510. [Budapest], 1848 szeptember 16. Kossuth felszólalásai a képviselőházban a király szeptember 15-i levelének vitájában: minden…
510.
[Budapest], 1848 szeptember 16.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban a király szeptember 15-i levelének vitájában: minden erejével kész támogatni Batthyányt.
[Budapest], 1848 szeptember 16.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban a király szeptember 15-i levelének vitájában: minden erejével kész támogatni Batthyányt.
A képviselőház délutáni ülésén Batthyány miniszterelnök bejelentette, hogy néhány nap előtt azzal vállalta a minisztérium megalakítását, ha az uralkodó fogadja feltételeit és a képviselőház bizalmát élvezheti. Minthogy egyik kikötése sem teljesült, megszűntnek tekinti miniszterelnöki megbízatását. Ezzel felolvastatta a királynak szeptember 15-én a nádorhoz intézett levelét, amelyben az uralkodó helyesli Batthyány miniszterelnöki megbízatását; de nem ígéri meg a Batthyány által megjelölt feltételek teljesítését, mert az előbbi minisztérium több tagja ellen kifogása volt és látni akarja: kikből tervezi a miniszterelnök az új minisztériumot. A király szerint a magyar országgyűlés a megnyitása óta eltelt több, mint két hónap alatt semmit sem tett a horvát kérdés rendezésére, sőt szeptember 11-i határozataival (5 forintos papírpénz kibocsátása, újoncok kiállítása) letért a törvényes útról. A király megbízza az országgyűlést, hogy a horvát bonyodalmak rendezésében igyekezzék megtalálni a megfelelő megoldást. Egyúttal jelentést kért a minisztérium tervezett személyi összetételéről.
Kossuth a levél teljes megértéséhez az eredeti német nyelvű levél felolvasását kérte:
Minthogy ez nem olly diplomaticus oklevél, melly fejedelem részéről az országgyűléshez volna intézve, hanem olly levél, mellyet ő felsége a nádorhoz küldött német nyelven, a kifejezéseket jól meg kell érteni. Olvassuk fel tehát az eredeti német levelet; mert úgy látszik ezen kitétel: „birodalmi országgyűlés” – alkalmasint nem jól van fordítva. (Kiigazíttatott.)
A képviselőház egységesen azt az álláspontot foglalta el, hogy Batthyány Lajosnak mégis vállalnia kell a kormányalakítást. Nyáry Pál ráckevei és Madarász László csákvári képviselő után Kossuth is támogatta ezt a kívánságot:
Uraim! Tájékozzuk magunkat röviden, egyszerűen állásunkra nézve. Valameddig Olaszországban a koczka jobbra nem fordult, addig haboztak, habozott a reactio minden ármányaival, s amint egyszer állásában erősnek vélte magát nyíltan kilépni, levette az álarczot. De Magyarország törvényes állásának isten és világ előtt még akkor is ollyan súlya volt, hogy ürügyet kerestek ezen álarcz levételének mintegy szép színbe állítása végett, s nem találhatván ürügyet a tényekben, keresték az ürügyet a személyekben. Szóljunk nyíltan, mert illyen perczben nyíltan szólni még azon áron is kell, ha a szerénységet látszanék az ember vele sérteni. Én nem igénylem magamnak egyedül azon dicsőséget, – mert annak tartom, hogy kimondhatlan gyűlölt egyén vagyok bizonyos körökben, – vannak, kik osztoznak velem ebben, de kétségtelenül áll, hogy egyike vagyok azoknak, kiket igen gyűlölnek. Midőn Jellachich által jön Magyarországba s a Dráva hídján horvátjai közül kiáll egy őrmester, és azt mondja: uraim! tábornok, úr! minket a magyarok nem bántottak, mért menjünk mi Magyarország ellen, én Olaszországban harczoltam a magyarokkal, mi egy tálból ettünk, egy veszélyben osztoztunk. Akkor Jellachich kiveszi az ismeretes kéziratot és azt mondja: én nem bántom a magyarokat, hanem Pesten van egy pár minister, kik ő felségének jogait nyirbálják, elmegyünk tehát Pestre, azokat letesszük, s aztán vissza jövünk. Azt mondja erre az őrmester: „ha így van, hogy csak ministert* kell buktatni, jó, a végett elmegyünk.” (Nevetés.) Midőn Bécsben a ministerelnök – kinek hála és köszönet legyen azon bátorságáért, hogy az ország kormányát e perczben kezébe fogni elég férfias volt, – föltételeket szab, s azon feltételt mondja: az invasio szűnjék meg, mert itt bitoroltatik a fejedelem neve – azt mondják: de volt ám gróf úrnak egy két collegája, kik úgy vitték a dolgot, melly vitelmód rám nézve sok bajjal van összekötve; hát már most nem tudom, valljon nem azon individuumokat akarja-e ön proponálni, – ennélfogva ön kívánságaira* nem meri mondani, hogy azok nem igazságosak, hanem azt mondja – nem adhatok határozott választ, nekem látni kell azon individuumokat, kell azokban látnom a garantiát. Megint itt van tényekbe nem kapaszkodhatván, azt mondják Jellachich ellenem visel háborút, oda fen azért nem sanctionálják a ministeriumot,* mert nem tudják: nem tesznek-e bele engem; s mivel ez ürügy bármilly nyomorult legyen is, ürügyül használtatik a nemzet elnyomására, szüntessük meg ezen ürügyet, uraim; ki jót akar a hazának, annak egy politicát kell követni, mellynek két teendője van. (Feszült figyelem.) Az egyik az: oda vinni a dolgot, hogy az ármány és árulás vagy legyen kénytelen lemondani feltett czéljáról, vagy legyen kénytelen bevallani, hogy minden ürügyéből kifogyott, s nyíltan kimondja: én ármány és árulás vagyok, reactio és más semmi. Ennek kieszközlésével sokat nyertünk. A másik: hogy míg a nemzet ezt eszközölné, addig készüljön. Ezen kettőt kell a nemzetnek elérni. Én tehát azon, tiszta meggyőződésben vagyok, hogy ismét, a szerénység rovására történjék bár, egy pár szót magamról is kell szólnom. A múlt napokban, midőn a kormánynélküliség nehéz és veszélyes perczében voltunk, a ház bizodalma csekély személyem felé is fordult.* Ugyan kérem alázatosan, mikor én azt látom, hogy környezzen bár mennyi bizalom, de az eszközöknek felhasználásában, mellyeket meg kell teremteni, hogy a hazát megmenthessük, az én nevem ürügyül használtathatik arra, hogy megakadályozzák azon eszközöknek megteremtését, valljon, kérdem, minden bizalom mellett is, használhatnék-e én a hazának vagy ártanék? Én azt hiszem, ártanék. Ha azt mondanám: hát álljon ki azon katona, s oda fen azt mondanák: hohó! hiszen kegyelmed épen azon egyén, kire azt mondtam azon leiratban, hogy úgy kezelte hivatalát, melly nekem nem tetszett, hát én meg király azt mondom: ne álljon ki azon katona! Vagy ha azt mondanám: menjen az a banknotta; azt mondanák: kigyelmed mondja? ki épen azon egyén stb., én meg azt mondom: ne menjen tovább azon banknotta.* Ha egy szóval most, e perczben – az utóbbi gondolatot fen tartom magamnak, mert mikor az ember a cselszövény, árulás, ármány korszakát éli, nem kell mindent kipletykázni. (Igaz!) – Most e perczben talán ott állunk, hogy ha a ministerialis formáktóli eltérés mezején azt mondaná a ház: jól van hát kénytelenségből elfogadja, hogy gr. Batthyány nem akar ministeriumot alkotni, s azt mondja, nem lehet kormány nélkül az ország, tehát ezen és ezen emberek vigyék a kormányt, – csak ezt várják most, hogy azt mondhassák: ihol ni! világosan abdicálta a király hatalmát az országgyűlés, ellentétbe helyezte magát a királlyal, azt mondja: kormányozzanak azok, kiket a király nem akar, hogy kormányozzanak! Mi lehetne legelső következése? Az, hogy azon constitutionalis erőt, melly a nádor fővezérségi eljárásában fekszik, mellyre nekünk szükségünk van, mind ott, mind pedig arra, hogy erőnk szaporodjék, az első perczben elvesztenők! Én tehát azokhoz csatlakozom, kik gr. Batthyány Lajost kérik, hozza meg a hazának ezen áldozatot, mert áldozat. A gróf maga is, kénytelen érezni, s kétségtelenül érzi, hogy jót nem állhat a nemzetnek, hogy minden esetre meg lesz mentve mindjárt, – hogy végkép el nem vesz ezen nemzet, arról mindnyájan jót állunk önmagunknak, – de arról jót áll, hogy mindent el fog követni, mi a nemzet megmentésére szükséges. Ezen szempontból véve fel a dolgot, a leghibásabb lépésnek tartanám, hogy midőn most elibénk vetnek egy kelepczét, azt mondanók: „beléptünk a kelepczébe.” A világért sem! de azt máskép kikerülni nem lehet, mint csak úgy, ha a gróf segíti e részben a nemzetet. Én tehát azok közé tartozom, kik kérik a grófot, alakítsa a ministeriumot. (Éljen!)
Az eredetiben: egy ministert.
Az eredetiben: kívánságára.
Az eredetiben hiányzik.
Ld. a 490. számot.
Utal a magyar hadseregről és a papírpénz kibocsátásáról szóló törvényekre, továbbá a képviselőház szeptember 12-i határozatára a pénzügyről és az ország védelméről.
Az egyhangú felhívásra Batthyány vállalta a kormányalakítást és bejelentette, hogy mindent el fog követni Jellacsics megállításáért, végső esetben Pestet fogja védelmezni. Ezt az elhatározást Kossuth helyesléssel fogadta:
Jelét akarom adni annak az első perczben, hogy ha mások a magyarról azt gondolják, mikint lelkesültséggel, s akár mi vészszeli szembeszállásánál fogva feledni tudja az észt, ellenségünknek ezen gondolata teljesülni nem fog! Ennek akarom jelét adni. Én ma reggel e házban azt nyilatkoztattam ki, hogy nem tartanám azt jónak, hogy maga a testvér két főváros ostromnak tétessék ki. A ministerelnök azt mondja: ő mindent törekvését arra fogja fordítni, hogy tovább egy talpalatnyi földet se foglalhasson az ellenség. Ez helyes. Ennek természetes következése: hogy a ministerelnök minden kitelhető eréllyel fogja Magyarország erejét szaporítni, ollyan erőt értek, mellyre Magyarország jogainak és törvényeinek megtartásában számolhasson. Ministerelnök azt mondja: ha minden törekvése mellett is azt nem érhetné el, hogy a fővárosba ne nyomuljon az ellenség, védni fogja a fővárost. Én alá rendelem nézetemet nemcsak, hanem azt mondom: én itt fogok maradni, s mindent el fogok követni, a mi csekély tehetségemtől kitelik, Budapest lakossága azon részének, melly talán csekély személyem iránt, bár érdemetlenül bizalommal viseltetik, olly fellelkesítésére, hogy az utolsó csepp vérig kész legyen a ministerelnök ezen határozatának megfelelni, s ezen akaratát beváltani. Várjuk ministerelnök úrnak rendeletét, mellyik részen kell kezdeni a sánczásást, magam is fogok ásni. Várjuk ministerelnök úrnak rendeletét, hogy midőn a napnak bizonyos óráiban itt nem tanácskozunk, hol viseljük a fegyvert; én mint a többiek viselni fogom. (Lelkesedés.) S ez nem magam lelkesedése lesz, s örömömre szolgál épen e perczben egy hazámfiától, egy csak még kezdetben levő aláírási ívet kezemhez venni, mellyből látom hogy tudományosan mivelt és hazafiúlag elhatározott egyének kezdik meg az aláírást arra, hogy kérik magokat a tüzérségi gyakorlatba beoktattatni,* – olly tudományosan képezettek, kiknél az oktatás kevesebb idő alatt sikerül, – hogy a főváros védelmében mint tüzérek tehessenek szolgálatot. (Nagy tetszés!)
A Radicál Körben önkéntes tüzérség alakult, a Kör tagjain kívül mások is jelentkeztek. A jelentkezettek között volt maga Kossuth is. A kiképzés az Újépületben Makk József tüzérhadnagy vezetésével folyt. Horváth M.: i. … 477. l., vö. Kossuth Hírlapja, 1848. szeptember 10. (62. szám) 285. l.
Gondolom, ministerelnök úr szívesen megteszi azon rendelkezéseket, hogy meg legyen felelve kívánságaiknak (a ministerelnök magához veszi az ívet), midőn nem kívánnak egyebet, mint tanítást, és a ministerium rendelkezzék, hogy hol és miként alkalmaztassanak. Tehát védeni fogjuk a fővárost; ha kell, ha úgy kerül a sor, fogjunk állítani barricádokat (roppant lelkesedés) most az ellenség ellen, a mikor kell, majd az önkény ellen! és nőink kezében nem fog hiányzani a forró víz és olaj! (Éljen!). Én tehát azt mondom: jöjjön csak hát az a dominus Jellachich erre felé. (A hatást, mellyet ezen páratlan szónoklat varázsolt elő, csak képzelni, de leírni nem lehet.)
Közlöny, 1848. szeptember 19. (102. szám)
516–517. l.
Közli (Kossuth második és harmadik felszó-
lalását) K. L. I. XI. 364–367. l.
(Kossuth mindhárom felszólalását) Pap D.:
Nemzetgyűlés II. 252., 253–256., 256–258. l.
516–517. l.
Közli (Kossuth második és harmadik felszó-
lalását) K. L. I. XI. 364–367. l.
(Kossuth mindhárom felszólalását) Pap D.:
Nemzetgyűlés II. 252., 253–256., 256–258. l.
