426. [Budapest], 1848 augusztus 24. Kossuth felszólalásai a képviselőházban a papírpénz kibocsátásáról szóló törvényjavaslat vitá…
426.
[Budapest], 1848 augusztus 24.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban a papírpénz kibocsátásáról szóló törvényjavaslat vitájában.
[Budapest], 1848 augusztus 24.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban a papírpénz kibocsátásáról szóló törvényjavaslat vitájában.
A képviselőház ülésének napirendjét Lónyay Menyhért, az osztályok központi bizottmányának előadója nyitotta meg, aki a bizottmány nevében bejelentette, hogy Kossuth augusztus 23-i javaslatával ellentétben a bizottmány nem látja indokoltnak a hitelnyitási (papírpénz kibocsátására feljogosító) törvényjavaslat és a költségvetés külön-külön tárgyalását. Miután azonban a pénzügyminiszternek sürgősen pénzre van szüksége, a bizottmány azt javasolja, hogy a képviselőház előzetesen határozatban adjon a pénzügyminiszternek felhatalmazást 3 millió forintig papírpénz kibocsátására. Kossuth azonban továbbra is a törvényjavaslatot akarta mielőbb letárgyaltatni:
Azon biztos reményben levén, hogy a képviselőház a hadügyi törvény bevégezvén, a pénzügyi munkálatokat fogja folytonosan tárgyalni mindaddig, míg be nem végeztetik, – magára a központi bizottmány által tett javaslatnak érdemére alig van észrevételem, ha t. i. a tisztelt ház úgy gondolja, hogy a törvényhozás egyik részének határozata elegendő alapul szolgál a pénzjegyek kibocsátására. Csak három alázatos észrevételt kívánok tenni. Egyik az, – hogy még nem tudván, meddig fog tartani az 1848-diki, mint az 1849-diki budgetnek és a hozzá mellékelt sok törvényjavaslatnak* tárgyalása, hogy ha nem leszek olly szerencsés a tisztelt háznak e részbeni megegyezését kinyerhetni, hogy t. i. ezen tárgyalásoknál nem hagyjuk magunkat annyira lefoglaltatni valamelly legtökéletesebb rendszer részleteinek mindjárt mostani megállapításával, mire alkalmasint sem elég adatunk, sem a jelen körülmények között elég időnk nem lesz, ha átalában a főelvek helyeseltetnének, vagy másokat állít fel a törvényhozás: akkor várjunk az időtől és tapasztalástól, de minden aprólékos részletekkel ne hagyjuk magunkat igen elfoglaltatni. Ha ezen nézetem nem találna helyeslésre, akkor nem tudom, meddig fog tartani azon ügynek tárgyalása; azért kérem a tisztelt házat, hogy a három milliót, mert nem tudja az ember, minő körülmények jönnek közbe, valamivel felebb emelni méltóztassék. Ez volna első kérelmem, mihez még azt teszem, miként ezt nem értem a már kibocsátott kettős és kibocsátás alatt lévő egy forintos bankjegyekre, mellyek ezüst pénzre vannak alapítva, hanem értem azon kamatlan papirospénzre, mellynek kibocsátása végett a törvényhozás intézkedésére van szükségem, s melly pénzjegyek ötös, tízes, ötvenes, százas és ezeresekből fognak állani. – Második alázatos kérésem az, hogy ezen felhatalmazásnál valamivel többet méltóztassanak kijelenteni a határozatban, mert a papírospénznek értéke, vagy is inkább forgalmi elfogadása függ azon hiteltől, mellyel az a közvéleményben találkozik, ezen hitel pedig függ azon garantiától, amellyel annak értéke a törvényhozás által biztosíttatik. Következőleg kérném alázatosan, méltóztatnának annyit kimondani, hogy ezen kamatlan pénzjegyeknek teljes névszerinti értékét a közállomány minden mostani és jövendő közjövedelmeivel biztosítja, hogy ezek minden országos és közpénztárokban teljes névszerinti értékű ezüst pénz helyett, elfogadtassanak. (Közhelyeslés!) 3-or. Az egyes és két forintos jegyek kibocsátásánál minden esetre szükségesnek tartottam a hamisítás és utánzás büntetését a bankjegyekre kitenni. A büntetés iránt értekeztem igazságügyminister úrral, s véleménye szerint a törvényhozás különös intézkedése nélkül, nem lehet a pénzjegyhamisításra nagyobb büntetést szabni, mint a váltó hamisítás maximuma, ami 8 év, tehát ezen 8 évi büntetést tettem a pénzjegyek hátára. Azonban kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy ezen büntetést a mostan kibocsátandó pénzjegyekre nézve kevésnek tartom, minek káros következései lehetnek, mert az illy dolgokra nézve, minő a váltó és pénzek hamisítása olly bizonyos solidaritás van az európai törvényhozásokban, mellyre ha valaki nem ügyel, annak teszi ki magát, hogy minden bankjegyhamisító ide csődül az országba. Poroszországban és Ausztriában nem csináltak annyi hamis bankjegyet, mint Magyarországban; épen a napokban is volt szerencsém egy egész illyen műhelyt kaparítani,* melly nagy mennyiségben készített ötös jegyeket, mert a törvény ez iránt positive nem rendelkezvén, az illyen vétkesek ellen mindég notae pert kezdtünk, de mivel nem volt pénz, nem lehetett őket reá húzni, következőleg a büntetés mindég sokkal kevesebbre esett ki, mint Poroszországban, és Ausztriában, és eddigi törvényeinkkel a bankjegyhamisítókat inkább álliciáltuk* Magyarországba. Azért kérem a tisztelt házat, hogy addig is, míg a törvényhozás e részben intézkedendik, hatalmazzon fel arra, hogy a kibocsátandó bankjegyek hamisítóira, és után csinálóira 15 évi kemény büntetést szabassak. (Közhelyeslés!) Annyival nagyobb köszönettel fogom fogadni, mivel tágabb mozoghatást nyitnak tisztelt képviselők a ministeriumnak az ország szükségeinek fedezésére. Azonban miután azon szempontból indulok ki, hogy egy héttel előbb vagy utóbb, de a legközelebbi időben bizonyosan meg lesz alkotva a törvény, addig a kibocsátást nagyra húzni nem akarom, mert akkor aztán basirozva lesz. Úgy veszem fel: két hét alatt elvégezzük a dolgot, s addig 6 millióval beérném, de 10 milliónál több semmi esetre nem kell. (10 millió!) Mindenesetre azonban alázatosan kérem a házat, hogy azon határozat által a pénzügyi törvényjavaslatoknak tárgyalásában késleltetés ne történjék, mert az annak rende szerint alkotott törvény nyújtja e részben a legbiztosabb basist, adja a legnagyobb hitelt s ez által az operatióknak is a legnagyobb biztosítékot. Minthogy a központi bizottmánynak úgy tetszett, hogy a budget tárgyalásától kívánja az e részbeni törvényjavaslatot felfüggeszteni, annyiban nincs ellene észrevételem, mivel az alkotandó törvényben minden esetre ki kell mondani azon maximumot, meddig szabad a pénzügyministernek menni a bankjegyek kibocsátásában. S ezen maximum meghatározása a budget tárgyalásától függ; de ha más részről megfontolom, mennyire kívánatos, hogy e részben minél előbb* törvényünk legyen, megvallom, hogy ámbár nem ellenzem a határozat hozatalát, jobb szerettem volna, ha a maximumot ideiglenesen meghatározni méltóztattak volna, mert ha törvényről van szó, akkor azt mondom, 30 milliót tegyünk oda. Ha ez tetszenék a háznak, jobb szeretném a határozatnál, de a határozatát sem ellenzem, azt azonban alázatosan kérem; ha ezen munkálat, – melly ha nem felel is meg a ház várakozásának, legalább igyekeztem a dolgot olly világosságba hozni, a mennyire csak lehet – tárgyalás alá kerül, a mint a budgetet keresztül nézték, akkor alázatosan kérem, méltóztassanak ezen legutolsó törvényjavaslatot* mindjárt felvenni, s úgy elkészítni, hogy annak sanctiója nem az országgyűlés végén, hanem azonnal eszközöltessék, mert nagyon kívánatos, hogy e részben minél előbb törvény legyen. (Vegyük fel mindjárt.)
Ld. a 309. számot.
Az igazságügyminiszter álláspontja az volt, hogy a bankjegyek hamisítóira az 1844: VI. tc-ben a váltóhamisítókra megállapított büntetést kell alkalmazni. (O. Lt. Igazságügymin. Büntetőtörvénykezési 1848. F. 2. P. 11/a.) – A pénzügyminisztérium április óta folyamatosan Bécsbe küldte a hamis bankjegyeket beváltásra. Augusztus 29-én pl. 37 darabot; szeptember 3-án 12 darab 5 forintost és 10 darab 10 forintost küldött fel. (O. Lt. Külügymin. 2511/1531/1848., 2983/1743/1848.)
A latin allicere igéből, jelentése: édesgetni, csalogatni.
Az eredetiben: több.
Ld. az 522. és 580. lapon.
A felszólaló képviselők nem helyeselték a központi választmány javaslatát; főleg arra hivatkoztak, hogy a határozat nem biztosítja a papírpénz hitelét, ehhez törvényre van szükség. Abban azonban nem alakult ki egységes álláspont, hogy azonnal vegyék-e elő a törvényt, vagy pedig siettessék a költségvetés tárgyalását. Kossuth változatlanul a törvény előrehozott tárgyalását kívánta:
Én, mint kijelentettem, igen nagy köszönettel fogadom, ha a t. javaslatot tárgyalni méltóztatnak. (Tárgyaljuk!) Mi az óvatosságot illetve, azt gondolom, talán senki sincs köztünk, ki e részben intést várjon, mert az óvatosság szükségét mindnyájan érezzük. (Úgy van!) S épen mert mindnyájan érezzük, talán nem a legjobb modor mindjárt az első pertractatio alkalmával az ellenkezőt feltenni. Én azt gondolom, hogy el kell az időnek következni, a mikor a csere eszköz nem nehéz forgású és nehéz vitelű érczpénzben, hanem olly biztosítékokban fog állni, mi szinte annyit vagy talán többet nyom, s ha e részben a visszaélés, mint mindennemű visszaélés bajt okoz, egy átalában nem lehet belőle következtetni azt, hogy ne éljünk vele úgy, mint az okosság a közjólétre nézve kívánja, és magával hozza. És mért voltak azon szerencsétlenségek? Azért, mert Wallisnak, Zichynek és Stadionnak, kik 1790 óta manipulálták ezen dolgokat, kezeik soha sem voltak megkötve, kiadtak egy programmot, hogy 30 milliónál többet nem fognak kibocsátani, s kibocsátottak 1,200 milliót.* Itt a ház megszabja, eddig szabad, s ezentúl nem, s ha pénzügyminister azontúl bocsátna ki, fejét kellene venni, mert megérdemlené. Ha egy része pénzalapra, más része pedig a nemzet minden javadalmaivali biztosításra fektettetik, azt gondolom, ez ollyan alap, hol visszaéléseket emlegetni nem is lehet, de nem is tanácsos. (Igaz!) Én tehát nagy köszönettel veszem, ha a ház ezen törvényjavaslatot tárgyalni méltóztatik, s azt gondolom, lehet a budget nélkül is tárgyalni. Felveszik például a C 8 ·/· alatti törvényjavaslat* bevezető szakaszát, s mennyiben ott az mondatik, „a mennyiben a jelen törvényhozás által 1849-re megállapított költségvetést a kijelelt közjövedelmek nem fedezendnék”, azt tegyük helyébe: „a mennyiben a jelen, törvényhozás által 1849-re megállapítandó költségvetést” stb. így lehetne rajta segítni, s akkor magam is kérem 30–40 millió körül méltóztassék határozni. (Jól van, tárgyaljuk!)
J. Wallis és Zichy K. az udvari kamara elnöke volt, F. Stadion pedig államkancellár; főleg az első kettőnek volt nagy szerepe a papírpénz kibocsátásában. Mindketten sikertelen küzdelmet folytattak a papírpénz elértéktelenedésének megakadályozásáért. A papírpénzforgalom elérte az 1 300 millió forintot is. Domanovszky S.: József nádor élete. Budapest, 1944. I/l. 340. s köv. I., 1/2. 338. s köv. l.
Ld. az 580–581. lapon.
Lónyay Menyhért továbbra is ragaszkodott a központi bizottmány álláspontjához: nagyobb hitele lesz a papírpénznek, ha a határozat 3 millióra ad felhatalmazást és nem beszél 30–40 millióról, mielőtt a költségvetést letárgyalták volna. Az elnök azt vetette fel a törvényjavaslat tárgyalása ellen, hogy a központi bizottmány a határozat mellett foglalt állást és így nem foglalkozott a törvényjavaslattal. Előbb tehát az osztályoknak és a központi bizottmánynak kell tárgyalniok.* Lónyay újabb javaslata az volt, hogy az osztályok véleményét nyomtatásban osszák szét a képviselők között. Raisz Szilárd lublói képviselőnek, aki azt kívánta, hogy a papírpénz biztosítékai közé ne vegyék be a kincstári javak jövedelmét, Kossuth azonnal válaszolt:
Erre különben az elnök augusztus 23-án már utasította az osztályokat és a központi bizottmányt. Ld. a 784. lapon.
Csak azon egy szót mondom ki, hogy ha az elvesztett úrbériségekért adandó kárpótlásnak a nemzet becsületében nagyobb alapja nem volna, mint pusztán a kincstári javak jövedelmeiben, akkor nagyon vékony lábon állana. (Igaz!)
Lónyay Menyhértnek, a központi bizottmány előadójának felszólalása után a szabályok értelmében Kovács Lajos nagybányai képviselő, aki a törvényjavaslat ellen volt, nem szólalhatott fel. A szavazáskor a képviselőház többsége a központi bizottmány javaslata ellen foglalt állást. További kérdés volt: azonnal tárgyalják-e a törvényjavaslatot, vagy előbb az osztályok vegyék elő. Az elnök kifejtette, hogy a törvényjavaslat azonnali tárgyalása a házszabályokkal ellenkezik. A központi bizottmány ugyanis csak az ismert határozatot indítványozta, a törvényjavaslatot magát nem tárgyalta. Szerinte ez egymagában is akadályt jelent, függetlenül attól, hogy az osztályok tárgyalták-e a törvényjavaslatot, vagy sem. A baloldali ellenzék (Irinyi József, Perczel Mór, Teleki László) azonban az azonnali tárgyalás mellett volt; rámutattak arra, hogy a bizottmány határozati javaslata a törvényjavaslat előzetes letárgyalását feltételezte. Teleki László indítványára (ne töltse a ház azzal az időt: tárgyalja-e újból a törvényjavaslatot vagy pedig utasítsa újból az osztályokhoz) az elnök szavazást rendelt el, és a ház többsége a törvényjavaslat tárgyalását szavazta meg. Kossuth erre összevonva mutatta be az 1848. második félévi és az 1849. évi kiadások fedezésére szükséges hitelnyitásra vonatkozó törvényjavaslatot:
A hitelnyitásra és a kamatlan pénzjegyek kibocsátására vonatkozó törvényjavaslatot két szakaszban terjesztém elő: egyik fele vonatkozván az 1848. évi budgetre, a másik az 1849-dikre. Azon véleményben voltam; hogy az osztályok tárgyalván a dolgot, össze fogják egyeztetni ezen törvényjavaslatokat azon körülménnyel, miszerint rendkívülileg esedeztem ezen törvény javaslatnak felvétele iránt; azonban, minthogy a középponti bizottmány határozatot kívánt alkotni, az nem történt meg, s most ez idő alatt itt megkísértettem – hogy úgy mondjam parliamentalis szóval – módosítását ezen törvény javaslatnak szerkeztetni, miszerint már most azt gondolnám, hogy a dolgot legkönnyebben lehetne elvégezni, – s ez illy formán állana; „törvényjavaslat az ország közszükségeinek fedezése végetti hitelnyitásra”. – (Felolvassa az alább közlendő törvény javaslatot.)*
Ld. a 424. számot.
A törvényjavaslat általános tárgyalása során a vita elsősorban arra terjedt ki, hogy mekkora összegig adjon a ház felhatalmazást papírpénz kibocsátására. Lutzsinszky János homonnai képviselő egyszerre akarta megszavazni az egész összeget, Bezerédy László kőszegi képviselő viszont a költségvetés letárgyalása előtt az 1848 hátralevő részére szükséges összegen nem akart túlmenni, mert különben veszélyben van a papírpénz hitele. Abban is eltértek a vélemények egymástól, hogy külön ki kell-e mondani a papírpénz kötelező elfogadását, vagy pedig elég annyit bevenni a törvénybe, hogy minden közpénztárban ezüstpénzként lehet vele fizetni. Pap János somlyóvásárhelyi képviselő először a tárgyalás elhalasztását kívánta, s amikor ebbe a ház nem ment bele, helytelenítette a papírpénz kibocsátását és rámutatott a vele járó veszélyekre. Kifejtette, hogy csak az ezüstfedezet lehet biztos alap, egyébként a pénz elértéktelenedik. Hivatkozott a francia forradalom assignatáira, amelyeknek értékét a konvent még halálbüntetéssel sem tudta biztosítani. Hivatkozott az osztrák papírpénz devalvációjára. Ugyanezt a sorsot jósolta a most tervezett papírpénznek is. Tönkremennek a tőkepénzesek, a takarékpénztárak, elvész a pénz értéke, teljesen eltűnik az ezüstpénz. Egyedül az eladósodott arisztokrácia számára teszi majd lehetővé, hogy szabaduljon adósságaitól. A köz- és magánhitelt olyan megrendülés éri, amit éveken át sem lehet jóvátenni. Ellenezte a papírpénz kibocsátását és legföljebb a jövő hónapra szükséges 3 millióig volt hajlandó elmenni. A költségvetésben azt az elvet akarta érvényesíteni, hogy a kiadások a bevételekhez igazodjanak. Növelni kell az egyenes adókat (a magyar arisztokrácia a napóleoni háborúk idején jövedelme 1/6-át, vagyonának 1/100-át ajánlotta fel), nagyfokú takarékoskodást kell bevezetni (olcsó kormány, olcsó igazságszolgáltatás), rangsort kell megállapítani a szükségletekben (első a katonaság ellátása, azután a közigazgatás nélkülözhetetlen költségei). Az egyenes és közvetett adók elviselhetővé tételére alkalmassá kell tenni az országot. Felvetette a nemzeti bank gondolatát.* Kossuth válasza elejét vette a további vitának:
Pap J. figyelmeztetése a veszedelemre, amivel a papírpénz kibocsátása járt, alapjában helyes volt és javaslatai is megfelelő alapon állottak, de nem számoltak az akkori helyzettel, amikor az ország életérdeke volt, hogy egyszerre nagy összegben pénzt lehessen előteremteni. Pap J. a Béccsel való megegyezés politikáját képviselte (nem ment el a képviselőházzal Debrecenbe), és ez húzódik meg javaslatai mögött is. Ezért nem tudta megérteni, hogy az országnak minden áldozatot meg kell hoznia, ha meg akarja védeni függetlenségét.
Keveset akarok szólani, és csak azért akarok szólani, mert a sajtó türelmesebb, mint a hallgató. Az előttem szólott követ úrtól mindazok után – miket elbeszélt az assignáták* borzasztó koráról, az özvegyek és árvák megrontásáról, a katonai requisitióról sat., azt vártam: hogy beszédjét ezzel fogja bevégezni: „Kossuth nem tud hozzá, majd át veszem én a financztárczát, majd megmentem én a hazát papirospénz kibocsátása nélkül”. De ő nem ezzel végezé beszédét, s nem mondá, mit kellessen csinálni. Ne hogy erős legyek – miután azok felemlítése után a direct adót hozta fel – nem mondom meg, hogy a követ úr beszédére, mit érdemelne. (Zajos tetszés.) Ha a bécsi sajtó egy bizonyos színezetű organumában olvastam volna ehez hasonlót, nem csodálkoznám, de azon csudálkozom, hogy itt mondatott, még pedig a nélkül, hogy követ úr előadta volna a módot, mikép kell megmenteni a hazát papirospénz kibocsátása nélkül – mellynél ha valaki tud jobb módot, azt két kézzel fogom megragadni.* – Ha a követ úr képesnek érzi magát e nehéz perczekben a pénzügyi tárczát más alapra fektetett operatióval kezelni, leborulva fogom üdvözleni, s örömest átadom tárczámat, hanem a ki azt mondja: vessünk ki indirect adót, ki felemlíti: hogy az aristocratia vagyonának egy századrészét már felajánlotta, az hibázik. Tudja-e követ úr, ki az assignáták historiáját studirozta, hogy ezek azért váltak veszélyessekké, mert kibocsátásukban nem tartatott meg a határ, – hanem kibocsátattak in infinitum, – s mind a mellett meg volt sikerük, mert csakugyan meg lőn mentve a haza. A követ úr mindezeket mellőzve, direct adóra utal, azon példánál fogva, hogy az aristocratia minő áldozatokul hozott, vagyonának l/100-ad részét ajánlva. Tudja-e követ úr, mennyi volt ezen áldozat? én tudom, a mostani pénzérték szerint körülbelül 4,800,000 pft, nekünk pedig 42,000,000-ra van szükségünk, csupán a katonaság számára.
Az 1789-ik évi francia forradalom idején a súlyos pénzügyi válság felszámolására és az államháztartás kiadásainak fedezésére 1789. december 19-én a Nemzetgyűlés 400 millió értékű assignata (5%-os kamatozó pénztári jegy) kibocsátását határozta el. A terv az volt, hogy az állam assignatában fizeti kiadásait. Az assignatákat egyházi javakkal visszaváltja és visszaváltás után a pénztári jegyeket fokozatosan megsemmisíti. Ez a terv azonban nem valósult meg, az assignatát kamat nélküli papírpénz formájában hozták 1790 augusztusától kezdődően egyre nagyobb mennyiségben forgalomba. Kibocsátása inflációhoz vezetett, a papírpénz egyre jobban értékét veszítette. 1791-tól kettős árrendszer volt: más összeget fizettek, ha érmepénzzel és másokat, ha assignatákkal egyenlítették ki a vételárat. Az alkotmányozógyűlés engedélyezte az árucserét és ezzel még jobban siettette az assignaták elértéktelenedését.
Kossuth jól tudta, hogy milyen veszélyeket rejt magában a papírpénz kibocsátása. 1844 elején a Pesti Hírlapban ezt írta: „Minden papírospénz adóslevél, s minden adóslevél csak annyira becsültetik s annyiban kél, a mennyi bizodalommal vagyunk értéke iránt. A parancsolt értékű papirospénz… hasonlít egy értékbukott ember adósleveléhez, melly mintegy homlokán viseli a fölírást, hogy nincs reá mit építeni. Nyomában jár a devalvátio, vagy – mint a francia assignatáknál történt – ennél is rosszabb, a megsemmisítés. Ez pedig olly földrengés, mellyet kevés statusépület bírhatna meg szertebomlás nélkül. Az illy papiroskák szép képecskék lehetnek, de – quodlibetbe (egyvelegbe. S. I.) valók, nem erszénybe; mert ha erszénybe vannak, soha sem tudja az ember, mennyije van. – Nem, nem! ez a végveszély heroicus eszköze gyanánt csak eljárhat, hasonlóan a szalmaszálhoz, mellyhez a vízbefúló kapkod; de ország investicionalis pénztőkének? (az ország pénzerejének fokozására. S. I.) – – az isten őrizzen.” A „parancsolt értékű papirospénz” mellett 1844-ben még két lehetőséget vetett fel: a kamatozó utalványt és a beváltható bankjegyeket. Ez a két megoldás nem járt kockázattal. De 1848 augusztusának végén, amikor Bécs nyílt támadásba fogott és amikor azonnal pénzt kellett előteremteni, nem volt más választás, mint „a végveszély heroicus eszköze”. Kossuth cikkét közzéteszi Viszota Gy.: i. m. II. 405–412. l. Az idézett rész a 407–408. lapról való.
Méltóztassék financzminister lenni, és ha nagy adó kivetésével meg tudja menteni a hazát, s ez jobb a papirosnál, de tessék az adót be is szedni, s a katonát fizetni requisitio nélkül, s ha a követ úr istenével s lelkiismeretével számot vetve, erre képesnek érzi magát, holnap szolgálhatok a pénzügyministeri tárczával. (Helyes!)
Elnök: A törvényjavaslat általános tárgyalása befejeztetvén, átmehetünk a § §-kénti tárgyalásra, s voksolás által fogjuk eldönteni az egyes pontokat.
Kossuth Lajos pénzügyminister: Ne hogy az mondassék, mikint illy nehéz kérdésben, a ház rögtön határoz, mert talán holnapig a követ úrnak, ki azon kifejezéseket tette, sikerül más új tervet felfedezni a költségek kiállítására nézve, s akkor örömest fogok előtte meghajolni, csak azt mondja ki a ház, valljon az általam benyújtott törvényjavaslatot elfogadja-e tanácskozása alapjául. Ha igen, úgy azt holnap is tárgyalhatja. (Még ma! elfogadjuk az egészet!)
Elnök: Kívánja-e minister úr, hogy holnapra halasztassék a tárgyalás.
Kossuth Lajos: Nem kívánom. (Mindjárt vegyük fel!)
A képviselőház ezután szakaszonként végigment a törvényjavaslaton és megjegyzés nélkül elfogadta. Az 1. §, a 61 millió forintos felhatalmazás megszavazása után Kossuth felszólalt:
A ház megnyugtatására azon észrevételt teszem, hogy ezen összegtől megijedni ne méltóztassanak, mert abban semmi jövedelem fölvéve nincs, különösen semmi direct adó nincs 1849-re. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a ház bizonyosan nem fog nagyobb költséget megszavazni, mint a mennyit én, ki az országnak pénzügyeit kezelem, legszükségesebbnek látok. Ha 1849-ben háború nem lesz, jóval kevesebbre lesz szükségünk; ha 100 millió lenne is megajánlva, a legnagyobb garantia abban van, hogy abból csak annyit szabad felhasználni, a mennyire a közszükségeket a megállapított jövedelmek fedezni képesek nem lennének. Ezen összeg kétségkívül le fog szállítatni 30 millióig is.* (Helyeslés!)
Kossuthnak az volt az elképzelése, hogy minél több jövedelmet sikerül a következő másfél évben biztosítani, annál kevesebb papírpénz kibocsátására lesz szükség. A magyar kormány bankjegy- és papírpénzkibocsátásáról a következő hivatalos összeállítás ad tájékoztatást:
Ausweiss
des in der Ung. Banknoten Fabrik erzeigten Papiergeldes
| f. | xr. |
| a 100 f. | von 7ten | November 1848 bis 2ten Juny | 1849 | 19.798,100 | – |
| a 50 f | von 24st | März 1849 bis 10t August | 1849 | 19.129.740 | – |
| a 5 f. | von 11t | September 1848 bis 18t July | 1849 | 19,455,790 | – |
| a 2 f. | von 12t | August 1848 bis 22st Juny | 1849 | 3,321,154 | – |
| a 1 f. | von 12t | October 1848 bis 10t August | 1849 | 865,816 | – |
| a – | 30 xr. | 26st Jäner 1849 bis 10t August | 1849 | 2,332,608 | 30 |
| a – | 15 xr. | von 17t Februar 1849 bis 10t August | 630,980 | – |
| 1 Gulden (2 ter Cathegorie) v. 27st July 1849 bis 10t August | 599,878 | – |
| Zusammen | 66,134,066 | 45 |
| Hievon sind für Rechnung des Ungarischen Staates ausgegeben worden | 61,947,096 f. | 45 xr. |
| Von Seite der Commercial Bank an 1 u. 2 Gulden Noten | 4,186,970 f. | 45 xr. |
| Obige | 66,134,066 f. | 45 xr. |
Hitelességét bizonyítja Aradon Augustus 11-kén 1849.
Vörös Antal papírpénzgyári kormánybiztos
O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. a. – 53.
Az összeállítás azt mutatja, hogy Kossuth előirányzata reálisan mérte fel az ország szükségletét. Annak ellenére, hogy a jövedelmek nem folytak be és a papírpénzgyártás maradt jóformán egyedüli pénzforrásnak, 1849 augusztusáig a kormány nem lépte túl a 61 milliós keretet. Igaz, hogy a 61 milliós keret 1849 végéig szólt, és ha a szabadságharc tovább tart, az eltérés az előirányzat és a papírpénzkibocsátás között lényeges lett volna. De a különbség még így is jóval kisebb, mint a francia assignaták, vagy az osztrák papírpénz esetében. A papírpénz kibocsátásán valóban felismerhető Kossuth törekvése, hogy a pénzmennyiség fokozásával ne siettessék elértéktelenedését. Ez a korlátozás azonban legfeljebb lassítani tudta a pénz romlását, a papírpénz elértéktelenedését – amire Kossuth számított – nem tartóztathatta fel.
Közlöny, 1848. augusztus 26. (78. szám)
396–398. l.
Közli (Kossuth első, ötödik és hatodik felszó-
lalását) K. L. I. XI. 287–290. l.
(Kossuth utolsó felszólalása kivételével, részben
kivonatosan) Pap D.: Nemzetgyűlés II.
46–47; 47–49-, 50–53. l.
396–398. l.
Közli (Kossuth első, ötödik és hatodik felszó-
lalását) K. L. I. XI. 287–290. l.
(Kossuth utolsó felszólalása kivételével, részben
kivonatosan) Pap D.: Nemzetgyűlés II.
46–47; 47–49-, 50–53. l.
