509. [Budapest], 1848 szeptember 16. Kossuth felszólalásai a képviselőházban Budapest védelmének előkészítése, katonaállítás és a…
509.
[Budapest], 1848 szeptember 16.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban Budapest védelmének előkészítése, katonaállítás és a nádornak szóló felhatalmazás vitájában.
[Budapest], 1848 szeptember 16.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban Budapest védelmének előkészítése, katonaállítás és a nádornak szóló felhatalmazás vitájában.
Irányi Dániel pesti képviselő sürgette a szőlődézsma megszüntetéséről hozott határozat* végrehajtását. Egyúttal indítványokat tett a főváros megerősítésére és védelmére. Gorove István orczifalvi képviselő javaslata szerint a főváros népét sürgősen meg kell kérdezni: milyen mértékben akar részt venni a főváros védelmében. Ráday Gedeon nógrádi főispánt kell megbízni a védelem szervezésével. A főváros védelmére tervezett intézkedések tárgyalásába Kossuth is bekapcsolódott:
Ld. az 504., 507. számot
Én nem akarom meggyőződésemet az előttem szólott érdemes követ urak meggyőződésének elébe tenni, én mindent el akarok követni Pestbuda környékének erősítésére; de megvallom őszintén, hogy valamint még azáltal ha mindennemű árulások következtében Jellachich Budára jönne is, a hazát egyáltalában elveszve nem hinném; úgy én részemről bármilly erőt tudnék összegyűjteni, annak mind azáltal soha sem tenném ki a két fővárost, hogy ez maga lenne az ostromlás helye. Én ezen erősített pontot Budán túl, vagy ha a kényszerültség hozná magával, Budán innen [helyezném el], sőt ha a kénytelenség parancsolná, visszavonulnék a havasokig s ott gyűjteném össze: a nemzet erejét, mert hiszem; elkövetkezik az idő – a mikor beteljesedni fog azon 40–50–70 ezerről, kik az országba betörtek, hogy soha sem iszik többé a Szávából egy pohár vizet. (Közlelkesedés.) Én tehát igenis helyezek fontosságot abban, hogy Budapest környéke, de megmarkiroztatni* kívánom e szót: környéke, hogy, mondom, ez megerősítessék; de nem akarnék készületeket tenni, mellyek oda látszanának mutatni, hogy Budapest congreve rakétákkali ostromnak legyen kénytelen magát kitenni. Egyébiránt szükségesnek tartom mindenesetre hogy Budapest lakossága lelkesítve legyen a hazaszeretetén kívül saját érdeke által is; mert bizony igaz az, hogy az ellenség requisitióval szokott előállni, s nem igen calculálni, hogy kire mennyi esik igazságosan, és aztán az emberek, ha a boltban vesznek valamit, nem igen szokták készpénzzel kifizetni, pedig ez nagy baj; s ezért óhajtom, hogy Budapest lakossága ezt érezze; s ennél fogva magát védeni kész legyen; de, szeretném ezen védelmi előkészületet úgy vezetni, hogy a nemzetőrségben valami elkedvetlenedés ne okoztassék. Én a múlt napokban 24 órai ephemer állásomban* főbb kötelességeim egyikének tartottam Budapest városának nemzetőrségi tiszteit magamhoz hivatni, s hozzájok azon kérdést intéztem: urak! hogyan áll itt a nemzeti őrsereg szelleme, s mennyire lehet e tekintetben támaszkodni, egy részről a rend, s más részről az ország, védelmére nézve, miszerint tudjam magamat tájékozni, valljon igaz-e azon embereknek sejtelme, kik mondják, hogy sok katonaság kell a fővárosban, mert különben – revolutio! S egyetlen egyet kivéve, mind azt mondották: ellehet vinni a katonaságot, majd fentartjuk mi a rendet. Említettem azt is, hogy talán terhessé válik ezen szolgálat, főkép a szegényebb nemzetőrökre nézve, nem találnák-e tehát jónak, ha némi kármentesítés nyújtatnék nekik; mert vannak olly nemzetőrök is, kiknél azon nap veszteségét, mellyet szolgálatban töltenek, családjaik megérezik, minthogy szorgalmukkal keresik meg családjaik fentartásának eszközeit? de egyhangúan azt mondották: hogy ezen kármentesítést a budapesti őrsereg egy tagja sem fogadná el. (Éljenek!) Én tehát, mit Irányi képviselő úr mondott, hogy t. i. ha valaki bármelly alapos oknál fogva szolgálatot nem tehet, helyettesíthessen maga helyett valakit, nem ellenzem; s én magam is azon helyeztetésben vagyok, és nem fogja senki nem akarásnak venni, hogy mint minister nem teljesítettem nemzetőri kötelességemet, mert bizony furcsa dolog lett volna, ha a hídon strázsát állok, a helyett hogy az országot kormányoznám; nem teljesítettem tehát személyesen e kötelességet, de a hely azért nem maradt üresen, hanem más töltötte be helyettem. Ezen helyettesítés eszméje tehát másoknál is fenforoghat, s azért annyit tartanék tanácsosnak, de nem többet, hogy Budapestnek védelmi állapotba helyezésére nézve a nemzetőri helybeli szolgálat ne szoríttassék, hogy úgy mondjam azokra, kik törvény által erre hivatva vannak, hanem ezeken kívül szaporíttassék meg az ollyan önkintesek felállítása által, mint méltóztatott mondani. Mert megvallom, nagyon különösnek találom azt, hogy valaki csupán azért, mert ötven esztendős, habár ép, egészséges ember is, s egykét házacskával is bír, melly két dominiummal is felér, semmi szolgálatot a hazának ne tegyen; míg egy más becsületes hazafi, kit az isten szorgalommal, de családdal is ellátott, mindennapi kenyerének keresetében hátráltatik, hogy teljesítse nemzetőri kötelességét. Azt meg tudnám fogni, hogy ha majd a 30 esztendei cyclus egyszer az országban beáll, miszerint nem lenne ember, ki qualificatióval bírván, nemzetőr nem volt volna azon idő folytán, mellyet a törvény kiszabott, hogy mondom ekkor az 50 esztendős ember megkíméltessék; de mert valaki 50 esztendős, hogy azért semmi szolgálatot ne tegyen, ez nincs rendén. Ezen kivételt tehát nem kívánom most tétetni, hanem majd akkor, mikor mindenki 18 esztendős korától fogva 50-ig már szolgált. Tehát úgy értem ezen intézkedést, hogy az ország védelmi tekintetéből lejebb kell menni, s önkinteseket állítani, s ezen önkintesek lehetnek egy részt ollyanok, kik egy részt a helybeli szolgálatra fognak ajánlkozni, vagy más részt, kik a qualificatióval nem bírnak, s meglehet hogy vannak is, kik nem lesznek képesek éveik, vagy egésségi gyengességök vagy bármi oknál fogva szolgálatot tehetni, az illyen exemptusok tehát pénzzel, vagy más illyes áldozattal járuljanak a haza védelméhez. Illy formán tehát a budapesti nemzetőrseregnek szaporítását jónak tartom. Mi gr. Ráday kinevezését illeti, senki nálamnál nagyobb bizodalommal iránta nem viseltethetik, de tekintetbe akarom venni, miként vannak mások, kik a nemzeti őrseregnél magasabb tisztségben állanak, s az e körülményből eredhető collisiót el kellene kerülni; de nem is gondolom, hogy a törvényhozó test a kormány dolgaiba avatkozni kívánna; ugyanazért kérem a tiszt. házat, méltóztatnának a ministerelnök urat felszólítani, hogy e részben járjon el, s vegye méltó figyelembe azt, miként a közbizalom gr. Ráday iránt nyilatkozik.
Megjegyeztetni.
A Batthyány-kormány lemondásától (szeptember 11.) Batthyány újabb megbízatásáig (september 12.) Kossuth és Szemere, miniszteri tárcájukat megtartva, az országgyűlés megbízásából ideiglenesen átvették a kormányt. A megbízatás rövidéletűségét emeli ki.
Nyáry Pál ráckevei képviselő kérdést intézett a képviselőkhöz: törvényhatóságuk mennyi katonát tudna kiállítani; javasolta, hogy a képviselőház mondja ki: minden tagja megteszi, amit csak tehet a hazáért. Nem szabad az ország védelmét egyetlen pontra, Budára korlátozni. Megfelelő hadsereget kell a nádor vezetése alá állítani. Nyáry javaslatát Kossuth azonnal elfogadta és a nádor felhatalmazására további indítványt tett:
A specialitásokra majd azután, most azt kell megtenni, mit Nyáry indítványozott, és pedig olly formán kell kinyomatni, vélekedésem szerint, a határozatot és jegyzőkönyvet; miszerint a nádor, mint az ország főkapitánya a haza jelen súlyos körülményei közt törvényes kötelessége s a haza iránti indulata szerint maga megy vezérelni Magyarország seregét a beütés ellen, s ennek következtében hadd jöjjön a sereg minden honnét, ki érzi kötelességét. S midőn a hatóságokra kivettetik; például Pest megye ád ennyit, akkor Nyáry azt mondja: én magamra vállalom ennek kiállítását, s így tovább. Egyébiránt, ha a ház helyeselni méltóztatik, a nádor vezérkedése iránti határozat kiegészítéséhez még ezen pár sort bátorkodom hozzátételül indítványozni. Illyen körülmények közt, mint vagyunk, a hosszú motivatióknak nem vagyok barátja, ha a nemzet képviselői önkeblük érzetében nem találják meg az indokot valamelly határozat hozatalára, én szónoklattal nem akarom arra bírni és csak egyszerűen mondom el. Minden háború végső végének csakugyan békének kell lenni, – mert a háború transitorius állapot – tehát a béke később vagy hamarébb lehet, azért kívánom hozzátétetni a határozathoz: „egyszersmind a képviselőház ő fenségét arra is megbízza, ha az ország védelmezése közben alkalom nyílik a magyar és horvát nemzet közt a régi egyetértést helyreállítni, s a polgárháború tovább harapódzását eltávolítni, azt a nemzet becsületének sértése nélkül s az ország integritásának fentartásával tehesse.” (Helyes!)
Kossuth indítványát Szentkirályi Móric, a Jász-kun kerület képviselője három ponton akarta kiegészíteni. Egyrészt hangsúlyozni kívánta az uralkodóház iránti hűséget, másrészt, hogy Magyarország minden olyan feltételt a megegyezésre elfogad, ami számára nem ártalmas, Ausztria számára pedig hasznos. A horvátokkal csak akkor lehet tárgyalásba bocsátkozni, ha Magyarországról kivonják csapataikat.
Nyáry Pál azután előadta, hogy számítása szerint rendes körülmények között 127 személyre egy újonc esik, a rendkívüli időben 127 személy után kettőt javasol. Egyúttal: statisztikai adatokat ismertetett a megyék lélekszámáról. Több képviselő sokallotta a javasolt arányt. Puky Miklós Heves megyei képviselőnek, aki kijelentette, hogy így megyéje négyszer annyi katonát állítana ki, mint jelenleg, Kossuth válaszolt:
Tehát sokalja az érdemes követ úr? Én nem is merem ezen szót ,sok’ akkor, midőn a hazát kell megmenteni. Nem arról van szó, a német vagy franczia ellen küldjük táborba, hanem hogy megmentsük a hazát. Adja meg magát a szolgaság járma alá a nemzet, ha ezen szót ,sok’ ismeri, akkor midőn honát kell megmenteni. (Helyes)
Ezután távozni készült, de Recski Andor Heves megyei képviselő szavaira, hogy ha elfogadják ilyen arányban a katonaállítást, otthon, a nép között súlyos helyzetbe kerülnek, Kossuth újból felszólalt:
Ha e végett kellett itt maradnom, igen örömest meghallgattam, én előre is azt mondom, hogy hibás indulási pontnak tartom azt, ha valaki ezen dologban most áldozatról beszél. Kérem alázatosan, irtják a magyar népet és egyenesen a magyar nép kiirtása forog itt fen, és ekkor beszélünk áldozatról! Hát ne védje magát, ha nem tetszik, hanem nyújtsa oda nyakát a barbarok pallosa alá. Nem arról van szó, hogy Ferdinánd számára Lombardiában háborút viseljen, hanem arról, hogy magát nem csak nemzetileg, hanem egyénileg is védje; és ha magát védeni akarja, nem értem ezen szót ,sok’. És ha követ úr nem gondolja végrehajthatónak megyéjében ezen határozatot, én hová parancsoltatni fogok, az érdemes követ úr kerületében is igen szívesen elmegyek (Recski felkiált: nem lesz rá szükség!) (Zaj.) Én ezt csak azért mondottam, mert az érdemes követ úr méltóztatott azt mondani, „hogy míg önök itt lesznek, addig mi elmegyünk és akkor ki fog minket kármentesíteni azon veszteségekért.” Tehát ha kármentesítésről van szó, és azon veszélyek elvállalásáról, én szívesen ajánlkozom. – Ha pedig azt méltóztatik mondani, hogy nincs reá szükség, igen szívesen meghiszem; mert tudom, követ úrnak sokkal nagyobb befolyása van kerületében, mint akárkinek. De csak azon szempontra kívántam kiereszkedni, hogy most nem dicalis vagy portalis repartitióról* van szó, hanem hogy azon ponton vagyunk, hogy midőn a törvény azt mondja, minden ember, ki fegyvert foghat, fogjon fegyvert a maga védelmére, tehát ezen eszmén túl, melly a generalis insurrectio eszméjét foglalja magában, meg kell mondani: Heves megye ennyit fog toborzás útján kiállítani, azért mert így önkinteseket kap, ha pedig toborzás útján ki nem állítja, akkor, minthogy általános felkelés forog fen, ezen szempontból kiindulva, nem lehet azt mondani, hogy 1830-ban, 1840-ben ennyi újonczot állítottunk, tehát most ennyi sok; ezen szót ,sok’ nem lehet ismerni, mert minden embernek fegyvert kell fogni. (Helyes.)
A dicális vagy portális repartitio a feudáliskori adóelosztást jelentette. Valóságos versengés volt a megyék, járások, községek között, hogy minél kisebb terhet vállaljanak magukra.
A képviselőház elfogadta, hogy 127 lélek után két katonát kell kiállítani, a Nyáry Pál által javasolt módon kulcsot fognak kidolgozni és ezt kötelezően ki is vetik a törvényhatóságokra. Mielőtt a másik határozatrai a nádor felhatalmazására áttértek volna, Németh Albert Heves megyei képviselő ismertette, hogy otthon milyen nehézségekkel kell számolni, hogyan fognak az ellenségtől felbújtogatottak érvelni. Sürgette az ország védelméről szeptember 12-én hozott képviselőházi határozat kihirdetését. Kossuth még egyszer visszatért erre a kérdésre:
Az elsőre nézve, mi a felfegyverzést illeti, csak annyit jegyzek meg, hogy vélekedésem szerint Nyáry indítványa azon határozattal, mellyet az én alázatos indítványomra hozott a ház* egy általában nincs valami eltérésben, hanem egyenesen annak végrehajtása, mert van ebben egy §, a 2-ik, hol az mondatik, hogy minden megye mennyit tartozik kiállítani. És azon megye már most azt felosztja községenkint, és azt mondja, alakítsuk toborzás útján ezen napig; mert különben ha ki nem állítjuk, akkor máskint kell kiállítani, mert átalános felfegyverzés eszméjéből kell kiindulni. Már most azon § azt mondja, hogy a ministerium vesse ki a mennyiséget a megyékre; Nyáry megcsinálta annak kulcsát, hogy a határozat végrehajtassék. A képviselő urak pedig nem úgy hivattak fel, hogy valaki keljen fel, és azt mondja, hogy már most én leteszem a cautiót, hogy ezen mennyiséget kiállítom. Hanem felteszi a képviselő ház, hogy mindenki a közbizalom kifolyása, tehát legtöbb sikerrel használhatja azon bizalmat, hogy minél nagyobb sikerrel menjen az egész dolog előre. De nehézséget ne tegyünk; mert ha a tribunról mondjuk el, mit lehet ellene otthon tenni, ezt a képviselő úr bizonyosan legjobb szándékból tette, de mások ki fogják zsákmányolni.
A képviselőház szeptember 12-i határozatára utal. Ld. a 923. lapon.
A képviselőház nagyobb vita nélkül elfogadta a nádor részére szóló felhatalmazást, Kossuth javaslatát kiegészítve a Szentkirályi által ajánlott módon. Kossuth a határozatok sorrendjét emelte ki:
Szükségesnek tartom, hogy a határozatok azon rendben foglaltassanak a jegyzőkönyvbe, amint elfogadtattak. A nemzet készül háborúra, de azt mondja, hogy azért nem akarok senkivel igazságtalanul bánni, s azért illy rendben kívánom a jegyzőkönyvbe iktatni: a katonaállítási határozat menne elő, ez után lenne a nádor felhatalmazása.
A délutáni ülés elején az elnök figyelmeztette a karzatokat, hogy ne zavarják a képviselőház üléseit. A figyelmeztetést Kossuth is aláhúzta:
Ehez a legközelebbi napok és órák tapasztalása nyomán még csak azt adom hozzá: miszerint, ha volna e hazában ember, ki ígéretet merne tenni a hazának e vészes körülményeiben, hogy akármi hatalom legyen bár kezében, annak okvetetlenül sikere lesz – azon ember eljárásának sikere, ereje, energiája, befolyása s tevékenysége illyesek által paralyzáltatnék. Ez lelkem meggyőződése, azon férfinak meggyőződése – ki bármelly perczben Schaffotte (nyaktiló) alá teszem fejemet. Ne tegyék lehetetlenné s hatástalanná a tevékenységet azon perczben, midőn ellenség van bizony mindenfelül. (Igaz!)
A délelőtti ülés jegyzőkönyvének felolvasása után Repeczky Ferenc Nógrád megyei képviselő újból kérte annak a kimondását, hogy az eddig kiállított önkéntesek a vármegyékre kötelező létszámba beleszámítanak. Kossuth a kívánságot elfogadhatónak ítélte:
Ha van valaki, kinek ez megnyugvást adhat, általában nem vagyok annak ellene, hogy azon eszme megemlíttessék, s mindössze csak annyit akarok mondani: hogy azon eszmét már határozatilag kimondá a ház, mi több, mint azon eszmének a mai jegyzőkönyvbeni megemlítése.
Ugyanis, midőn az indítványt tettem egy határozat alkotására, abban ezen eszme világosan benfoglaltatik. Ezen határozat meg nem változott, s arra nézve csak az jött közbe: hogy azon pontra nézve – hol a rendes katonaságnak a honvédek közé szabad átlépése foglaltatik, – a ministerelnök úr kívánta, hogy ezen pontnak alkalmaztatása belátására bízassék.* Ezt a ház elfogadta, de különben az egész határozat áll, következéskép a határozatnak azon pontja is, mellyben mondatik: hogy a kiállított önkintesek beszámíttatnak a törvényhatóságok illetőségébe. Mit Nyáry Pál úr indítványozott, az azon határozat folytán történt, mert meg van mondva egyik §-ban: hogy mondassék meg minden törvényhatóságnak, mennyi katonát kellessék állítani; és pedig tette ezen indítványát az általános népfölkelés alapján, mi igen helyén van – kivált mióta a nádor a hadiseregnek vezérségét átvállalta. A ministerelnök úr is néhány nap előtt felhatalmazva érezte magát hasonló rendelést bocsátani ki,* mellyre nézve csak azon kívánságom van, hogy annak sükeres végrehajtását minden kitelhető módon előmozdítani méltóztassék. Mivel tehát átalános fölkelés basisán történt a határozat; de abból semmi sem lenne, hacsak az mondatnék, hogy minden ember fogjon fegyvert; más részről pedig – bár a ház legtöbb sikert vár a toborzástól, a toborzásnak folytattatni kell, de hogy ennek sikere legyen, a törvényhatóságra eső katonák számát meg kell mondani. Nyáry indítványa tehát semmi egyéb, mint az, mit mindjárt kellett volna tenni azon határozat következtében, de mit rögtönözni képes nem voltam. Egyébiránt a fölösleges megnyugtatásnak sem vagyok ellensége, azért tegyük be a jegyzőkönyvbe: „magában értetődvén, hogy a mint a háznak határozatában benfoglaltatik, a kiállított önkintesek a törvényhatóságok illetőségébe beszámíttatni fognak”. (Közhelyeslés.)
Vö. a 497. számmal.
Batthyány miniszterelnök szeptember 13-án tömeges felkelésre hívta fel a dunántúli megyéket és városokat Jellacsics ellen. Közlöny, szeptember 15. (98. szám) 497. l. – Madarász László csákvári képviselő kifogásolta, hogy a miniszterelnök ebben nem kérdezte meg a házat és így hatáskörét túllépte. A baloldal álláspontját elemzi Varga J.: i. m. 38–40. l.
Közlöny, 1848. szeptember 18–19. (101–102.
szám) 512–513., 516. l.
Közli (Kossuth harmadik és ötödik felszólalá-
sa kivételével) K. L. I. XI. 358–363. l.
(Kossuth hatodik és hetedik felszólalását)
Pap D.: Nemzetgyűlés II. 507. l.
szám) 512–513., 516. l.
Közli (Kossuth harmadik és ötödik felszólalá-
sa kivételével) K. L. I. XI. 358–363. l.
(Kossuth hatodik és hetedik felszólalását)
Pap D.: Nemzetgyűlés II. 507. l.
