét azon kiindulási pont iránt felvilágosítjuk, mellyet e dologban az urunk királyunk iránti hűség kötelessége előnkbe szab, ő fenségének erélyes közredolgozása a rend és béke helyreállításában bizonyos sikert idézhet elő, melly siker egyszersmind a fenforgó körülmények között az uralkodó háznak sürgető érdekében áll.
Fenséged előtt tudva van, hogy a kapcsolt országok lakosai nyolcz század óta a. legújabb időkig nem csak a magyar nemzet minden jogaiban, szabadságaiban testvériesen részesítve voltak, hanem még a közös jogokon és szabadságokon kívül különös kiváltságokkal és javadalmakkal is felruháztattak.
Fenséged előtt tudva van, hogy a legújabb események közepette is semmi sem történt, mi a kapcsolt részek ezen viszonyaiban az ő terhökre legkisebb csorbítást okozott volna, sőt történt igen sok, mi az ő felsége kegyelmes megegyezésével szentesített alkotmányos kifejlődés minden jótéteményeinek a kapcsolt országokra is tökélletes jogegyenlőséggel lett kiterjesztése mellett azon országok újabbkori kívánságainak teljesítését, igényeik jogszerűségének elismerését foglalja magában.
Nemzetiségöket látszottak félteni, – ámbár annak megtámadása a magyar nemzet által soha nem szándékoltatott, – a törvényhozás ünnepélyesen elismerte, hogy közdolgaikban anyai nyelvüket használni úgy, a miként saját szabályaikban ezt ők magok elhatározták, tökéletes joguk van.*
K. L. Ö. M. XI. 699. 1.
És a törvényhozás ezen elismerésének természetes következményeit a ministerium saját felelősségére annyira elfogadta, hogy velük mint önálló nemzetiséggel bírókkal bánván, a horvát és szlavon nyelveknek a magyar melletti használatát még a kormánynyali érintkezésekbe is behozta. Olly elismerés, minőhöz hasonlót az ausztriai kormány a birodalombeli minden tartományok irányában illy kiterjedésben még mai napig sem mutatott, s minőben bármelly állodalom a világon, melly különböző ajkú népeket és országokat egyesít magában, a magyar kormányt meg nem előzte.
A kapcsolt országok a magyar korona alatt saját municipalis önállást vettek igénybe; s a múlt törvényhozás ezt nem csak elismerte, hanem még túl az eddigi törvényen s gyakorlaton arra is kiterjesztette, hogy a legfőbb alkotmányos jognak, az országgyűlési követküldés jogának felosztása s elrendezése is saját tartományi gyűlésökre bízassék,* s ez által municipalis önállásukat és azon jogukat, hogy saját belügyeik rendezése körül, a törvények értelmében magok rendelkezhessenek, újólag consolidálta.
Az 1848: V. tc. 53. §-a kimondta, hogy Horvátországban a választókerületeket a képviselők számához mérten a tartományi gyűlés fogja az érdekelt megyék, királyi városok és kerületek között szétosztani.
A báni hatalmat, mellyre ők sajátlagos súlyt helyeznek, nem csak sértetlen épségben fentartotta, hanem, még az ország álladalmi tanácsába is meghíva, az összes status kormányzatában hatályos részvétre feljogosította.*
Ld. az 1848: III. tc. 23. §-át.
A ministerium pedig a bánnak jelen állását valósítani annyira óhajtotta, hogy hivatalra lépésének első perczeiben mindjárt főbb gondjai közé számítná, az ő felsége által kinevezett bánt ismételve fel szólítani, miszerint Fenséged tanácsában megjelenve, a horvát nemzet megnyugtatására szolgálható intézkedésekre alkalmat szolgáltasson.
Fenséged előtt tudva van, miként a bán Fenségednek ezen ismételt parancsait makacsul megvetette, a törvényiránti engedelmességet kereken megtagadta, s egyenesen a nyílt pártütés terére lépett, s annak terrorismussal kezdett ösvényén a magyar koronátóli elszakadásig haladott.
Elismerjük mi, Fenséges úr! hogy a kapcsolt országoknak a múlt időkből számosabb particularis sérelmeik vannak még mindig orvosolatlanul; de ezen sérelmeket nem a magyar nemzet, s nem a ministerium okozta, ezek a volt kormányzati rendszer szerencsétlen hagyományai, mellyeknek orvoslását, valamint az országgyűlések mindig folytonosan sürgették, úgy a ministerium is törvényes hivatása szerint nyomban eszközlötte volna, ha az ő felsége által kinevezett bán minden érintkezést tettleges erőszakkal meg nem szakít, s így még csak azt is lehetetlenné nem teszi, hogy a kapcsolt országok 1845-ki tartományi gyűléséből* őfelségéhez felterjesztett kívánatok iránt, Fenségednek a kapcsolt országok elégedésére irányzott intézkedéseket javasolhassunk.
A bécsi udvar az 1845-i horvát tartományi gyűlésen a szavazati jogot a báni levél által meghívottakra korlátozta és ezzel az önként megjelent nemességet, amely Magyarországhoz húzott, kizárta a döntésekből. Tiltakozásul a magyarbarát párt vezetői elhagyták a gyűlést, amely Horvátország különállását biztosító követeléseket terjesztett az uralkodó elé: Horvátország kivétele a helytartótanács hatásköre alól és külön horvát kormányhatóság felállítása, a zágrábi püspökség érsekség rangjára emelése és a kalocsai érsekség alól egyházmegyék átcsatolása. Miskolczy Gy.: i. m. I. 387-392. l.
Azonban még ezen körülmények közt sem mulasztottuk el a tudtunkra jutott méltányos kívánatok teljesítésén munkálni.
A horvát és slavoniai határőrvidékek ekkorig az alkotmány jóvoltán kívül állottak. A legújabb törvények őket abba behelyeztették, s képviseleti joggal ruházták fel, mellyel első fenállásuk óta mindekkorig még soha nem bírtak; mi pedig első gondjaink közé számítók, Fenségednek sürgetőleg javaslani, hogy a határőrvidékiek szabadságainak gyarapítására s boldogságuknak előmozdítására sikeres intézkedések tétessenek; s így történt, hogy Hrabovszky altábornagy, mint ő felsége által kinevezett biztos, már rég utasítva van a határőrvidékieknek birtokaik örökös tulajdoni jogát, az ipar, kereskedés, és művészet szabad üzletét, s a szabad költözködés könnyítését megadni, a földesúri természetű robotokat eltörülni, a szabados communitások községi előljáróinak a lakosok általi szabad választását munkába vétetni, s arról intézkedni, hogy egyéb még hátralévő igazságos kívánataikat a határőrvidéki lakosok teljes szabadsággal kijelentvén, s minket e szerint óhajtásaik iránt tájékozván, boldogságuknak s megnyugtatásuknak eszközlésére alkalmat szolgáltassanak.*
1848. június 21-én a szerb felkelőkkel folytatott tárgyaláson Csernovics előterjesztette a magyar kormány engedményeit. Ezek: 1. A föld szabad és örök tulajdona. 2. A kincstári földek robotjának elengedése. 3. A szabad költözés biztosítása, 4. Szabad pályaválasztás. 5. Lehetőség szerint legeltetés a kincstári erdőkben. 6. Ígéret a só árának leszállítására. Thim J.: i. m. 1. 122-123. l.
Hasonló megnyugtatási szándoktól vezéreltettünk minden egyéb intézkedéseinkben is.
A kapcsolt országok nemzetiségét s nyelvöknek közdolgaikbani használatát, a mint már említők, nem csak elismertük, hanem a kormánynyali érintkezésekre is önkint kiterjesztettük.
A tengeri sónak, melly egész a Száváig használatban van, árát tetemesen leszállítottuk, s a sziciliai sónak rég óhajtott behozatalát megengedtük.*
A só árát Dalmáciában az ottani osztrák kormányzó 1848 áprilisában szállította le. Ennek alapján az osztrák hadügyminiszter május végén azt kérte, hogy a magyar kormány, a határőrvidéken is szállítsa le. Mészáros hadügyminiszter az ügyet az országgyűlés elé akarta vinni. (O. Lt. Külügymin. Elnöki 46., 175/1848.) A csempészet megakadályozására a kormány leszállította a só árát. (Vö. a 309. szám B. ki mutatásával.) A szicíliai só behozatalának engedélyezésére ld. o. Lt. Pénzügymin. Sóeladás 1848. F. 2. P; 118., 203.
A kormányhivatalokba minden pártkülönbség nélkül számos horvátok- és szlavonitákat alkalmaztunk, s több ministeriumoknál az ő számukra egészen külön osztályokat alkotni elhatároztuk, mellyek ekkorig csak azért nincsenek betöltve, mert ők ellenünkben nyílt pártütés terére léptek, a törvény iránti engedelmességet tettleg felmondták, s az illyrpártiak magas kormány hivatalokba lett kinevezéseiket gúnnyal és megvetéssel fogadták!*
A belügyminisztériumba és az igazságügyminisztériumba külön horvát államtitkárt akartak kinevezni.
Ha mindezeket ő cs. kir. fensége János főherczeg méltó tekintetbe venné, és ha arra is figyelmezni méltóztatik, hogy sem a magyar nemzet, sem mi magunk a kapcsolt ország jogait és szabadságait nemcsak semmiben nem csorbítottuk, sőt neveltük és gyarapítottuk, s méltányosság s igazság szerint folytonosan gyarapítani és növelni hajlandók vagyunk, lehetetlen lesz ő cs. k. főherczegségének meg nem győződni, hogy az illyr pártütés, melly hazánk békéjét megzavarva a dynastia jövendőjét veszélyezteti, általunk s a magyar nemzet által, nem csak nem provocáltatott, de még reá csak legtávolabbróli ürügy sem szolgáltatott, mire nézve istennek s az egész világnak ítéletére felemelt fővel hivatkozhatunk.
És valóban elég a horvátországi küldöttek által Inspruckban átnyújtott követelésöket olvasni, hogy erről ő fensége tökéletesen meggyőződjék.
Mert hiszen nem azt panaszolják ők abban, hogy jogaik és szabadságaik kevesek, hanem inkább sokalni látszanak azokat, s elszakadást kívánnak a magyar koronától – miszerint az ausztriai tartományokhoz csatlakozhassanak, s pénz- s hadügyeik a bécsi ministerium által kormányoztassanak.
A hajdani Vendée szerepe ez,* Fenséges úr! de mellyet részünkről terrorismus nem provocált, mellyben a fejedelem iránti hűség csak reactionalis irányzatok s trónfelforgatási czélzatos lepleül szolgál.
Vendée Franciaország egyik nyugati département-ja, ahol 1793-ban papok és nemesek vezetésével ellenforradalmi szervezkedés indult a királyság visszaállításáért. A felkelők erejét 1795-ben sikerült megtömi.
Avagy hűségnek jele-e a magyar koronához tartozni nem akarni, melly ez idő szerint is a dynastiának legrendíthetlenebb támasza? s hűségnek jele-e nyolcz százados kapocs megszakításával inkább a bécsi ministeriumtól akarni függeni, mellynek a fejedelmi tekintély fentartására annyi ereje nincs, hogy kegyelmes urunk királyunk császári várában bántatlanul megmaradhatott volna? melly e perczben is suffragium universale alapján választott országgyűléssel szemközt* még maga sem tudja, minő lesz a birodalom alkotmánya, – maga sem tudja, mennyire fog a császári hatalom s fejedelmi tekintély paralysáltatni, melly a frankfurti nemzetgyűléssel szemközt még azt sem tudja: valljon az önálló Ausztria császárjától, vagy pedig az ausztriai birodalmat magában felolvasztott német szövetség még meg sem alakított központi hatalmától fogja-e venni parancsait.
A bécsi májusi megmozdulás eredménye volt az általános választójog bevezetése és a felsőház megszüntetése. Az új birodalmi gyűlést június 26-ára hívták össze. Pesti Hírlap, 1848. június 11. (80. szám) 541. l.
Vagy nem tisztább jele-e a hűségnek, fel nem lázadni a magyar korona ellen, mely urunk királyunk fején e perczben is rendíthetlenül áll. Nem tisztább hűség-e pártot nem ütni ő felsége a magyar király ellen? kinek – midőn Bécsből távozni kénytelen – a magyar nemzet lelkesült fiúi bizodalommal ajánlja tántoríthatlan hűségét, kinek királyi helytartója – Fenséged, semmit sem óhajt forróbban, mint hogy a király Budára jőve, személyesen vezesse az ország azon kormányzását, melly távolléte idejére ő felsége és a törvény által Fenséged hű kezeire bízaték.
Ha ezeket ő fensége János főherczeg gondos figyelmére méltatja, lehetetlen lesz meg nem győződnie, hogy az illyr pártütés a fejedelem iránti hűség színével felségsértőleg kérkedik, s hogy maga az ausztriáhozi csatlakozás ajánlata nem egyéb egy mesterkélt fogásnál, melly végeredményben Ausztriában a szláv elemnek olly túlnyomóságot fog adni, hogy ez által a germán elem egészen paralysáltatván, s az ausztriai trón természetes alapját elvesztvén, önálló szláv országokra szétbomoljék, s e szétbomlásba temesse el a felséges ausztriai ház dicsőséges lételét.
És még is a magyar korona alatt élő népeknek szívvérükkel annyira összeforrt a király iránti hűség és ragaszkodás, hogy az illyr pártütők igen jól tudnák, miként ha czéljaikat nyíltan kitárják, saját részükben rokonszenvet nem találandnak.
Ezért vetették fel magokat a reactio szellemében a királyi tekintély álhőseivé, s pedig a magyar nemzet ellen, – melly a királyi hatalmat meg nem támadta, mellynek a törvényes önállás, alkotmányos kormányzat nem új adomány, hanem tömérdek királyi eskükkel megszentesített régi joga; – a magyar nemzet ellen, melly a mostani mozgalmak között is midőn a civilisált Európának csaknem minden trónusa inog, az ausztriai ház trónusának nem csak legrendíthetlenebb, sőt egyedül rendíthetlen támasza.
Ezen érzelem és ezen tapasztalás vezérlett minket arra, hogy János főherczeg ő fenségének az illyr pártütés lecsillapítására kegyes közredolgozását kikérjük.
Mi meg valánk s meg vagyunk győződve, hogy ha a kapcsolt országok lakosai minden áltatásokat meghiúsító módon meg fognak arról győzetni, hogy az ő pártütésöket a fejedelem kárhoztatja, ha meg fognak győzetni, hogy azon hitegetés merő rágalom, – mintha a dynastia némelly magas állású tagjai ezen pártütést kedvesen vennék; azon perczben tömegestül térendnek vissza a korona iránti hűséghez s a törvény iránti engedelmességhez, s minket és a magyar nemzetet megkímélendik azon szomorú kénytelenségtől, hogy koronánk épségét, felséges fejedelmünk királyi székét s a törvények tekintetét polgárvérontással legyünk kénytelenek helyreállítani; mit, ha kényszeríttetünk, örökös gyalázat bélyege nélkül nem fognánk elmulaszthatni; mert ezzel tartozunk hazánknak, tartozunk királyunknak, tartozunk a nemzet becsületének.
Ha Fenséged a kapcsolt részeknek törvényszerűen parancsolt, ha mi a törvény értelmében rendelkezénk, a pártütés vezérei azzal hitegetik a kapcsolt országok népeit, hogy ez nem a király akarata szerint történik.
Fenségedet azzal gyanúsították, mintha Fenséged munkálna a király hatalmának megcsonkításán, míg Fenséged egymást érve küldi az esdekléseket Inspruckba, hogy ő felsége jöjjön Budára, s legfensőbb személyében maga vezérelje az országlást.
És amaz álnok gyanúsítás annyira ment, hogy Fenséged képében és személyében gúnynyal és becstelenséggel illettetnék az egész uralkodó ház, s még e mellett a felségsértő pártütők, magának a megsértett uralkodó háznak gyámolításával is kérkednének.
És ha mi a boldogtalanul elámított népnek felvilágosítása végett ő felségének azért esedeztünk, méltóztassék saját legfelsőbb kézirataival adni tudtára a népnek, hogy a lázadást kárhoztatja, hogy a magyar korona épségét, mellyre ünnepélyesen megesküdött, és a törvények tekintetét csonkítlanul fentartani el van határozva: a pártütés vezérei ismét azzal hitegették a népet, hogy ő felségének ez sem saját szabad akarata, hanem a magyar ministerium által kierőszakolt önkénytelen nyilatkozat.
S azért mi úgy vélekedénk, hogy ezen hitegetést, melly az ország békéjét s vele a felséges uralkodó ház jövendőjét vészes convulsiókba sodorhatja, polgárvérontás nélkül legsikeresben az által lehetend eloszlatni, s a pártütőleg megzavart rendet helyre állítani, ha a felséges, uralkodó ház egy tisztelt tagja, kit a fejedelem hatalmának szándoklott csonkításáról még a legroszabb akarat sem gyanúsíthat, személyesen Zágrábba megyen, s ott a kiállítandó határőrseregeket, s a népek s hatóságok küldöttjeit élő szóval felvilágosítandja arról, hogy ő cs. k. felsége a pártütést kárhoztatja, a magyarországgali kapcsolatot bántatlan fentartani s fenséged és a ministerium törvényes hatósága iránt tisztelő engedelmességgel viseltetni parancsolja, és hogy a dynastia tagjai ő felségének ezen érzelmeiben teljesen osztoznak, s azt – a ki a dynastia bármelly tagjáról ellenkezőt állít, felségsértőnek nyilatkoztatják.
Meg vagyunk győződve, hogy egy illy felvilágosítás élő szóval, személyesen a helyszínén előadva, a pártütés fulánkját egy csapással elvette volna, és még ma is elvenné.
És ez az, a mit János főherczeg ő fenségének személyes közbenjárásától vártunk, s reméltünk, – óhajtván egyszersmind, hogy midőn ez által a pártütés erejét veszti, ez ne tűnjék olly színben fel, mintha mi, midőn a törvény, iránti engedelmességre visszatérést követelünk; a kapcsolt országok lehető igazságos kívánatainak teljesítésétől idegenkednénk; s azért meg kértük ő fenségét, hogy a fejedelem valóságos akaratáróli felvilágosítást egyszersmind alkalmul venni méltóztassék arra, hogy a horvátok és szlavoniták kívánataival megismerkedve, azoknak – a mennyiben méltányosak s igazságosak – teljesítésére ő felségét s a magyar kormányt leghajlandóbbnak nyilatkoztassa; s ezen hajlandóság sikerére saját kegyes közbenjárását is felajánlja.
Ez az indulópont Fenséges úr! mellyet a dolgok kiegyenlítésében sem mellőzni, sem téveszteni nem lehet a nélkül, hogy a polgárháború lehetetlenné tétessék.
Nem tagadhatjuk, hogy az elsőnek, t. i. a horvátok ő felsége kegyelmes akaratáróli felvilágosítása elmellőzése, a másodiknak t. i. a kiegyenlítésnek sikerét is kétségessé teszi. – És nem tagadhatjuk, hogy a második az elsőtől függ, s az első határozza meg a kiindulási pontot, mellyből a magyar királyi korona épségére alapított közbenjárásnak indulnia szükség, különben a jogszerűség terét adnánk fel – mit feladnunk nem szabad, s a pártütés némileg legalizáltatnék; mihez segédkezet nyújtani úgy ő felsége iránti hűségünk, mint a törvény iránti kötelességünk egyaránt tilt.
Midőn tehát Fenséged cs. k. főherczeg János ő fenségéhez alázatos köszönetünket feljuttatja, kegyeskedjék egyszersmind ő fenségét arra különösen figyelmeztetni, hogy a fellázadt horvátok a magyar koronátóli elszakadás s ausztriai birodalomba beolvadás terén állván, ezen törekvésnek ő felsége, s az uralkodó ház nevébeni erélyes kárhoztatása nélkül a dolog békés kiegyenlítésében előhaladni lehetetlen lesz.
És méltóztassék ő felségét arra is különösen figyelmeztetni, mikint ép azért esedezünk ő fenségének, hogy ezen felvilágosításnak magában Horvátországban élő szóvali megadását kegyesen magára vállalni méltóztassék, mivel tagadhatlan, hogy a mi írásban történik, az mind gyanúsítatni fog, a pártütés vezéreiveli érintkezés pedig czélra teljességgel nem vezethet. Világos bizonyság erre azon elferdítés, mellyel báró Jellachichnak és társainak Insbruckbani fogadtatása és magának a közbenjárásnak János főherczeg általi elvállalása Horvátországban elhíreszteltetett, úgy hogy ezen insbruckbani fogadtatások a pártütők elbizakodását csak még magasabbra hangolták, a kiegyenlítést nagy mértékben nehezítették.*
Az innsbrucki megbeszélésen június elején Batthyány és az udvar megállapodott, hogy Jellacsics magatartását, ha megjelennék Innsbruckban, a király el fogja ítélni. Ez meg is történt, hatását azonban nagy mértékben ellensúlyozta, hogy Ferenc Károly főherceg a horvát-szerb küldöttséget kitüntető szívességgel fogadta. Károlyi Á.: Batthyány. I. 154. 1.
És itt következik a második szempont, mellyet János főherczeg ő fenségének különös figyelmébe ajánltatni alázatosan esedezünk.
Ezen szempont az: hogy ő fensége sem a junius 5-kén tartott. zágrábi gyűlés küldötteit, sem különösen báró Jellachichot a horvát nemzet olly képviselőinek nem tekintheti, kik a horvát nemzet kívánatait jogszerűleg tolmácsolhassák.
Az elsőket nem, mert ő felsége legkegyelmesebb urunk a junius 5-ki zágrábi gyűlést törvénytelennek nyilatkoztatta,* annak küldötteit tehát a kapcsolt országok törvényes képviselőinek ő cs. kir. főherczegsége sem tekintheti a nélkül, hogy a királyi szó s királyi törvényes határozat compromittáltatnék.
A május 29-i királyi leirat megtiltotta a törvénytelenül összehívott zágrábi tartományi gyűlés megtartását.
A másodikat nem, mert ő felsége báró Jellachichot mint pártütési váddal terhelt egyént, minden katonai s polgári hivatalaitól s méltóságától felfüggesztette.
És e részben nem tagadhatjuk azon való meglepetésünket, hogy ő cs. kir. főherczegsége kéziratában báró Jellachichról még mindig mint bánról van szó, a mit ő felségének legkegyelmesebb urunknak törvényes rendeletével nem bírunk összeegyeztetni, – s általában nem léphetünk olly térre, mellyen urunk királyunknak azon alattvalója, ki ő felsége koronája ellen fellázadt, mint önálló hatalom s a magyar király ellenében alkudozási téren állani elismertetnék.
Erős meggyőződésünk szerint itt urunk, királyunk részéről a bocsánat és feledés, báró Jellachich részéről pedig a hűséghez és törvényiránti engedelmességhez való visszatérés, nem pedig a paritativus alku* foroghat egyenvonalban. Valamint szintúgy a kapcsolt országok részéről nem az elszakadás, hanem a magyar koronának egysége, s ezen egység alapján méltányos kívánataiknak kijelentése, a magyar nemzet részéről pedig ezeknek helybenhagyása foroghat fenn.
Alku az engedelmeskedésről.
Hogy tehát ő cs. kir. fensége a kegyelmesen elvállalt közbenjárásban sikerrel működhessék, arra esedezünk kegyes figyelmét fordíttatni, hogy a kapcsolt országok törvényszerű tartománygyűlést tartsanak, s ott minden vélemény nyilatkozata szabad és biztosított legyen, az országgyűlési követküldést elrendezzék, követeket válasszanak, s azok által kívánataikat az országgyűlésre, tartományi gyűlésük határozatait pedig ő felségéhez felterjesszék.
Ha ő cs. kir. fensége ezeknek előmozdítását kegyelmesen kieszközölni méltóztatik, s emellett tőlünk azt kívánandja, hogy ő fenségét azon részletekre nézve is tájékozhassuk, mellyeknek a magyar korona egységének alapján országgyűléseni keresztülvitelére a magyar ministerium – ha kell, állásának is hozzá kötésével – ajánlkozni kész, nem fogunk késni ő fensége parancsára, a minister elnök által ő cs. kir. főherczegségét személyesen is felvilágosítani.
Ezeknek ekkénti alázatos előterjesztése mellett elég lesz még annyit kijelentenünk, miként azon jegyzék,* mellyet külügyminiszteriumunk ő cs. kir. főherczegségének ez ügyben kezéhez szolgáltatott, az összes ministeriumnál e tárgybani nézetei iránt, ő fenségének alapos tájékozásul szolgálhat, s azt mi egészen helyeseljük.
A külügyminisztérium jegyzékében foglaltakat a magyar minisztérium a saját álláspontjával megegyezőnek tekintette. Ld. a 258. számot.
Nem is kételkedhetünk, hogy – ezen alázatos előterjesztésünkből ő cs. kir. főherczegsége kegyesen meg fog győződni, miként részünkről nem csak elnyomási szándok fenn nem forog, de sőt a kapcsolt országokat nemzetiségökben, jogaikban és szabadságaikban fentartani, ezen jogokat és szabadságokat minden méltányos és igazságos engedélyekkel gyarapítani, a legszívesebben hajlandók vagyunk, hanem felséges urunk magyar királyi koronájának épségét s hazánk törvényes önállását olly sérthetetlen kincsnek tekintjük, mellynek megvédésére, ha a szomorú kénytelenség úgy hozná magával, a legnagyobb áldozatokra s tömegestüli erőfeszítésre is készeknek nyilatkozunk; teljesen meg lévén győződve, hogy ezen kijelentéssel csak az öszves nemzet egyhangú határozatát tolmácsoljuk.
És midőn a kapcsolt részekben a fegyveres erőveli pártütés már kitört, – (itt előre kell bocsátanom, hogy az alkudozási intermediatio sikerére nézve János főherczeg azon kívánatot jelentette ki, hogy minden harczi készületekkel hagyjunk fel, míg az intermediatiónak sikere nem lesz), midőn hazánknak Horvátország részérőli megtámadása minden nap fenyegettetik, – ellenünk a határőrvidékek fellázasztatnak, és Slavoniából már saját hazánk is fegyveres beütéssel valósággal megtámadtatott, s ezen beütés a szomszéd török tartományokból gyülekező rabló csoportok által gyámolíttatik, – az egészségi határőrvonal szétbontatik, s a belháború iszonyain kívül hazánk, s hazánkon keresztül Európa még a keleti mirigyes nyavalyáknak is kitétetik, ő cs. kir. főherczegsége bölcsen méltóztatandik általlátni, hogy a honunk védelmérei készületeket fel nem függeszthetjük, s a hazánkban az aldunai részeken már beütött lázadó seregek szétveretésével sem késhetünk.
Ez utolsóra nézve a ma kitelendő tíz napi fegyvernyugvás* kimenetele fog határozni; a horvátok ellenében pedig védelmi állapotban fogunk maradni, míg vagy meg nem támadtatunk, vagy a békés kiegyenlítés reményét feladni kénytelenek nem leszünk.
Csernovics P. június 24-én 10 napi várakozási időben állapodott még a szerbekkel, amíg a horvát-szerb küldöttség Innsbruckból vissza nem tér.
Mi ez idő alatt koronánk épségének védelmére teljes erővel készülni kötelességünknek tartandjuk, a kapcsolt országok erőszakos elszakadását sokáig tétlenül nézni, a király iránti hűség s nemzetünk becsülete nem engedi, és minden esetre gonddal lenni tartozunk, hogy a várakozás a veszélyt ellenünk ne növelje.
Tökéletesen átlátjuk mi is, hogy ha Magyarország polgárháborúba bonyolíttatik, ebből az egész birodalomra súlyos következések fognak hárulni; (mert mondatott az ausztriai ministerium részéről, hogy ha ki nem egyenlíttetnek a horvát bonyodalmak, az által az ausztriai birodalom veszélyeztetik, azért szólítanak fel minket, hogy minden módon egyenlítsük ki a dolgot)* de meg vagyunk győződve, hogy ő fensége sokkal inkább méltányolja azon támaszt, mellyet Magyarország a felséges uralkodó háznak nyújtani képes, ha egységben s békében van, mintsem, hogy a horvát pártütésseli véres összeütközés kikerülését a magyar korona szétdarabolásával s hazánk jogainak és becsületének feláldozásával megvásárolnunk – kívánná.
Vö. a 258. számot.
Méltóztassék ő cs. kir. főherczegsége minket a törvényes rendnek helyreállításában pártolni; méltóztassék azon lenni, hogy a pártütők meggyőződjenek, mikint a pragmatica sanctiónál fogva velünk egyesült birodalom szövetsége, a jognak és törvénynek, nem pedig a pártütésnek nyújt gyámolítást; s ez hatalmasabb eszköz leend a rendnek és békének helyre állítására, mint ha tőlünk az kívántatnék, hogy a béke kedvéért adjuk fel koronánk épségét, nemzetünk becsületét és tekintetét s hagyjuk hazánkat szétdaraboltatni, csak hogy béke legyen minden áron.
A magyar nemzet igazságos és méltányos lesz, harczban és békében egyaránt, de gyáva soha sem lesz.
Ezekből áll, a miket fenséges János főherczeg becses közleményére cs. kir. Főherczegségednek kijelenteni kötelességünknek ismerjük,
Költ Budapesten, julius 4-kén 1848.
Tisztázat, a miniszterek aláírásával.
O. Lt. István nádor lt. Miniszteri 1699/1848.
Közlöny, 1848. július 22. (43. szám) 188–189. l.
Kossuth Hírlapja, 1848. júl. 21. (18. szám.)
78–79. l.
Közli Pap D.: Nemzetgyűlés I. 138–145. l.,
Okmánytár I. CXXXV. sz.
Német szövegének egykorú másolata. O. Lt.
Görgey-lt. 10. cs.
O. Lt. István nádor lt. Miniszteri 1699/1848.
Közlöny, 1848. július 22. (43. szám) 188–189. l.
Kossuth Hírlapja, 1848. júl. 21. (18. szám.)
78–79. l.
Közli Pap D.: Nemzetgyűlés I. 138–145. l.,
Okmánytár I. CXXXV. sz.
Német szövegének egykorú másolata. O. Lt.
Görgey-lt. 10. cs.
A közlés a Közlöny szövegét követi.
A német szövegen levő feljegyzés szerint az emlékiratot Kossuth fogalmazta.
A július 4-i Minisztertanács úgy döntött, hogy amennyiben János főherceg nem megy Horvátországba, Batthyány miniszterelnököt Bécsbe küldi, hogy a János főherceg felhívása értelmében Jellacsiccsal tárgyalásokat folytasson. Az ügy további fejleményeire ld. Károlyi Á.: Batthyány. I. 386. s köv. l. A magyar minisztérium emlékiratát Kossuth július 20-án a képviselőházban felolvasta (ld. a 316. számot).
