525. [Budapest], 1848 szeptember 22. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: az itthon és külföldön levő magyar katonákat a haza véd…
525.
[Budapest], 1848 szeptember 22.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: az itthon és külföldön levő magyar katonákat a haza védelmére hívja.
[Budapest], 1848 szeptember 22.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: az itthon és külföldön levő magyar katonákat a haza védelmére hívja.
A MAGYAR KATONÁKHOZ.
Teleki Ádám tisztikara becsületére fogadta, hogy elszántan küzdeni fog a pártütő Jellacsich ellen.*
A tisztikar határozatára ld. az 521. számot. A képviselőház szeptember 19-i ülésén Pázmándy Dénes elnök ismertette a nádornak Veszprémből szeptember 18-án a miniszterelnökhöz intézett leveléből a Teleki Ádámra vonatkozó részt. Eszerint az ellene felhozott vádak félreértésen alapultak, Teleki „el van határozva az ellenséggel megvívni”. Ezt a hírt Csányi jelentése is megerősítette. Közlöny, 1848. szeptember 22. (105. szám) 533. l.
Bárczay Sándor huszárezredbeli százados,* kijelentette, hogy a szóadás után minden ingadozást árulásnak és gazságnak tekint, s hogy a változók akasztófára várhatnak.
Bárczay János a Sándor-huszárezred századosa. A Sándor-huszárok tisztikarát vezette, amikor a Miklós-huszárok tisztikarávál együtt kijelentették Telekinek, hogy nem hátrálnak tovább Jellacsics és csapatai elől. Bubna őrnagy és Bárczay egyúttal szeptember 16-án írásban felhívták Jellacsicsot, hogy mutasson fel a király aláírásával ellátott parancsot, amely Magyarország megtámadására szólítja fel. Amennyiben ilyen parancsot nem tud felmutatni, a magyar hadsereg meg fogja védeni fegyverei becsületét. Ezt szeptember 19-én Batthyány L. tette közzé Örvendetes hír címen. Pesti Hírlap, 164. szám, 879. l.
Úgy van, Istenre esküszünk, úgy van!
De nemcsak azok gaz árulók, kik az ellenség előtt nem teljesítik honvédelmi kötelességöket becsületesen, hanem azok is gaz árulók, kik a vitéz magyar katonaságot alávaló módon akadályozzák, hogy a magyar hazát védhesse.
Vannak pedig illy akadályozások benn az országban; de vannak kivált külföldön Gallícziában, Csehországban, azon derék magyar huszár és gyalog ezredeknél, mellyek fogcsikorgatva várják a perczet, hogy haza jöhessenek, édes hazánk földét az árulóktól, rablóktól, pártütőktől megtisztítani.
Íme itt az országban, a Szebenből útban volt derék gránátosokat egy áruló – mondják, hogy őrnagy – útjokból vissza merte téríteni.*
A 31-es erdélyi gyalogezredhez tartozó gránátos zászlóalj, amely Nagyszebenben állomásozott és útban Pest felé Karcagról visszairányították Erdélybe. Parancsnoka J. Urraca őrnagy volt. Miliärschematismus 1848. 240. l., K. L. Ö. M. XIII. 58. l.
Vitéz gránátosok! tudjátok meg, hogy ez árulás!
Én utána jártam, megtudakoztam a kormánynál, tud-e ezen visszatérítő parancsról valamit? Esküszöm nektek becsületemre, hogy hazudott, hitszegően hazudott, a ki nektek visszatérést parancsolt.
Az ország kormánya erről nemcsak semmit nem tud, sőt biztosokat küldött utánatok, hogy jöjjetek sebesen előre, a ki pedig ezt gátolni meri, azt fogassák el, veressék vasra, sőt főbe lövessék, ha kell.
Vitéz magyarok! ezzel ki van nektek mutatva, mit kell tennetek.
Tiszteiteknek tartoztok engedelmeskedni, míg hívek hazájokhoz, míg a hazát, s benneteket el nem árulnak: tartoztok engedelmeskedni, míg titeket a magyar becsület ösvényén vezetnek: de tovább nem.
Igaz lelketek ítéletére bízom, ha ti az ellenség előtt álltok, hazátok védelmében, s valamellyik tiszt azt parancsolná, hogy hagyjátok el hazátok szent ügyét, s menjetek által az ellenséghez: tartoznátok-e neki engedelmeskedni? a mennykőben is, dehogy tartoznátok!
Mit cselekednétek tehát? Összevagdalnátok, főbe lőnétek az illy áruló tisztet és mondanátok a másik tisztnek, a ki becsületes derék hazafi; „Vitéz kapitány úr! vezessen minket az ellenségre.” S ha nem vezetne, akadna egy derék őrmester, egy derék káplár, a ki vezetne. És ti azt követnétek; reá ütnétek az ellenségre, mint a fergeteg, a haza pedig a dicsőség babérkoszorúját tűzné homlokotokra.
Épen így van a dolog, vitéz barátim! veletek. Az ország kormánya a haza szent nevében azt rendelé, hogy induljatok a pártütő ellenség ellen, melly apáitokat, testvéreiteket zsarolva, rabolva nyomul előre, szegény elárult hazánk földén; a ki tehát benneteket az útból visszatérít, az hűtelen, gaz áruló, az szintúgy elárulja hazátokat, mintha az ellenség elől szöktetne meg benneteket, szintúgy megcsalja a hazát, mert elrabolja tőle a ti vitéz karjaitok ótalmát.
Ne tűrjétek tehát, vitéz magyarok! Az árulókon isten átka fekszik. Bánjatok velök úgy, mint árulókkal bánni kell. – Ti ismeritek tiszteiteket; tudjátok, kik azok közöttök, kik a hazának hű fiai. Azokat kövessétek; s előre, előre! a szegény magyar hazát a hitszegőktől, pártütőktől, rablóktól megtisztítani.
És most hozzátok szólok! – vitéz magyarok, kiknek a külföldön vérzik becsületes szívetek, hogy hazátokat nem védelmezhetitek.
Különösen ti, rettenthetlen magyar gyalogság s Nádor és Coburg huszárok s többi derék magyar seregek a külföldön!
Íme, én becsületemre esküszöm nektek, több ezredekhez közületek már több ízben mentek törvényes parancsolatok, hogy küldjenek benneteket haza, szülötte földeteket védeni.
És nektek ezt sohasem adták tudtotokra. Sőt a parancsolat még ezredeseiteknek, tiszteiteknek sem adatott tudtára.
Pedig már több ízben maga a király is megparancsolta, hogy benneteket haza hozzanak.
Ámde lássátok, vitéz barátink, a király beteg, a király maga magával tehetetlen; és a királyt gaz, áruló kígyók, gonosz idegen faj veszi körül, a magyar nemzetnek ellenségei; ezek titkon más rendeleteket bocsátanak ki, s arra bírják nemzetünk ellenségeit, hogy ha a király ollyat parancsol, a mi hazánknak javára válik, annak ne engedelmeskedjenek, hanem csak akkor engedelmeskedjenek, ha ollyat parancsol, a mi szegény magyar hazánknak veszedelmére válik.
Így történt most legközelebb is. Budáról egy kurir ment Lembergbe, a király parancsára, hogy a magyar ezredeket haza hozza.
Mi lett belőle? A kurirt meg sem hagyták pihenni, nem engedték veletek csak szóba is állani, hanem Hammerstein lembergi hadi parancsnok, haza kergette egy levéllel, mellyben megírja, hogy ő bizony a magyar katonákat haza nem ereszti.
Így árulják el szegény magyar hazátokat.
A vitéz magyar katonaságot kiküldték Olaszországba a szegény szerencsétlen olaszokat semmivé tenni; titeket kiküldtek Gallícziába, hogy a sokat szenvedett szegény lengyeleket igában tartsátok; kiküldtek Csehországba, a magyar nemzetnek legdühösebb ellenségei közé, hogy hazátokat ne védelmezhessétek; ide pedig magyar hazátokba idegen katonákat küldtek.
Ha mégis ezek itt kötelességöket becsületesen teljesítenék, ha még is védenék a szegény magyar hazát, úgy, a mikép ti vitéz magyarok védelmezitek Olaszországban, Gallícziában, Csehországban a császárt.
De nem úgy van, vitéz magyarok! az idegen sereg, melly hazánkban van, melly a magyar nép véres verejtékkel fizetett adóját költi, kenyerét megeszi, s apáitokat, anyáitokat, testvéreiteket szegény házában sanyargatja, ezen idegen sereg azzal fizet a szegény magyar hazának, hogy azt gyalázatosan elárulja. Tiszteik összeesküdnek hazánk ellen, czimborálnak az árulókkal, nem lőnek a szerb rablókra, kik a magyar falukat porrá égetik, s rakásra konczolják apraját, öregét, gyermekét, asszonyát a magyar népnek; sőt átmennek a rabló ellenséghez, s hazánk ellen fordítják hálátlanul fegyvereiket, miként ezt a Hardegg vasasok, János német lovasok és Kress dragonyosok már valósággal meg is tették, s hitszegően átszöktek a pártütő Jellacsichhoz.
Illy szomorú, illy rettenetes helyzetben van az elárult szegény magyar haza.
Ha ti azt várjátok, vitéz magyarok, hogy parancsot kaptok haza jőni, s hazátokat védeni – s addig nem jöttök: úgy a magyar haza elveszett. – Ti nem fogtok találni egyebet leégetett falvaknál, úton heverő magyar holttesteknél; nem fogtok találni egyebet egy nagy temetőnél, mellybe a bécsi udvar hitszegő árulása a magyar nemzet hírét, nevét, becsületét eltemette, és magyar hazátokat rácz és illyr rablók prédájává tette.
Fel, fel tehát, fel, vitéz magyarok! haza! haza! Itt égetik az árulók faluitokat, öldöklik apáitokat, testvéreiteket. A szegény magyar haza vérben, lángban áll.
Nem magyar az, czudar az, a ki hazáját nem védelmezi!
Fel, fel, vitéz magyarok! Előttetek eltitkolták a király parancsát – íme én róla tudósítalak. Eltitkolták a nemzet óhajtását, íme én tudtokra adom!
A haza vár, a szegény magyar nemzet esdekelve hí haza benneteket. A hazának vitéz karjaitokra szüksége van.
A haza élet-halál veszélyben van!
Haza hát, haza! a kinek magyar lelke van.
A Lenkey kapitány százada, a Würtemberg huszárokból, megmutatta az útat, megmutatta, miként kell a hű magyarnak cselekedni. – Szekérre tették kapitányukat, haza jöttek, s a mint az országba értek, azt mondták: „Most, vitéz kapitány úr, vezessen az ellenségre! vezessen az, árulókra, kik magyar hazánkat gyilkolják hálátlanul.” – És vezeté őket, ott állanak a rabló ellenség előtt, halált szórva vitéz karjaikkal.*
A Württemberg-huszárok egyik százada Galíciából, látva a haza veszedelmét, május végén engedély nélkül hazaindult. Lenkey századost és Fiáth főhadnagyot kényszerítették, hogy velük tartson. A század június 1-én érkezett meg Máramarosszigetre. A közvélemény lelkesedéssel fogadta a huszárok hazatérését, Petőfi ekkor írta a Lenkey százada c. versét. Mészáros eljárást folytatott ellenünk, de az ítéletet felfüggesztette, és a százados a déli hadszíntérre küldte. Közlöny, 1848. július 20. (41. szám). 1818. l., Gelich R.: i. m. I. 40–41. l.
Így cselekedjetek, ti is, vitézek! átok reá, ki a magyar nemzetet elárulá! átok reá, a ki nem védelmezi!
Nádor huszárok! Generálisotok, a nádor, Veszprémnél táborba szállt.* – A hol a nádor küzd, ott kell lenni a nádor ezredének. Ne hagyjátok el generalisotokat.
István nádor szeptember 16-án indult a táborba. Ld. az 508. számot. A Nádor huszároknak, István nádor ezredének állomáshelye Csehországban volt.
Haza! haza, és fegyverre, akinek magyar lelke vall! – Győzni s aztán számolni az árulókkal.* – Kossuth Lajos.
Ezen felhívás külön lenyomatva is kapható, – s adunk belőle mindenkinek, a ki hasznát tudja venni, a haza ótalmára: (K. H.) Szerk.
Kossuth Hírlapja, 1848. szeptember 22. (72.
szám) 327. l.
Közli K. L. I. XIII. 519–523. l.
szám) 327. l.
Közli K. L. I. XIII. 519–523. l.
