518. [Budapest], 1848 szeptember 20. Kossuth, felszólalása a képviselőházban a jobbágyviszonyok megszüntetéséről szóló törvényjav…
518.
[Budapest], 1848 szeptember 20.
Kossuth, felszólalása a képviselőházban a jobbágyviszonyok megszüntetéséről szóló törvényjavaslat vitájában.
[Budapest], 1848 szeptember 20.
Kossuth, felszólalása a képviselőházban a jobbágyviszonyok megszüntetéséről szóló törvényjavaslat vitájában.
A Deák F. igazságügyminiszter által benyújtott, „Az 1848-dik évi IX. t. cz. folytán szükséges intézkedésekről” szóló törvényjavaslat tárgyalását szeptember 19-én kezdte meg a képviselőház. (A törvényjavaslat szövegét közli Beér J.–Csizmadia A.: i. m. 622–632. l.) Deák javaslata annyiban előhaladást jelentett, hogy az 1848: IX. tc. hatályát kiterjesztette a házas zsellérek egyes csoportjaira, az irtványföldek, maradványföldek és a jobbágyok kezében levő más nem majorsági földek egy részére. Rendezi a kisebb királyi haszonvételek kérdését. Az érintett földesurak kármentesítését azonban nem hárítja az államra. Úgy, hogy a jobbágyviszonyok felszámolása terén nem megy tovább, mint a reformkor törvényhozása, mert csak annyit mond ki, hogy a jobbágyok megválthatják magukat. Szeptember 20-án kezdték meg a törvényjavaslat szakaszonkénti tárgyalását. Itt nagy vitát váltott ki a 2. §. Az eredeti javaslat a szőlőbirtokok megváltásának alapjául a jövedelmet (hét év középátlagát) vette, a központi bizottmány viszont a föld „értékét”. A képviselőházban mindkét álláspontnak voltak támogatói. Vennes Illés pápai képviselő módosító javaslattal állott elő: a földérték legyen az alap, kivéve, ha az eddigi évi jövedelem a földesúrral kötött szerződés értelmében kevesebb, mint a földérték. Az ilyen esetben, az évi jövedelmet kell mértékül venni. Bezerédy István Tolna megyei képviselő után, aki azt hangoztatta, hogy a föld értékét is csak a jövedelem szerint lehet megállapítani, Kossuth is belekapcsolódott a vitába:
Én sajnálom, tisztelt ház, hogy az előttem szólott barátommal s követtársammal épen nem lehetek egy véleményben. Én igen szeretem egyszerűsíteni a kérdéseket. Miért kívánhat, régi értelemben szólva, a földesúr kármentesítést? Azért, a mi az övé; de azért csaknem kaphat kármentesítést, a mi nem az övé. Hát azon jövedelem után, melly a tulajdonos földjén nem az ő, hanem a földmívelő népnek szorgalma következtében terem, a földbirtokosnak adjunk kárpótlást? Ezt nem látom igazságosnak; (úgy van!) pedig a szőllőkre nézve többnyire így áll a dolog, t. i. ollyan föld van mívelés alatt, a mihez, ha földmívelő nép szorgalma nem járult volna, vagy igen csekély, vagy semmi jövedelme nem lett volna: ezen földet akarjuk most megváltani, de nem annak javára, a ki azon földnek jövedelmezésére szorgalmát fordította, hanem annak javára, a ki azt épen nem tette, ebben meg nem egyezhetem. Tehát azon szempontból veszem fel a dolgot, hogy valamint igazság szerint sem lehet többet mondani, mint annyit hogyha valakitől expropriáltatik a föld – mert az kisajátítás eszméje, s nem más – annak értéke vétetik fel, s kell kifizetni, a mi tőle elvétetik: a szőlőtőke nem az övé, ennek tehát értéke nem vétethetik fel a tulajdonos, hanem az azt mívelő javára, és különösen ez a szőlőtőke jobban nem tekintendő tulajdonának, mint a gazdaság akármellyik ága, mert épen a szőllő az, a mi a gazdálkodásban a jövedelmezést illetőleg véghetetlen különbséget tesz. A szántásra nézve, ha az jobban vagy roszabbul míveltetik, egy kétszemélyi terméssel többet vagy kevesebbet hoz ugyan, de nagy különbséget nem tesz; de a szöllőre nézve a jó és okszerű mívelés igen sokat tesz; nem látom tehát, miért fizettessék a föld tulajdonosának azon jövedelem, melly a szőlőtmívelő szorgalmának tulajdonítható. Azon szempontból indulva tehát, hogy itt expropriatio forog fen s tulajdonképen csak azt lehet kármentesíteni, mit valaki elveszít, nem pedig azt, mi soha az övé nem volt, t. i. az industriának haszna. Gondolom, csak a föld értékét lehet és kell a kármentesítés alapjául venni, nem pedig az abból bejövő hasznot. (Helyes, úgy van!) Arra nézve pedig, mit egy érdemes követ úrtól hallottam, hogy t. i. „jól van, ha azt vesszük fel, de az a kérdés, hogy gyakorlatban, mikint fog menni ezen becslés” – megmondom vélekedésemet: ha egy bizonyos szőlő parlag volna, a szerint fog megbecsültetni, mennyit ott helyben adtak volna érette, mielőtt szőlővel beültetve lett volna.
A vita Kossuth felszólalása után is tovább folyt, végül a képviselőház a 2. §-t a Vermes-féle módosítással fogadta el. A szakaszonkénti tárgyalással szeptember 22-én a 14. §-ig jutottak el. Ezzel a törvény javaslatnak csak töredékét (szőlőbeli adózások, zsellérek) tárgyalták le. A Deák-féle törvény javaslattal szemben a képviselőház ragaszkodott a szeptember 15-i határozatához a szőlők utáni tartozások teljes megszüntetéséhez (ld. az 507. számot.) Szótöbbséggel szavazták meg, hogy az állam magára vállalja a kártalanítást. Az állami megváltás azonban csak 1/4 telekig terjed; az ennél nagyobb földek megváltása birtokosukra vár. A törvényjavaslat további sorsára ld. Beér J.–Csizmadia A.: i. m. 635. l.
Közlöny, 1848. szeptember 22. (105. szám)
537. l.
537. l.
