271. Pest, 1848 július 7. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar–román együttműködésről
271.
Pest, 1848 július 7.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar–román együttműködésről
Pest, 1848 július 7.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar–román együttműködésről
PEST, JUL. 7. 1848.
Tegyük fel, hogy a hír, mellyet e lapok közlöttek igaz, s Oláhország lerázta a szolgaság igáját* S ezt föltevén, lássuk, mi érzemény kelhet, ez események irányában keblünkben; s mi cselekvényre határozandja hatalmunkat a kormányzói gondoskodás.
Havasalföldön június 23-án tört ki a forradalom. Célja az orosz és a török gyámkodás lerázása, Havasalföld és Moldva egyesítése volt. Bibescu fejedelem kénytelen volt elfogadni a nép követeléseit. Havasalföld irányítását független ideiglenes kormány vette át.
Ugyan ezt tette talán, vagy teendi pár nap múlva Moldva is.
Két szegény hon, mellynek összesen alig van huszonöt ágyúja; mellynek rendes katonasága Moldvában egy ezred, Valachiában három ezred; melynek rendes katonasága hajdú-sereg inkább, mint akármi.
Két szegény hon, mellynek kincstára üres, földnépe három év óta már sáskák, marhadög, herczegi zsákmánylás által éhenhalásig nyomorú, mellynek bojársága tékozló szenvedélyénél fogva boldog időben sem bír pénzzel.
Föllelkesedik, és elkiáltja, mit lelke mélyén érez: „Halált az orosznak!” Mit gondol e nép, midőn e kiáltás után, túl van a dicsőség szent napján, túl van e kérdésen „forradalmunkat mikép létesítjük”; s ama másikát kell örömtelen tárgyalnia: „Mikép védendjük meg?”
Kebleinkben rokonszenvet talál a szabadság szent hangzata; de épen ezért bánkódva értjük azt légbe emelkedni: szemeink a nemzeti újjászületés drága gyümölcsét örömmosolylyal üdvözlik; de ezért, épen azért fáj szíveinknek, ha ezt valahol gyámtalan gyermek alakjában szemléljük feltűnni.
Ki segíti e népet, melly a természet és események által félig testünkhöz van nőve, mellynek ereje egészségünknek volna záloga, mellynek sebei ön testünkből is vérzenek?
Hova irányozvák segélyért sóvárgó örömriadásai, honnan várja üdvét? Szultán! szultán! Némethon! segítség: nem ez-e értelme az éljennek, melly zászlóikon lobog kedvezőtlen széllel.
Minket Austria mutatott be e derék szomszédnak; Austria és Erdélynek embernyomó törvényei. Mi véleményében pecsovicsok* valánk valaha; machiavellek* vagyunk ma, midőn már nemzeti mozgalmuk zászlója Erdély felett lobogna, ha kormányunk ébersége; messzelátó hazafiak véreik buzgó törekvése, katonáink, székelyeink készsége a mármár kitörő lángot el nem oltják.*
Pecsovics-nak nevezték a kormánypártiakat.
N. d. Bernardo dei Machiavelli (1469–1527) olasz államférfi és történetíró, aki Il Principe c. munkájában a nemzeti központosítás érdekében minden eszközt megengedhetőnek tartott. Kossuth itt átvitt értelemben használta Machiavelli nevét, a machiavellizmus olyan politikát jelentett, amelyben az erőszak és a ravaszság érvényesül.
Az erdélyi románok május 15–17-i balázsfalvi gyűlése a nemzeti önrendelkezést követelte, román nemzeti komitét választott. A román nemzeti mozgalom Erdély és Magyarország uniója ellen foglalt állást és a különféle kormányok alatt élő románok egyesítésére törekedett. J. Tóth Z.: i: m. 279. s köv. l.
Szomorú helyzetünk, szomorú természete birodalmunknak. A millió oláhság, melly erdélyi határunkat koszorúzza, ma testvéreivel inná, nem a szabadságnak, mert a szabadság ennek nem új élvezet, de – a nemzetnagyság áldomását.
Ők úgy vannak, mint század óta moldvai csangó véreink, kikre velünk együtt a szabadság hajnala nem piroslott.
E két derék szomszéd felénk talán átkát emeli, és kérő kéz helyett, fenyegető öklöt kaszával.
Érdemeljük-e ezt? de mindegy, nekünk kötelességeink hideg számokkal írvák. Az ő bosszúságuk vakság, a mi rokonszenvünk természetes törvénynek érett elismerése. Mi sűrgetőn teendünk minden rendeléseket, mikkel oláhjainkat gátolandjuk természetesen várható zendüléstől, mellyel küzködő hazánkat is bevonnák a térbe, mellynek már most élete van, de súlyos életkérdése. Mi mélyen meg vagyunk győződve, hogy ez életkérdést nem oláh fegyver döntendi el.
Ugyan azért oláhjainkat békére intendjük; egy pár katonai állomással soraikat szerte szakasztandjuk; a hatóságokat éberségre hívandjuk, a földes urakat figyelmeztetendjük a lehetséges zivatarra. Határainkra is kettőzött őrködést rendelendünk.
De szomszédainkért is megteendünk mindent, mit diplomatai úton tenni lehet, hogy az orosz beavatkozástól őket megőrizzük.
Ajánlandjuk őket a szultán kegyelmébe, s értök jó szomszédhoz illő szorgalommal járandunk.
Eljön nekik is a kiábrándulás kora; talán épen illy tetteinkkel kibűnhődve mi is a múltnak vétségeit, bilincstelen jobbjaik elébe nem sükertelen nyújtandjuk a miénket, mondván: éljenek természetes frigyeseink: a szultán, a német, és az oláh!
Addig közőlük azokat, kiket mostoha viszonyok hazájokból kiszorítottak, szokott magyar vendégszeretettel fogadjuk; figyelmezvén untalan, hogy ezek, ha csapattal, vagy sereggel jövendenek, belső zavarainkat ne súlyosbíthassák.*
Utal a Bibescu herceggel Brassóba menekült havasalföldi családokra. Vö. a 275. számmal.
Többet tennénk, többet kívánna tőlünk rokonszenvünk is, meg saját biztosságunk érdeke is: de ma ütött reánk az eseményeknek ez újabb rohama, midőn bántatva, mi is nem vagyunk urai az időnek, sőt követelései alatt szenvedünk.
Meg kell tisztulnunk; azután a magyar szándok világos, s a magyar kar ismeretes.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 9. (8. szám) 29. l.
A cikk aláírás nélkül jelent meg. Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában 1848-ban. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1.b.–575.)
